Shop menü

ÖRÜLNE AZ ELECTRONIC ARTS VEZETŐJE, HA A CALL OF DUTY VÉGÜL XBOX-EXKLUZÍVVÁ VÁLNA

Ez ugyanis nagy lehetőség lenne a Battlefield-sorozatnak.
Vaffler Dániel
Vaffler Dániel
Örülne az Electronic Arts vezetője, ha a Call of Duty végül Xbox-exkluzívvá válna

A Microsoft felvásárlási üzlete az Activision - Blizzarddal még azért nem zárult le, mert több országnak is fenntartásai vannak azzal kapcsolatban, hogy ezzel milyen piactorzító erőfölényre tenne szert a Microsoft a konkurenseivel szemben. A fenntartások középpontjában pedig nem meglepő módon a Call of Duty áll.

A Microsoft ugyan ígéretet tett arra, hogy a felvásárlás után is maradhat a Call of Duty a konkurens platformokon, így PlayStationön is, az Xbox-főnök Phil Spencer még hivatalos levelet is írt erről a Sonynak, azonban ez nem volt teljesen meggyőző. Spencer ugyanis azt írta, hogy "garantálja, hogy a Call of Duty pontosan ugyanolyan tartalommal jelenhet meg PlayStationön még több évvel a Sony jelenlegi szerződéseinek lejárta után is".

A Sony tehát vélhetően több évre szerződést kötött az Activisionnel, az együttműködés pedig nyilván a PS4-es időkből ered, a Call of Duty pedig azóta is bizonyos tartalmakat előbb kapott meg PlayStationön, mint Xboxon. Spencer levele úgy hangzik, hogy ezeket a szerződéseket nem piszkálná a Microsoft, de az nem tűnik egyértelműnek, hogy mi lesz utána. Mindenesetre Spencer szerint az ő ajánlatuk "messze többet ígér, mint a játékiparban szokásos hasonló szerződések".

Miután Spencer ezt nyilvánosságra hozta, Jim Ryan, a PlayStation-részleg vezetője is úgy gondolta, hogy publikusan válaszol. 

"A Microsoft csak annyit ajánlott fel, hogy a jelenlegi szerződéseink lejárta után még három évig maradhat PlayStationön a Call of Duty. Miután a sorozat közel 20 éve érhető el PlayStationön, az ajánlatot több szinten is elégtelennek tartom, és úgy vélem, nem veszik figyelembe, milyen hatása lenne ennek a játékosainkra. Továbbra is garantálni szeretnénk. hogy a PlayStation-felhasználók megkaphatják a legjobb Call of Duty-élményt, és a Microsoft ajánlata ennek nem tesz eleget" - közölte Ryan.

Ezt követően megjelent az egyenletben Andrew Wilson, az Electronic Arts vezérigazgatója is. Igaz, ő nem közvetlenül üzengetett a különböző feleknek, hanem a Goldman Sachs egyik eseményén beszélt arról, hogy mindez jó hír lehet a kiadó számára. Főleg azután, hogy a Battlefield elmúlt két része nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, amit Wilson is elismert:

"Nem hiszem, hogy az előző két játékkal úgy teljesítettünk, ahogy kellett volna. Sok munkát kell elvégeznünk, de alapjaiban egy kiváló szellemi termékről van szó, és a szórakoztatóiparban mindenhol látjuk, hogy a nagyszerű szellemi termékek ellenállóak. Láttunk rá példát, hogy egy franchise-on belül egy film nem teljesíti az elvárásokat, ilyen volt például a Star Wars is, de ha a megfelelő kreatív csapat dolgozik rajta, akkor teljesen újra tudják defininálni a franchise-t. Én úgy gondolom, hogy egy kiváló kreatív csapat dolgozik most a Battlefielden, rengeteg ötlettel és eltökéltséggel".

És persze az sem árthat, ha a konkurencia véletlenül kiesik az egyik legnagyobb platformról: "Egy olyan világban, ahol már csak a kérdések is felmerülhetnek a Call of Duty jövőjével kapcsolatban, és hogy milyen platformokon lesz potenciálisan elérhető, számunkra hatalmas lehetőséget teremt a platformfüggetlen, keresztplatformos Battlefield kapcsán" - véli Wilson.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére