Az Nvidia majdnem pontosan egy évvel ezelőtt mutatta be speciális zajszűrő megoldását, az Nvidia RTX Voice névre keresztelt szoftvert, amellyel a környezetei zajok ellenére is kristálytiszta hanggal kommunikálhatunk, legyen szó virtuális családi összejövetelről, baráti beszélgetésről, vagy éppen munkával kapcsolatos megbeszélésről. Akkoriban a vállalat azt állította, a szoftver csak is kizárólag GeForce RTX sorozatú videokártyákkal kompatibilis, ugyanis a zajszűrő funkció mesterséges intelligencián alapul, éppen ezért szükség van a Tensor magokra ahhoz, hogy megfelelően működhessen.

Nem sokkal az Nvidia RTX Voice bejelentése után kiderült, igazából nincs is szükség GeForce RTX sorozatú videokártyára a szoftver használatához, az ugyanis lényegében nem a Tensor magokra támaszkodik a zajszűrés kivitelezéséhez, hanem egy CUDA alapú algoritmusra, vagyis technikailag akár GeForce GTX sorozatú videokártyával is működhet. Ezt konkrét példával támasztották alá a kísérletező kedvű fejlesztők, azaz lényegében már tavaly április óta használható a funkció a GeForce GTX sorozatú videokártyák mellett is, igaz, ehhez hivatalos támogatás mindeddig nem létezett.

Az Nvidia időközben beadta a derekát, kibővítették a támogatott videokártyák körét, ennek köszönhetően a GeForce RTX 20-as és GeForce RTX 30-as sorozat mellett a GeForce GTX videokártyák támogatása is hivatalossá vált. Az Nvidia RTX Voice asztali és mobil fronton egészen a GeForce GTX 600-as sorozatig visszamenőleg támogatja a különböző Nvidia videokártyákat, ehhez csak GeForce 410.18-as, vagy ennél frissebb driverre van szükség, nem kell foglalkozni patcheléssel sem.

Az Nvidia RTX Voice legfrissebb kiadása innen tölthető le. A GeForce RTX 20-as és GeForce RTX 30-as sorozatú videokártyákhoz érdemesebb az RTX Broadcast szoftvert használni, ami az RTX Voice mellett virtuális webkamera-háttér funkciót is biztosít, így a mögöttünk látható falfelület, illetve az egyebek is kitakarhatóak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
LavX
LavX
2021. ápr. 7. 14:39
#5

Még egy korai változat, aminek bugos volt a telepítője, azóta is vígan szűri a zajt nekem egy mezei MX150-esen. Végre eljutottunk oda, hogy beismerték hivatalosan is. :)

punchman
punchman
2021. ápr. 7. 10:57
#4

"Ezt konkrét példával támasztották alá a kísérletező kedvű fejlesztők, azaz lényegében már tavaly április óta használható a funkció a GeForce GTX sorozatú videokártyák mellett is"
Ezek után én már azt is el tudom hinni, hogy tényleg véletlenül adták ki a bányász BIOS-t.

mtrx220
mtrx220
2021. ápr. 7. 10:28
#3

Ez is csak azért van, hogy nehogy véletlenül hátrányban érezze magát akinek nem jutott az RTX30xx szériából a gonosz bányász manók miatt. Polkorrektség ez, képmutatás, semmi több. Adni valamit és rámondani hogy mekkora dologz ez, de igazából semmit sem adni csak abból egy morzsát, amit amúgy is visszatartottunk.

Marketing megmagyarázza, hogy miért lehetséges ez: a végén még az is kiderül, hogy egy 20 éves geforce is vinni tudná. Csak hát megint az a fránya profit, na de lássa mégiscsak jó valamire ez a marketing.

thestock
thestock
2021. ápr. 6. 15:06
#2

Nem értem. Az mesterséges intelligencija szűri a zajt, tenzó'mag, majd kiderül hogy mégsem? Most szóltak a programozóknak, vagy a marketingeseknek?

punchman
punchman
2021. ápr. 7. 10:59

@thestock

A marketingesek szóltak a programozóknak.

Saabtroll95
Saabtroll95
2021. ápr. 6. 14:28
#1

Na az egyébként is jellemzően gyengébb gépekben üzemelő Pascal kártyákhoz még egy képesség a sugárkövetés mellett, amit elvileg bekapcsolhatsz, de a driver overhead miatt jelenleg is pont azért küzdesz, hogy minél több processzoridőt felszabadíts a gépeden az elveszített fps visszaszerzésére.

Vissza az oldal tetejére