San Francisco városától északra, egy raktárépület ad otthont a 20. század „archívumának”, hogy digitális katasztrófa esetén se legyen minden veszve. 12 méter hosszú hajókonténerek tárolják a korszak könyveit a legfontosabb kötetektől kezdve a legfelejthetőbb művekig. Hetente húszezer új kötet érkezik, többségüket könyvtárak és egyetemek küldik, örömmel szabadulva meg az internet korában feleslegessé vált daraboktól.

Brewster Kahle, a gyűjtemény tulajdonosa eddig 3 millió dollárt költött a könyvek felhalmozására. „Minden könyvből be akarunk gyűjteni egy példányt” ‒ mondja. Sosem lehet tudni milyen nyomok maradnak egy kultúra után, teszi hozzá.

Kahle a Szilícium-völgyben tevékenykedett informatikusként és üzletemberként 1999-ig, amikor tetemes vagyonra tett szert egy adatbányász cég eladásából. 1996-ban alapította meg az Internet Archive nevű nonprofit szervezetet, amely a honlapok megmentését tűzte ki célul. Az archívum jelenleg 150 milliárd honlapot őriz.

Korunk Noéja az utóbbi években a szövegek fizikai megőrzését tűzte ki legújabb projektje céljául. „Ragaszkodnunk kell a múlthoz a jövő megalkotása közben is” ‒ mondja Kahle. „Ha az alexandriai könyvtár másolatot készített volna köteteiről, és ezeket Kínába vagy Indiába küldte volna, akkor ma ismerhetnénk Arisztotelész vagy Euripidész többi művét is. Egyetlen intézményben egyetlen példányt megőrizni nem elég egy mű fennmaradásához.”

Az Internet Archive a honlapokon túl 2 millió könyvet is tárol digitális formában. Ez adta az alapítónak az ötletet a kötetek fizikai összegyűjtésére. Kahle nagy csodálója és elkötelezettje a hagyományos könyvnyomtatási módszereknek, és a szkennelés után nem volt szíve kidobni a lemásolt köteteket. Ami abból a szempontból is helyes döntés lehet, hogy ha tovább fejlődik a digitalizáció ‒ és miért ne fejlődne? ‒ akkor is legyen miről másolatot készíteni. A mikrofilm nem is olyan régen még a legjobb lehetőségnek tűnt az információ megőrzésére, mondja Kahle. „Utólag nagyon örülhetünk, hogy megtartottuk a könyveket.”

Az informatikus hozzáteszi, hogy az internet hajnalán sok különféle elképzelés volt arra vonatkozóan, hogy milyen is lesz a világháló. Ezek egyike egy óriási könyvtárként festette le a rendszert, amely világszerte hozzáférést biztosít minden emberi ismerethez. „Ezen még dolgozom.”

Az egyetemek és könyvtárak, Kahle Physical Archive of the Internet Archive programjának fő ellátói nagyon örülnek, hogy valaki megőrzi könyveiket, főleg hogy ezt nem nekik kell megtenni. A közeli Burlingame könyvtárának vezetője elmondta, hogy folyóirat-gyűjteményük rengeteg helyet foglalt el, és jó, ha havonta ketten használták. A csaknem száz folyóméternyi Scientific American, Time, Vogue és más folyóirat Kahle raktárába került, a teremből pedig számítástechnikai labor lett.

A könyvtárak többsége elég drasztikus selejtezésbe kezdett és sokkal könnyebb ezt úgy megtenni, hogy tudják, a „kidobott” kötetek hasznos célt szolgálnak, és nem kerülnek bezúzásra. A gyűjtemény jelenleg 500 ezer kötetet számlál, végső célja pedig a 10 millió cím elérése. Ahogy gyűlnek a darabok egyre több típusú anyag kerül megőrzésre. Kahle eredetileg filmekkel kezdte.

„A legtöbb film mulandóbb a pattogatott kukoricánál” ‒ mondja Rick Prleinger, az archívum filmszakértője. „Ám ahogy telik az idő, azok a művek, amelyeket ki akartunk dobni, gyakran sokkal érdekesebbnek bizonyulnak a megőrzésre választottaknál.” A Pennsylvaniai Állami Egyetem könyvtárosai észrevették, hogy 16 milliméteres filmjeik túlnyomó többségét soha senki nem kölcsönözte ki. Helyhiánnyal küszködtek ők is, így 5411 filmet küldtek el az archívumnak.

Nem mindenki osztja Kahle lelkesedését. Egyes írók nem akarják, hogy műveiket megőrizzék, mint az a projekt beindulása kapcsán kiderült. A könyvtárosok egy része szerint pedig fölösleges a Kongresszusi Könyvtáron kívül még egy archívum fenntartása. Michael Lesk, a Rutgers Egyetem könyvtár és információtudományi tanszékének korábbi vezetője szerint a Brewster által felvetett nagy mennyiségű adatvesztés esélye kicsi, és ugyanígy elhanyagolható az „újradigitalizálás” igényének felmerülése is, de természetesen „nem zárható ki.”

Az archívumban vonalkód-rendszerrel tartanak rendet a könyvek közt. A végső elhelyezés előtt egyes köteteket Kínába küldenek, ahol a kínai digitális archívum dolgozói digitalizálják ezeket maguk és Kahle programja számára, majd a kötetet visszaküldik a raktárba.

A program hallatán számos család is az adományozók közé lépett. Carmelle Anaya elhunyt apja 1200 kötetes gyűjteményét juttatta el az archívumba. „Apám nagyon boldog lenne, ha tudná, hogy megőrződnek könyvei, és száz év múlva valaki kikölcsönözheti és elolvashatja ezeket” ‒ mondja Anaya.