1. oldal

Háborúban hallgatnak a törvények. – Cicero

A Római Birodalom az Appennini-félsziget meghódítása után tovább folytatta terjeszkedését. Itt lépünk be a történetbe mi, akik vagy a római oldalon törünk előre, vagy a keltibér törzsek vezéreként, Numantia városába visszaszorulva vesszük fel a harcot a római légiók ellen. A játék érdekessége, hogy valós történelmi eseményeket korhű módon jelenít meg. A középpontban Numantia ostroma áll, ami a fennmaradt források alapján az időszak egyik lényegesebb konfliktusa volt. A Numantiai háború már jó évtizede húzódott, de a döntő fordulat i.e. 133-ban következett be. A források 8 és 16 hónapos ostromról is beszámolnak, de a lényeg, vagyis a végkimenetel szempontjából ez mindegy. A római győzelem a kornak megfelelően brutális megtorlást jelentett: a védőket az utolsó emberig levágták, zömük saját kezével vetett véget az életének, amikor a város elesett. Az i-re a pontot azonban a város – a védői általi – felgyújtása tette fel, ezzel zárva le végérvényesen az egy évtizedet felölelő háborúskodást.

Történetünk i.e. 154-ben kezdődik és Numantia, a vaskori, dombra épített erődítmény áll a középpontban. Segeda városából és a Belli nevű törzsből érkező menekültek befogadásával vívta ki a város a rómaiak haragját, akik i.e. 153-ban sereget küldtek a falai alá, de vereséget szenvedtek. Válaszként harci elefántokkal megerősített újabb sereg érkezett, de győzelmet ez sem hozott a római félnek. A kitartó és a szabadságukat a végsőkig védelmező harcosok i.e. 137-ben komoly győzelmet arattak a 20 ezer főt számláló római hadsereg ellen, és külön érdekessége a történetnek, hogy béketárgyalások útján a vesztes sereget a teljes pusztulástól nem más óvta meg, mint Tiberius Gracchus, a fiatal római tiszt.

Numantia és Róma oldalán is csatlakozhatunk a háborúhoz. A történet fejezetekre van osztva, amik Capitulum néven, – korhű latin elnevezéssel – következnek egymás után, történetek, események és csaták formájában. A történetszálakban híres személyek is előkerülnek, a római oldalon például Scipio vezeti a seregeinket. A készítők nemcsak a történet szempontjából törekedtek a pontos ábrázolásra, de a harci egységek tekintetében is. Harcosaink elnevezése, a felszerelése és a kinézete is mind komoly kutatómunka eredménye. Ez talán a játék legnagyobb érdeme, vagy kis túlzással az egyetlen.

2. oldal

Győzhetetlen lehetsz, ha nem bocsátkozol olyan küzdelmekbe, amelyekben a győzelem nem tőled függ. - Epiktétosz

A játék gerincét a történet és a csaták adják. Többféle eseménnyel találkozhatunk: diplomáciai, ellátmány és fenntartás, valamint harci események melyek csaták és párviadalok is lehetnek – külön fontos kiemelni, hogy más jellegű események is könnyen harcba torkollhatnak. Különlegesek a karakterekhez (a hősökhöz, nevesített vezérekhez) tartozó események, melyek életük egy-egy fontos szakaszát mutatják meg. Minden eseménynek többféle kimenetele lehet, döntéseinken múlik, milyen irányt vesznek ezek, de fontos észben tartani, hogy erőforrásokat, morált és pénzt is hozhatnak számunkra, ha jól lavírozunk a diplomácia útvesztőiben.

Városunk (vagy épp katonai táborunk) lesz az egyik legfontosabb helyszín a csatatér mellett. Itt egységeket képezhetünk ki vagy küldhetünk el, felszerelést oszthatunk szét és persze a már emlegetett eseményekre (event) reagálhatunk. Idővel egységeink fejlődnek is, de ennek semmi köze nincs a csatákban aratott győzelmekhez, az idő múlása ad jobb egységeket nekünk. Kereskedni is tudunk, ami nyersanyagot vagy felszerelést jelent. A város lehetőségeit leírva elég laposan hathat mindez, és sajnos az is. Van néhány épület, néhány kattintgatni való, de komoly, mélyebb beleszólásunk nem lesz a dolgokba, sodródunk a történelemben, a már megtörtént események hátán.

A csatákba meghatározott mennyiségű egységet vihetünk magunkkal. Ezek hősök, közelharci, távolsági (parittyás, dárdás), lovas és speciális egységek lehetnek. A hősök nevükhöz méltóan valamelyik egység extra képességekkel és sok életerővel ellátott verziói. Az első komolyabb csatában egy közelharcost és egy parittyás hőst is kapunk, bár az utóbbi akkor is megállja a helyét, ha lerohanják. A hősök különlegessége, hogy „haláluk” esetén ismét ott lesznek a csatasorban a következő ütközetben, vagyis felesleges volt aggódnom, amikor az első összecsapást csak az egyik hősöm élte túl látszólag. Az egységek tulajdonságai is magukért beszélnek. Láthatjuk az életerejüket, moráljukat, közelharci vagy távolsági támadásuk erejét, az egységben levő emberek számát, speciális képességeket, és azt is milyen messze képesek egy körben mozogni.

A csatamező elsőre jól néz ki, hatszögletű felosztású táblán mozgunk, és meglehetősen sok információ áll a rendelkezésünkre. A már emlegetett tutorial azonban itt vérzik igazán el. Kiderül, hogy kezdeményezési értékük alapján (initiative) léphetünk az egységeinkkel, azonban a sorrendet nem látjuk. Annyit lehet csak tudni, hogy a numantiai egységek kicsit gyorsabbak átlagban a rómaiaknál. Külön kis ablakot kapunk a hősökről, az okozott sebzésről és még számos apróságról, de ami igazán számítana egy stratégiai játékban, az kimaradt. Ezzel kapcsolatban egyébként a játék fórumait böngészve nem csak nekem volt problémám. A morál és az oldalba támadás (flanking) is amolyan „van és kész” módon van csak megvalósítva. Mivel az egységek nem pánikolnak be vagy menekülnek el, a morál amolyan „jó, ha van és legyen minél több” jellegű érték lett, a flanking hasznosságára pedig jöjjünk rá magunktól, a játék nem fogja a kezünket.

3. oldal

Az egész munkának felét elvégezte az, aki hozzákezdett. - Seneca

A térkép nézetben láthatjuk a környező tartományokat és itt jelenik meg az események egy része is. Ez azonban érdekesség marad csupán, mivel annyi szerepe lesz csak a játékban, hogy színteret ad a különféle eseményeknek. Akik komolyabban beleásták magukat az ókori történelembe, örömmel veszik az ilyen kidolgozottságot, azonban mindez úgy tűnik a játék fontosabb részeinek rovására alakult így.

Kinézet és hangok szempontjából is átlagosan teljesít a játék, ha belevesszük a képletbe azt is, hogy egy lelkes független stúdió játéka a Numantia, akkor is azt lehet csak mondani: elmegy. Ha példának kellene elővenni a játékot, akkor két dolog jutna eszembe. A pozitív oldalról az, hogy a lelkesedés és a precizitás szép hátteret adhat a koncepció terén. Az árnyoldal viszont az, hogy a jó ötletek és a történelem szeretete nem elég egy működőképes játékhoz. A csaták vontatottak és némiképp kiszámíthatatlanok. Leginkább az volt az érzésem, hogy úgy hozok döntéseket a csata forgatagában, hogy amikor látom melyik egységem következik, akkor vele igyekszem az egész seregre való tekintettel manőverezni. Aztán vagy bejön a dolog, vagy nem. Leginkább az utóbbi. Ez a stratégiai játékokban gyakorlatlanabb játékosok számára sem jó hír, de a taktikai veteránok sem fognak örülni annak, ha nem tervezhetnek előre.

Hogy mégis pozitívabb gondolatokkal zárjam a cikket, emlékezzünk meg Numantia hőseiről. Számos római történészt és spanyol művészt (Cervantes) is megihlettek a háború eseményei, és a „numantiai ellenállás” a mai napig a kitartás és a megingathatatlanság szinonimája maradt. Ezen tulajdonságokra szükségünk is lehet hadvezérként, és jó esetben egy másik játékban kamatoztatjuk képességeinket.