Shop menü

OKOSZOKNI CUKORBETEGEKNEK

A Siren Care kutatói által kifejlesztett zokni azonnal jelzi, ha viselője lábán gyulladás lép fel, ráadásul mosógépben is mosható.
Jools _
Jools _
Okoszokni cukorbetegeknek

A Siren Care nevű, a cukorbetegek életét segíteni kívánó startup kutatói olyan okoszoknit fejlesztettek ki, amely hőmérsékleti érzékelőkkel figyeli viselője lábának állapotát, azonnal jelezve, ha gyulladás jelentkezik a végtagon. A cég alapítója, Ran Ma eredetileg bőrnövesztési módszerekkel kísérletezett a Northwestern Egyetemen, amelyek révén pótolhatóvá válhatnak az elhalt bőrdarabok. Kutatása során ismerkedett meg a diabéteszes betegek lábproblémáival, és rövidesen úgy döntött, hogy kifejleszt egy olyan eszközt, amely megelőzhetővé és könnyebben kezelhetővé teheti a cukorbetegek lábsérüléseit.

Mind az 1-es, mind a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedők lába hajlamos a dagadásra és a keringési zavarokra, amelyek megfelelő kezelés hiányában súlyos problémákhoz, időnként csak amputációval megállítható fertőzések kialakulásához vezethetnek. A gondok korai észlelése tehát nagyon fontos lenne, hogy a komolyabb komplikációkat el lehessen kerülni. Erre jelenthet megoldást Ma és Veronica Tran beépített szenzoros zoknija.

A Siren zoknija persze nem az első viselhető, lábgyulladást jelző rendszer a piacon. A Orpyx Medical Technologies kutatói egy hasonló módon működő, vezeték nélküli cipőbetétet fejlesztettek ki, a Tillges Technologies munkatársai pedig egy hőérzékeny csizmát raktak össze. A zokni fejlesztői szerint azonban saját találmányuk praktikusabb ezeknél, mivel egyrészt gyakorlatilag bármilyen lábbelihez hordható, másrészt közelebb van a bőrhöz, mint a cipőbetét vagy a csizma, így hamarabb és pontosabb jelzi a gyulladás helyét.

Galéria megnyitása

A szenzorok a zokni anyagában kaptak helyet, és az általuk mért adatokat folyamatosan továbbítják a tulajdonos okostelefonjára, amely riaszt, ha az érzékelők valahol veszélyes értéket mértek. A cukorbetegek számára a legkisebb sérülés, akár egy rossz helyre begyűrődött cipőfűző is komoly gondot jelenthet. A rendszer azonban rögtön jelzi az anomáliát, így a cipő viselője akkor is értesül a problémáról, ha magától nem is érzi, hogy az fennáll, mondja Ma.

A zokni nem igényel töltést, beépített akkumulátora révén hat hónapig képes üzemelni. Mivel a szenzorok csak a lábon lépnek működésbe, tényleges élettartamuk ennél jóval hosszabb is lehet. A zoknik továbbá mosógépben is moshatók, vagyis ajánlott élettartamuk alatt teljesen úgy kezelhetők, mint a hagyományos zoknik.

A Siren kutatói azt tervezik, hogy a jövőben másfajta szenzorokat (nyomás, pára, fény stb.) is belefoglalnak a textilekbe, így a test bármely részén detektálhatóvá válnak a gyulladások, sérülések és más problémák. Ami az okoszoknit illeti, a Siren jövő tavasszal kezdi árusítani fejlesztését. A lábbeli persze nem lesz olcsó (7 pár 120 dollárba kerül kedvezményes áron), de ez egyrészt a jövőben, a tömegtermelés esetleges beindulásával változhat, másrészt vélhetően még így is kevesebbe kerül, mint egy nehezen vagy egyáltalán nem gyógyuló sérülés kezelése.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére