A földi mágneses mezőt kutató szakértők szerint több jel is arra utal, hogy bolygónk mágneses pólusai rövidesen kicserélődnek. A mágneses mezőt a Föld forgó magja generálja, olyan védőbuborékba vonva a bolygót, amely kulcsszerepet játszik a nagyenergiájú kozmikus részecskék eltérítésében, amelyek károsíthatnák a légkört és a felszínen élő szervezeteket is.

A mágneses pólusok jelenleg elég közel vannak a földrajzi pólusokhoz, a kőzettani leletek tanúsága szerint azonban ez nem mindig volt így. A megszilárduló kőzetekben megdermedt mágneses részecskék alapján egyértelműnek tűnik, hogy a mágneses pólusok a Föld formálódása óta rendszeresen is kicserélődnek, vagyis az északi pólus délre, a déli pedig északra vándorol.

A dinoszauruszok korában a pólusok nagyjából egymillió évente cseréltek helyet, az ütem azonban később felgyorsult, és a póluscserére 200-300 ezer évente kerül sort. Egészen a legutóbbi időkig, a pólusok ugyanis jelenleg immár 780 ezer éve tartják pozíciójukat (némi piciny vándorlástól eltekintve). A csere tehát bármikor bekövetkezhet, aminek még erősebb előjele, hogy az 1840-es években a szakértők észrevették, hogy a mágneses mező bizonyos régiókban gyengül. A legnagyobb ilyen folt Dél-Amerikától Dél-Afrikáig húzódik, és ennek ereje azóta is egyre csökken.

A csere idejének pontosabb előrejelzését ugyanakkor nagyon megnehezíti a kőzettani adatok egyoldalúsága. Tudniillik az, hogy a különböző tárgyak és kőzetek mágneses orientációjának meghatározása az elmúlt 2000 évben az esetek több mint 90 százalékában az északi féltekén történt meg.

A Déli-Atlanti Anomáliának nevezett gyenge folt történetének feltárásához viszont elsősorban déli adatokra lenne szükség, mégpedig lehetőleg olyanokra, amelyek a közelmúltból származnak. 2015-ben egy kutatócsoport rá is akadt egy érdekes új információforrásra: a Limpopo folyó völgyében található ősi, legégett kunyhók maradványaira.

Több mint ezer évvel ezelőtt a völgyet bantuk egy csoportja lakta, akik szárazság idején tisztító rituáléknak vetették alá lakóhelyeiket. Ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy legégették az agyagépületeket, majd újjáépítették a települést. A forró tűz által kiégetetett falak maradványaiban ugyanakkor egyúttal az aktuális geomágneses pillanatképet is megőrizték. Amikor az agyagot kiégetjük, a benne lévő mágneses ásványok stabilizálódnak és megmerevednek, megőrizve az égetés előtti mágneses helyzetet, mondja John Tarduno, a Rochesteri Egyetem kutatója.

Az így nyert eredményekből pedig az derült ki, hogy az ötödik és nyolcadik század között a régióban gyors változásokon ment át a mágneses mező iránya, nagyon hasonlóan a mai helyzethez. Ez pedig egyrészt az jelzi, hogy a Dél-Atlanti Anomália nagyon régóta fennálló jelenség, másrészt azt sugallja, hogy az anomáliának talán valami szerepe lehet a póluscserékben is. A gyenge mágneses folt alatt ugyanis egy szokatlanul sűrű kőzetréteg található mélyen a felszín alatt, a kéreg és a köpeny határán.

Hasonlóan ahhoz, ahogy az áramló víz útjába helyezett kövek örvényeket keltenek, ez a régió vélhetően szabálytalan áramlatokat kelt a Föld belsejében is, befolyásolva a mágneses mező minőségét. Mivel pedig egy nagyon ősi, több százmillió éve létező anomáliáról van szó, a szakértők szerint lehetséges, hogy a sűrű terület kulcsszerepet játszott a korábbi póluscserék beindításában. Például olyan módon, hogy a helyi mágneses mezőt a bolygóéval pontosan ellentétesre változtatta, aminek hatására aztán a teljes planéta mágneses mezeje átfordult.

A következő pólusváltás előrejelzéséhez ugyanakkor további adatokra lesz szükség, egyelőre ugyanis nem világos, hogy a jelenlegi gyengülés csak átmeneti jelenség, vagy egy egész bolygóra kiterjedő mágneses váltás előszele, mondják a szakértők.