A (kozmikus léptékben) szomszédos Fomalhaut csillag óriási gyűrűje 2005-ös felfedezése óta foglalkoztatja a csillagászokat. Nemrégiben pedig olyan bizonyítékok láttak napvilágot, amelyek alapján a gyűrű még inkább eltér a várakozásoktól, és valószínűleg egy óriásbolygó is közrejátszhat ebben.

A Fomalhaut fényesebb, mint a nála sokkal híresebb Castor és Regulus, de furcsán hangzó neve és a déli égbolton való elhelyezkedése nem kedvez a hírnevének. A csillagászok körében azonban sokkal nagyobb a jelentősége, köszönhetően egy óriási, furcsa alakú törmelékgyűrűnek, amelynek köszönhetően „Szauron szeme” néven is emlegetni szokták.

A nagyon fiatal csillagokat általában protoplanetáris korongok veszik körül, és ezek nagy része általában eltűnik, a maradék pedig gyűrűszerűvé válhat. A Fomalhaut esetében azonban van néhány furcsaság. A csillagot egyrészt több korong is körülveszi. A belső kettő közelebb van a csillaghoz, mint a Föld a Naphoz, olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyeket nem értünk. De a rendszer igazi furcsasága a „főöv”, amely 133–158 csillagászati egységre található a csillagtól. Ha lenne egy törmelékgyűrű ugyanilyen távolságra a Naptól, a Voyager 2 még mindig benne utazna, míg a Voyager 1 csak nemrégiben hagyta volna el.

Ennek a külső korongnak/gyűrűnek a talán legfurcsább tulajdonsága az excentricitása. A Szaturnusz körüli gyűrűk, amelyek egyfajta modellként szolgálnak az ilyen korongokhoz, gyönyörű köröket formálnak, de a Fomalhaut külső korongja egyik irányba megnyúlt, így a csillag nem a közepén helyezkedik el. Kepler törvényei alapján tudjuk, hogy a bolygók így orientálódnak, vagyis mindig a rendszer közös tömegközéppontja körül mozognak, de amennyire tudjuk, a törmelékgyűrűk általában sokkal „kerekebbek”, mivel nagy a tömegeltérés köztük és a központi égitest között, ráadásul tömegük egyenletesen oszlik el a pályán.

Az Atacama Large Millimeter/submillimeter Array (ALMA) segítségével a csillagászok soha nem látott pontossággal figyelték meg a kérdéses korongokat. Felfedezték, hogy a külső korong excentricitása a távolságtól függően változik. Minél távolabb kerülünk a Fomalhauttól a korongon belül, annál körkörösebbé válik a pálya. „Az excentricitás a távolság növekedésével folyamatosan csökken, amit eddig még egyetlen törmelékgyűrűben sem bizonyítottak egyértelműen” – mondja Joshua Bennet Lovell, a Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ munkatársa.

A gyűrűstruktúrák modelljei csak akkor adnak ilyen eredményt, ha van egy kissé excentrikus pályájú bolygó, amely úgy mozog, mint egy pásztorkutya a gyűrű belső szélén. Egy ilyen bolygónak elég nagynak kell lennie ahhoz, hogy elegendő gravitációval rendelkezzen az ilyen hatás kiváltásához, és valószínűleg a Neptunusz Naphoz viszonyított távolságának 3–4-szeresére keringhet. Tömege valahol a Szaturnusz tartományában lehet, excentricitása pedig nagyobb, mint Plutóé.

A Fomalhaut mindössze 25 fényévre található, ami kivételes lehetőséget kínál az ilyen korongok viselkedésének tanulmányozására. Azonban az a tény, hogy egyáltalán vannak maradványkorongjai, némileg meglepő. A korongok a fiatal csillagok jellemzői, de gyakran nem tartanak sokáig. A Nap korongja például pár tízmillió évvel a Naprendszer kialakulása utánra nagyrészt eltűnt.

A Fomalhaut korát korábban 100–300 millió évre becsülték hitték, de egy újabb kutatás ezt 440 millió évre módosította. Ami felveti a kérdést, hogy miért maradtak fenn máig a korongok, még akkor is, ha a legkülső most már inkább gyűrűnek nevezhető. A pásztorbolygó hatása nemcsak azt magyarázhatja meg, hogy a külső korong hogyan formálódott tartósan gyűrűvé, hanem arra is rávilágíthat, hogy más csillagrendszerek hogyan fejlődnek, és miért maradnak fenn egyes korongok évmilliárdokon át. Egy óriásbolygó jelenléte ilyen hatalmas távolságban egy a Napnál kétszer nagyobb tömegű csillagtól reményt ad a rejtélyes X bolygó támogatóinak is.

A Fomalhaut egy hármas csillagrendszer része. A rendszer többi tagja, a Fomalhaut B és C azonban olyan hatalmas távolságra van az elsődleges csillagtól (a Fomalhaut C esetében elképesztőnek számító, 2,5 fényévre), hogy gravitációjuk nem lehet képes jelentősen alakítani a gyűrűt.