A régészek az 1800-as években kezdték el rekonstruálni Európa korai emberi történetét az ősi vadászó-gyűjtögetők csontjaiból, illetve az általuk hátrahagyott jellegzetes eszközökből és művészeti alkotásokból, például barlangrajzokból és termékenységi figurákból. Az elmúlt évtizedben aztán a genetikusok a fogakból és csontokból kinyert DNS-sel bővítették a korábban felvázolt képet. Két napokban megjelent tanulmányban pedig a szakértők az eddigi legalaposabb elemzést tették közzé az őskori Európa genetikai jellemzőiről.
A kutatók 357 ősi európai ember maradványaiból kinyert DNS-t vizsgálva feltárták, hogy vadászó-gyűjtögető népek több hullámban vándoroltak be Európába.
A vizsgálatok legalább nyolc különböző populációt azonosítottak, amelyek némelyike genetikailag jobban különbözött egymástól, mint a mai európaiak és ázsiaiak genomja. A különböző csoportok több ezer éven át éltek egymás mellett Európában, szerszámokat és kulturális elemeket cserélve. Néhányuk túlélte a jégkorszakot, míg mások eltűntek, amiben talán más embercsoportok is szerepet játszhattak.
Vanessa Villalba-Mouco, a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet paleogenetikusa és társai vizsgálatai azt sugallják, hogy amikor az első földművelők körülbelül 8000 évvel ezelőtt megérkeztek Európába, ott nagy múltra visszatekintő emberi jelenléttel találkoztak.
Villalba-Mouco és kollégái új neveket is adtak ezeknek a népcsoportoknak, többek közt fournoli, vestonicei, GoyetQ2, villabrunai, obserkasseli és sidelkinoi embereknek nevezve az újonnan azonosított populációkat. Az eredmények elemzése ugyankkor még közel sem fejeződött be, és továbbra is rengeteg a kérdés a korai emberi történelemmel kapcsolatban. A szakértők például csak most kezdik megérteni, hogyan alakulhatott ki ennyi emberi populáció 5–45 ezer évvel ezelőtt.
Carles Lalueza-Fox, a barcelonai Természettudományi Múzeum igazgatója, az egyik új tanulmány szerzője elmondása szerint nem számított a népességek ennyire változatos cserélődésére, és ennyire változatos származási jegyekre sem. Ahogy mondja, az pedig még mindig nem világos, hogy mi váltotta ki ezeket az intenzív népmozgásokat.
Távol Afrikától
A modern ember Afrikában alakult ki, és körülbelül 60 ezer évvel ezelőtt kezdett el más kontinenseken terjeszkedni. Egy régészcsoport tavaly arról számolt be, hogy megtalálták az eddigi legrégebbi bizonyítékot a modern ember európai jelenlétére: egy 54 ezer éves fogsort azonosítottak egy francia barlangban.
Amikor ezek a modern emberi csoportok Európába érkeztek, a neandervölgyiek már több mint 100 ezer éve éltek a kontinensen. A modern ember közeli rokona körülbelül 40 ezer évvel ezelőtt tűnt el színről, részben kihalva, részben pedig beolvadva a modern emberi populációkba. Eltűnésükben a teóriák szerint nagy szerepet játszott a modern ember fejlettebb gondolkodása és eszközei.
A modern ember korai, 45 ezer éven túlra visszanyúló európai DNS-adatai ugyanakkor nem teljesen igazolják ezt az egyszerűnek tűnő képet. A korai DNS elemzése alapján a modern ember első képviselői Európában az emberi családfa egy elveszett ágához tartoztak. Az őseik részesei voltak ugyan az Afrikából kiinduló terjeszkedésnek, de még azelőtt leváltak a fő ágról, hogy az élő európaiak és ázsiaiak ősei külön utakra indultak volna.
Ezek a korai európaiak szinte semmilyen genetikai kapcsolattal nem rendelkeznek a vadászó-gyűjtögető népek későbbi maradványaival.
Úgy tűnik, hogy az első európai modern emberek a neandervölgyiekkel együtt tűnhettek el
– mondja Cosimo Posth, a Tübingeni Egyetem paleogenetikusa, a szerdán közzétett tanulmányok egyik szerzője.
Két populáció, egy kultúra
A DNS-elemzés régészetben való megjelenése előtt a szakértők az egykori emberek által készített dolgok stílusa alapján adtak neveket a kultúráknak. Európa legrégebbi modern emberi kultúráját például aurignaci kultúrának nevezték el a kontinens legrégebbi figurális barlangfestményeiről és szobrairól.
Körülbelül 33 ezer évvel ezelőtt, amikor az éghajlat hidegebbre fordult, egy új kultúra, a gravetti terjedt el Európában. A gravetti vadászok lándzsákkal vadásztak a gyapjas mamutokra és más nagyvadakra, emellett úgynevezett Vénusz-figurákat is készítettek, amelyek valószínűleg a termékenységet ábrázolhatták.
Posth és kollégái Európába több különböző pontján vizsgálták a gravetti DNS-maradványokat, arra számítva, hogy ezek egykori képviselői egyazon genetikai populációból származtak. Ehelyett azonban két különböző csoportot találtak: az egyiket a mai Franciaországban és Spanyolországban, a másikat pedig a mai Olaszországban, Csehországban és Németországban.
Posth elmondása szerint a két népcsoport genetikailag nagyon eltérőnek mutatkozott, pedig a régészeti leletek alapján korábban egyetlen populációnak tűntek.
A szakértők a nyugati populációt fournoli népnek nevezték el, és genetikai kapcsolatot találtak e csoport és a 35 ezer éves belgiumi aurignaci maradványok között. A keleti csoport a vestonicei nevet kapta, és ők az eredmények alapján a mai Oroszországban 34 ezer évvel ezelőtt élt vadászó-gyűjtögető népek közeli rokonai.
Ez a genetikai szakadék Posth csapata szerint azt sugallja, a fournoli és a vestonicei nép két hullámhoz tartozhatott, amelyek különböző időpontokban vándoroltak be Európába. Miután megérkeztek, több ezer évig éltek együtt, osztozva a gravetti kultúrán, de genetikailag különböztek egymástól. Teljesen persze genetikailag sem voltak elszigetelve egymástól, Belgiumban például olyan 30 ezer éves maradványok kerültek elő, amelyek egyértelmű keveredést mutatnak a népek között.
A jégkorszak közbelép
Körülbelül 26 ezer évvel ezelőtt a két populáció egy túlélésüket veszélyeztető új fenyegetéssel nézett szembe: a gleccserek előrenyomulásával. A 19–26 ezer évvel ezelőtti eljegesedés alatt az európai vadászó-gyűjtögető népek kiszorultak a kontinens nagy részéből, és csak a déli menedékhelyeken maradtak életben.
Villalba-Mouco és kollégái egy dél-spanyolországi barlangban talált, 23 ezer éves fogmaradvány DNS-ét vizsgálva azonosították az egyik ilyen menedékhelyet, az Ibériai-félszigetet. DNS alapján a fog egykori tulajdonosa alapvetően fournoli lehetett, ugyanakkor genetikai rokonságot mutatott egy Bulgáriában felfedezett, 45 ezer éves csontvázzal is.
Amikor a gleccserek visszahúzódtak, a fournoliak néhány leszármazottja továbbra is Ibériában maradt, mások azonban észak felé terjeszkedtek, egy új populációt alkotva, amelyet Posth és kollégái GoyetQ2-nek neveztek el. A vestonicei népcsoport ugyanakkor nem élte túl a jégkorszakot.
A jégkorszak első feléből még kerültek elő maradványaik Olaszországból, a jégkorszak utánra azonban nyomtalanul eltűntek.
Helyettük egy másik vadászó-gyűjtögető népesség bukkant fel, amely valószínűleg a Balkánról kezdett el terjeszkedni. A villabrunai nép innen eljutott Itáliába, majd a következő évezredekben meghatározóvá vált Dél-Európában. Nagyjából 14 ezer évvel ezelőtt, az Alpokon átkelve találkoztak a GoyetQ2 néppel, egy kevert népcsoportot hozva létre, az oberkasseli népet, amely lassan egész Európában elterjedt, leváltotta a GoyetQ2 népet.
Posth szerint erre a hullámra egy másik éghajlati változás lehet a magyarázat. Körülbelül 14 ezer évvel ezelőtt egy erős felmelegedés Európa nagy részén erdőket hozott létre. Lehetséges, hogy az oberkasseli nép jobban tudott vadászni az erdőkben, míg a GoyetQ2 népesség a szűkülő sztyeppei élőhelyekkel együtt fogyásnak indult. Keleten az oberkasseliek egy másik vadászó-gyűjtögető csoportba ütköztek, akik valószínűleg Oroszországból érkeztek. A szakértők ezt a csoportot, amelynek tagjai a mai Ukrajnában és a környező régiókban éltek, sidelkinoiaknak nevezték el.
Ibériában ugyanakkor nem voltak olyan jelentős népmozgások, amelyek során a korábbi népességek lecserélődtek volna. A jégkorszak után ezen a részen továbbra is a fournoli nép volt a meghatározó, és bár a villabrunaiak is megjelentek a félsziget északi részén, inkább beleolvadtak a fournoliakba, minthogy leváltották volna őket.
A földművelők térhódítása
Így amikor az első földművelők körülbelül 8000 évvel ezelőtt a mai Törökországból Európába érkeztek, három nagy vadászó-gyűjtögető csoport virágzott Európában: az ibériaiak (akik döntően fournoliak voltak), az oberkasseliek és a sidelkiniak. A génjeik pedig a mai napig megtalálhatók Európa egyes részein, amelyek alapján Posth és kollégái következtetni tudtak valószínű kinézetükre is. A keleten élő sidelkinoiak a genom alapján valószínűleg a sötét szemmel és a világos bőrrel rendelkeztek.
A nyugaton élő oberkasselieknek ezzel szemben valószínűleg kék szemük volt, és talán sötét bőrük lehetett, bár ezzel kapcsolatban sokkal több a bizonytalanság.
A vadászó-gyűjtögető népek ezen három csoportja körülbelül 6000 évig elszigetelt maradt egymástól, amíg az első földművelők meg nem érkeztek. A mezőgazdaság megjelenése után a három populáció keveredni kezdett, ahogy egyre inkább kiszorultak korábbi területeikről, majd pedig beolvadtak az őket körülvevő mezőgazdasági közösségekbe.
Ahogy Ludovic Orlando, a franciaországi Paul Sabatier Egyetem molekuláris régésze, aki nem vett részt az új kutatásban, mondja, az új vizsgálat fontos mérföldkő a korai emberek tanulmányozásában. A szakértő szerint minden kontinensen hasonlóan izgalmas története lehet a vadászó-gyűjtögető népek vándorlásának, bár ezt a mostanáig Európában volt a legkönnyebb kutatni a gazdag múzeumi leletanyag miatt.
Szerinte azonban más kontinensek esetében sem kell lemondani a múlt ezen részének felderítéséről. És ehhez nem is kell sok-sok régészeti feltárást végezni: ma már ugyanis lehetséges az emberi DNS barlangi üledékekből való kinyerése, így sokkal egyszerűbben, tényleges emberi maradványok nélkül is rekonstruálható lehet egy-egy terület emberi múltja. Ez pedig lehetőséget teremthet arra, hogy az emberi faj korai történetét Európán kívül is alaposabban megismerjük.
