Az embert nem szállító Luna-25 űrszonda elsőként próbál leszállni a Hold déli pólusánál, hogy értékes vízjég után kutasson. 47 év szünet után ez az első orosz (illetve korábban szovjet) küldetés égi kísérőnkre, és ha a küldetés sikeres, ez lehet az első sikeres leszállás az égitest déli sarkvidékén. Egy esetleges siker egyúttal jelentős erőket mozgathat meg a többi nemzet és a magánűripari szereplők részéről is.
„Ez az a terület, ahol jelentős koncentrációban számítunk vízjégre” – mondja Simeon Barber, a Milton Keynes-i Nyitott Egyetem bolygókutatója.
„Ahogy haladunk a sarkvidék felé, egyre alacsonyabb a hőmérséklet, és egyre nő a vízjég előfordulásának lehetősége is.”
A Luna-25 az egyezményes világidő szerint augusztus 10-én 23 óra 11 perckor indult útjára egy Szojuz rakétával a kelet-oroszországi Vosztocsnij űrrepülőtérről. A starthely kiválasztása olyan szempontból is jelentős, hogy Oroszország függetlenedését jelzi az űrrepülésben Kazahsztántól, amelynek bajkonuri űrrepülőtere az elsődleges orosz indítóhelynek számított az elmúlt időszakban. Az űreszköz körülbelül öt nap alatt éri el a Hold körüli száz kilométer magasságú pályát. A leszállási kísérletet augusztus 21-re ütemezték, a leszállásra kijelölt hely a Hold déli pólusától mintegy 500 kilométerre található, a 100 kilométer széles Boguslawsky-kráternél.
A Luna-25 csak az első a déli pólushoz tervezett számos küldetés között. Az indiai Chandrayaan-3 augusztus 23-án próbál meg leszállni szintén ebben a térségben. Kína 2026-ban egy rovert tervez a Hold ezen részére küldeni, és a NASA Artemis-programja, amelynek keretében az 1972-es Apollo-17 óta először próbálnak embert juttatni a Holdra, szintén a déli pólusra összpontosít. Az Artemis-program keretében ráadásul több amerikai magánvállalat is megkísérli a leszállást a következő években a térségben.
Ilyen nagy érdeklődés közepette Roger Launius, a NASA korábbi vezető történésze szerint a Luna-25 célja elsősorban az lehet, hogy az oroszok megszerezzék az elsőséget a déli pólus elérésében, és némi pozitív publicitást kapjanak.
A jég nyomában
Az 1990-es évek óta folyamatosan gyűjtött orbitális adatok azt sugallják, hogy a Hold pólusai jelentős mennyiségű vízjeget tartalmaznak, amely, ha hozzáférhetővé tehető, értékes erőforrás lehet a jövőbeli emberi küldetések számára.
„Hidrogént és oxigént lehet belőle előállítani, amelyből akár ivóvíz, belélegezhető levegő, vagy akár rakétaüzemanyag előállítása is megoldható lehet”
– mondja Nico Dettman, az Európai Űrügynökség holdkutatási csoportjának vezetője. Ezáltal a Hold fontos ugródeszkává válhatna a Naprendszer további célpontjai felé, teszi hozzá a szakértő.
Júniusban Jurij Boriszov, az orosz Roszkozmosz űrügynökség vezetője a Luna-25 küldetést „magas kockázatúnak” nevezte, ahol a siker esélye nagyjából 70 százalékos. A NASA vezetője, Bill Nelson szenátor augusztus 8-án „sok sikert” kívánt a küldetéshez az oroszoknak, hozzátéve, hogy a NASA a Holdra való emberi visszatérésért folytatott űrversenyt elsősorban az Egyesült Államok és Kína között látja megvalósulni.
A Luna-25 fejlesztése két évtizede vette kezdetét. A mintegy 1750 kilogramm súlyú, helyhez kötött leszállóegységgel, ahogy már említettük, az oroszok először próbálnak újra leszállni a Holdra az 1976-os Luna-24 küldetés óta, amely során holdi kőzeteket juttattak vissza a Földre. A Luna-25 ambíciói ehhez képest meglehetősen szerények, mondja Scott Pace, az amerikai Nemzeti Űrtanács korábbi ügyvezető titkára: az űreszköz mindössze 30 kilogrammnyi tudományos műszert szállít, és mintákat biztosan nem fog a Földre juttatni.
Pace is úgy véli, hogy a küldetés célja több egy tudományos fókuszú visszatérésnél. „Valószínűleg politikai szempontból is úgy érzik, hogy ” – mondja, tekintettel a többi nemzet növekvő aktivitására. „Szerintem ez inkább egy üzenet, hogy még mindig itt vagyunk, és még mindig vannak céljaink” – folytatja Pace.
Oroszország korábban már megállapodott Kínával egy közös holdi kutatóállomás építéséről, és Kína azt reméli, hogy 2030-ra űrhajósokat küldhet a Holdra.
A talaj titkai
A Luna-25 legfontosabb műszere egy robotkar, amely 50 centiméter mélyre próbál majd leásni a Boguslawsky-kráter fenekének talajába, hogy vízjég nyomai után kutasson. Barber tagja volt egy európai csapatnak, amely együttműködött volna Oroszországgal ezekben az ásási kísérletekben és egy tervezett következő küldetésben, a Luna-27-ben is, de a közös projektnek tavaly vége szakadt, miután Oroszország tavaly megtámadta Ukrajnát.
A vízjég megtalálása tudományos szempontból is nagyon hasznos lenne. „Ha megértjük, hogyan tett szert vízre a Hold az idők során, elkezdhetjük összerakni a víz történetét a Naprendszerben” – mondja Barber. „És a Föld közelében uralkodó helyi körülményekről is jobb képünk lehet a bolygó kialakulásának időszakából” – folytatja a kutató.
Ugyanakkor annak az esélye az orosz küldetés során jégre akadnak a Boguslawsky-kráterben elég valószínűtlen, mert a becsapódásnyomban túl magas a hőmérséklet, mondja Margaret Landis, a Coloradói Egyetem bolygókutatója. Egy kisebb és mélyebb, ezért árnyékosabb, a Boguslawsky-kráteren belüli becsapódásnyom ilyen szempontból ígéretes célpont lehet, de az egyelőre nem világos, hogy Oroszország ilyen helyszín közelében kísérli-e meg a leszállást.
Ugyanakkor az is érdekes információ lehet, ha nem találnak vizet, mondja Landis. Jövőre a NASA VIPER nevű rovere és az amerikai Intuitive Machines cég Micro-Nova nevű, ugrásokkal közlekedő űreszköze is jeget fog keresni a holdkráterek belsejében a déli sarkvidéken. Az ilyen felszíni küldetések eredményei sokat segíthetnek annak a leszűkítésében, hogy hol lehet víz a Holdon, mondja Landis.
A Luna-25 az ásás mellett képeket készít a felszínről, tanulmányozni fogja a napszél és a Hold közötti kölcsönhatásokat, és egy lézerreflektort is telepít a Föld–Hold-távolság pontos mérésére. Amennyiben a leszállás zökkenőmentesen zajlik, a leszállóegység várhatóan egy évig fog működni.
Ha a Luna-25 sikeresen landol a Holdon, Oroszország olyan tettet vihet véghez, amely az utóbbi időkben alig valakinek sikerült. 1976 óta csak Kína volt képes sikeresen landolni a Holdon, 2013-ban és 2018-ban egy-egy leszállóegységgel és roverrel, 2020-ban pedig egy mintavisszahozó küldetéssel. A többi próbálkozó küldetése még a felszín elérése előtt véget ért: 2019-ben az indiai Chandrayaan-2 egység és az izraeli Beresheet leszállóegység zuhant le a landolás közben, idén áprilisban pedig a japán Hakuto leszállóegység is ugyanerre a sorsra jutott. „Azt mindenképp jó lenne látni, hogy valaki sikerrel landol” – mondja Landis.
