Minden ősszel pompás királylepkék milliói indulnak útnak Észak-Amerikából Mexikó középső része vagy Kalifornia partjai felé, ahol telente enyhébb a hideg. A több ezer kilométeres utat ráadásul úgy teszik meg, hogy sem ők, sem szüleik nem jártak a célállomásnál. Ennek ellenére odatalálnak, legalábbis egy nagy részük. Egyre nagyobb azonban az a hányada is az állatoknak, amelyek eltévednek.
Napjainkra a királylepkék egyre tetemesebb hányadát teszik ki olyan példányok, amelyeket fogságban tenyésztettek, hogy aztán esküvők, fesztiválok vagy iskolai rendezvények során engedjék szabadon ezeket. De számos hobbitenyésztő is létezik, akik összegyűjtik a szabadban talált petéket, és otthonaikban nevelik fel a lepkéket. Azt hihetnénk, hogy ezek a kezdeményezések csupa jót tesznek a fajnak, amelynek létszáma az előző évtizedben 80 százalékkal esett vissza. Egy új vizsgálat szerint azonban a fogságban nevelt és később szabadon bocsátott állatok nem fogják tudni megmenteni a fajt, mivel sokkal gyengébb navigációs képességekkel rendelkeznek vad elődeiknél.
Ayse Tenger-Trolander, a Chicagói Egyetem kutatója vizsgálatai szerint az általa tanulmányozott, kereskedelmi forgalomban kapható királylepkék borzasztóan tájékozódnak. Míg vad társaik ösztönösen dél felé tartanak, a tenyésztőtől vett állatok véletlenszerű irányokba indulnak el. És hiába próbálják a tenyésztők utánozni az állatok természetes élőhelyét, ha azok beltérben nőnek fel, nem fognak tudni úgy navigálni, mint vadon élő társaik.
Persze nem minden fogságban nevelt állat reménytelen eset, de nagy részük az. Tavaly 700 tenyésztett királylepkét engedtek szabadjára Texasban, miután megjelölték az állatokat. A lepkék közül 5-öt találtak meg Mexikóban, ez pedig nagyon alacsony aránynak tűnik, még akkor is, ha ennél valószínűleg jóval több állat ért célba, csak ezeket nem tudták azonosítani a kutatók.
Tenger-Trolandernek egyébként egyáltalán nem volt célja a tenyésztett lepkék inkompetenciájának igazolása. Sőt: azért rendelte meg az állatokat, mert azt remélte, hogy ezek ugyanolyan jó kísérleti alanyok lesznek, mint vad társaik. Csalódnia kellett azonban, az állatok ugyanis egyáltalán nem tudtak úgy tájékozódni, mint rokonaik. Ennek hátterében a kutató szerint az állhat, hogy az állatok, amelyek generációk óta nem vándoroltak, olyan genetikai változásokat gyűjtöttek össze, amely gyakorlatilag működésképtelenné tette tájékozódóképességüket.
Ami viszont azért problematikus, mert a szabadon engedett állatok nem csak magukat veszélyeztetik. Ha mondjuk egy nyári esküvőn engedik őket el, fennáll a veszélye, hogy párosodnak a vadon élő társakkal, olyan genetikai variánsokat terjesztve el a populációban, amelyek rontják a következő generáció navigációs képességeit és talán más tulajdonságait is. Az állatok belső iránytűjének működése a jelek szerint egyrészt öröklődő faktorok függvénye, másrészt megfelelő működéséhez környezeti hatások is szükségesek. Ez a rendszer pedig úgy tűnik, hogy nagyon sérülékeny: amikor a szakértők kint bebábozódott állatokat gyűjtöttek be, azok esetében már 3–4 bent töltött nap is elég volt ahhoz, hogy az iránytű elromoljon.
Így amellett, hogy számos előnye is van az utóbbi években egyre népszerűbbé váló királylepke-tenyésztésnek, úgy tűnik, hogy ha az állatok nem megfelelő, kültéri környezetben nőnek fel, abban nem fognak tudni segíteni, hogy megmentsék a fajt. Sőt, akár komolyan ronthatnak is a vadon élő populáció helyzetén.
