1. Bevezető

Közelednek az ünnepek és ilyenkor bizony a legtöbb emberből előtör a vásárlási láz vagy önszántukból, vagy muszájból. Bár idén már több mint ötven notebookot vettünk szemügyre, kevés volt köztük az igazán olcsó, belépő szintű típus (gyorsan hozzá kell tenni, hogy a 150-160 ezres masináknak is van gyengébben felszerelt változata, így érdemes ezekről is átfutni tesztjeinket). Most három olyan gépet mutatunk be olvasóinknak, amelyek a 100 és 130 ezer forint közötti ársávban helyezkednek el és véleményünk szerint sok vásárló érdeklődését kelthetik fel.

A legtöbben kétkedve állnak a sokszor túlságosan is kecsegtető árcédulával rendelkezik noteszgépek előtt, mindig, minden körülmények között valami turpisságot, valami rejtett hibát sejtve. Nos, az esetek többségében semmi ilyesmiről nincs szó, egyszerűen egy csomó mindent kihagy a gyártó, így egy teljesen mezei, mondhatni alap felszereltséggel bíró gép tulajdonosai lehetünk az átlagnál gyengébb vagy lassabb (olykor elavultabbnak számító) hardverrel. Jó hír, hogy az AMD előző generációs (elég rossz ár/fogyasztás mutatóval rendelkező) processzor családja gyakorlatilag teljesen eltűnt a mobil informatikai eszközökből, így a legfrissebb 45 nm-es központi egységeket találjuk a notebookok döntő többségében. Az Intel is kezdi lassan nyugdíjba küldeni a Core 2 Duo-kat és a vele azonos architektúrára épülő Pentiumokat, illetve Celeronokat, így már csak elvétve, főleg a belépő szintű gépek között találkozni velük. Teljesítményük a legtöbb felhasználó számára ma is elegendő, fogyasztásuk se sokkal rosszabb, mint a legújabb Arrandale családé (Celeron P4000, Pentium P6000 és Core i3/i5/i7 széria), így végszükség esetén bátran megvehetjük az ilyen CPU-kkal szerelt termékeket is.

Mit kell tudnunk, ha ebben az árkategóriában nézelődünk? Elsősorban azt, hogy milyen igényt támasztunk a leendő géppel kapcsolatban, szeretnénk-e például hordozni vagy időnk nagy részében otthon, az asztalon fogjuk használni. Fontos, hogy olyan szolgáltatásokért ne adjunk plusz pénzt, amelyekre nincs szükségünk (pl. ujjlenyomat-olvasó, eSATA csatlakozó, stb.). Érdemes szem előtt tartani, hogy a 120-130 ezer forint körüli régióban már léteznek olyan gépek is, amelyek alapvetően eggyel feljebb képviseltetik magukat, viszont a gyártó készített belőle lecsupaszított, gyengébb hardverrel ellátott változato(ka)t is. Nem szabad elzárkózni előlük, hiszen köszönhetően annak, hogy egy drágább szegmensben kell, hogy labdába rúgjanak, a burkolatuk és az összeszerelési minőségük esetenként jobb lehet, mint a kifejezetten a belépő kategóriába szánt (de valamivel jobban felszerelt) masináké.

Mostani tesztünkben három olyan notebook családot vettünk szemügyre, melyek főként a belépő szinten találhatók meg, operációs rendszert nem tartalmaznak és kivétel nélkül 15,6”-os kijelzővel bírnak. Szokásunkhoz híven ABC sorrendben fogunk haladni, így kezdjük a tesztet az Asus K52D-vel.

2. Asus K52D - Specifikáció és hardver

Az Asus nagyon régóta van jelen belépő szériás gépeivel a notebook piacon, legfrissebb szériájuk (K52) a sikeres K50 család utódjának is tekinthető, így aztán nem meglepő, hogy vonalvezetését tekintve ismerős lehet a szemnek az elsősorban sötétbarna burkolattal megvásárolható készülék.

110-től egészen 205 ezer forintig találunk ebbe a családba tartozó gépet, így aztán nem meglepő, hogy a K52F végződésű modell korábban már járt nálunk Intel Core i3-mas processzorral. Akkor pár dolog miatt alul maradt a konkurenciával szemben, de butaság lenne emiatt rögtön leírni a gépet, hiszen most egészen más körülmények között kell helyt állnia, arról nem is beszélve, hogy az ellenfelek már nem ugyanazok a notebookok lesznek.

Árához képest meglepően jó felszereltséget kapunk a pénzünkért, hiszen még dedikált videokártyára is futotta, igaz, ugyanennyi pénzből már a többi két résztvevő is megvásárolható hasonló kiépítéssel, ezt nem árt tudni. Bizakodásra adhat okot az üzemidőre nézve, hogy az AMD alacsonyabb fogyasztású, 25W-os TDP-vel rendelkező processzora került a K52D-be, más kérdés, hogy a dedikált Mobility Radeon HD5470 némileg többet kér enni mint egy integrált VGA. Bár a memória árak padlón vannak, ettől függetlenül örömteli, hogy sikerült 4 GB RAM-ot belesuvasztani a gépbe, tovább növelve a termék ázsióját. Ebben az árkategóriában a gigabites sebességre képes hálózati adapter se szokott széria tartozék lenni. Nem elhanyagolható tény, hogy a K52D-re az Asus két év garanciát vállal.

A notebook mellé kivételesen nem kapunk egeret (ellentétben a K52F-fel), viszont drivereket tartalmazó lemezt igen, amire szükségünk is lesz, hiszen a Windows 7 csak a vezeték nélküli hálózati kártyát ismeri fel, a vezetékest nem. A tápegység 90W-os, amely valószínűleg a dedikált videokártyának köszönhető (bár nem indokolt). Segítségével igencsak gyorsan tudjuk tölteni a mezei hatcellás akkumulátort.

A zajszinttel nem volt különösebb gond, üresjáratban nagyon halkan tette a dolgát a K52D. Terhelés hatására se volt képes zajongani, bár a ventilátor minimálisan ugyan, de magasabb fordulatszámra kapcsolt. A processzor nyugalmi állapotban 51, maximális terhelés mellett 68 fokos volt, míg a videokártya ugyanezen értékei 54, illetve 64 voltak. Nem ért meglepetésként minket az Asus belépő kategóriás gépének jó teljesítménye, hiszen a K52F is halkabb volt konkurenseinél. A burkolat egyébként sehol nem forrósodott át, így vélhetően nyáron sem okoz majd gondot a gép használata.

A Windows 7 beépített tesztprogramja a videokártyát hozta ki, mint leggyengébb láncszem, ami elég meglepő, főleg a játékok alatt nyújtott teljesítményre adott 4.9-es pontszám. Ilyen teljesítményre a legerősebb integrált videokártyák is képesek, így kíváncsiak voltunk, vajon a valós tesztek is alátámasztják-e majd az operációs rendszer által alkotott véleményt. A processzor a jelenleg kapható Athlon II X2 család mobil változatának tekinthető, elsősorban órajelben és fogyasztásban térnek el egymástól.

A 320 GB-os merevlemez gyakorlatilag alap ma már, ennél olcsóbbat nem is nagyon tudnának venni a gyártók, legfeljebb az eggyel kisebb modellt. A Western Digital Scorpio Blue szériája már többször bizonyított nálunk és most sem okozott csalódást, bár hőmérséklete lehetett volna egy kicsit alacsonyabb így télen. Zajszintje gyakorlatilag nincs.

Bár a hangszórók az Altec Lansingtól származnak, ne ringassuk álomba magunkat, hogy ettől bármivel is szebben szólnak, mint társaik, inkább a mellékelt szoftver az, ami némileg növeli a térhangzást és a hang tisztaságot.

3. Asus K52D - Ergonómia

Külsejét tekintve az Asus laptopja volt az egyetlen a három közül, amelyik fényes bevonatú burkolatot kapott. Képeken és kibontásnál is jól néz ki, de az ujjlenyomatokat azért rendesen gyűjti és sérülékeny is. A felső burkolat túl sok ellenállást nem fog tanúsítani az ütődéseknek, de ez nem is az a kategória, ahol az alumínium és magnézium váz a divat. A hatalmas alsó lapot lecsavarozva bármihez hozzá tudunk férni, ami a gépben van (még a processzorhoz is), így mindent könnyedén tudunk cserélni, ha kedvünk tartja. Mágneses és mechanikus zárat nem kapunk, így egy idő után a műanyag zsanér valószínűleg meg fog lazulni és a két burkolat enyhén lötyög majd összecsukás után.

A billentyűzet nem tartozik a legjobbak közé, bár viszonylag gyorsan és pontosan lehet gépelni a klaviatúra segítségével. A gombok lehetnének egy fokkal nagyobbak, de a nagyobbik gond, hogy a felületük kialakítása egyáltalán nem igazodik az ember ujjához. A gombok mellet csillogó fekete műanyag rácsszerkezet van, amely rövid időn belül magához fogja vonzani a koszt és a port is, nem árt erre odafigyelni.

A K52D touchpad az egyetlen volt a mezőnyben, amely támogatta a háromujjas érintést (jobb gomb művelet), ezt a mindennapokban elég jól lehetett alkalmazni. Ezen kívül minden mást tud, amit a mai tapipadok, több különlegessége nincs. Érzékenysége nem túl jó, főleg a felső sávban, illetve az érzékelés pontosságán is lenne mit javítani, de bőven megüti a használható szintet. Az egybeépített bal és jobb egérgombok elég nehezen nyomhatók (és akkor is csak a szélükön), viszont egész csendesek.

Csatlakozókból gyakorlatilag minden fontosabbat megkapunk, hiszen van sok USB és egy HDMI kimenet is. A kártyaolvasót semmi nem védi a portól, így érdemes egy SD kártyát mindig benne tartani, ha nem használjuk más eszközökben.

A kijelző bizonyos szempontból a legjobb volt a mezőnyben, bár elég hasonló kvalitásokkal rendelkezik mindhárom panel. Az Asus K52D-nek volt a legkisebb fényereje ránézésre, viszont neki voltak a legszebb színei. A látószög minden irányból csak az átlagos szintet ütötte meg, de a LED-es háttérvilágításnak köszönhetően a fényerő eloszlása viszonylag homogén volt, így szemből nézve nem lehet egy rossz szavunk sem a gépre. A 2 MPixeles kamera remekül követi a gyors mozgásokat is és nem jön zavarba a mesterséges fénytől sem.

4. Lenovo Ideapad G565G - Specifikáció és hardver

Folytassuk a sort a Lenovo-val, melynek legújabb Ideapad szériája pont beleillett cikkünkbe. A cég tavaly indította útjára a belépő szintű családot, mely az óta rengeteg különböző típust számlál. A G565-ös sorozat kizárólag AMD processzorokkal kapható, azokból viszont két- és hárommagos változatokkal egyaránt. Utoljára az Y560-as Ideapad járt nálunk, amely főleg remek ár/teljesítmény mutatójával kápráztatott el minket, így kíváncsian vártuk, hogy az a cég, amely februárban is az egyik legjobb belépő szintű notebookot hozta el a magyar piacra, vajon milyen irányba mozdította el az utódot.

A G565G-nél (szemben az Y560-nal) inkább az anyagminőségre és egyéb dolgokra voltunk kíváncsiak, hiszen a teljesítménye nagyjából minden ebben a kategóriába tartozó gépnek megegyezik. Reménykedtünk benne, hogy a közel egy évvel ezelőtt nálunk járt G550L-ből minden jó tulajdonságot megtartottak és megspékelték még valami extrával, hiszen az óta eltelt egy év és ez a számítástechnikában nagy idő.

100 MHz-cel gyorsabb processzort és plusz egy eSATA csatlakozót kapunk az előbb látott Asus K52D-hez képest, viszont a központi memória mérete fele akkora és nincs dedikált videokártya sem. A garancia idő a Lenovo-nál is két év.

A notebook mellé itt is csak a legszükségesebb dolgokat kapjuk meg, a driver CD a gyors üzembe helyezési útmutató mögött van és kizárólag Windows 7-es meghajtó programokat tartalmaz. Erre szükség is van, ugyanis a legújabb operációs rendszer se a vezetékes, se a vezeték nélküli hálózati kártyát nem ismeri fel, így az internetről nem tudjuk levadászni a szükséges alkalmazásokat. A tápegység ezúttal 65W-os és valamivel több idő kell ahhoz, hogy maximálisan feltöltse a hatcellás akkumulátort, mint az Asus K52D esetében.

A Lenovo gépek hűtésével általánosságban aligha akadnak gondok, de a G565G-től belépő kategória ide vagy oda, mindenképpen többet vártunk volna. Üresjáratban a gép abszolút halkan dolgozik, viszont már ekkor is jelen van valami zavaró, közép frekvenciás halk búgás, amelyet akár egy méterről is hallani lehet. Hogy ez mennyire zavaró, azt embere válogatja, a nagyobbik gond inkább a terheléses teszteknél jött elő. Maximális terhelésnél a gép simán a leghangosabb volt a három most nálunk járt példány közül, viszont játékok alatt az üresjárathoz közeli csendet produkálta. Full HD filmnézésnél aztán megint rákapcsolt a ventilátor és kénytelenek voltunk a mozifilm hangerejét növelni, hogy ellensúlyozzuk a megnövekedett zajszintet. Tényként kell kezelni azonban azt is, hogy az Ideapad G565G volt a leghűvösebb a mezőnyben, üresjáratban ugyanis 43, míg maximális terhelés mellett alig 62 fokos volt az Athlon II-es processzor.

A Windows 7 által kiosztott pontszámok természetesen a videokártyához kapcsolódó méréseknél csappantak meg leginkább, viszont alaposan zuhant a memória adatátviteli sebessége is. Ennek az az egyszerű prózai oka, hogy míg az Asus K52D-ben két modult találunk (2x2 GB), addig a Lenovod Ideapad G565G-ben mindössze egyet (1x2 GB), így nem élvezhetjük a kétcsatornás memóriavezérléssel járó előnyöket (ezt egy második 2 GB-os modullal könnyedén bepótolhatjuk). Jelen esetben ez duplán fontos, ugyanis az integrált videokártya nem rendelkezik saját video RAM-mal, így a központi memóriából hasít ki 256 MB-ot, tehát annak sebessége kihatással van a VGA-ra, ezáltal a játékokra is.

A 320 GB-os Seagate merevlemez sebessége elmarad az Asusban lévő Western Digitalétól, amely részben annak is köszönhető, hogy a Lenovo-nál a SATA sebességet lekorlátozták az első generáció adatátviteli szintjére. Ettől függetlenül elképzelhető, hogy a merevlemez valójában nem is képes gyorsabb tempóra, ez az első olyan BIOS frissítésnél ki fog derülni, ahol feloldják ezt a korlátot. Zajszintjével meg voltunk elégedve, a hőtermelésével viszont nagyon nem. A 45-47 fokos érték télen nem elfogadható, ugyani nyáron ebből könnyedén 55-60 is lehet, amely hosszú távon mindenképpen árt a HDD-nek.

Hangszórók tekintetében szintén a sor végén foglalt helyet a Lenovo-ban található sztereó pár, igaz, ha nem számítjuk az Asus-ban lévő szoftveres „trükközést”, akkor mindhárom gépnek nagyjából ugyanolyan doboz hangja van egy bizonyos hangerő után.

5. Lenovo Ideapad G565G - Ergonómia

Talán eddig kissé túlságosan negatívak voltunk a Lenovo legújabb belépő kategóriás noteszgépével szemben, ám vannak vitathatatlan előnyei is. Kezdjük mindjárt a burkolattal, amely mindenhol matt, méghozzá a jobb minőségűnek látszó fajtából. A fedőlap még egy kis ívet is kapott az aljára, ami pont annyira töri meg az unalmas szürke burkolatot, hogy elfelejtjük, mennyire olcsó is ez a gép. A készülék alján szintén minden alkatrészhez hozzáférhetünk a csavarok kitekerése után, nincs megkötve a kezünk a bővítést illetően. Mágneses és mechanikus zárat itt se kapunk, így egy idő után valószínűleg a zsanér megsínyli majd a sok szállítást.

A billentyűzet a legjobb volt a három közül. Az elsőséghez elég volt egy kellőképpen stabil alátámasztás és néhány lekerekített, illetve remek oldaltartással rendelkező gomb. Kár, hogy a Lenovo is ragaszkodott a numerikus padhoz, így a klaviatúra jobb oldalát (pl. iránygombok) eléggé összenyomorították.

A touchpad hasznos felülete valamivel kisebb, mint az Asus-nál, de még használható méretet ölt. A picit érdes matt műanyagnak köszönhetően abszolút nem tapad hozzá az ember ujja, igaz, néha pont a túlságosan könnyű kezelhetőség okozhat gondot a felhasználónak. A bal és jobb egér gomb nyomáspontja nagyon magasan van, ráadásul keményen kattognak is, így használatukkal kisebb lármát csaphatunk közvetlen környezetünkben. Természetesen a multitouch képességek nem maradtak ki a repertoárból, arra viszont figyeljünk, hogy a driver telepítése után ezek alapértelmezés szerint ki vannak kapcsolva.

Ugyanazokkal a csatlakozókkal találkozunk, mint a K52D esetében, a különbség annyi, hogy az egyik USB portot ezúttal felváltotta egy eSATA, amely áramot is képes biztosítani a rá aggatott eszköznek. Ebben a kategóriában, ha nem is számít kuriózumnak ez a csatlakozó, az biztos, hogy ritkán találkozhatunk vele. Bár jelentősége nincs, mégis örültünk a Thinkpadekről már évek óta ismerős színezett hangki- és bemeneteknek. Az is ritka, hogy ekkora LED-et kapjon egy DVD-író, bár nekünk tetszett a mutatós zöld visszajelzés.

A három nálunk járt gép közül az Ideapadnak volt a leggyengébb a kijelzője, bár drasztikus különbséget senki ne várjon a valóságban. Nekünk könnyű dolgunk volt, mert egymás mellé állítva figyelhettünk meg az eltéréseket, de vásárlásnál aligha ütköznének ki ezek. A legszembetűnőbb a kék szín túlszaturáltsága volt a G565G-nél, ezen kívül kellően tág fényerő tartománnyal és éles szövegmegjelenítéssel találkozhatunk, tehát a gyengeség itt igazából csak viszonyítás kérdése. Ez volt az egyetlen olyan panel ugyanakkor, amelynél enyhe bevilágításra lettünk figyelmesek a két függőleges oldalon. A kávában lévő webkamera viszont tényleg nem volt egy nagy eresztés, igaz, nem képminősége, hanem lassúsága miatt.

6. Packard Bell EasyNote F4081 - Specifikáció és hardver

Mai utolsó versenyzőnk a Packard Belltől érkezett. Az Acer szárnyai alá tartozó cég már többször bizonyította, hogy nem véletlenül vannak jelen hazánk kis piacán is. Nem is olyan rég járt nálunk az EasyNote TJ75, amelyet akkor az egyik legjobb vételnek kiáltottunk ki az olcsó Core i3-mas notebookok között. Nem sokkal később kaptuk meg a TM98-at, amelyről szintén elismerően nyilatkoztunk, így nem csoda, ha az átlagnál valamivel nagyobb elvárásokat támasztottunk az érdekes nevű F4081-gyel szemben, bár tudtuk, hogy abszolút belépő szintű masináról van szó.

A teszt notebooknak két kérdésre is választ kellett adnia. Az egyik természetesen az volt, hogy a vetélytársakkal szemben mennyire állja meg a helyét, esetleg túl tudja-e szárnyalni őket. A másik pedig nem kifejezetten ehhez a cikkhez tartozik, de szerettük volna végre megtudni, vajon használható-e ma még valamire egy egymagos processzor. Éppen azért partnerünktől a legolcsóbb EasyNote-ot kértük el, vélhetően azok számára, akik nem szeretnének/tudnak sokat költeni egy noteszgépre a második kérdés legalább olyan fontos, mint az első.

Szinte hihetetlen, mennyi minden fért bele a valamivel kevesebb, mint 105 ezer forintos vételárba. Először is kapunk HDMI csatlakozót, 802.11n-es WiFi-t, gigabites LAN-t és 2 év garanciát is. A memóriakártya-olvasó és a LED-es kijelző úgy látszik, ma már tényleg alap felszereltségként jár minden géphez, csakúgy, mint a webkamera. Van egy szint, ami alá már képtelenség lemenni, ez mindenképpen jó hír. A tesztelt F4081-esen egy grafikus felület nélküli Linux volt előtelepítve, amelyet valószínűleg mindenki le fog törölni az első bekapcsoláskor – így tettünk mi is. A hatcellás akkumulátor teljesen átlagos, viszont az egymagos Sempron ugyanúgy 25W-os TDP-vel rendelkezik, mint kétmagos társai (Athlon II P széria), így volt okunk reménykedni egy esetleges jó üzemidőben – bár az már tényleg hab lenne a tortán.

A termék mellé a szokásos kellékeket kapjuk, fontos viszont tudnunk, hogy a Linuxos változathoz a gyártó nem mellékel driver CD-t és tekintettel arra, hogy a Windows 7 nem ismeri fel se a vezetékes, se a vezeték nélküli hálózati kártyát, azok meghajtó programjait előbb a Packard Bell oldaláról le kell töltenünk. A tápegység itt is 65W-os és nagyjából hasonló gyorsasággal tölti az akkumulátort, mint az előbb bemutatott Lenovo Ideapad G565G.

Sajnos azt nem tudjuk megjósolni, hogy a kétmagos processzorokkal hogy boldogul a legolcsóbb karosszériás EasyNote, azt viszont bátran kijelenthetjük, hogy az egymagos Sempronnal lazán elbánik. Üresjáratban szinte egyáltalán nincs hangja és maximális terhelés mellett is alig kapcsol magasabb fordulatszámra a ventilátor – akárcsak az Asus K52D esetében. A hőmérsékletek is elfogadhatóan alakulnak, a kezdeti 47 fokot nem sikerült 68 fölé tornázni.

A Windows 7 kerek egy pontos mínusszal díjazta a második processzormag letiltását, a Mobility Radeon HD4250-et pedig bő féllel ítélte rosszabbnak a játékok terén, mint az előbb látott HD4270-et. Meglátjuk, mindezek a való életben mennyire ütköznek majd ki. Azt mindenekelőtt elmondhatjuk, hogy a Sempron V140 (amely tulajdonképpen egy egymagos Athlon II) tisztességesen tette a dolgát, amíg nem kezdtünk el direkt 4-5 megerőltetőbb alkalmazást futtatni, addig gyakorlatilag nem is éreztük a második mag hiányát. A szokásos Full HD videókat is könnyedén vitte, ráadásul a video gyorsításnak köszönhetően a processzor alig dolgozott többet, mint a másik gép esetében. A 2 GB központi memóriából ezúttal is 256 MB-os kér el az integrált Radeon. A memória sávszélesség se változott, hiszen ez a mennyiség egyetlen modulként van jelen, amely kezdetben hátrányt (egycsatornás mód), később viszont előnyt (bővítés) jelent majd. Furcsa módon a RAM-ot brutális alacsony órajelen (400 MHz) járatta a BIOS, igaz, nagyon alacsony késleltetés (CL4-5-5-15) mellett. Ennek ellenére (vagy a beépített memóriavezérlőnek köszönhetően) alig volt eltérés a G565G által produkált eredményekhez képest – és a Windows-nak se tűnt fel ez a turpisság a beépített tesztprogramnál.

Vicces, hogy a legolcsóbb gépbe került a leghűvösebb és a leggyorsabb merevlemez is, igaz, ezek csak nyers számok. A Hitachi 250 GB-os HDD-je nem sűrűn jár nálunk, de ha ilyen remek zajszinttel és teljesítménnyel kecsegtet az új széria, akkor várjuk szeretettel bármely méretben.

Az F4081 sztereó hangszórói közepes hangerői viszonylag jól érzik magukat, de utána már hajlamosak egy picit a burkolattal együtt koncertezni, így zenehallgatásra csak visszafogottan alkalmas, filmnézésnél viszont nincs ilyen gond.

7. Packard Bell EasyNote F4081 - Ergonómia

Örömmel vettük kézbe a gépet, miután megláttuk, hogy hasonlóan a Lenovo Ideapadjához az F4081 is mindenhol matt borítást kapott – kivéve a kijelző körüli kávát, ahova sajnos már jutott a fényes fekete műanyagból is. A felső burkolat a szokásos Packard Belles mintázatot követi, tapintásra gumírozott műanyag hatását kelti, amely pozitív tény volt a szemünkben. A gépet megfordítva és a csavarokat kitekerve mindössze a merevlemezhez és a memóriához férünk hozzá, a processzorhoz nem. Akárcsak a másik két versenyzőnél, itt sem rögzíti összecsukás után semmi a fedő- és a hátlapot egymáshoz.

A billentyűzet is megúszta a fényes bevonatot, ennek ellenére nem volt olyan kényelmes gépelni rajta, mint a Lenovo-n, hiszen a gombok itt ugyanolyan egyenesek, mint az Asus-nál, ráadásul ebben az esetben az alátámasztásuk is hagy némi kívánnivalót maga után. A Packard Bell klaviatúrájának van viszont egy hatalmas előnye: óriási méretűek a gombok. Ráadásul ez volt az egyetlen gép a három közül, ahol dedikált önálló gombokat találtunk a hangerő szabályzásra.

A touchpad felületének nagysága megegyezett a Lenovo-éval, az anyaghasználata viszont egy fokkal jobb volt az EasyNote-nak. A gombok nyomáspontja elég magasan van, viszont könnyedén kezelhetők és rendkívül halkak. A multitouch képességekről sajnos le kell mondanunk, talán ez a legfájóbb hiányossága a gépnek – abban az esetben persze, ha nem használunk egeret.

Az Asus-szal megegyező csatlakozókat kapunk az F4081-nél is, ráaádsul az elosztásuk is kísértetiesen hasonló, egyedül a kártyaolvasó került a gép elejére a Packard Bell esetében.

A legolcsóbb EasyNote kijelzője hasonlóan jól szerepelt, mint az Asus-é, egyedül a piros szín árnyalatával nem voltunk maradéktalanul elégedettek, de ez is megint olyan különbség, amelyre csak egymás mellé téve a két panelt derül fény. Ezt leszámítva minden ott leírt tulajdonság visszaköszön az F4081-nél is. Amiben viszont egyértelműen a Packard Bell üdvöskéje volt a legjobb az a dőlésszög, ugyanis messze ez a gép produkálta a legnagyobb értéket, ami akkor fontos, ha ölben szeretnénk használni a masinát. Az 1.3 Mpixeles webkamera gyakorlatilag pontosan ugyanúgy viselkedett, mint a Lenovo Ideapadjánál, nem lennénk meglepve, ha azonos lenne a beszállítója a két cégnek.

8. Teszteredmények

A processzor tesztek természetesen kihozták az egymagos Sempron V140 gyengeségeit, de tegye fel a kezét, akit meglepett, hogy egy 2010-es tesztprogramban előnyre tesz szert az a CPU, amelyik azonos órajel mellett több maggal rendelkezik? Na, ugye. A Core i5-450M csak viszonyításképpen került a kalapba, hiszen két fizikai magja mellett két logikaival is rendelkezik.

A Windows 7 által jósolt játékbeli lemaradásnak nyomát sem láttuk a két integrált videokártyás gépnél, sőt meglepetésünkre volt, ahol egy hajszálnyival, de a papíron gyengébb Packard Bell volt a gyorsabb. Az viszont tisztán látszik, hogy a mai modern grafikus motorral ellátott játékoknál csak a dedikált megoldások rúgnak már labdába, erre a Lost Planet 2 benchmark remekül rámutatott. Aki tehát kacérkodik szabadidejének effajta eltöltésével, az inkább a HD5470-es változatokat keresse a webáruházban – mindhárom modellből van ilyen verzió.

Az akkumulátor tesztek kisebb fajta meglepetéssel zárultak. Egyrészt nem gondoltuk volna, hogy az alig 100 ezer forintos Packard Bell kihúzza közel 4 óráig, másrészt örültünk neki, hogy az AMD azon döntése, miszerint a belépő kategóriában is 25W-os processzorokkal indul útnak végül megérte a fáradozást. Az Athlon II P300-as CPU-k megizzasztva tényleg versenyképes fogyasztást produkálnak, erre remek példa az Ideapad G565G majdnem másfél órás eredménye. A Mobility Radeon HD5470 elfogadható sebessége mellett korrekt fogyasztási mutatóval is bír, hiszen a játékokat leszámítva alig meríti jobban az akkumulátort, mint integrált testvérei.

9. Értékelés

A pár napos teszt számunkra is sok tanulsággal szolgált. Egyrészt ismét megbizonyosodhattunk róla, hogy ami olcsó, az nem feltétlenül gagyi és elavult. Igenis léteznek ma már korrekt megoldások, amelyekkel könnyedén elvégezhetők a leggyakoribb munkák, képesek 1920x1080-as felbontású filmek lejátszására, sőt TV-re való továbbítására is (HDMI). A sokat kritizált hűtési rendszerek nálunk remekül teljesítettek, egyedül a Lenovo-é volt gyengébb az elvártnál. Nyilvánvaló, hogy ezeket a gépeket elsősorban otthoni használatra tervezték, hiszen a műanyag zsanérok a mindennapos hurcolászást még a garancia időn belül meg fogják sínyleni, de vidéki diákoknak abszolút életképes választás bármelyik masina a budapesti kollégiumba vagy albérletbe. A Packard Bell F4081-es szériájának nálunk járt tagja pedig kiérdemelte különösen ajánlott plecsninket, köszönhetően egyedülálló ár/teljesítmény mutatójának.

A tesztben szereplő Asus K52D és Lenovo Ideapad G565G típus notebookokat a CHS Hungary Kft-től, míg a Packard Bell EasyNote F4081-et a cég hazai disztribútorától, a Cédrus Kft-től kaptuk tesztelésre, köszönjük!

Asus K52D:

Pro:

+ jó kijelző

+ halk hűtés

+ multitouch gesztusok

+ 2 év garancia

Kontra:

- a billentyűzet lehetne jobb is

- a touchpad felső része érzéketlenebb, mint a többi

- túl sok a fényes felület

Lenovo Ideapad G565G:

Pro:

+ teljesen matt burkolat

+ jó billentyűzet

+ eSATA

+ 2 év garancia

Kontra:

- melegedő merevlemez

- kijelző enyhén túlszaturált

- a klaviatúra jobb széle túl sűrű

- 100 MBites LAN

- olykor indokolatlanul zajos hűtőrendszer

Packard Bell EasyNote F4081:

Pro:

+ matt burkolat

+ gumírozott fedőlap

+ nagy gombok

+ jó touchpad

+ halk hűtőrendszer

+ nagy szögben dönthető és jó minőségű kijelző

+ 2 év garancia

Kontra:

- billentyűzet alátámasztása picit gyenge

- nincs Windows-os driver CD a Linuxos változathoz

- nincs multitouch

Hivatalos weblapok: Asus K52D | Lenovo Ideapad G565G | Packard Bell EasyNote F4081

Vásárlás: Asus K52De | Lenovo Ideapad G565G | Packard Bell EasyNote F4081