I. oldal
Mielőtt elmerülnénk a Revenant Kingdom világában, érdemes egy kicsit foglalkozni azzal, hogy mi is az a Ni No Kuni, mert PC-re most jelent meg először, így valószínűleg sokan még nem igazán hallottak róla (nekik jó hír, hogy nem kell törődni a 2-essel a címben, nyugodtan bele lehet vágni). Az első ilyen címmel megjelent játék a Level-5 japán fejlesztőstúdió 10. születésnapján lett bejelentve, 2008-ban (idén lesznek 20 évesek). Az elmesélések alapján az ötletgazda Hino Akiro a lelkesedésével tudta meggyőzni a Studio Ghibli fejét, hogy szálljanak be a projektbe. Ők feleltek az átvezető betétekért, és nekik köszönhető, hogy a Ni No Kuni játékok a tradicionális Ghibli animációkra emlékeztetnek. Itthon sajnos nem annyira ismert a Studio Ghibli munkássága, de azért néhány filmjük eljutott a hazai mozikba is, így talán egyszerűbb, ha azt mondom Chihiro szellemországban, vagy A vándorló palota, és sokan a fejükhöz kapnak (akik szerették ezeket a címeket, nézzenek utána legalább ennek a négynek még: A vadon hercegnője, Totoro, Laputa és Nauszika, nem fogják megbánni).
Hogy még autentikusabb legyen az egész, Hisaishi Joe is csatlakozott a csapathoz, aki rengeteg Ghibli rajzfilm zenéjét szerezte. A Ni No Kuni pedig méltó lett a készítőihez, egy varázslatos világot hozott el nekünk, egy hozzá passzoló történettel, amit egy gyerek ugyanúgy tudott élvezni, mint egy felnőtt, ráadásul hagyott helyet a képzeletnek is és a fő szálat mindenki úgy értelmezhette, ahogy akarta. Zseniális, komolyan, csak az egész egy kicsit elúszott a játékmeneten. A buta mesterséges intelligencia, és a maximum közepes harcrendszer nem tett jót neki, márpedig egy jRPG-ben azért elég sok csata van.
Közben eltelt közel 10 év, sokat fejlődtek a játékok, és a Level-5 sem ragaszkodik szerencsére a régi sémákhoz, úgyhogy teljesen kukázta a harcrendszert, és egy modernebbet hozott a helyére, sőt! Lett itt minden a városépítgetéstől a hadseregekkel való csatázgatásig. Na de mindent a maga idejében, mert ez a mese sem úgy kezdődik, hogy hadurak vagyunk… mondjuk azért nem is állunk messze tőle. Roland egy (a logó alapján az Egyesült Államokra hajazó) ország elnöke, és éppen igyekszik valahová, amikor egy rakéta száll el felette, mely egy pillanat múlva becsapódik a városba ahová tart. A robbanás után a nem túl jó bőrben lévő Roland eltűnik, és Ding Dong Dell városában tér magához, visszanyerve fiatalságát. Nem örülhet azonban sokáig ennek, mert éppen egy puccskísérlet kellős közepébe kerül, az egerek le akarják taszítani Evant, a gyerekkirályt a trónról. Roland úgy dönt, hogy segít neki, és együtt menekülnek a kastély tekervényes folyosóin át. Innentől kezdve az ő útjukat követhetjük végig, ahogy Evan próbálja megteremteni álmai királyságát.
II. oldal
A Revenant Kingdom egy modern jRPG, tehát a játékmenet alapja, hogy különböző városokban és a világtérképen mászkálunk, rengeteget harcolunk és közben, ha úgy akarjuk, belevethetjük magunkat a mellékküldetésekbe, vagy csak a világ felfedezésébe. A csaták ezúttal az akciójátékokra hajaznak. A maximum három aktív karakterből egyet mi magunk irányítunk (bármikor válthatunk közöttük), szabadon mozoghatunk a pályán, csépelhetjük az ellent és használhatjuk a négy előre bekészített képesség valamelyikét. Leszámítva a tárgyak használatát (aminek az idejére megáll a harc) nincsen menürendszerben turkálás, tényleg minden olyan, mint egy akciójátékban, és még a társaink is hasznosak, nem csak biodíszletnek vannak. Érdekesség, hogy minden karakternek három közelharci és egy távolsági fegyvert adhatunk az arzenáljához, és ezek között szabadon lehet váltogatni, sőt, kell is. Van ugyanis egy százalékos kombó meterje (itt Zingnek hívják) mindegyiknek, amik külön tölthetőek, és például arra használhatóak, hogy felerősítsenek egy-egy képességet, amikor elsütjük azokat. Így három feltöltött fegyver esetében nagyon gyorsan lehet óriási sebzést kiosztani, de nem csak ezért hasznos a váltogatás lehetősége. Vannak ugyanis fegyverek, amik elementális sebzéssel is rendelkeznek, ezeket ki lehet használni néhány szörny ellen, a legegyszerűbb példa, hogy egy lángolónak nekimegyünk egy jeges pengével. Ha csak egy fegyverünk lenne bekészítve, kínos lenne, ha épp egy olyan szörny jönne szembe, ami ellen semmit nem ér. Az idő nagy részében persze simán a legnagyobb sebzésű gyilokszerszámot fogjuk használni, de azért érdekes adalék ez.
Bonyolítják még a helyzetet a Higgledyk, ezek szellemszerű apró lények, amik segítenek minket a harcban. Attól függően, hogy milyeneket pakolunk be magunk mellé, gyógyíthatnak, vagy különböző módokon támadhatnak is, ha kiadjuk nekik a parancsot. A játék nagy részében én speciel nem éreztem olyan nagyon hasznosnak őket, de ha foglalkozunk velük, elég erősek tudnak lenni.
Ha mindez nem lenne elég, a csatákon kívül használhatunk egy olyan panelt is, amit fejlesztve állítgathatjuk, hogy miben legyünk erősek/gyengék. Például kapjunk több XP-t, cserébe kevesebb tárgy esik, legyünk erősebbek a sárkányok ellen, cserébe más ellen gyengébbek, ilyesmi. Ezt kihasználva a nehezebb harcokon sokat lehet könnyíteni, ha odafigyelünk egy kicsit (néhány opcionális csatánál kulcskérdés lehet ezen beállítások finomhangolása).
Van egy minijáték is a Revenant Kingdomban, amiben a hadseregünket irányíthatjuk a térképen. Ilyenkor négy csapatot vihetünk magunkkal, amik kő-papír-olló elven erősek vagy gyengék mások ellen. Például a lándzsások megeszik a kardosokat reggelire, tehát fontos az összeállítás, nem mehetünk csak agyatlanul előre.
Amikor pedig nem harcolunk, vagy küldizgetünk, menedzselhetjük a birodalmunkat (igazából a városunkat). Ezzel, ha van hozzá kedvünk elég sok időt el lehet tölteni. A befolyt adókból új épületeket húzhatunk fel, fejleszthetjük a meglévőeket, és kutatásokat folytathatunk, amik kihatással vannak a játék egészére (például több XP-t kapunk, új varázslatokat tanulunk, erősíthetjük a fegyvereinket, stb.). Amíg távol vagyunk, addig is termelődik a pénz, így elég néha-néha visszanézni és elkölteni. A Revenant Kingdom ahogy sok mást, ezt sem erőlteti ránk egyébként, akinek ez nyűg, az nagyrészt ki is hagyhatja, de szerintem kevesen lesznek, akik ne néznék szívesen ahogy épül-szépül a királyságuk. Ahhoz viszont, hogy minden flottul menjen, lakosok is kellenek. Ezekből néhány a történet folyamán kerül hozzánk, de a nagy részüket melléküldetések teljesítésével vonzhatjuk be magunkhoz. Szerencsére ezek között van pár nagyon szórakoztató is, úgyhogy én például kifejezetten vadásztam a lehetséges beköltözőkre. Az egyiknek például egy boszorkány ellopta a hangját (ismerős, ugye?), a másiknak pedig túl nagy volt a fantáziája, ami az erős lelkesedéssel párosulva veszélyes tud lenni, ha a helyi rendvédelmi szervezeteknél dolgozik az ember. Vagy kutya ebben az esetben.
III. oldal
Az eddigieken felül még rengeteg apróságot kínál a játék: titkos katakombákat egy másik dimenzióban, levadászható erős szörnyeket, rejtett helyeket és ládákat, mellékküldetések garmadáját, de ráérő időnkben böngészhetjük a Facebook helyi megfelelőjét is... A legszebb az egészben, hogy egy pillanatra sem válik monotonná az élmény, mert nem azzal fog elmenni az időnk, hogy menetelünk A-ból B-be, vagy ugyanazt csináljuk végeláthatatlanul. Már a játék elején megkapjuk a gyorsutazás lehetőségét, és rengeteg pont van a térképen, amit ha már felfedeztünk, elteleportálhatunk oda. A maximalistákat a Revenant Kingdomban rengeteg extra várja, aki pedig csak a történetre kíváncsi, kihagyhat bármit, mert semmi sincs erőltetve.
Apropó történet. Én úgy éreztem, hogy az indítás most egy kicsit erőltetettre sikerült, és van néhány fordulat, ami eléggé kiszámítható, de ezt leszámítva az egész nagyon kedves és szerethető. Az animáció bár modernebb, le sem tagadhatná, hogy a Ghiblitől van, a zene szuper, és a szinkronok is elég jók. Igen, így többes számban, mert szerencsére, ahogy az elvárható, az angol mellett van japán is. Előbbiben csak a mellékszereplőknél látszik (hallatszik), hogy ott azért már nem kellett magas lécet megugrani a szinkronszínészeknek, bár Li Li beteg nevetgélése még így is mindent visz. Az egyetlen bánatom, hogy megint nincs teljes szinkron, és ez nagyon hiányzik, főleg, hogy néhány (szerencsére nem fontos) feliratot nagyon gyorsan elkap a játék előlünk.
A rajzfilmes grafika nagyon szép, a játék pedig 60 fps-es mindkét PS4-en, csak a Pro-n választhatunk magasabb felbontást és HDR-t is, ha megfelelő kijelzőnk van hozzá. PC-n azért készüljünk fel rá, hogy ha Full HD-ben nem akarunk sok kompromisszumot kötni, akkor nem árt egy GTX 1060 / RX 580 szintű kártya hozzá, de jól játszhatóvá varázsolható gyengébb gépeken is, csak akkor már döntenünk kell miből adunk lejjebb (felbontás, beállítások, fps). 4K-hoz maxon pedig egy GTX 1080 Ti is csak némi jóindulattal nevezhető elégnek (akiket érdekel, a Digital Foundrynak van egy összehasonlító videója a konzolos és PC-s változatokról).
Összegezve a gondolataimat, én bátran ajánlom mindenkinek a Ni No Kuni 2: Revenant Kingdomot. Nagyon szépen összeér benne minden játékelem, tele van lehetőségekkel, és igazi többgenerációs játék. A teljes szinkron hiánya miatt egy kicsit morcos vagyok, de szerencsére van, ami kárpótol a hiányáért.
