NŐK DISZKRIMINÁLÁSÁRÓL SZÓLÓ CSOPORTOS PERBEN ISMERTE EL BŐNÖSSÉGÉT A GOOGLE

Peren kívüli megállapodással zárult az évekkel korábban indult eljárás. A keresőóriás jelentős összeget fizet több mint 10 ezer munkavállalójának.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. jún. 13. 16:19
Nők diszkriminálásáról szóló csoportos perben ismerte el bőnösségét a Google

A különböző genderperek egyáltalán nem ritkák napjainkban, a nagy technológiai vállalatok között is többen érintettek már ilyenben, nemcsak a Google-t érték olyan kritikák, hogy egyenlőtlen munkaviszonyok mellett foglalkoztatja a különböző nemű dolgozókat. A mostani perben több mint 100 millió dollár sorsa dőlt el.

Az a bírósági eljárás, ami most zárult el, még 2017-ben indult. Egy csoportos keresetről van szó, amit alapvetően négy nő indított el annak idején, de kihat majd a döntés az összes női munkatársára a cégnek, még azokra is, akik már otthagyták a vállalatot. Kelly Ellis, Holly Pease, Kelli Wisuri és Heidi Lamar jelentette fel a Google azért, mert elmondások szerint több különböző módon is hátrányos megkülönböztetést kellett átélniük az évek során.

A Google több éves pereskedést követően megállapodott a felperesekkel, és elfogadta, hogy jelentőst büntetést kell fizetnie, amiből 15 500 nőt fognak kisebb-nagyobb mértékben kárpótolni. Összesen 118 millió dollárjába kerül majd ez a cégnek, ami még jó is, mert az eredeti követelés még 200 millió dollárt meghaladó összegről szólt.

A mostani ügy egészen 2013. szeptember 14-ig nyúlik vissza, onnantól az összes nő számíthat pénzbeli juttatásra, aki ott dolgozik vagy akár dolgozott a keresőóriásnál Rengeteg különböző munkakörben foglalkoztat a Google nőket, és nagyon sokan lehettek azok, akik az évek során bármilyen módon hátrányban lehettek pusztán azért, mert nem a másik nembe tartoznak. 236 különböző beosztást, munkát érintett a mostani eljárás.

Galéria megnyitása

A perben elhangzottak szerint a nők általában alacsonyabb besorolású posztokat töltöttek be, mint a férfiak, akik teljesen ugyanolyan végzettséggel rendelkeztek, adott esetben pedig ugyanott is végezték a tanulmányaikat. A fizetésben is előfordultak különbségek, de ami sokkal jobban fájt a hölgy munkavállalóknak, hogy nem igazán tudtak úgy előre jutni a ranglétrán, ahogy férfi munkatársaik, hiába volt adott esetben talán még jobb is a teljesítményük.

A magasabb pozíciók több fizetéssel járnak, így azonban a jobban fizetett munkaköröket általában nem nők kapták meg a Google-nél. A felperesek pedig elmondásuk szerint egyáltalán nem a pénzre hajtottak, hanem az egyenjogúság kiharcolására. Bíznak abban, hogy a Google a továbbiakban már nem fogja hátrányban részesíteni a nőket, és ugyanolyan díjazásban fog részesíteni mindenkit, aki a kötelékékében dolgozik ugyanazért a célért, hogy a vállalat előrébb jusson.

Galéria megnyitása

A bíróságnak még június 21-én jóvá kell hagynia a megállapodásról szóló nyilatkozatot, de ebben valószínűleg már nem lesz hiba. Valószínűleg gond nélkül, a mostani formában fog lezárulni az eljárás. A pert kezdeményezők örömmel fogadták, hogy a Google végre belement egy alkuba.

„Nőként, aki egész karrierjét a technológiai iparban töltötte, optimista vagyok, hogy a Google által, a megállapodás részeként vállalt intézkedések nagyobb egyenlőséget biztosítanak majd a nők számára. A Google alapítása óta a technológiai ipar élén áll. Lehetőség van arra is, hogy vezető szerepet vállaljon a nők befogadásának és méltányosságának biztosításában is a technológia területén.” – mondta el Holly Pease.

Ez volt az egyik legnagyobb ilyen jellegű eljárás, ami győzelemmel zárult az Egyesült Államokban, és emiatt akár példaként is szolgálhat majd más nem diszkriminációs eljárások alkalmával. Azt pedig, hogy a Google-nél minden rendben megy-e majd tovább, független szakértői vizsgálatok révén kell igazolni, ezt is vállalata a keresőóriás amellett, hogy pénzbüntetést fizet.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

17 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
fekpat
fekpat
2022. jún. 14. 14:29
#3

Csak a baj van a nőkkel, amióta jogokat kaptak. Csak fogják be a pofájukat, annyi a dolguk.

_PARASZT_
_PARASZT_
2022. jún. 13. 17:07
#2

A cikk címe félrevezető, miután a cikk rögtön elsö sorában azt írja, hogy nem ismert el semmit, hanem adot nekik némi kp-t hogy fogják be a pofájukat?

Enno
Enno
2022. jún. 14. 22:51

@PARASZT Akkor miértelme van pénzt adni nekik ha nincs semmi takargatni valód? Csak azért hogy kussoljanak? Ezzel csak elismeri magát és lovat ad mások alá is, hogy hé nekik össze jött akkor csinálom én is. Ha valakinek nincs vaj a füle mögött kitart az igaza mellett történjék is bármi.

pdx006
pdx006
2022. jún. 13. 16:27
#1

Államokat nem lehet perelni, hogy egyenlőtlenek a munkaviszonyok? Lehet hogy egy amerikai nő fele annyit keres mint egy amerikai férfi, de mégis hétszer többet keres és fele annyit dolgozik mint egy magyar férfi például.

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2022. jún. 15. 12:06

@PARASZT Jó, majd ha elbasznak autóval és kioperálják a fél agyadat, majd elküldelek a gecibe dolgozni, ahelyett hogy megítélném neked az előbb említett 39 ezer forintnyi - felfele kerekített - rokkantsági járadékot.

Vissza az oldal tetejére