ÖSSZEFOG AZ ARM ÉS AZ INTEL, JOBB ALACSONYFOGYASZTÁSÚ CHIPEK TERVEZÉSE A CÉL

Az első hallomásra érdekes összefonódásnak mindkét vállalat a nyertese lehet, ha a tervek sikeresen megvalósulhatnak.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2023. ápr. 14. 12:32
Összefog az ARM és az Intel, jobb alacsonyfogyasztású chipek tervezése a cél

Az ARM és az Intel egy olyan megállapodást írt alá, ami a gyártástechnológiai lehetőségek bővítésére koncentrál. Egészen pontosan az Intel Foundry Services részleg fog együttműködni az ARM csapatával. Több évre szóló partnerkapcsolat veszi ezzel kezdetét, és a felek abban bíznak, hogy sok kiváló termék születhet a jövőben ennek köszönhetően.

Galéria megnyitása

Az Intel Foundry Services a cég chipgyártásra koncentráló részlege, és korábban sikeresen írt alá megállapodást a MediaTekkel, most pedig eggyel fentebb lépve ütött nyélbe megállapodást az ARM-mal. Ennek az együttműködésnek az előnyét a MediaTek is érezheti majd, amikor olyan chipet tervez, melynek a gyártását az Intelnél szeretné megvalósítani. Hiszen így már eleve az Intel termelésre optimalizált komponenseket használhat fel a kész chipdizájnokhoz.

Az ARM célja az, hogy a szakemberek az Intel illetékeseivel kollaborációban olyan dizájnokat hozzanak létre, melyek kifejezetten az Intel 18A gyártástechnológiájára lesznek kihegyezve.

Kifejezetten alacsony fogyasztású chipek előállításáról beszélhetünk majd itt. Merőben új tranzisztortechnológiát fognak használni a mérnökök annak érdekében, hogy a lehető legjobb fogyasztás és teljesítmény paramétereket érjék el. Mobilos rendszerchipek gyártását is említ elsődlegesen az Intel a közleményében, de szó esik az IoT termékekben használatos egységek, valamint a repülő- és gépjárműiparban bevethető chipek előállításáról is. Érdekes módon még kormányzati felhasználásra szánt egységekről is említést tesznek.

Bár az Intel 18A neve nem cseng különösebben jól, hiszen ebből arra lehetne asszociálni, hogy egy 18 nm-es eljárásról van szó, ami kevésbé komplex lapkáknak lehet jó a költséghatékonyság miatt. Valójában viszont egy 4-5 nanométeres osztályt megcélzó eljárás, melyben komoly potenciál lehet, ha kellően optimalizált dizájnt állítanak elő vele. Az ARM és az Intel kollaborációja révén pedig már konkrétan az egyes mag IP-k szintjén lehet a technológia különleges igényeihez igazodni.

Galéria megnyitása

Kitért arra is az Intel a közleményében, hogy jelentős gyártókapacitással rendelkezik az Egyesült Államokban és Európában egyaránt. Ezt valószínűleg azért emelte ki ilyen módon, hogy hangsúlyozza a Kínától való függetlenségét. Az utóbbi időben az Egyesült Államok, és a nyugat között folyamatosan nőtt a feszültség Kínával szemben. Kína pedig állítólag újabb hadgyakorlatokat tervez Tajvan partjaitól nem messze, ami a nyugtalanságot tovább fokozhatja. Az Intel gyártósorai pedig jól jöhetnek akkor, ha például a TSMC nem tud teljes kapacitáson üzemelni.

Az utóbbi időben az Intel jelentős kapacitásbővítéseket hajtott végre, és az a célja, hogy ezekre minél előbb szerződjön megrendelőkkel. Az ARM persze nem fog közvetlenül az Intellel gyártásra szánt egységekre szerződni, a MediaTek viszont igen, és talán más chiptervezők (pl. Qualcomm) is megteszik majd ezt a jövőbe. Az Intel IDM 2.0 stratégiájának része, hogy a globális ellátási lánc egyensúlyát megteremtse, és igyekezik a TSMC és a Samsung nyugati ellenpólusává válni.

Az Intel 18A eljárással készülő chipek nem mostanában fognak egyébként bevetésre kerülni. Leghamarabb 2025-ben lehet majd ennek a frigynek kézzelfoghatüó eredménye.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
grrrgo
grrrgo
2023. ápr. 17. 17:31
#3

Hogyhogy ezek összeborultak? Csak nem jönnek fel a kínaiak?

enisherpa
enisherpa
2023. ápr. 16. 13:38
#2

"Bár az Intel 18A neve nem cseng különösebben jól, hiszen ebből arra lehetne asszociálni, hogy egy 18 nm-es eljárásról van szó, ami kevésbé komplex lapkáknak lehet jó a költséghatékonyság miatt. Valójában viszont egy 4-5 nanométeres osztályt megcélzó eljárás .." - a 18A  18 ångström-öt jelent, azaz 1.8 nm-t. Természetesen marketinges nanométerben mérve.

marc23
marc23
2023. ápr. 15. 9:48
#1

Erdekes ez az osszefogas. Aminor az nvidia meg akarta venni akkor vmi irodista aktakukacot megkentek/ megfenyegettek h kaszalja el mert hat versenyhivatal stb, es meg volt pofaja az armnek 1milliardot elkerni azert m az nvidia on hibajan kivul nem vehette meg(rem az nvidia baszott fizetni egy retkes centet is)! De most az intellel osszebujhat, akarom mondani osszefoghat!? Persze ebben a verseny hivatalok nem latnak semmi gyanusat?! Hat h latnanak mikor meg papiron ket kulon ceg! De azon kivul? Hat osszevanak bujva mint a pingvinek a hidegben!

mese habbal megint...

sztem az nvidiat akkor csak le akartak huzni v barki aki bekapja a csalit,( ebben az esetben az nvidia volt)

Vissza az oldal tetejére