Őssejtekkel és idegi stimulációval az agyhalál ellen

Engedélyt kapott egy ellentmondásos megítélésű kísérlet, amelynek keretében 20 agyhalott páciens agyának újraindításával próbálkoznak meg a szakértők.

Őssejtekkel és idegi stimulációval az agyhalál ellen

Egy amerikai biotechnológiai cég engedélyt kapott az illetékes indiai és amerikai etikai bizottságtól, hogy agyhalott páciensek „feltámasztásával” kezdjen kísérletezni. Rövidesen összesen 20 ilyen beteget próbálnak életre kelteni a Bioquark szakértői az idegrendszer stimulálása révén, azt remélve, hogy az agy újraindítása segíthet ezeken a pácienseken. Fontos leszögezni, hogy egyelőre nagyon bizonytalan, hogy a projekt mennyire lesz működőképes. Az mindenesetre biztató jel lehet, hogy a ReAnima nevű kezdeményezésnek tagja Calixto Machado világszerte elismert neurológus is, aki karrierje során rengeteget foglalkozott az agyhalál állapotával.

A csapat tagjai több különböző terápiás módszert is ki akarnak próbálni az orvosilag halottnak tekinthető betegeken, akik testének bomlását csak a rájuk kötött gépek akadályozzák meg. A szakértők egyebek mellett őssejteket fognak beinjekciózni az agyba, jótékony hatóanyagokat juttatnak be a gerincvelőbe, és olyan idegi stimulációs módszerekkel is próbálkoznak majd, amely a kómás betegek felébresztése során biztató eredményeket produkáltak.

A módszerek tesztelése után a kutatók hónapokig monitorozzák a páciensek agyműködését, azt remélve, hogy abban valami változás áll be. A projekt elsődleges célja az agytörzs alsó régiójának „beindítása” lenne, amely kulcsszerepet játszik a keringési és a légzőrendszer működésének szabályozásában. Egy nagyon összetett kísérletről van szó, amelyben regeneratív és idegi stimulációs módszereket kombinálunk, mondja Ira Pastor, a Bioquark igazgatója. „Azt reméljük, hogy két-három hónapon belül pozitív eredményeket fogunk tudni felmutatni” – folytatja a cég vezetője.

A központi idegrendszer egy bioelektromos hálózat, amelyben biológiai úton termelt anyagok, neurotranszmitterek biztosítják az elektromos jelek továbbítását. Az idegsejtek elektromos stimulálása tehát nem elegendő a sikerhez, hiszen az agyhalál állapotában a neuronok elkezdenek pusztulni, így bármilyen újbóli aktiválási kísérlethez idegi regenerációra is szükség van. Ezért kellenek tehát az őssejtek, amelyekből az emberi szervezet bármilyen sejtje kifejlődhet. Ez lehet a projekt legnagyobb nehézsége is, hiszen ezeket a sejteket ugyan korábbi kísérletek során sikerrel használták a szív, szem és az agy szövetének kijavítására is, attól még nagyon messze áll a tudomány, hogy a regeneráláshoz elég legyen a kérdéses területre beinjekciózni az őssejteket.

A kísérletsorozat a rudrapuri Anupam Kórházban zajlik majd, ahol az első fázisban neurotranszmitterként működni képes anyagokat és őssejteket juttatnak be az agyhalott páciensek szervezetébe.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward