Míg a növények döntő többsége gőzerővel dolgozik azon, hogy a napsugarak energiáját szénhidrátok formájában elraktározza, van néhány olyan faj, amely ezt nem teszi meg, hanem ehelyett egyfajta botanikai vámpírizmusra specializálódott. Ezek a növények szívógyökereknek nevezett, módosult szerveikkel nem a földbe hatolnak be, hanem más növényi szervezetekbe, vizet és tápanyagokat szipkázva el a gazdaszervezettől.

Az arankák is ilyen paraziták, és míg egyes növényi élősködők csak bizonyos fajokon tudnak megélni, az előbbiek nem válogatnak, sőt: egyetlen aranka egyszerre akár több különböző fajú gazdaszervezetet is meg tud csapolni. A Pennsylvaniai Állami Egyetem új kutatása szerint az aranka azonban a tápanyagokon kívül mást is lopkod: az evolúció során rengeteg olyan gént gyűjtött össze a fajoktól, amelyeken élősködik, és ezek által még jobbá vált a parazita életmódban.

Claude dePamphilis és kollégái különböző arankafajokat vizsgálva 108 olyan gént azonosítottak, amelyeket a növények horizontális génátadással szereztek meg. Vagyis ezeket a növények nem szaporodás útján, generációról generációra kapták, hanem egy másik fajtól vették át. A hasonló géncserék a baktériumok világában igen gyakorinak számítanak, a magasabb rendű szervezeteknél viszont egyelőre kevesebb ilyet ismerünk, és általában az a helyzet, hogy ha meg is történik a géntranszfer, az új gének akkor sem kerülnek használatba.

Az arankák esetében azonban más a helyzet, a megszerzett gének egy része fontos funkciókat lát el, például védelmet nyújt a támadókkal szemben vagy éppen részt vesz a szívógyökerek szerkezetének kialakításában. Az aranka tehát arra használja a lopott géneket, hogy még hatékonyabban élősködhessen azokon a fajokon, amelyektől eltulajdonította azokat. A gazdatesti szempont leginkább felháborító tolvajlás egy olyan gént érint, amely apró RNS-szegmentumokat hoz létre, amelyek aztán a gazdatestbe bejutva gátolják annak parazitákkal szembeni védekező mechanizmusait.

Az azonosított gének közül 18 minden megvizsgált arankafajban jelen van, ami azt sugallja, hogy ezeket még a paraziták egyik elődje tulajdoníthatta el, és azóta is olyan hasznosnak bizonyultak, hogy az utódok megőrizték a DNS-szakaszokat. A szakértők azt egyelőre nem tudják, de a következőkben vizsgálni fogják, hogy vajon a génátadás a másik irányba is hasonlóan hatékonyan működik-e, vagyis esetleg a gazdanövények is kapnak-e olyan géneket a parazitáktól, amelyek egy kicsit kompenzálnak az élősködésért.