Shop menü

ÓRIÁSI GYORSULÁST HOZ A THUNDERBOLT 5-ÖS SZABVÁNY – 120 GBPS-RA KATAPULTÁL AZ ADATÁTVITELI SÁVSZÉLESSÉG

Az általános kétirányú adatátviteli sávszélesség 80 Gbps lesz, de a Bandwidth Boost üzemmódon keresztül 120 Gbps-os tempó elérésére is lehetőség nyílik.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Óriási gyorsulást hoz a Thunderbolt 5-ös szabvány – 120 Gbps-ra katapultál az adatátviteli sávszélesség

A Thunderbolt szabvány következő generációs verziójáról, ami nem túl meglepő módon a Thunderbolt 5 nevet viseli, korábban már több pletyka is érkezett. Az új szabvány hivatalos bejelentésére rövidesen sor kerülhet, ugyanis ma délelőtt kiszivárgott az összes lényeges újítással kapcsolatos információ, így most már végük szakadhat a találgatásoknak. Az új szabvány köré épülő kábelek és aljzatok továbbra is az USB-C típusú csatlakozót és aljzatot használják viszont adatátviteli sávszéleség terén a Thunderbolt 3-hoz és a Thunderbolt 4-hez képest akár háromszoros növekedésre is van kilátás, üzemmódtól függően.

Galéria megnyitása

Az Intel és az Apple által közösen kifejlesztett Thunderbolt szabvány még 2011 folyamán jelent meg, azaz 12 esztendeje velünk van a piacon. Az elsődleges cél az volt vele, hogy magas adatátviteli sávszélességet biztosítson, de ezzel egy időben a kijelzőket is ki lehessen szolgálni vele. Az első generációs Thunderbolt óta sokat fejlődött a szabvány, a 3. generáció immár USB-C portra váltott és ezt a csatlakozótípust vitte tovább a Thunderbolt 4, illetve az érkező Thunderbolt 5 esetében is ennek szavaznak bizalmat. A Thunderbolt 5 jóvoltából egyetlen USB-C portos Thunderbolt kábelen keresztül még nagyobb töltőteljesítmény és még magasabb adatátviteli sávszélesség átvitelére lesz mód, ami jelentősen kibővíti majd a lehetőségeket.

Galéria megnyitása

A legutóbbi Thunderbolt szabvány, vagyis a Thunderbolt 4 immár az USB4 szabvánnyal is kompatibilis volt, valamint ehetőséget biztosított arra, hogy két darab 4K-s, vagy egy 8k-s felbontású monitort is kiszolgálhassunk rajta keresztül. A Thunderbolt 4 szabvány az USB4 megfelelőség miatt minimum 32 Gbps-os adatátviteli sávszélességet tudott és 100 W-nyi teljesítmény leadására is képes volt, ám a teljes adatátviteli sávszélessége ugyanúgy 40 Gbps maradt, mint a Thunderbolt 3 szabványnak, valamint a PCI Express 3.0 támogatás is megmaradt.

Galéria megnyitása

A Thunderbolt következő generációs változatáról először tavaly októberben beszéltek hivatalosan az Intel szakemberei, igaz, akkor még nem Thunderbolt 5 névvel hivatkoztak az újításra. A kiszivárgott, teljesen hivatalosnak tűnő adatok alapján a Thunderbolt 5 szabvány köré épülő megoldások alap esetben 80 Gbps-os kétirányú adatátviteli sávszélességet kínálnak, de a videó-intenzív felhasználási módok esetén 120 Gbps-os maximális adatátviteli sávszélesség is elérhető, hála a Bandwidth Boost módnak, ami 50%-kal növeli a dinamikus adatátviteli sávszélességet. Utóbbi esetben az adattovábbítás 120 Gbps-os, az adatfogadás pedig 40 Gbps-os sávszélességgel történhet. A tényleges adatátviteli ráta persze az aktuális felhasználási módtól függően változhat, így 40 Gbps és 80 Gbps között helyezkedhet el.

Galéria megnyitása

A Thunderbolt 5-ös szabvány esetében lényeges újítás a DisplayPort 2.1 támogatás és a PCI Express 4.0-s támogatás megléte, valamint természetesen az USB4 és az USB 3 Gen2x2 támogatás is jelen van a kínálatban. Ennél a szabványnál már legalább 140 W-nyi teljesítményt kell leadnia az adott eszköznek, míg a korábbi szabványnál 100 W volt az elvárás és 140 W volt a maximum. A Thunderbolt 5 esetében a maximális teljesítmény immár 240 W-nál tetőzik, vagyis USB-C porton keresztül sokféle noteszgép tápellátása megoldható lesz.

Galéria megnyitása

A PCI Express szabványhoz kapcsolódó adatátviteli sávszélesség itt már nem 32 Gbps-os, hanem 64 Gbps-os értéket képvisel, azaz lényegében duplázás következik be, hála a PCI Express 4.0-s szabvány alkalmazásának. Ez nemcsak a külső videokártya-házak szempontjából jöhet jól, de a külső SSD alapú adattárolók és sok egyéb eszköz szempontjából is, hiszen a kétszer akkora adatátviteli sávszélesség nagyobb sebességek elérését és/vagy több eszköz nagy sebesség mellett történő elérését teszi lehetővé. A rugalmas sávszélesség-felhasználás szintén üdvözlendő újítás, hiszen segít alkalmazkodni az aktuális felhasználói igényekhez, illetve segít abban is, hogy az USB-C alapú Thunderbolt 5 portból a lehető legtöbbet hozzuk ki. Az új porton keresztül immár két darab 6k-s, vagy három darab 4k-s kijelző meghajtására is van mód, utóbbiak akár 144 Hz-esek is lehetnek. A porton keresztül elérhető maximális képfrissítési ráta 540 Hz-nél tetőzik.

Az Intel tervei szerint a Thunderbolt 5 szabvány köré épülő termékek várhatóan 2024 folyamán válnak elérhetővé. Ezek között jó eséllyel főként a Meteor Lake alapú noteszgépek foglalnak majd helyet. Ezzel jelentősen bővül majd a Thunderbolt porttal ellátott noteszgépek kínálata.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére