Túlzás lenne azt állítani, hogy a One Piece hazánkban is gyakran emlegetett cím, de azért előkelő helyen áll a sónen-mangák között olyanok mellett, mint a Dragon Ball vagy a Naruto. A Bandai Namco égisze alatt hol közepes, hol egészen jó adaptációk jönnek ezekből (idén a Jump Force viszonylagos csalódása ellenére is azért vállalható volt), így leginkább óvatos kényelemmel indítottam el a World Seekert is, tudván nem kell sokat várni, de azért egynek biztosan jó lesz.
Ami azt illeti, elég kellemesen csalódtam.
A One Piece: World Seeker egy meglepően szórakoztató játék. Ránézésre talán nem tűnik nagy számnak, és való igaz, nem versenyezhet a hónap olyan megjelenéseivel, mint a Devil May Cry és szerencsés esetben a Sekiro, de ez ne tévesszen meg senkit. A maga közepes költségvetésű megoldásaival, szűk rétegnek szóló világalkotásával együtt is teljesen magával ragadott, és csak nyomtam-nyomtam még bőven azután is, amennyit ez a cikk megkövetelt volna. Teljesen elveszítettem az időérzékemet közben, és amikor nem játszottam, akkor is a kincseken, a jópofa karaktereken és a sziget rejtett zugain tűnődtem. Rég volt már ilyen.
Kalózélet
Szóval, aki nem járatos a One Piece világában, az se csüggedjen, ez egy teljesen önállóan élvezhető kaland, fokozatosan mutatja be szereplőit, de legfőképpen a manga és a belőle készült anime főszereplőjére, Monkey D. Luffy-ra koncentrál. Ő a Thousand Sunny nevű hajó kapitánya, és bár nyurga kis srácnak tűnik, kemény harcos, rugalmas végtagokkal és káprázatos képességekkel. "Szalmakalapos" bandájának tagjai többnyire saját célokat követnek, de kapitányukra felnéznek, mert a legnagyobb kihívásoktól sem fordul el, őrült vigyorral veti bele magát a legelképesztőbb szituációkba.
A One Piece világában szigetek sokaságai rejtenek mindenféle egyedi kultúrát és különféle kalandokat, ahol természetesen a kalózkodás az egyik legjövedelmezőbb iparágazat, és nyilván ezek a kalandorok állnak hősként, a Világkormányzat pedig despota és korrupt szervezetként, antagonistaként jelenik meg.
A World Seeker egy olyan kalózos játék, ami többnyire a szárazföldön játszódik.
Luffy érkezése után egy hatalmas sziget válik felfedezhetővé, a Thousand Sunny szépen leparkolva áll valahol a térkép sarkában, a banda tagjai a háttérben teszik-veszik ügyes-bajos dolgaikat, Luffy pedig nekiáll egy olyan játék főszereplőjévé válni, ami mintha minden sikerjáték elemét átvette volna az elmúlt évtizedből. A World Seeker egy nyílt világú térképpucolós akció-kaland, amolyan Ubisoft-formulát követő zig-zag bling-bling, akarom mondani, ide-oda szaladgálunk a térképen, és szedjük fel az ikonokat, legyen szó kincsesládáról, fő küldetésről, vagy mellékküldetésről. Vagy akármiről.
Ahogy a játék ezt prezentálja, az valami egészen érdekes, pörög, mint egy Infamous vagy egy Spider-Man, és ezt tényleg szó szerint kell érteni, ez a játék teljesen úgy működik, mint az említett játékok. Luffy mozgása villámgyors, karja megnyúlik, és ide-oda lengedezik, kilövi magát, repked, pörög, az ember fél óra után már széles vigyorral kapkod ide-oda, ugrál fel épületekre (és jó nagy épületek is vannak). Annyira tiszta, örömteli a mozgás, hogy nem lehet leállni egy percre sem.
A hatalmas világnak van még egy elképesztő tulajdonsága: sehol nincs töltés, sehol nincs fejezettel zárt terület, az egész szabadon bejárható, de még a barlangok és egyéb bázisok is, sehol nem akasztja meg a játékost egyetlen töltőképernyő vagy túlzottan kemény ellenfél sem, simán leszaladhatunk egy többszintes bányába, aztán a barlang száján előbukkanva csak szaladunk tovább. Nincs zuhanási sebződés, bár Luffy nem szereti a vizet, abba beleesve akad csak meg egyedül. A falak sem jelentenek akadályt, mert egyszerűen csak flitty, kilövi a karját, és fent is van.
Komolyan, nem is tudom, mit mondjak erre. Abszolút élvezetes. Még amikor el is kezdtem morogni, hogy esetleg ezt a kilőhető kart ellenfélre is jó lenne ráakasztani harc közben, vagy panaszkodtam a kincsesládák nyitásának idejével, vagy bármi bajom volt, egyszerűen megtaláltam a feloldható képességek gazdag, szerteágazó fáján a gyógyírt.
Hús a csonton
Tehát Luffy fejleszthető, képességpontokat pedig vagy az ellenfelek legyőzéséből, vagy küldetések teljesítéséből kap, és akár harci, akár felfedezői képességekre költhetjük el. A játék egy erős, tíz-húsz órás főküldetés-sorozatból és száz mellékküldetésből áll, utóbbiak között sok ugyan a "hozz két répát" típus, de akadnak egészen tisztességesen kibomlóak is. A küldetések folyamatosan egyedi helyszínekre terelgetik a játékost, és meg is éri felfedezni, mert eldugott kincsesládák és nyersanyagok is rejlenek minden sarokban.
Luffy felszerelhető mindenféle kiegészítő tárggyal, illetve különféle ruhákat is készíthetünk neki. A játék egy pontján összegyűjtjük a hajó legénységét, és őket is el lehet küldeni nyersanyagokat gyűjtő körútra, ezek több órán keresztül tarthatnak, attól függően, hogy milyen uzsidobozt állítunk nekik össze. Receptek, kihívások, legyártható tárgyak tucatjai kínálnak mindenféle szöszölést, ha esetleg megunjuk a szaladgálást és a harcot. Pedig huh, nem unjuk meg.
A harcrendszer szintén az Infamous és a Spider-Man vonalán lőhető be, közelharci ütések és távoli ökölcsapások mellett mindenféle extra képességet feloldhatunk. Ezen felül négy különféle harci állapot között váltogathatunk. Kettő közülük világosan elkülönülő harci stílus, az egyik gyors, gyenge ütésekre alapoz, de gyors kitérést is kapunk, egy másikban nincs kitérés, hanem védekezés, és lassú, kemény ütésekkel megy az ellenfeleknek. Ezek között egy sima gombnyomással válthatunk, és így vuss, már mehet is. A másik két harci állapot mindkét stílus mellett alkalmazható, az egyik amolyan spéci vízió, amivel felfedhetünk rejtett dolgokat, és az ellenfeleket is jobban látjuk, a másik pedig egy feltöltött fókusszal ellőhető mega-támadás, amelyben Monkey D. Luffy nagy majommá változik.
Az ellenfelek kellően változatosak, és csak úgy találkozunk velük mindenfelé. Érdekes módon nem azonnal vesznek észre, így lehetőség van lopakodásra (hordót húzunk magunkra), és egy gyors leütésre is, lehetőleg hátulról (de peremekről is lehet). Tehát rendkívül gazdag a repertoár, ami kell is az egyre erősödő ellenfelekkel szemben, akik lehetnek tengerészek, kormányzati ügynökök, rivális kalózok, robotok, de különféle nevesített bossok is. Segítségünkre jön, hogy gyorsan tudunk mozogni, illetve kritikus sebzésekre és időt lelassító tökéletes kitérésre/védésre is lehetőség van. Alapvetően szórakoztató ez a harc, bár néha kicsit lapos és frusztráló az is, hogy nincs lock-on.
Mindezek mellett nem mondhatom, hogy túlzottan tartalmasak lennének akár a küldetések vagy akár a harcok, mondjuk úgy, kicsit gizda, és több hús is elfért volna rajta, de ez nekem tényleg csak amolyan utógondolatként jön most, mert játék közben nem is nagyon állok meg ezeken agyalni. Egyszerűen beránt, és visz előre. Sokat segít az is, hogy a One Piece világa és szereplői annyira jópofák, hogy egy ilyen könnyed kalandhoz pont jól jönnek.
Füst és csillogás
Grafikailag egész korrektül áll ez a játék, a rajzfilmes hatású árnyalás és az élénk színek kifejezetten a Dragon Quest XI-re emlékeztettek, és az engine is tisztességesen viszi az egészet. Nincsenek furcsa lassulások, beugráló textúrák, sem semmi bosszantó, legfeljebb néha egy kis töltés, amikor a térképmenübe megyek. Talán még azt is levasalják egy javítással. Kicsit meg is lepődtem, mennyire simán megy ez a hatalmas világ.
Ahol viszont nagyobb a füstje, mint a lángja, a szerepjátékosabb részek, vagyis a dialógusok és a történet. Alapvetően itt érezni komolyabb költségvetési hiányt, a párbeszédek nincsenek szinkronizálva az átvezetőkön kívül (csak állnak mereven és tátognak), néhány japán benyögést leszámítva. Igen, csak a felirat angol. Ez így nyilván egy kicsit elvesz az értékéből.
Akárhogy is, a központi élmény teljesen tiszta, a One Piece világa pedig újra és újra megmosolyogtatja az embert (a telefon-csigák "paraparapara" csörgésén mindig jókat röhögök), aztán hajózás ide vagy oda, jó néha a Thousand Sunny merev fedélzetén dekkolni egy kicsit, és szívesen csinálgattam a fő küldetések után maradt apró, jelentéktelen tennivalókat és kihívásokat is (a mellékküldetések egyfajta frakciós karma-rendszerben növelik a kalóz-szintünket egyébként, szóval van mit tenni).
Én teljesen őszintén meglepődtem, mennyire jó kis cucc ez, visz magával, és még ha nem is tud odaállni a AAA-címek mellé villogni, simán elindítom újra és újra, örömmel, jó kedvvel, élvezettel. Talán az új Spyro-k óta nem volt ennyire "chill" élményem (oké, a Capcom elsőre vért izzadós cuccainak sokadik végigjátszását nem számítva). Lényegében aki imádja a One Piece-t, annak kötelező, de aki nem ismeri az animét sem, itt is elkezdheti akár.
Nyilván, nem fogom azt mondani, hogy mindenki azonnal szórja el rá a Sekiro-ra félretett kis zsebpénzét, de azért az első nagyobb uborkaszezonban vagy akciókon tényleg érdemes esélyt adni neki. Ha ez a Ganbarion stúdió új irányvonala, én teljes szívvel támogatom őket.
