A hold vékony légköre neont is tartalmaz, amit a Földön világítótestekben alkalmaznak intenzív fénye miatt. Bár a szakértők az Apollo-program kezdetei óta sejtették a nemesgáz holdi jelenlétét, azt ténylegesen detektálni csak mostanra sikerült, mégpedig a NASA LADEEnevű űrszondájának segítségével. Az űreszközt kifejezetten égi kísérőnk rendkívül ritka atmoszférájának kutatására lőtték fel 2013-ban.

A Holdat hét hónapig tanulmányozó szonda adataiból nemcsak az derült ki, hogy van neon az égitest körül, hanem az is, hogy annak mennyisége relatíve jelentős, mondja az eredményekről beszámoló kutatócsoport vezetője. A hold légköre 100 trilliószor ritkább mint a Földé a tengerszinten, mivel égi kísérőnk nem rendelkezik kellően nagy tömeggel ahhoz, hogy meg tudjon tartani egy ennél sűrűbb atmoszférát.

A holdi légkörben az atomok olyan ritkásan helyezkednek el, hogy szinte alig ütköznek. Ez a típusú atmoszféra, vagyis az exoszféra nagyon gyakori a Naprendszer kisebb égitestjein, így a kutatók rendkívüli módon kíváncsiak annak jellemzőire. „Nagyon fontos, hogy minél többet megtudjunk a holdi exoszféráról, mielőtt az emberi felfedezőutak örökre átformálnák azt” – mondja Benna, aki joggal aggódik. Egy ilyen kevés anyagot tartalmazó légkör összetételét ugyanis néhány rakétából vagy űrhajóból kiszökő gázmennyiség is megváltoztathatja.

A holdi exoszféra zöme a Napból származik: a napszél töltött részecskéi óriási sebességgel csapódnak a felszínbe. A napszél java hidrogénből és héliumból áll, kisebb mennyiségben azonban nehezebb elemeket, köztük neont is tartalmaz. A beérkező elemek közül leginkább a hélium, a neon és az argon elég illékony ahhoz, hogy visszatérjen a légkörbe, majd az űrbe, a többi anyag viszont a felszínben reked.

A holdi exoszféra tehát, ahogy azt a LADEE tömegspektrométere is megerősítette, főként héliumból, argonból és neonból áll. Az elemek relatív mennyisége napi ciklusokban hullámzik a Holdon: argonból napkeltekor van a legtöbb, neonból hajnali 4 tájban, héliumból pedig hajnali 1 óra körül. A műszer azt is igazolta, hogy míg a légkör java valóban a napszélből származik, a felszíni sziklákból is szivárognak gázok. A felszín alatt rejtőző kálium−40 radioaktív bomlásával például argon−40 szabadul fel.

A szakértők ennek kapcsán egy méretes argon−40 készletre is ráakadtak a Mare Imbrium és az Oceanus Procellarum vidékén, ahol korábban azt is detektálták, hogy szokatlanul nagy mennyiségű kálium−40 található a felszín anyagában. Azt egyelőre ugyanakkor nem tudni, hogy minek köszönheti létét ez a gazdag argonlelőhely, amely folyamatosan táplálja a légkört a nemesgázzal.

A hélium esetében is kimutatták, hogy annak 20 százaléka nem a napszélből, hanem a Hold belsejéből, vélhetően a tórium és az urán bomlásából származik. A napszéllel érkező héliumnak köszönhetően ugyanakkor a Hold felszíne jelentős mennyiségű, a Földön rendkívül ritka hélium−3-at is tartalmaz, amely a szakértők szerint a fúziós reaktorok ideális fűtőanyaga lehet, így ennek holdi bányászata egy napon kifizetődőbbé teheti az űrutazást.