Shop menü

OLCSÓ MILC-CEL INVITÁL IDŐUTAZÁSRA A CANON, A CÉG MINDENEN SPÓROLT, AMIVEL LEHETETT

Az EOS R100 egy fapados MILC lett, de tényleg szó szerint, ennél szerényebb köntösbe valószínűleg nem lehetett volna csomagolni a készüléket.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Olcsó MILC-cel invitál időutazásra a Canon, a cég mindenen spórolt, amivel lehetett

A modern fényképezők árai az elmúlt években az egekbe szöktek, már az alsókategóriás megoldások is 400 ezer forint felett indulnak a KIT objektívvel csomagolva, ami horror. A Canon az M szériát már kifuttatta, miután megjelent az EOS R10 is, de most végre előállt valami elérhetőbb árú megoldással, befutott az EOS R100.

Az EOS R100 egy olyan MILC lett, amit a cég a korábbi „Rebel” DSLR-ek helyett kínál majd, de bizonyos szempontból igazából még egy régi 700D-től is bőven elmarad az újdonság. Talán a cég kicsit túlzásba esett, amikor spórolásba kezdett. Az újdonság egy APS-C szenzort használ, ami 24,1 megapixeles, ez már egy jól bevált szenzor, hosszú ideje alkalmazza a vállalat, és számos olcsóbb modellben fordult meg az évek alatt. Egyebek mellett EOS M-ek alapját is képezte.

Galéria megnyitása

A készülék Dual Pixel CMOS AF rendszerrel dolgozik, ami jó hírnek tekinthető, de nélkülözi a beépített stabilizátort, ami mindenképpen szomorú, bár ahogy azt látni fogjuk, ennél sokkal fájóbb dolgokon is spórolt a cég. A 2018 óta használatban levő DiG!C 8 rendszerchipet alkalmazza a fényképező, ezt eredetileg az EOS M50-nal indította el a Canon. A teljesítményt tekintve nem kell sokat várni, sorozatképet 6,5 kép/mp tempóval tud az EOS R100, ha nem kell közben az élességre figyelni, ha viszont megy a Servo AF, már csak 3,5 kép/mp-cel lehet számolni.

Galéria megnyitása

A fókuszrendszer elég jól teljesíthet (384 zónás), bár itt azért a komplex követő funkciókról le kell mondani, nem fogja a madarakat vagy az állatok szemeit fókuszban tartani, de gyorsan és pontosan üzemelhet, az emberek arcát pedig megpróbálja valamilyen szinten követni. Az ISO maximum 25 600 lehet kiterjesztéssel, a záridőt tekintve pedig 1/4000 jelenti a csúcsot.

Galéria megnyitása

Videózásnál szerencsére van már 4K Ultra HD támogatás, a DiG!C 8 erről annak idején képes volt gondoskodni, viszont azt látni kell, hogy mindössze 25 FPS jelenti a maximumot ezen a fronton. Ha magasabb képkockaszám kell, akkor visszább kell venni a felbontáson, Full HD esetén elérhető már a 60 FPS, 720p-ben pedig a 120 FPS is választható lesz, itt már a lassítás is szóba jöhet, noha a minőségben már eléggé le kell adni.

Galéria megnyitása

A tervezők az EOS R100-at egy beépített kijelzővel látták el, így vlogolásra nem igazán lesz alkalmas, hiszen nem tudja az ember előre fordítani a képernyőt. Sőt mi több, a 3 colos LCD még az érintések érzékelésére sem képes, ami azért egy MILC esetében már egyébként erőteljesen elvárható lenne, még akkor is, ha kedvezőbb áron kínálják. Jó hír, hogy a kereső OLED alapú lett, de csak 60 Hz-es, szóval ez kicsit zavaró lesz gyorsan mozgó témák fényképezésénél.

Galéria megnyitása

Az EOS R100 rendelkezik USB-C és HDMI csatlakozási lehetőséggel is, így ebből a szempontból nem érheti kritika. Továbbá van benne Bluetooth is, noha csak 4.2-es, de ez távolról vezérelhetővé teszi a készüléket okostelefonnal is. A mobilos kapcsolódást pedig Wi-Fi-n is meg lehet majd valósítani, ugyanis került az eszközbe WLAN, de csak 2,4 GHz-es, 802.11 b/g/n szabványt támogatva, szóval itt az átviteli sebesség nem különösebben lesz nagy. De az elkészült képeket rögtön át lehet majd küldeni mobilra, ahonnan az ember már tovább tudja ezeket osztani.

Galéria megnyitása

A készülékre RF bajonettes optikákat lehet „akasztani”, és átalakítóval más objektívek használatára is lehetőség nyílik majd. A vállalat az új fényképezőt a RF-S 18-45mm F4.5-6.3 IS STM objektívvel fogja KIT-ben kínálni, de az RF 28mm F2.8 STM optikát is szóba hozta, ami az eddigi legkisebb és legkönnyebb RF bajonettes megoldás lett. Az EOS R100 mindössze 356 grammot nyom, és mivel az említett optika csak 120 grammos, a teljes csomag tömege sem éri el a fél kilót.

Galéria megnyitása

A Canon EOS R100 váz magában 480 dollárba fog kerülni az Egyesült Államokban, a KIT objektívvel együtt pedig 600 dolláros áron lehet majd hozzájutni, szóval mire használható, már így is több mint 200 ezer forintba fog kerülni, de így is jóval olcsóbb lesz, mint az EOS R10.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére