Egy brit és amerikai kutatókból álló tudóscsoport vizsgálata szerint a Tejútrendszer több szomszédja – köztük a Segue 1, a Boötes I, a Tucana II és az Ursa Major I (a fenti képen) – 13 milliárd évnél is idősebb. Vagyis a világegyetem legősibb csillagrendszerei közül több is a saját galaxisunk körül kering, ami nagyban megkönnyítheti az univerzum történetének tanulmányozását.
A kozmológusok által legvalószínűbbnek tartott modellek szerint a világegyetem 380 ezer éves korában formálódtak az első atomok. Ezek a hidrogénatomok aztán felhőket formáltak, és lehűlve megtelepedtek a sötét anyag Ősrobbanás nyomán létrejött csomóiban és azok környékén. A lehűlés nagyjából 100 millió évig tartott, mielőtt a sötét anyag halókon belülre került gázból elkezdtek csillagok és galaxisok formálódni, véget vetve az univerzum sötét korának.
És mint kiderült, ezen első galaxisok közül több is itt van a közelünkben. A kutatók két halvány galaxispopulációt vizsgáltak meg a Tejútrendszer körül. Az egyik csoport tagjai a vizsgálatok alapján a legelső galaxisok közé tartozhatnak, míg a másikban olyan galaxisokat találni, amelyek pár százmillió évvel később, abban az időszakban keletkeztek, hogy a hidrogént ionizálni kezdte az első csillagok ultraibolya fénye.
Az ionizáció nyomán a gáz hűlése lelassult, így abból nem tudtak új csillagok keletkezni, időlegesen megakasztva a galaxisképződés folyamatát. Nagyjából egymilliárd év elteltével aztán a sötét anyag halók akkorára nőttek, hogy bennük az ionizált gáz is képes volt lehűlni, a galaxisképződés újra felpörgött, és ekkor alakultak ki az olyan óriási csillagrendszerek, mint amilyen a Tejútrendszer is.
A most vizsgált ősi törpegalaxisok teljes mértékben alátámasztják ezt a modellt, állítják a szakértők, akik tovább fogják tanulmányozni a kérdéses rendszereket, hogy még többet tudjanak meg arról, milyenek voltak a világegyetem legkorábbi csillagrendszerei.