Nyaralás helyett – Vakáció a monitor előtt

Ha nem tudjuk vagy akarjuk elhagyni a lakásunk, gond egy szál se. A négy fal között maradva is felejthetetlen kalandokat élhetünk át.

Nyaralás helyett – Vakáció a monitor előtt

Korona-blues

Egy frappáns sziporka szerint az isteneket azzal lehet a legjobban megnevettetni, ha egy színük elé merészkedő halandó összeszedi a bátorságát, és elmondja nekik az elképzeléseit a jövőjéről. 2020 tökéletesen illusztrálja ennek a vélekedésnek az igazát, mert a Wuhan városából kiinduló koronavírus kismillió álmot zúzott porrá. Karrierváltás, költözés, esküvő vagy műtét: az elszalasztott lehetőségek listáját napestig sorolhatnánk, és jóformán nincs olyan, aki ne lett volna kénytelen újratervezni ezt az ezerszeresen elátkozott esztendőt. A nyaralás sem kivétel: idén az átlagosnál jóval nagyobb az anyagi-egészségügyi okokból otthon maradók száma. Legújabb cikkünkben ezért gyönyörű, rémisztő vagy más okból emlékezetes helyszínekkel elvarázsoló, vakációpótló címekből mazsoláztunk.

Télen-nyáron

Bár AAA-kategóriás műhöz viszonyítva csalódást keltő előrendelési adatai nem sok jót vetítettek előre, a gazdag flórájú és faunájú Rook-szigetekre elkalauzoló Far Cry 3 hamar a sorozat egyik megkérdőjelezhetetlen ékkövévé nemesedett. Mindez nem csoda, hiszen a barátai megmentésén ügyködő Jason Brody hányattatásait elmesélő FPS debütálásakor jóformán verhetetlen volt kategóriáján belül, és nyolc esztendővel később is büszkén feszít műfaja élvonalában. A 2014 októberéig tízmillió példányban elkelt etalon grafikája ennyi esztendő elteltével is abszolút korrekt, fegyverkínálata, illetve képzettség-felhozatala dicséretesen bőséges, és a sztori is hozza az elvárható kötelezőt. Ám fő vonzerejét ma is a paradicsomi környezet és a 2010-es évek elejének fő slágere, a programmal töltött időt megsokszorozó tárgyfabrikálás jelenti. De a kooperatív kampánynak köszönhetően a multiplayer-mód szerelmesei is pazarul szórakozhatnak, és záróakkordként egy jobbnál jobb, ingyenes rajongói bővítményekkel kényeztető térképszerkesztő is emeli a kiválóan öregedő alkotás fényét.

Ha a napsütés és a pálmafák kedvünkre valók, viszont inkább a kis szürke sejtjeinket mozgatnánk meg, akkor a Tropico 6 az ideális választás. A népszerű széria legújabb felvonásában a hagyományoknak megfelelően egy karibi banánköztársaság a népfelség elvének felemlegetésétől hisztérikus röhögőgörcsben kitörő diktátorát alakíthatjuk. Gátlástalan, machiavellista hatalomtechnikusként egyedül tőlünk függ, hogy a legvidámabb barakk koktélokkal-tengerparttal megspékelt, turistacsalogató verzióját hozzuk-e létre, vagy nem finomkodunk, és hamisítatlan, csökönyös-gőgös despotaként sűrűn odacsapunk az asztalra. Ózonréteg-kímélő, zöld mentalitás kontra gazdaság-orientáltság, nyílt társadalom, vagy a legsötétebb terror, apróságokkal lekenyerezett, netán éppen rövid pórázon tartott plebsz: opciókból nincs hiány. Ám akárhogy is döntünk, markánsan eltérő elveket valló politikai érdekcsoportok és szuverenitásunkat megmosolygó nagyhatalmak között egyensúlyozva kell kikaparnunk a magunk gesztenyéjét.

Persze, akkor sincs gond, ha a hűvös klímájú régiókat preferáljuk, mivel a The Elder Scrolls V: Skyrim garantált, hogy hosszú hetekre, ha nem hónapokra a székünkhöz szegez minket. A gombaként tenyésző modokkal totálisan személyre szabható akció-RPG-ben egy percre sincs megállás. Ha épp nem a népesség kiirtásán mesterkedő sárkányokkal akasztunk tengelyt, akkor vámpírokkal, banditákkal, egy polgárháború ellenérdekelt feleivel, nekromantákkal, kósza futóbolondokkal, vagy karmos-agyaras bestiákkal gyűlik meg a bajunk a mesés tájakon. Festői hegycsúcsok, meseszép városok, megkapó, de kegyetlen-veszélyes lápok mellett Solstheim komor és méltóságteljes szigetét is bejárhatjuk. Míg a föld rafinált csapdákkal teli alatti romokról, a démonhercegek bizarr dimenzióiról és az elkárhozott páriáktól nyüzsgő kazamatákról még szó sem esett.

Mi folyik a sötétben?

A borzongni vágyóknak sincs okuk panaszra. A 2018-as The Forestben az egy repülőgép-szerencsétlenséget követően egy rejtélyes, vörösre mázolt arcú figura által elrabolt gyermekét kereső Eric LeBlanc felett vehetjük át az irányítást. Ám ez természetesen nem ígérkezik fáklyásmenetnek, mert azon túl, hogy biztosítanunk kell a létszükségleteinket, félállati szintre züllött kannibálokkal és groteszk mutánsok vérünkre szomjazó hordáival is összehoz a balsorsunk. Ráadásul problémáinkat tovább tetézi, hogy hősünk nem holmi botokból és kövekből plazmavetőt vagy időgépet fabrikáló géniusz, hanem csak egy, a vadonjárás fortélyaihoz konyító átlagember. Azaz fölösleges abban bíznunk, hogy mókusfogból pattintott BFG-utánérzéssel felszerelkezve kiirthatjuk a föld alatti kazamatákban tenyésző, tébolyult-agresszív bestiákat. Arzenálunk főként dárdához, bunkóhoz vagy primitív, házilag barkácsolt íjhoz hasonló gyilokszerszámokból áll, ergo egy penge, egy rúd dinamit vagy egy Molotov-koktél kincset érő dugi-aduász.

A kompetitív öldöklésre fókuszáló Hunt: Showdown-ban is hamar megtanuljuk, hogy nem felénk felénk lejt a pálya. Mivel a Crytek az egy titokzatos fertőzés felbukkanása után pokoli élőhalott-keltető átokföldjévé változó Louisiana mocsárvidékének borzalmait bemutató művében már is az decens eredmény, ha nem harapunk a fűbe. Elvégre a rivális szörnyvadászok a darázsfészkekkel egybenőtt testű fertelmeknél, a lidércnyomásba illő pókszörnyeknél, az oszló-foszló kutyáknál és megnevezhetetlen aberrációknál is veszélyesebbek. Egy precíz lövés, egy hozzánk vágott viharlámpa, vagy egy erőteljes baltacsapás, és nincs tovább. Száz százalék, hogy gyilkosunk kifosztja tetemünket, aztán nem sokkal később varjak fognak lakomázni a húsunkból. Nem éppen csalogató jövő – pláne, mert egy rövid kegyelmi időszakot követően a karakterünk végleg fűbe harap, ha elintézik. Így ha el akarjuk kerülni azt a szégyent, hogy kemény munkájával a stílusunkhoz igazított, veterán fenegyerekünktől megalázó körülmények között kelljen búcsút vennünk, érdemes mindig résen lennünk. Egyben megtanulnunk, hogy szégyen a futás, de hasznos.

Ezt a leckét a S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl-ban is kamatoztathatjuk, mivel a GSC Game World a Sztrugackij testvérek novellái ihlette remekében sem árt az önmérséklet. A megannyi titokkal, csodával és a legedzettebbeket is pillanatok alatt rútul elpusztító veszéllyel teli, sugárzó Zónában játszódó klasszikus nem árul zsákbamacskát. Eleinte csupán egy hitványul felfegyverzett, érdemi szövetségesek nélküli, kóbor-kósza kincsvadászként kell vásárra vinnünk a bőrünket. Ám ha kicselezzük a jókora régióban akadálytalanul tenyésző mutánsokat, a sakálmentalitású fosztogatók orrára koppintunk, és ügyesen lavírozunk a frakciók között, apránként feljebb küzdhetjük magunk a táplálékláncban. De akármilyen magasan is állunk, a lazítás elérhetetlen álom. Ugyanis az anomáliákként emlegetett, a fizika törvényeit ajánlásokká szelídítő, megmagyarázhatatlan-felfoghatatlan jelenségek akkor is seperc alatt a vesztünket okozhatják, ha hosszú órákat töltöttünk tervezéssel és felkészüléssel.

Aktív pihenés

Az sem ritka, hogy egyesek kényszerből vagy egy belső hang sürgető parancsának engedelmeskedve mellőzik a léha henyélést, és otthonuktól messze állást vállalnak. Ennek hála, gyakran jobban el tudnak merülni az adott kultúrában, a nyelvtudásuk pallérozásához és az életre szóló barátságok megkötéséhez hasonló extrákról nem is beszélve.

A népes és meglepően összetartó felhasználóbázissal bíró Deep Rock Galactic-ra voksolva egy percig sem fogunk unatkozni. A bányásztörpék hányattatásai körül forgó, egyedül is élvezetes, ám valódi zamatát másokkal együtt ügyködve kiadó lövöldében célunk magától értetődően az, hogy kerül amibe kerül, de teljesítsük a kvótánkat. Alacsony oxigénszint, ősi-elpusztíthatatlan szellem, megállíthatatlanul özönlő idegenek, paraziták, sav, vagy jelképes gravitáció: egyre megy. A termelés nem állhat le, és ha sikerrel vesszük az akadályokat, jöhet az édes pihenés. A procedurálisan generált barlanghálózatok abszolválása után disznómód lealjasodhatunk a törzshelyünkként szolgáló kocsmában, és két korsó jóféle serital kortyolgatása során szabadon táncikálhatunk, vagy hordókat rúghatunk célba.

Az erkölcsi próbatételre ácsingózók morális érzékét Lucas Pope alkotása, a Papers, Please teszi próbára. Arstotzka totalitárius államrendszerének egy jelentéktelen, határőrként kallódó fogaskerekeként azért kapjuk a bérünk, hogy a minisztérium aktuális utasításai szerint bíráljuk el, hogy ki léphet be az országba. Ám fizetésünk legfeljebb akkor lehetne szerényebb, ha mi magunk nyúlnánk a zsebünkbe azért, hogy nap nap után gürcölhessünk, és ha hibázunk, repül is a büntetés. Tehát megeshet, hogy hiába tesszük ki testünk-lelkünk, keresetünk még a hideg vízre sem elég, és különféle igényeket támasztó szeretteink éhen vesznek, megfagynak vagy nem jutnak létfontosságú gyógyszerhez. Emiatt vagy hallatlan, robotszerű hatékonysággal kell végeznünk feladatunk, vagy időnként arra szorulunk, hogy szemet hunyjunk néhány svindli felett. De sosem tudhatjuk, hogy tetteink milyen következményekkel járnak: ha nem vigyázunk, könnyen egy irgalmatlan lágerben végezhetjük.

Végül felsorolásunk aligha lenne teljes a Planet Coaster nélkül. Bár a RollerCoaster Tycoon szellemi örökösének szánt, parádés menedzserszimulátor pénzügyi része mérsékelten összetett, ez nem változtat azon, hogy elsőrangú élményt nyújt. Ezért ahhoz, hogy felvirágoztassuk álmaink vidámparkját harmonikusan kell vegyítenünk magunkban egy pusztán a magas haszonkulcs mozgatta, kérlelhetetlen befektető és egy a nyers-durva anyagi világ korlátai fittyet hányó, fékezhetetlen fantaszta jellemvonásait. Továbbá az sem árt, ha egy projektmenedzser összeszedettségével, egy mutatványos fifikájával egy mérnök precizitásával bírunk. Mert hiába hemzseg szórakoztatóipari komplexumunk a mókásabbnál mókásabb látványosságoktól, ha fene nagy kreativitásunkban nem gondoskodtunk mosdókról, vendégeink arcáról hamar lehervad a mosoly. Mint ahogy hosszabb távon azzal is csak magunkkal szúrunk ki, ha túlzásba visszük a profithajhászást, és egy elrettenő példának is silány, pokoli turistacsapda üzemeltetőjeként fosztjuk ki a hozzánk betévedő palimadarakat. Meglelni az arany középutat nem egyszerű – viszont ha résen vagyunk, és nem rettenünk meg a kihívástól, a szakma nagymesterévé küzdhetjük fel magunkat.

Ezzel cikkünk első felének végére értünk. A második epizódban a békés kikapcsolódásé, csodásabbnál csodásabb városoké és extremitásé lesz a főszerep!

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap