Egy brit és ausztrál tudósokból álló kutatócsoport új információkat tárt fel azzal kapcsolatban, hogyan nyeli el a légköri szén-dioxidot az Antarktisz körüli, különállóan áramló víztömeg, azaz a Déli-óceán. A jelek szerint a szelek, hatalmas örvények és óceáni áramlatok együttesen olyan, helyenként akár 1000 kilométer átmérőt is elérő kürtőket hoznak létre, amelyek az óceán mélyére viszik a vízben oldott gázt, évszázadokra elzárva a légkörtől.
A tengerek és óceánok nagyon fontosak a szén-dioxid elnyelésében, ezek a vízfelületek felelősek az emberi tevékenység nyomán a légkörbe kerülő gázmennyiség negyedének eltüntetéséért, így jelentősen hozzájárulnak a globális klímaváltozás ütemének lassításához. Az összes ilyen módon elnyelt szén-dioxid 40 százaléka a Déli-óceán területén kerül a mélybe, mostanáig azonban nem sok fogalmunk volt arról, hogyan is történik ez a folyamat.
Jean-Baptiste Sallée, a kutatás vezetője elmondta, hogy azt régóta sejtették, hogy a szél nagy szerepet játszik a történésekben. „Az óceán olyan, mint egy hagyma, különböző rétegei vannak, és nagyon kevés kapcsolat mutatható ki a felszíni vizek és a mélyebben fekvő részek között” ‒ magyarázza a kutató. Amikor egy nagyobb széllökés elmozdítja a felszíni réteg egy darabját, ezek a tömegek egyes régiókban felhalmozódnak, majd lefelé nyomulnak a mély irányába. Ha azonban pusztán a szél lenne felelős a folyamatokért, akkor sokkal egyenletesebben oszlanának el ezek az „alábukási” területek, mint ahogy azt a kutatók megfigyelték.
Az elmúlt tíz évben egy nyolcvan darabból álló „robotflotta” követte figyelemmel a Déli-óceán hőmérsékletének, nyomásának és sótartalmának változásait. Ezek adatait elemezték a kutatók, és arra jöttek rá, hogy a felszíni vizek nem akárhol, hanem specifikus területeken buknak a mélybe. Ezen zónák határait a széljárás, az uralkodó óceáni áramlatok, és az úgynevezett eddy-k, vagyis óceáni örvények határozzák meg. Mindezen erők hatalmas átmérőjű, rendkívül összetett struktúrájú kürtőket hoznak létre, és ezeken keresztül kerül a széndioxid a mélybe.
A kutatók öt ilyen kürtő helyét határozták meg a Déli-óceán területén, ezek egyike Chile déli partjainak közelében, egy másik pedig Új-Zélandtól délnyugatra található. Akadnak olyan területek is, amelyeken a szén-dioxid visszaáramlik a felszínre, de ezek eltörpülnek a Déli-óceánt behálózó, szén-dioxidot elnyelő tölcsérek mellett.
A szén-dioxid útja a légkörből az óceán vizének felső rétegeibe viszonylag jól ismert. Elsődlegesen a szél és a hullámok hatására fizikailag keveredik össze a tengervíz és a légköri gáz, majd a napsütötte felső rétegekben élő mikroorganizmusok tovább segítik az oldódás folyamatát. Az ezt követő folyamatokról azonban mindeddig nagyon keveset lehetett tudni, márpedig ezek ismerete létfontosságú lehet a globális klíma változásainak előrejelzéséhez. Ahogy egyre növekszik a hőmérsékleti különbség a sarkok és az Egyenlítő között, egyre erősebbé válnak az uralkodó szelek. A klimatikus modellek alapján elképzelhető, hogy az erős szelek felkavarják a mélyebb óceáni rétegeket is, megzavarva ezzel a kürtők működését, és elősegítve a szén-dioxid visszaáramlását a légkörbe.
Azt egyelőre a kutatók sem tudják, hogy az óceáni örvények képződésére milyen hatással lehet a változás. Az eddy-k extrém körülmények között jönnek létre, nagyon erős szélrohamok, a mélyebb rétegekhez képest túl forró vagy éppen túl hideg felszíni hőmérséklet hatására, illetve azokon a helyeken, ahol egy erős áramlat valamilyen felszín alatti egyenetlenség fölött halad át. Viselkedésüket azonban továbbra is számos rejtély övezi, és megjósolhatatlan, hogy hogyan változik számuk és természetük a klimatikus viszonyok hatására.
 
