Önolajozó lehet a kardhalak feje

A szakértők szerint az olajozás egy újabb módszer arra, hogy a halak fejére és megnyúlt felső állkapcsára kisebb közegellenállás hasson úszás közben.

Önolajozó lehet a kardhalak feje

Ahhoz képest, hogy a kardhal milyen gyakran része a menünek a világ különböző éttermeiben, meglepően keveset tudunk az állat különleges anatómiájáról. Amíg John Videler, a Leideni és a Görningeni Egyetem kutatója el nem kezdte tanulmányozni ezeket a halakat, senki sem sejtette például, hogy milyen érdekes módszerekkel igyekeznek biztosítani az állatok, hogy erősen megnyúlt felső állkapcsuk ne lassítsa le őket úszás közben.

Videler egész karrierje során a halak úszásának fizikáját kutatta, és a kardhalakat is azért kezdte vizsgálni, mert lenyűgöző úszók. Egyes becslések szerint sebességük a 100 km/órát is meghaladhatja a vízben. A kutató először 1994-ben kezdte tanulmányozni az állatokat, miután egy általa tartott korzikai búvártanfolyam ideje alatt egy helyi halásztól megvásárolt egy kardhal-nyúlványt.

Ha pusztán a hal fejének és felső állkapcsának alakját nézzük, annak szerkezete nem kifejezetten előnyös a gyors úszáshoz. Ahogy ugyanis az állat sebességre tesz szert, a fején található nyúlvány mellett elszáguldó vízrétegekben apró örvények jönnek létre, megnövelve a kardhalra ható közegellenállást. Amikor azonban Videler közelebbről is megvizsgálta a fejnyúlványt, kiderült, hogy annak felszíne érdes, akár egy csiszolópapír. Az apró rücskök pedig megakadályozzák, hogy nagyobb örvények formálódjanak a nyúlványt körülölelő vízrétegben.

Ezen kívül a nyúlvány hegyes végén egy sor apró, egymással összeköttetésben álló lyuk is található, amelyek gátolják a víz nyomásának megnövekedését az állat előtt, alacsony szinten tartva a rá ható közegellenállást. Mire Videler mindezt kiderítette, a kardhalak megszállottjává vált. Rövidesen további két példányt vásárolt meg a már említett halásztól, majd meggyőzte Ben Szabo-t, a Gröningeni Egyetem radiológiai részlegének vezetőjét, hogy azokat egy MR-készülékben tanulmányozzák. A csapat rendszerint hajnali 2 és 5 óra között dolgozott, amikor a műszerre másnak nem volt szüksége.

A felvételek eleinte nagyon zavarosnak és érthetetlennek tűntek. Amikor aztán Videler felboncolta a megvizsgált fejeket, kiderült, hogy ezekben a nyúlvány töve fölött, az állat két szeme közötti részen egy méretes olajmirigy található. Hogy ezt mire használhatják az állatok, arról sokáig mit sem sejtettek a kutatók. 2005-ben aztán egy Roelant Snoek hallgató csatlakozott a csapathoz, akit Videler azzal bízott meg, hogy próbáljon összeköttetést találni a mirigy és a kardhalak orra között, hátha a különös szerv az állatok szaglásának javítására szolgál.

Snoek azonban semmi kapcsolatra utaló jelet nem talált, egy véletlennek köszönhetően azonban felfedezett valami mást. Miközben fotókat készített az egyik példány fejéről, ráejtette a megvilágításra használt lámpát a vizsgált kardhalra. Az erős fényben apró csövek hálózatát vette észre bőrben, amelyekről további vizsgálatok után bebizonyosodott, hogy az olajmirigyhez kapcsolódnak. A csövek a bőr külső felületére nyílnak, és amikor Snoek egy hajszárítóval melegíteni kezdte a mirigyet, a magasabb hőmérsékleten folyósabbá váló olaj el is kezdett ezekből kifolyni a bőrre.

Ezek alapján mind Videler, mind Snoek úgy véli, hogy az olajmirigy szintén a közegellenállás csökkentésére szolgál. Az olaj taszítja a vizet, így a fej és a nyúlvány körül képződő örvények a kardhal lassítása nélkül siklanak el annak bőre felett. Ehhez persze az kell, hogy a mirigy környékén meleg legyen, azonban ennek módjáról is gondoskodni tud a hal. A szakértők évekkel ezelőtt felfedezték, hogy az állatok szemizmaik egy részét hőtermelő szervekké alakították át, amelyek a vért felmelegítve élesebb látást tesznek lehetővé számukra vadászat közben. Ugyanezek a szervek, vagy talán más módosult izmok az olajmirigy melegítésére is alkalmasak lehetnek, amikor a kardhal nagy sebességfokozatra kapcsol.

Az olaj ilyetén használata a kardhalak anatómiájának egy másik rejtélyére is megoldást kínálhat. Videler és társai ugyanis évek óta hiába próbálták megfejteni, miért van egy horpadás a halak homlokán, amikor ilyen módosulással egyetlen más halfaj sem rendelkezik, és az sokat ront az állatok áramvonalasságán. A szakértők az új felfedezések tükrében úgy vélik, hogy a mélyedés egy alacsony víznyomású régiót teremt a kardhal fején, amely segítheti az olaj bőrre való kijutását. Ha a kutatóknak igazuk van, a halak automatikusan olajozzák magukat, hogy nagyobb sebességeket érjenek el.

Egyelőre mindez persze puszta spekuláció, hiszen még senki sem látta élő példányokban működni az olajmirigyet. Videler a kutatás következő fázisában olyan kísérleteket akar folytatni, amelyek során megjeleníthetővé válik, hogyan áramlik a víz a halak feje körül. Ehhez sajnos szintén nem használhat élő halakat, mivel a kardhalakat mindmáig lehetetlennek bizonyul fogságban életben tartani. Az új anatómiai felfedezések révén azonban minden eddiginél pontosabb műkardhalakat lehet építeni, majd megvizsgálni, hogy ezek hogyan viselkednek az áramló vízben.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward