A Sirius B egy naphoz hasonló csillag maradványa: a csillag élete végére érve felfúvódott, majd ledobta magáról külső rétegeit (közben lehetséges, hogy néhány bolygót is bekebelezett), és csak sűrű magja maradt a vissza. A maradványcsillag valóban elég sűrű: egy Földnyi térrészben a Nap tömege tömörül össze benne.

A Sirius B a Sirius A nevű csillaggal kettős rendszert alkot. Utóbbi a legfényesebb csillag a földi égbolton, ami nem is csoda, hiszen mindössze 8,8 fényévre van tőlünk, így a legközelebbi csillagok egyike. A nagyobbik csillag kétszer nagyobb a Napnál, így gravitációs befolyása jelentős a fehér törpére. A modellek szerint olyannyira, hogy a fehér törpe körül 230 millió kilométeresnél nagyobb sugarú pályán nem maradhat meg semmilyen bolygó tartósabban.

A csillagászok nemrégiben azt vizsgálták meg, hogy ennél közelebb esetleg vannak-e bolygói a Sirius B-nek. Ehhez a hawaii Keck távcsövet használták, 2020 folyamán három különböző időpontban vizsgálva a fehér törpét. A kisebbik csillag vizsgálata egyébként egyáltalán nem egyszerű, hiszen a rendkívül fényes Sirius A mindössze néhány szögmásodpercre látszik tőle az égbolton, és így nem egyszerű megoldani, hogy ne vesszen el annak fényében.

Azonban így is sikerült mindhárom esetben értékes megfigyeléseket végezni. A potenciális bolygókat a különböző időpontokban készült felvételek egymásra vetítésével majd egymásból való kivonásával keresték. Ilyenkor, ha sikerül megfelelően elvégezni a transzformációt, a csillag maga gyakorlatilag eltűnik a képről, a körülötte lévő bolygó viszont fényes pöttyként megjelenik.

A megfigyelések pontossága miatt a szakértők úgy számolják, ha lenne a rendszerben egy Jupiternél 1,6–2,4-szer nehezebb bolygó legalább 75 millió kilométerre a fehér törpéhez képest, azt észlelték volna, ahogy a 0,7–1,4 jupitertömegű, 150 millió kilométernél távolabbi bolygókat is. De nem láttak ilyeneket.

Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lehetnek bolygók a rendszerben, hiszen ha ennél kisebbek, akkor nem lennének láthatók a most használt megoldásokkal. De ennek kicsi az esélye, más okokból is. Azt már tudjuk, hogy a fehér törpéknek lehetnek bolygóik, pár éve például a WD 1856+354 nevű törpecsillag körül találtak egy Jupiterhez hasonló méretű planétát. Ami azért is különleges, mert a bolygó átmérője így nagyobb volt a csillagénál.

Az is világos, hogy a fehér törpévé válás előtt is lehetnek bolygóik az ilyen csillagoknak. A csillag halála során azonban a belső bolygók gyakran megsemmisülnek: darabjaikra szakadnak, kidobódnak vagy bekebelezi őket a csillag maradéka. Utóbbira már egészen régen, 1917-ben találtak bizonyítékot, amikor egy fehér törpe színképében kalciumot, vasat és magnéziumot azonosítottak. Gyakorlatilag ez volt az első észlelés, amely során nyomára akadtak egy exobolygónak, igaz, maga az égitest ekkor már nem létezett. Mivel a nehezebb elemek nagyon gyorsan a csillag mélyére süllyednek, a kérdéses észlelés éppen elcsípte azt a pillanatot, amikor a bolygó bekebelezte planétáját.

A Sirius B kapcsán nincs nyoma hasonlónak, vagyis ha voltak is bolygói, amelyeket magába szippantott, ezek nyomai régen eltűntek. Ami nem is csoda, hiszen az eredeti csillag sok millió évvel ezelőtt vált vörös óriássá, amikor is minden bolygót bekebelezett, ami esetleg létezett 230 millió kilométeren belül. És bár vannak rendszerek, ahol a bolygók egy része túléli a vörös óriás fázist, ehhez az kell, hogy ennél távolabb keringjenek. Erre pedig a Sirius B esetében a másik csillag gravitációja miatt kevés az esély.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

26 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Whysper
Whysper
2022. máj. 26. 8:56
#7
Salax
Salax
2022. máj. 26. 17:31

@Whysper Ezt nem tudjuk. Annyi bizonyos, hogy Azeroth napja egy voros vagy barna törpe, és hogy meglehetősen közel kering a napjához. Két holdja van, a Fehér Hölgy, és a Kék Gyermek. Egyesek szerint a rendszerhez tartozik egy feketelyuk is, ami téridő anomáliákat okoz, és időszakos féregjáratokat nyit meg.

nanotek
nanotek
2022. máj. 26. 8:53
#6

Elon Mustárhoz kéne petíciót kérvényezni, hogy van itt két önként jelentkező bolond a marsutazáshoz, vállalják ingyen. Mert még úgyse látták az űrmesét, készek feláldozni magukat az emberiségért, innen meg végre elhúznának a vérbe... :D Nincs ekkora szerencsénk..

humaniod
humaniod
2022. máj. 26. 11:00

@nanotek  Hogy két idióta legyen az első ember egy másik bolygón? Akkor már inkább két majom, bár azokat meg sajnálnánk!

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2022. máj. 25. 20:55
#5

Én a James Webb űrteleszkóp eredményeit várom. Zseniális egy eszköz.

Salax
Salax
2022. máj. 25. 20:28
#4

Érdekes cikk! Mintha arról forgatnál sitcom-ot: "Hogyan nem találkoztam anyátokkal!"

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2022. máj. 25. 20:17
#3

Most megy élőben egy SpaceX Falcon-9 rakéta indítás Transporter-5 név alatt.

Érdemes nézni. :)

( ez a két gyíkember Jottemlukra és fekpat irányába szánom )

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2022. máj. 26. 19:27

@fekpat

Örülök neki, hogy ilyen tartalmat is nézel.

A rakéta leszállásakor valóban előfordulhat a kamerakép közvetítésének megszakadása. Ez a fellépő erőhatások és körülmények között nem meglepő. Természetesen sok landolás van amikor nem szakadt meg a kép, ajánlot azokat is megtekintésre. NASA youtube oldalán folyamatosan van élő közvetítés, ajánlot annak a megtekintését is.

Amúgy ezek a Föld bolygón létező helyén történő események, szóval élőben is megtekinthető a saját szemeddel. Akkor nem lép fel közvetítési hiba és úgy gondolom a saját szemednek csak hinnél. Idén utazik ki Amerikába egy magyar csapat aki űrkutatással foglalkozik, ők is fognak élőben látni ilyen rakéta indítást és leszállást.

További szép napot és jó tanulást. A világ érdekes és jó, ismerjük és értsük meg.

j0ttemlukra
j0ttemlukra
2022. máj. 25. 18:12
#2

Miért olyan nehéz elhinni, hogy ezek számítógépes grafikák?
Többség, ti nem látjátok?
Az első kép konkrétan egy fantázia PC grafika.
Második meg BENNE VAN A GIMP ECSET KÉSZLETÉBEN.
Nem is dolgoztak vale sokat.
Rányomtak egy kicsi lencsehatást, meg besatírozták. Alap dolog.
Nézzétek csak meg. Szóval úgy KAMU AZ EGÉSZ, ahogy van.

Csak már több milliárd embernek kimosták az agyát,
és képtelen észrevenni ami a szeme előtt van. Egyszerűen, nyiltan.

A másik meg, hogy megint megállapítottak egy olyat,
amiből az emberiségnek SEMMI haszna sincs.
Elvertek csak ki tudja mennyi pénzt.
Az is többet ért volna, ha nektek adják,
az értelmes szakmátok fejlesztéséhez.
Itt lent a Földön, nem fent a MESEVILÁGBAN.

humaniod
humaniod
2022. máj. 27. 18:55

@Salax  Átlátszó színes üvegekből kell neki kirakni a Holdraszállást, középkori ábrázolásban, akkor elhiszi! Szerintem most megfogtuk!

fekpat
fekpat
2022. máj. 25. 15:36
#1

Vegyünk egy kis semmit, szórjuk meg tévképzetekkel és teljesen hasraütésszerűen kitalált tényekkel, majd mondjuk azt egy pixelről, hogy az egy fehér törpe, és egy bolygó se forog körülötte és voila, kész is a mai agybomlasztó a'la tudomány.

Szefmester
Szefmester
2022. máj. 26. 22:42

@fekpat Vegyük a valós világot, szórjuk meg tévképzetekkel és teljesen hasraütésszerűen kitalált tényekkel, majd mondjuk azt egy félrekúrásról hogy az csoda és hogy a mindenható csinálta fel (aki tiltja a házasságtörést) és voila, kész is a mai agybomlasztó a'la vallás.

Vissza az oldal tetejére