Oldal I.

Mikor tavaly az EA bejelentette, hogy az NFS: Undercover fejlesztőitől elveszi a megtépázott címet, felcsillant a remény a sorozat régi rajongói számára, hisz most először volt esély rá, hogy nem egy gyorsan összetákolt vacakot adnak ki a valaha oly patinás NFS betűhármas alatt. Nem sokkal ez után az EA tovább sokkolta a közönséget, hisz nem egy, hanem mindjárt három Need for Speedet jelentett be, hogy minden stílus kedvelőjét kielégítse. Ezekre külön most nem térnék ki, hiszen magát az NFS sorozatot is bemutattuk már itt az iPonon korábban, így maradjunk is a legígéretesebb folytatásnál, a Shiftnél, amit az Slightly Mad Studios követett el, melynek tagjai a méltán híres SimBin (GTR széria) fejlesztői közül kerültek ki.

Automata váltó

Már itt az elején szeretném leszögezni, hogy szerény személyem egy másik oldalon már kapott hideget-meleget a 2005-ös NFS: Most Wanted cikke miatt. A híres / hírhedt tesztet egy kollégámmal együtt írtunk, s arra a következtetésre jutottunk, hogy a játék nem több a tizenéves kisfiúkat megcélzó, olcsó parasztvakításnál egy olyan címet felhasználva, amihez nagyon vastag arcbőr kell. Onnét nekem az NFS egyet jelentett az igénytelenség modern megfelelőjével, és mivel nem akartam, hogy az újgenerációs rajongók lefejezzenek, inkább nem nyúltam a címekhez, ha cikkírásról volt szó. Előbb utóbb azonban bebizonyosodott, hogy az említett kollégámmal igazunk volt, és erre rájöttek a fanok is, akik a tavalyi Undercovert a sorozat legaljának tartják, kb. egy szinten a két éves Pro Streettel. Amikor azonban meghallottam, hogy kik csinálják a Shiftet, és a játékról is kiderült egy s más, nem bírtam féken tartani kíváncsiságom, és "lesz, ami lesz" alapon ráugrottam az új NFS-re. Az EA marketingkampánya ezalatt minden korábbinál masszívabban dübörgött, és olyan videók, képek láttak napvilágot, hogy minden valamirevaló autósjáték-kedvelőnek megindult a nyálelválasztása. Most pedig, majd' egy évvel az első információk után megérkezett a Shift, hogy megmutassa, lehet ezt még jól csinálni. Na de sikerült is neki a mutatvány?

"Ami relatív, az relatív!" - mondja Tony Curtis a Karácsony Connecticutban című vígjátékban, és ez a mondat az, ami a legjobban fedi a választ az előző bekezdésben feltett kérdésre. A játék ugyanis van, ahol szó szerint szuper, van, ahol épp hogy csak kiemelkedik az átlagból, míg megint másutt egyenesen alulmúlja a korábbi részek gördülékeny, ámbár unalmas mechanikáját. Már rögtön az első percben meglesz a különbség érzése, hiszen a játékba lépve nem egy nagymellű modell fogadja a játékosokat a teljesen felesleges és abszolút értelmetlen tanácsaival ("Ne vezess gyorsan!" - ja, a játék is pont erről szól, de tényleg...), hanem egy kultúrált szöveget kapunk, amiben a Slightly Mad Studios fejlesztői azt javasolják, hogy ha versenyezni szeretnénk, keressük fel a helyi versenypályát (na nem mintha abból itt olyan sok lenne, de a lényeg szempontjából ez nem is számít). A csajokat amúgy szinte teljesen száműzték a játékból, ami szerintem helyes, mert aki ciciket akar, játsszon japán Dating Simet...

Oldal II.

Minden a versenyzőn múlik...

Amint betölt a játék, egy rendkívül antipatikus és sötét menüben találjuk magunkat, ahol a legtöbb beállítás a játék újraindítását igényli. A magam részéről a Pro Street menüjét találom a legszerencsétlenebbnek, míg a legjobb kétségtelenül az NFS4-é volt, s mivel a példa adott, a mai napig nem értem, hogy miért erőltetik ezeket a házméretű, ocsmány feliratokat. Öröm az ürömben, hogy a játék teljes fordítást kapott, így legalább az angolul nem értők helyzete könnyebb, noha egyes beállítások lefordításánál igencsak meggyengültek a hajhagymáim ("Ablakos mód"? Valami takarítócég fordította le a beállításokat, vagy mi?). Ha azonban beleszokunk a dologba, és elfogadjuk, hogy billentyűzetről irányítva a menü egy rakás gombot igényel, akkor előbb-utóbb rááll a kezünk. Kontrollert szorongatva jobb valamivel a helyzet, de akárhogy is, a tényen, hogy a menü kissé igénytelenre sikerült, sokat nem segít.

Sok menüpont sajnos nincs, hisz a játékkal kapcsolatosak kimerülnek a Többjátékos mód, a Karrier és a Gyors játék címszavakban. Utóbbit szerintem felesleges kitárgyalni, hisz csak egy személyre szabott megmérettetést takar, és egyértelmű, hogy a játék savát-borsát a Karrier mód adja. Ezt elindítva rögtön két, abszolút megszakíthatatlan versenyben találjuk magunkat, ahol eldől a kezdőtőkénk és a játék a teljesítményünkhöz igazítva lövi be a nehézségi beállításokat. Ezt a menüben természetesen bármikor variálhatjuk, sőt, a program vezetési segítségeit illik nullára venni, mert sem a kanyarodási, sem a fékezési rásegítésnek nincs sok értelme. A mesterséges intelligenciát viszont ne állítsuk közepes fölé, de hogy miért, arról majd még később szót ejtek. Amennyiben lefutottuk a kötelező két versenyt, a narrátor elmagyarázza az alapokat, és bemutatja, hogyan is működik a karrier. Ahogy versenyzünk, különféle feladatokat oldhatunk meg, melyekért csillagok járnak, s ha elég csillagot kaptunk, feloldhatjuk a későbbi megmérettetéseket. A csillagokhoz nem elég nyerni, de a konzolokon hódító achivement/trophy-rendszerhez hasonlóan különféle mutatványokat is végre kell hajtanunk, mint például "lökj ki négy autót", vagy "vedd be mind a kilenc kanyart hiba nélkül". Ahogy ezeket teljesítjük, s miképp vezetünk, a játék a sofőri profilunkat is frissíti, és ahhoz mérten kapjuk az extrákat, medálokat, hogy agresszív vagy precíz pilóták vagyunk-e. Gondolom mondanom sem kell, hogy nekem folyton az agresszív pontok jöttek, biztos a sok erőszakos videojáték miatt...

A sofőrprofil folyamatosan fejlődik, szintet lép, és ezzel új autókat, versenyeket, tuninglehetőségeket nyit meg. Mindennek multiplayerben is nagy szerepe van, amit amúgy az EA online szerverein át bonyolíthatunk, egy kultúrált barátlista és az ügyességünkhöz (azaz szintünkhöz, a maximum az 50) mért ellenfelek felvonultatása (szűrőkkel) mellett. Azok, akik szeretnek sokat pepecselni egy játékkal, kifejezetten örülni fognak, mert a Shift nagyon sok feloldható különlegességet nyújt a vásárlók felé. Nem csak autókat és pályákat nyithatunk meg, de medálokat is szerezhetünk, és ezekkel az Interneten villogva prezentálhatjuk rátermettségünket a többi játékos felé. Nekem nagyon tetszett a dolog, hasonlóan igényes online módot rég nem volt szerencsém látni autós játékban.

Oldal III.

Észjáték

Ahogy nyerjük az újabb és újabb versenyeket, úgy gyűjtjük a pénzt, amiből autókat és fejlesztéseket vásárolhatunk. Utóbbiak különösen fontosak, mert nagyon sok van belőlük, és egy kis anyagi ráfordítás után már fel sem lehet ismerni a verdát. Az optikai tuning is visszatért, ám talán minden eddiginél szabadabban, ami nem kicsit lepett meg a játék stílusából adódóan, elvégre elhagytuk az utcákat. Saját fóliákat kreálhatunk, gyakorlatilag teljesen egyedivé varázsolva az autót. A kasztnin is lehetőségünk nyílik változtatni, de ez most jóval visszafogottabb lett, hiszen a Shiftben a körversenyeké a főszerep, amikben viccesen nézne ki a neon a kocsi alján. Az új rajongók közül többen nyafogtak a körök visszatérése miatt, de a magam részéről örültem neki, hisz így sokkal átláthatóbb, igényesebb csatákat vívhatunk, mint egy nyílt, épp helyben "összebarikádozott" helyszínen. Egyedül azt fájlaltam, hogy a legtöbb pálya rövid, így sok kört kell menni, ha hosszú versenyre vágyunk. Ha már csaták, akkor versenymódok, és itt a Shift a klasszikus formulát követi. Időfutam, sima verseny, egy-egy elleni küzdelem... sok újdonság nincs, de ezek pont kellő ütemben váltogatják egymást, így a karrier hosszú távon sem válik unalmassá.

Fentebb említettem, hogy vigyázzunk a nehézség beállításával, és ezt most is tartom, mert a Shift mesterséges intelligenciája messze túlmutat a konkurencia próbálkozásain. A sofőrök elképesztően precízen vezetnek, és ha kell, agresszívek is, ami nagyon sok kellemetlenséget okozhat a zöldfülűeknek. Ahogy menetelünk a karrierben a nagyobb versenyesemények felé, úgy válik nehezebbé a játék, és most szó sincs csalásról, ami az utóbbi évek röhejes NFS játékai után valódi fellélegzésnek tűnik. Mindez persze nem érne sokat a megfelelő vezetési élmény nélkül, de itt szerencsére ezt is eltalálták, méghozzá nagyon. Mielőtt azonban belemennék ennek részletezésébe, közlöm, hogy a Shift nem szimulátor, hanem arcade-félszim, abból is a kicsit gyengített verzió, így azok, akik a Porsche Unleashed színvonalára vágynak, csalódni fognak. A fizika jó, de nem reális, hanem a játékmenethez igazított, és ezt el kell fogadni, főleg, hogy a korábbi epizódokhoz képest ez is mérföldekkel jobb. A kocsi könnyen driftel, a féket ritkán kell nyomni, és erre csak rátesz egy lapáttal, hogy a program folyamatosan jelzi az ideális ívet, s még azt is prezentálja, hogy mikor mennyire kellene fékezni. Tudom, nem az igazi, vicces, és nem kemény, de higgye el, Kedves Olvasó, hogy a játék ennek ellenére - vagy épp ettől? - jó, élvezetes, és könnyedén feledteti ezen nüánszait.

Na de vissza a vezetési élményre... Nehéz szavakba önteni a dolgot, mert az egész annyira hihetetlen, hogy még nekem, öreg rókának is elakadt a lélegzetem. A játék alapból műszerfalas nézetet használ, amit én egyszer sem (!) váltottam át, annyira opcionális. A tükrökből remekül belátni, mi történik a kocsink fara mögött, míg mi előre meredve elképesztően igényes látószögből vizslathatjuk a pályát. A sebességérzet nagyon jó, ahogy gyorsulunk, belelapulunk a kormányba és minden kicsit elmosódik, de nem olyan röhejesen, ahogy az NFS:U 1-2-ben láthattuk. A kocsik törnek mint a chips, noha ennek sok hatása nincs a játékmenetre (lezúzni nem lehet őket), az ellenfelek meg hol ide, hol oda röppennek egy-egy csúnyább baleset következtében. Az irányítás billentyűzetről nagyon jó, egyenesen tökéletes, és bár mással nem próbáltam, nem hiszem, hogy bármivel is rosszabb lehetne. Egy szó mint száz, a Shiftben vezetni "öhöm és bodottá". Egyedül a driftelés hatott bénának, ami furcsa, mert az előző részeknek egyedüli pozitívuma talán ez a mód volt, de minden nem lehet kiváló, ugyebár.

Oldal IV.

A PC-s változat

Most kellene, hogy soroljam a számadatokat, de nem fogom. Egyrészt azért, mert nincs kedvem, másrészről pedig mert értelme sem volna, hisz a játék elég sok autót és pályát nyújt ahhoz, hogy ne siránkozzunk (oké, nem egy Gran Turismo, de nem is hiszem, hogy bárki ezt várná az NFS-től). Viszont amiről mindenképpen szólni kívánok, az a PC-s konverzió, ami finoman szólva sem lett olyan igényes, mint elvártam. Az online rész hibamentes, a verseny nem laggol, úgyhogy ezt itt le is tenném, ám ami magát a játékot illeti, az szégyen az EA-re nézve. A menüben borzasztó a navigáció, az irányítás beállításainál pedig a billentyű helyett mindenféle joystick-számokat olvasni, ami felháborító, hisz az ember még csak azt sem nézheti meg, hogy mit mivel kellene csinálni. Ha mindezt le is nyeljük, jön a következő pofon: a rossz optimalizáció. Az új Need for Speed jól néz ki, a kocsik szépek és a pálya se rossz, de úgy összességében nem szebb a már egy éves GRID-nél. Ez még nem lenne baj, ám az, hogy a Grid repül szinte bármely gépen (nálam is, FullHD és képjavítók mellett), miközben a Shift jobb esetben is csak 30 fps-sel vánszorog, elég mókás. Az én gépem nem egy űrhajó (az oltást nem kérem, köszönöm), hisz csak egy 4400+-os AMD-m és egy 3870-esem van, de az, hogy nincs olyan beállítás, amin a játék tökéletesen futna, több mint dühítő. Remélem, az EA már dolgozik egy javításon, amin kicsit optimalizálják a játékot, mert ez így nagyon vicces.

A hang és a zene viszont tökéletes, talán a legjobb, amit a sorozatban az 5. rész óta hallani lehet. Verseny közben nincs zene, de nem is kell, mert a motorhang már önmagában muzsika. Minden egyes mozdulatunknak hangja van (ahogy megfogjuk a váltót, ahogy átlépünk egyik pedálról a másikra), és ez nagyon jó hangulatot teremt a szobában. Olyan, mint a GTR, de sokkal lazább, szórakoztatóbb formában. Narrátorunk ezúttal férfi, ám orgánuma kellemes és stílusos, igazi "racing feeling", ami nekem hiányzott a sorozat korábbi részeiből.

Need for Shift

Sok dologról beszélhetnék még, oldalak tucatjait töltve meg, de nem hiszem, hogy kellene, mert ami fontos, már elmondtam. A Shift egy jó játék, ami nem realisztikus, nem szimulátor és nem is arcade-őrület, hanem egy egészséges mix, ami a sorozat korábbi részei után igazi csodaként hosszú órákra lekötött. Ugyanakkor az is igaz, hogy ez nem a valódi Need for Speed, amit mindenki várt. Nincsenek bombasztikus elektronikus zenék, se gyönyörű tájak, mint ahogy az utcai verdák nyers erejét is a küszöbön hagyták. Ez a játék remek, pazar, de ha valaki olyan öreg róka a sorozatban, mint én, az töltse le az 1,1 gigát foglaló demót, és döntse el, hogy ez kell-e neki, mert korántsem biztos, hogy őt is elvarázsolja. Akik pedig konzollal is bírnak, inkább próbálják ki azon, mert jelenleg a PC-s változat még sok gyermekbetegséggel küzd, s időbe telik, míg ezeket orvosolják.