Nem stimmel a denevérek és a molyok tankönyvi meséje

Az elmúlt 50 évben a szakértők úgy tartották, hogy a molyok azért tudják érzékelni az ultrahangokat, hogy elkerüljék a denevérek támadásait. Erre kiderült, hogy a különös hallóképesség már a denevérek előtt megjelent.

Nem stimmel a denevérek és a molyok tankönyvi meséje

A széles körben elterjedt és ismert történet valahogy így szól: sok millió évvel ezelőtt a denevérekben kifejlődött az ultrahangok kiadásának és érzékelésének képessége, amely alkalmassá váltak arra, hogy a radarhoz a visszaverődő hangok révén érzékeljék környezetüket. Ez az echolokációs képesség lehetővé tette, hogy teljes sötétségben is röptében kapják el a gyorsan repülő rovarokat. Az úgy fegyverre válaszul aztán a molyok is léptek: érzékeny fülekre tettek szert, és elkezdtek képessé válni az ultrahangok érzékelésére, így meghallották, ha a denevérek megcélozták őket, és elkerülő manőverekbe kezdhettek.

A kutatók több mint fél évszázada tanulmányozzák ezt az evolúciós fegyverkezési versenyt, de mint kiderült, valószínűleg hibás a teória kiindulópontja. A Floridai Egyetem kutatói, Akito Kawahara és társai ugyanis megmutatták, hogy a molyok többségében az ultrahangok érzékelésének képessége már jóval a denevérek echolokációjának megjelenése előtt kifejlődött.

A rovarok ugyanis legalább 28 millió évvel korábban kezdték hallani az ultrahangokat, minthogy ezeket a denevérek hasznosítani kezdték volna.

Molyevolúció

Bár a molyok és a pillangók a rovarvilág legsikeresebb tagjai közé tartoznak, hiszen napjainkban több mint 160 ezer ismert fajt számlálnak, eredetükkel kapcsolatban rengeteg a bizonytalanság. A kutatók úgy próbálják felderíteni múltjukat, hogy ma élő és fosszilis lepkék fizikai jellemzőit vetik össze. Az ilyen vizsgálatok kapcsán ugyanakkor problematikus, hogy nem lehet megmondani, milyen ütemben változtak egyes vonások, így pedig nagyon nehéz belőni az evolúciós szempontból fontos történések időpontját.

Kawahara és társai ezért egy másik megközelítést választottak. Éveket töltöttek a világ különböző pontjain az éjjel aktív molyok tanulmányozásával, és összesen 186 faj génjeinek összevetése alapján felvázoltak egy családfát, amely minden eddiginél részletesebben mutatja, hogy a különböző csoportok milyen rokonságban állnak egymással, mikor vált külön fejlődésük, és mikor került sor a fontosabb fejlődési mérföldkövekre.

A molyok és a pillangók legközelebbi rokonai az úgynevezett tegzesek, amelyek lárvakorukat vízben töltik, mielőtt szárnyra kapnának. Nagyjából 300 millió évvel ezelőtt egy hasonló életmódot élő rovarcsoport lárvái a vizet elhagyva elkezdtek szárazföldi növényekkel táplálkozni. A lárvák a növényekben éltek, belülről emésztve fel azokat, majd amikor szárnyas formájukban előbújtak a bábokból, levélről levélre szálltak. Ezek voltak az első molylepkék.

 

Galéria megnyitása

A molyokat két további változás tette rendkívül sikeressé. 241 millió évvel ezelőtt szájszervük pödörnyelvvé alakult, amely lehetővé tette virágos növények nektárjának fogyasztását. A másik változás, hogy a hernyók egy része elkezdett a növények külső felszínén táplálkozni. Ez utóbbi azért érdekes, mert a hernyók és a belőlük kifejlődő felnőtt egyedek így nagyobbra nőhettek, hiszen több volt a hely. A nagyobb állatok pedig nagyobb távolságokat tudtak megtenni, ami megszilárdította a kapcsolatot a lepkék és a virágos növények között, a rovarok ugyanis a virágok beporzásával jelentősen megnövelték a növények diverzitását.

Nappali pillangók

A következő fontos változás 98 millió évvel ezelőtt következett be, amikor az addig döntően éjszaka aktív molylepkék egyes fajai nappali életmódra tértek át. Ezekből alakultak ki a pillangók. Utóbbiak elterjedése kapcsán szintén felmerült a denevérek felelőssége, egyes szakértők ugyanis azt állítják, hogy az éjszakai molyok számára a szárnyas emlősök akkora fenyegetést jelentettek, hogy a rovarok inkább elbújtak éjjelre, és csak nappal jöttek elő. Vagyis ezen teória szerint a pillangókat gyakorlatilag a denevéreknek köszönhetjük.

Illetve, ahogy az új eredmények mutatják, ez valószínűleg nem egészen így van. A denevérek evolúciója kapcsán szintén vannak kérdések, de a bizonyítékok alapján annyi nagy biztonsággal állítható, hogy a szárnyas emlősök 55–65 millió évvel ezelőtt jelentek meg, és mintegy 50 millió éve kezdték használni az echolokációt. Kawahara új családfája szerint viszont a pillangók ennél sokkal régebb óta léteznek.

A kutató és társai úgy vélik, hogy a pillangók megjelenése inkább a virágos növényekhez és a méhekhez köthető.

Utóbbiak valamivel a pillangók előtt, 100–125 millió éve alakultak ki, és fellépésük valószínűleg nagy befolyással volt a virágok színesebbé válására és a nappali virágzására. Ezeket a változásokat pedig aztán egyes molylepkék is elkezdték kiaknázni, teret adva a pillangók kialakulásának.

Galéria megnyitása

Hány fülünk kell legyen?

A denevéreknek tehát semmi közük a pillangók evolúciójához, mondja Kawahara. És valószínűleg a molyok füléhez sem. A kutató új családfája alapján a molylepkék evolúciója során kilenc különböző leszármazási vonalon fejlődtek ki hallószervek. Ezen események többségére 78–92 millió évvel ezelőtt került sor, jóval a denevérek felbukkanása előtt. Persze akadnak kivételek: néhány csoport, például a szenderfélék csak később kezdtek hallószerveket növeszteni. Ezek a szervek valószínűleg valóban a denevérek echolokációjára válaszul alakultak ki, de a hallóképes molyok 96 százaléka már a szárnyas emlősök felbukkanása előtt is rendelkezett hallószervekkel.

A molylepkék esetében pedig a fülek jelenléte és az ultrahangok érzékelésének képessége gyakorlatilag egyet jelent, ugyanis minden ismert halló moly képes az ultrahangokat észlelni. Ennek fényében persze nagy kérdés, hogy miért kezdtek hallani a rovarok. A denevérmentes élőhelyeken élő molyok vizsgálata alapján a szakértők azt állítják, hogy a válasz valószínűleg ugyanaz, mint minden hallószerv esetében:

a fülek célja nem egyetlen típusú ragadozó célzott detektálása volt, hanem általában a világ hangjainak érzékelése.

A denevérek felbukkanását követően persze az ezek által veszélyeztetett molyok füle érzékenyebbé vált az ultrahangokra, sőt, egyes fajok még saját ultrahangos hangadást vagy testnyúlványokat is kifejlesztettek, hogy megzavarják a ragadozókat. A fegyverkezési verseny tehát kétségkívül létezik a molylepkék és a denevérek között, csak éppen a kiinduló helyzet vált bizonytalanná. Ha ugyanis a lepkék nem azért kezdtek hallani, hogy elkerüljék a denevéreket, az is lehetséges, hogy a denevérek pontosan azért kezdték alkalmazni az echolokációt, hogy az őket halló molyokat eredményesebben vadászhassák le, mondja Kawahara.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap