A gerincsérülések világszerte több millió embert érintenek, ezért óriási igény van a lehetséges gyógymódok iránt. Így nem csoda, hogy nagy nyilvánosságot kaptak azok a kutatások, amelyek során az orrból származó őssejtek felhasználásával próbálják új módon kezelni ezeket a sérüléseket. Az első résztvevőket már be is vonták egy új klinikai vizsgálatba, amely a módszer egy fejlettebb változatát teszteli.

Míg a korábbi ilyen próbálkozások során a sejteket a sérülés helyére fecskendezték be, az új vizsgálatban 1–2 centiméteres hidakat használnak, amelyek több millió szaglórendszeri gliasejtből épülnek fel. „Innovatív sejthídjaink nagy tisztaságú szaglósejtekből állnak és legjobb reményt kínálják a gerincvelő sérüléseinek kezelésére” – mondja James St John, a Griffith Egyetem munkatársa a vizsgálatról kiadott közleményben. 

A gerincsérüléseket azért olyan nehéz kezelni, mert a központi idegrendszer sejtjei az emberben felnőtt korban nem regenerálódnak. Az evolúció úgy kompenzálta ezt a sebezhetőséget, hogy a központi idegrendszer alkotóelemeit mielinhüvelybe burkolta, de ez további akadályt jelenthet a gyógyulásban, ha a sérülés nyomán a hüvely hegesedik.

A környéki idegek ugyan megőrzik a regenerálódás képességét, de általában nem rendelkeznek a gerincvelői sérülések helyreállításához szükséges tulajdonságokkal. A szaglórendszer kivételt képez. Az ebben a kísérletben átültetett gliasejtek speciális szerepet töltenek be az orrban: más idegrendszeri sejtekkel ellentétben 6–8 hetente regenerálódnak, amire azért van szükség, mert fontos szerepet játszanak a légzőrendszer védelmében a potenciális behatolókkal, például a baktériumokkal szemben. Ez pedig potenciálisan alkalmassá teszi őket arra is, hogy más sérült idegek regenerálására is felhasználhatók legyenek. 

A betolakodókkal szembeni védekezés veszélyes, ezért a kérdéses gliasejtek rövid élettartamúak, ami arra készteti a szervezetet, hogy többet termeljen új sejtekké differenciálódni képes őssejtekből. Másrészt viszont ezeknek a sejteknek kapcsolódniuk kell a központi idegrendszerhez, hogy az észlelt illatokról szóló üzeneteket továbbíthassák az agynak. Ez a kettős képesség teszi őket egyedülállóan alkalmassá a gerinc helyreállítására.

2002-ben egy klinikai vizsgálat kimutatta, hogy a gerincsérülések a betegek saját orrából kinyert őssejtekkel történő kezelése biztonságos. Sokan úgy vélték, hogy a széles körű kezelés a küszöbön áll. „Azóta világszerte más vizsgálatokban is tesztelték a sejteket, és bár voltak biztató eredmények, a sejtek előkészítésének és átültetésének technikai nehézségei korlátozó tényezőnek bizonyultak” – mondja St John. 

E vizsgálatok egyike során sem fordult ugyan elő, hogy a beteg a kerekesszékből felkelve maratont futott volna, de tíz évvel ezelőtt Darek Fidyka képessé vált kapaszkodva járni a saját orrából származó sejtek beültetése után. Fidyka visszanyerte az irányítást a húgyhólyagja, a belei és a szexuális funkciói felett is, amelyeket akkor vesztett el, amikor egy késes támadás során átvágták a gerincét. További két évnyi rehabilitáció után megtanult triciklizni is. 

Mindazonáltal a siker nem bizonyult megbízhatóan megismételhetőnek. St John elmondása szerint annak ellenére, hogy világszerte évtizedek óta folynak vonatkozó kutatások, még mindig nincs klinikailag elérhető kezelés. St John magyarázata szerint ennek részben az lehetett az oka, hogy a korábbi vizsgálatok során vagy kockázatos helyről gyűjtötték a sejteket, vagy túl alacsony volt a tisztaságuk. Csapata viszont állítása szerint megoldotta ezt a problémát.

Ami talán még ennél is fontosabb, hogy korábban a sejteket folyékony szuszpenzió formájában juttatták be a célterületre, így azok nem érintkeztek egymással. Fidyka kezelése során 240 injekciót alkalmaztak, azt is kockáztatva, hogy a kezeléssel okoznak károsodást. St John és kollégái viszont sejthidakkal kezdtek kísérletezni, amelyek az állatkísérletek során felülmúlták a többi módszert. Az eljárás során sebészek a hidat a heg fölé, majd a hegen keresztül a sérülés helyére helyezik. A sejtek között már a beültetés előtt összeköttetés létesül, és ezek növekedési faktorokat választanak ki egymás támogatására, mondja a szakértő.

A nemrég kezdődött, Délkelet-Ausztráliában zajló klinikai vizsgálatok során a résztvevők egyharmada a placebocsoportba kerül, vagyis nem kapják meg a kezelést, de ugyanazon az intenzív rehabilitációs programon esnek át, mint a kezelt csoport. És bár St John és társai egyelőre a gerincvelőre koncentrálnak, elmondásuk szerint arra is van remény, hogy az ilyen sejteket szélesebb körben is lehet használni, például agysérülések vagy neurodegeneratív betegségek kezelésére.