Napjainkra a televíziók szoftverei egyre nagyobb figyelmet kapnak, és a Samsung a Tizen operációs rendszert folyamatosan igyekszik fejleszteni. A CES 2022 alkalmával meg is szellőztetett néhány szoftveres újítást, amit az idei évre lehet várni az új berendezéseken – vagy frissítéssel akár korábbi készülékeken is.
Bevezetésre kerül 2022-ben az új Smart Hub, ami a különböző forrásokból származó tartalmakat képes lesz részben válogatott módon, részben pedig a felhasználói szokásokhoz igazodva kínálni. A Smart Hub végig vezeti majd a tulajdonosokat a kedvenc tartalmaikon, és segíteni fog nekik abban, hogy új dolgokat fedezzenek fel. A cél a fejlesztés során az volt állítólag, hogy kevesebb ideje menjen el az embereknek azzal, hogy keresgélik a néznivalót, egyes felmérések szerint ugyanis sokszor annyi időt töltenek a felhasználók egy tartalom keresésével, hogy a megtekintési idő már rövidebb.
A Smart Hub kap majd egy oldalsávot, ami leegyszerűsíti a használatát. Itt egyszerűen lehet majd váltani a média tartalmak, a játékok (Gaming Hub) és a háttértartalmak között. Ezzel is időt szeretne megspórolni az emberek számára, hogy több energiát tudjanak hasznos tevékenységre fordítani.
A Gaming Hub összefog majd több játékstreaming szolgáltatást a Samsung televízióin. A vállalat azt hangsúlyozta, hogy a piacvezető megoldásokkal igyekszik együttműködni, hogy a felhasználóinak a lehető legtöbbet nyújtsa. Egyelőre annyi biztos, hogy biztosítva lesz a Gaming Hub keretei között az Nvidia GeForce Now, a Google Stadia, valamint az Utomik is. De ide tartoznak majd a HDMI-n keresztül csatlakoztatott konzolok is, szóval nemcsak az online szolgáltatásoknak lesz fenntartva a Gaming Hub.
A pandémiának nagy hatása volt a szoftverek fejlődésére, újfajta felhasználói igények jelentek meg, és ennek eredményeként a Samsung létrehozta a saját Watch Together funkcióját. Ez lehetővé teszi azt, hogy az emberek videohívást létesítsenek az ismerőseikkel, és közben közösen nézzenek meg a tévén például egy filmet vagy sorozat epizódot. Így bár távol lesznek az emberek egymástól fizikailag, igazából közös élményekben tudnak gazdagodni.
Nagyon izgalmasan hangzik az a tervezett újítása a Samsungnak, hogy NFT plaformot fog biztosítani a 2022-es készüléken. Erről még pontos részleteket nem lehet tudni, de az már biztos, hogy Micro LED, Neo QLED és The Frame modellek fogják majd ezt a fejlesztést támogatni. Az NFT-kkel a legtöbb ember még csak most ismerkedik, vagy nem is hallott róla soha, és ezt elsősorban művészeti alkotásokra használják jelenleg. Innen jött a Samsungnak az ötlet, hogy például az NFT képeiket az emberek kitehetnék a televízióikra.
A The Frame készülékek például eleve kiemelten nyújtanak olyan funkciót, amikor festményeket lehet nézni a televízión, de az Art mód más Samsung tévéken is ott van már. És ennek a továbbgondolása során jutott arra a vállalat, hogy lehet majd igény NFT-knek a megjelenítésére. Így az emberek a digitális művészeti alkotásaikat megmutathatják majd azok számára, akik az otthonukba látogatnak.
A Samsung a lehető legintuitívabb módon igyekszik majd megoldani ezt a funkciót, oktatóanyag is lesz benne az NFT-kről és a blokklánc technológiáról. Az NFT platform elvileg lehetőséget nyújt majd a különböző egyedi alkotásoknak a felfedezésére és vásárlására is, de azt még nem lehet tudni, hogy a kereskedés milyen háttérrel lesz itt megoldva. Nem lenne meglepő, ha már egy meglévő NFT szolgáltatással próbálna megegyezést elérni a vállalat.
Végezetül egy intelligens kalibrálási lehetőséget is be fog vezetni a Samsung annak érdekében, hogy az emberek a lehető legjobban beállított képminőséget kapják. Sokszor ugyanis a felhasználók nem igazán bíbelődnek az optimális képi hangolásokkal. Lesz a tervek szerint több módja is a kalibrálásnak, egy 30 másodperces gyorskalibrálással már jobb képet lehet majd elérni, de ki lehet majd választani „professzionális”, 10 perces finomhangolást is a tökéletes nézői élményért.