Nem egyszerű a helyzete annak, aki mostanában próbál a bitconnal nyerészkedni. Illetve az igazán ügyes kereskedők most pont, hogy jól tudnak profitálni egy-egy jó bevásárlásból és eladásból, de valószínűleg ők vannak kevesebben.

Néhány napja még arról szóltak a hírek, hogy a BTC újra szárnyal, most pedig már arról számolhatunk be, hogy fél éves mélypontra esett vissza.

Még magához képest is különösen nagy mozgásokat produkált a kriptovaluta, ami idén egyébként eddig még meglepően stabilnak mutatkozott. Mielőtt megnéznénk, hogy a mostani nagy zuhanást mi okozta, előbb tekerjünk vissza az év elejére. Januárban még azzal is nehézségei voltak a bitcoinnak, hogy a 40 ezer dolláros szintet tartani tudja, de februártól a különböző kedvező híreknek és az általánosan jó befektetői hangulatnak hála folyamatos emelkedésnek indult. Márciusban új csúcsra ért a kriptovaluta, és sokan már elkezdték azt emlegetni, hogy jöhet a 100 ezer dolláros álomhatár elérése, nos, ehhez képest most éppen a felénél járunk. Miután 70 ezer dollár fölé benézett a BTC, egy lassabb ereszkedésbe kezdett.

Galéria megnyitása

Hetekig, sőt, hónapokig táncolt a 60-70 ezer dolláros ársávban, néha felfelé, néha pedig lefelé kitekintve ebből. Nem is feltétlenül azért, mert a BTC-ben nem bíztak a befektetők, hanem sokkal inkább annak volt ez betudható, hogy inkább a mesterséges intelligencia fejlesztések irányába áramlott az a nyereség, amit a korábbi felfutásból vettek ki a befektetők.

Trump-merénylet

A bitcoin utóbbi időszakok turbulens mozgása július közepén indult be. A katalizátor pedig a 20 éves Thomas Matthew Crooks volt, aki július 13-án egy kampányrendezvényen sikertelen támadást követett el az elnökaspiráns Donald Trump ellen. A kriptovalutákkal foglalkozók körében általánosan elfogadott az a nézet, hogy egy újabb Trump elnökség nagyon jót tenne a BTC számára, és a merényletet követően sokan már azonnal arról kezdtek beszélni, hogy innentől biztosan Trump fogja behúzni ezt a választást.

Néhány nap meredek felívelését követően a bitcoin árfolyama újra 70 ezer dollár közelébe lőtt ki a merényletet megelőzően mutatott 57-60 ezer dollár közötti oldalazásból. Július 21-én jutott újra a csúcsra a BTC, és akkor jött a hír, hogy Joe Biden visszalép. Donald Trump ellen Kamala Harris fog indulni a demokraták oldalán, és sokan így már kevésbé hisznek a republikánusok biztos sikerében. Némi bizonytalan oldalazást követően most újra negatív a hangulat minden szempontból.

Jöhet a recesszió?

A kriptoba az esetek többségében akkor áramlik be igazán sok pénz, amikor a befektetők nagy biztonságban érzik a gazdaságot, és úgy látják, hogy minden stabil, erős. Ilyenkor a nagyobb rizikót is bevállalják a szebb profitok elérése érdekében, így kerül az előtérbe a bitcoin. Ha a BTC már megy, akkor a következő körben megindulnak a kisebb kriptovaluták, altcoinok is. Most viszont olyan szignálok jöttek, amik nem túl bizalomgerjesztők.

Nemcsak a bitcoin, hanem más befektetések is negatív irányba indultak, miután kiderült, hogy az Egyesült Államokban a vártnál gyengébben alakultak a foglalkoztatási adatok. Nincs baj egyelőre, de mivel egyébként is viszonylag na a félelem a recessziótól, az ilyen apró megingások hatványozottabban ütnek vissza a pénzpiacokon. Már évek óta tartanak az USA-ban a recessziótól, ami sosem jön el, de mivel hosszú ideje téma, így már mindenki az előjeleit figyeli.

Abban bízott mindenki, vagy legalábbis a legtöbben, hogy „soft landing” lesz a gazdaságban, és a Fed tovább tudja csökkenteni a kamatokat, de most inkább úgy fest a helyzet, hogy a vártnál rosszabb a helyzet. Ha a Fed idő előtt behúzza a féket, akkor szigorítások jöhetnek a monetáris politikában, a rosszabb kamatok miatt kevesebb pénz mehet a befektetésekbe. Ezt pedig elsőként a kriptopiac érezheti meg.  

Galéria megnyitása

Még mindig a kriptovaluták azok, amiket a befektetők elsőként engednek el, mikor a gazdaság nem virágzik teljes magabiztossággal. A bitcoinnal együtt megzuhant a Coinbase és a MicroStrategy is, előbbi már több mint 15%-os esésben van, utóbbi pedig 20%-os meghaladó mértékkel omlott be a tőzsdén. A technológiai befektetésekből általánosan elkezdett kiáramlani a pénz, és a japán tőzsdén is durva eséseket lehet látni a hétfői napon a nagy bizonytalanság okán.

A mostani reakciók túlzóak, de azt mindenképpen látni kell, hogy nehéz napoknak néz elébe a bitcoin. Első körben még 49 111 dollárig esett vissza, de az alacsony árat sok vásárló megragadta, felpattant, bár ez nem volt tartós. Amikor Amerikában elindult a kereskedés, újra 50 ezer dollár alá csorgott vissza a BTC árfolyama. Azt nagyon nehéz megmondani, hogy mit hoz majd a jövő. A kriptovaluta ármozgását más is befolyásolja, és ezek a mozgások a többi opción még jelentősebben tudnak megmutatkozni. Az ethereum például borzalmasan áll, 2200 dollár alatt is jár, amire január óta nem volt példa.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
BiroAndras
BiroAndras
2024. aug. 6. 13:45
#7
  1. "szignálok" -> "jelek"
  2. A Fed már két lábbal áll a féken jó két éve. Most pont lazítás jön, mert a recesszióra a kamatok csökkentése a gyógyszer.
  3. A kamatok csökkenése pont jót tesz a befektetéseknek. Pont az a célja, hogy több pénz menjen a gazdaságba, ami segít a növekedés újraindításában. Ettől függetlenül a félelem ideiglenesen lefelé nyomhatja a részvény árakat.
  4. Sok mutató szerint már évek óta recesszió van, csak a speciális körülmények miatt a hivatalos számok nem mutatják. Például több közgazdász szerint a GDP növekedés és az új állások gyakorlatilag teljesen az állami költekezés eredményei, vagyis nincs mögöttük valós gazdasági teljesítmény. Ez látszik a leépítési hullámokon, az autóipar gyengélkedésén, és sok máson. A tőzsde szárnyalása is legnagyobbrészt az AI láz eredménye volt, a legtöbb részvény még nem tért magához a 2022-es összeomlás után.
BiroAndras
BiroAndras
2024. aug. 12. 22:03

@Bihus

  1. De így van. Az alacsony kamat pörgeti a gazdaságot. A probléma az, hogy túlpörgetni is tudja. De ha épp recesszió van, akkor a túlpörgetés veszélye nem áll fenn.

  2. Igen.

  3. Amerikában van pénz korlátlanul. Kockázati tőke is van több, mint amit el tudsz képzelni, és szükség esetén a jegybank nyomtat még pénzt. Mivel a dollár globális tartalékvaluta és a világkereskedelem hivatalos pénzneme, a pénznyomtatás a negatív hatásai sokkal kevésbbé érvényesülnek. Vagy más irányból nézve a világ többi része finanszírozza az amerikai költekezést.

  4. Fordítva. A kamat emelés kivonja a pénzt a gazdaságból, és csökkenti az inflációt. Az egy dolog, hogy több pénzt raknak a bankokba, viszont hitelt felvenni sokkal nehezebb lesz, és a rendelkezésre álló kockázati tőke is csökken. A hitelezés az egy relatíve biztonságos befektetési forma, így magas kamatok mellett jobban megéri, mint részvényeket venni.

  5. Nem is állíottm mást. Viszont vannak egyértelmű esetek.

uwu
uwu
2024. aug. 6. 8:09
#6

Ez a mínuszolgatás aztán nagyon kell, végülis csak az igazságot írtam le a cikkíró sületlenségeiről. A sok dezinformáció nem is a btc-re vonatkozik, mindegyik hiba gazdasági vonatkozású. Azt véletlenül eltalálta, hogy a btc zuhant egyet, taps. Nyilvános adatokról van szó, amit bátki ellenőrizhet. Csak danikánál valamiért összekeveredtek a fogoalmak, a tények és a fikciók. Nem mintha számítana egy webshop súlytalan híroldalán megjelenő akármi, de a cikk akkor is tele van tárgyi tévedéssel. Danikának Fed-ről, meg kamatokról nem szabadna írnia.

uwu
uwu
2024. aug. 6. 5:37
#5

Ezt a cikket nem kellett volna megírni, tele van faszsággal, nem fogom mindet kijavítani. 

Legközelebb elég lesz annyi, hogy már megint zuhan a btc, köszi.

uwu
uwu
2024. aug. 6. 5:35
#4

A fed nem húzza be idő előtt a kézifék, a kézifék már be van húzva. Épp ellenkezőleg van! Sokan bírálják a fed-et, mert szerintük későn reagált az inflációra, hamarabb kellett volna kamatot vágni, és szerintük a kamatemelés is túl későn jön.

uwu
uwu
2024. aug. 6. 5:31
#3

Azt a részt, hogy kell érteni, hogy "a Fed rovább csökkenti a kamatokat"? Tájékoztatásul: szeptemberben lesz az első kamatvágás.

uwu
uwu
2024. aug. 6. 5:16
#2

Kimaradt a japán kamatemelés hatása. Nagy biznisz volt olcsó japán hitellel felvett pénzt befektetni, és ez nem csak egy negatív hír, ami elijeszti a befektetöket, a tőkeáramlás ezesetben törvényszerű. Az usa munkanélküliség megugrása nem jelent törvénysuerűen recessziót. Ha a cpi adatok kedvezőek lesznek, a fed kamatvágással és kvantitatív lízinggel helyre rántja a piacot. Sokan egyébként régóta várják, hogy tesztelje a btc az 50 ezres szintet, hogy kiderüljön bikapiac van-e,  ahogy a többség hiszi. Akkor lesz a következő zuhanás, ha a cpi nem lesz kedvező, és a fed nem tud lépni, de akkor a dtc árfolyama lesz a legkisebb baj.

pdx006
pdx006
2024. aug. 5. 21:50
#1

Ez így lesz amíg meg nem szűnik az egész. Mert megszűnni is megfog.

uwu
uwu
2024. aug. 6. 5:54

@pdx006 ez a hsz sokkal nagyobb igazság, mint a cikk. Nyilván semmi nem tart örökké és mivel a btc-nek van értéke, innentöl kezdve összesítve kb. 55 ezerrel kevesebbet fog emelkedni, mint zuhanni.

Vissza az oldal tetejére