Shop menü

NVIDIA JETSON TX2: ÚJABB FONTOS LÉPÉS A FEJLŐDÉS ÚTJÁN

Az új modul energiahatékony üzemmódban hozza elődje maximális teljesítményét, de szükség esetén akár kétszer gyorsabb is tud lenni.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Nvidia Jetson TX2: Újabb fontos lépés a fejlődés útján

Az Nvidia Jetson platformja egyre népszerűbb a fejlesztők és a partnerek körében, pedig az első Jetson alaplapot, ami még Tegra K1 SoC egységgel rendelkezett, alapjában véve csak fejlesztői célokra szánta az Nvidia. A fejlesztőkészleteket aztán a partnercsoportok egy az egyben beépítették különböző eszközeikbe, azaz kvázi a Jetson alaplap köré építették saját megoldásaikat.

Galéria megnyitása

A meglepő fordulatot követően az Nvidia elkészítette a Jetson TX1-es alaplapot, amely a tapasztalatok fényében már nem csak fejlesztőkészletként, de kereskedelmi forgalomba szánt termékek fő összetevőjeként is használható volt. A TX1 kiváló tulajdonságai miatt neurális hálózatok részeként is szerepet kapott.

Most, másfél évvel a Jetson TX1 megjelenés után egy újabb mérföldkőhöz érkeztünk, ugyanis elkészült a Jetson TX2, ami több szempontból is komoly előrelépés – igaz, akkora változást azért nem hoz, mint anno a 2014-es modellt váltó TX1. A TX2 mégis különleges, hiszen a Drive platformból ismerős Parker SoC köré épül.

GPU fronton ez Pascal architektúrát jelent, míg CPU fronton két Denver 2 processzormag, valamint egy négymagos Coretex-A57-es CPU tömb fogható munkára. A 16 nm-es FinFET gyártástechnológiával készülő, meglehetősen jó energiahatékonyság mellett működő SoC végre 128-bites memória-adatsínt használ, ami alaposan megnöveli a rendelkezésre álló memória-sávszélességet. A SoC egyébként 8 GB-nyi LPDDR4-3733 MHz-es rendszermemóriát használhat, tárterületként pedig 32 GB-nyi eMMC adattárat foghat munkára. A 87 x 50 milliméteres alapterületű lapkán van még 2x2 802.11ac WiFi vezérlő, Bluetooth vezérlő és Gigabites Ethernet vezérlő is.

Üzemmód terén kétféle opció áll rendelkezésre: az egyik a Max-Q, a másik pedig a Max-P. A Max-Q üzemmód az energiahatékonyságot tartja szem előtt, így a SoC ebben a módban 7,5 wattos TDP keretet oszthat be, teljesítménye azonban így is a TX1 maximumát hozza. A GPU ebben az esetben 854 MHz-en ketyeg, a Cortex-A57-ös CPU tömb pedig 1,2 GHz-es magórajelet vethet be. Arról nincs adat, hogy a Denver 2 processzormagok órajele hogyan alakul.

A Max-P, azaz a maximális teljesítmény üzemmód már 15 wattra tolja ki a TDP keretet, így az órajelek is alaposan megemelkednek. A GPU itt már 1122 MHz-en dolgoznak, a Cortex-A57-es és a Denver 2-es egységek esetében azonban két opció közül lehet választani: vagy mindkét részleg működik, de csak 1,4 GHz-es magórajelen, vagy csak az egyik, de akkor már 2 GHz-es magórajel vethető be. Szükség esetén a GPU akár 1300 MHz feletti órajelen is dolgozhat, ám ekkor a 15 wattos TDP keret még tovább emelkedik, az energiahatékonyság pedig némileg romlik.

A fentebb bemutatott Jetson TX2-es modul mellett egy Jetson TX2-es fejlesztőkészlet is megjelent, amelynek alaplapja nagyon hasonlít a TX1-es fejlesztőkészletnél használt példányra. A Jetson TX2-es fejlesztőkészlet már a következő héten elérhetővé válik: a kereskedelmi forgalomba szánt példány 599 dollárba, az oktatáshoz készített modell pedig 299 dollárba kerül. Ezzel egy időben a TX1-es fejlesztőkészlet árát 499 dollárra csökkentik

Később a Jetson TX2-es modul is megjelenik, ami 1000 darabos megrendelés esetén 399 dollárért érhető el, vagyis 100 dollárral drágább lesz, mint a TX1 volt.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére