A DigiTimes beszámolója szerint nem áll túl jól az alaplapok forgalma manapság, aminek több oka is van. Az egyik legjelentősebb az, hogy bizonyos viszonteladók, mint például a Newegg, speciális akciók keretén belül próbálnak minél több alaplapot eladni, ám ez pont ellenkező hatást fejt ki, mint amit várnának. Mivel a videokártyák szegmensében nagyon elszálltak az árak, a kínálatot úgy próbálják vonzóbbá tenni, hogy a drága videokártyák mellé ütőképes alaplapot is csomagolnak, így az ár már emészthetőbbnek tűnik, ám van egy nagy hátránya: sok esetben a mellékelt alaplapot abszolút nem akarja felhasználni az adott vásárló, így az a másodlagos piacon köt ki.

Ez a gyakorlat a DigiTimes szerint alaplap-túlkínálatot eredményez, ami rontja az új alaplapok forgalmát, hiszen az extra alaplapot jellemzően nyomott áron próbálják újra értékesíteni a vásárlók. Az iparági elemzők szerint ez a helyzet várhatóan 2021 második felében is fennáll majd, azaz további forgalomcsökkenésre számíthatunk az alaplapok szegmensében, ahol már most is 10-15% közötti esés mutatkozik.

Galéria megnyitása

Az alaplap-forgalomra alighanem az is hatással van, hogy egyre inkább drágulnak a fontos alkatrészek: a kriptovaluta-bányászat a videokártyák után már a merevlemezek és az SSD-k árát is emelkedésnek indította, így egyre drágább PC-t építeni, ami végső soron az alaplapok iránti igényt is csökkentheti. Most, hogy az egyes videokártyák mellé alaplapot is kínálnak a kereskedők, a helyzet tovább romolhat a fentiek miatt, ugyanakkor ez remek alkalom is lehet arra, hogy új alaplapot vásároljunk, hiszen az árak abszolút nincsenek elszállva ebben a szegmensben, és az aktuális kilátások alapján komoly áremelkedésre nem is igazán lehet számítani.

Az alaplap-gyártók számár ez a helyzet ugyan kedvezőtlen, de valamelyes kárpótolja őket az a tény, hogy a kriptovaluta-bányászok miatt jól fogynak a videokártyák, így az alaplapok frontján kieső bevételeket ez a forgalom ellensúlyozni tudja.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

22 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
arn
arn
2021. máj. 21. 22:47
#9

Dragitsuk meg ezt is... lassan a vrmen kivul nincs is mas egy lapon, megis annyiba kerul egy kozepszar db is, mint anno a premiumlapok.

Mark29
Mark29
2021. máj. 21. 14:45
#8

Hát ugye nem igazán lehet új komponenseket venni ezért alaplap sem kell.

Az már csak a hab a tortán hogy alapból úgy felárazták az alaplapokat mintha azokon is lehetne cryptot bányászni. Gondolom ök is le akarták huzni az embereket ha már a többieknek sikerült.

Aztán persze ott vannak a kamu indokok, amikre nekik kellene felkészülni és nem a vevőkön leverni, mint például az árvíz stb. ma már ott tartunk, hogy ha esik az eső azért ha nem akkor a szárazság miatt, télen ha hó van akkor a hó miatt ha meg fuj a szél akkor persze annak köszönhetően vernek rá 5-10%-ot a komponensekre amik persze le már sosem mennek. Ja igen havi két áramszünet kimaradt.

predike07
predike07
2021. máj. 21. 6:16
#7

Várható volt a negatív hatása ennek az esztelen áremelésnek.Árvíz, szárazság, kriptovaluta, chia bányászat. A jó égbe, mi jöhet még amire hivatkozva emelnek valamit?

koromok
koromok
2021. máj. 20. 23:47
#6

A kriptobányászat fogja szétb*szni a komplett számítástechnika ipart, amióta csak létezik, kárt okoz a piacnak, épp ideje lenne már illegálissá minősíteni.

Abba most ne menjünk bele, hogy mennyi értéke van egy fedezet nélküli kitalált játékpénznek, mert túl messzire vezetne, de valós körülmények között pont annyi, mint a Gazdálkodj okosan társasjáték papírpénzeinek.

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2021. máj. 20. 19:44
#5

Az új chipsetes alaplapok már a kriptovaluta láz előtt is pofátlanul drágábbak voltak az elődeiknél, szóval azok eleve túl magas árral indultak, továbbá senki nem hajlandó túlárazott grafkarit venni aki nem teljesen idióta és nem bányászni használná, szóval az a részegység se kell, amibe való. Tech yutyuberek szerint meg mindenki fogja be a pofáját akinek legalább egy 1660 Super vagy ekvivalens van a gépében, mert van akinek az sincs, miközben orrba-szájba olyan videókat gyártanak, ahol teljes gép vásárlását javasolják, szóval ők sem tolják a szekeret. A többi csak mellébeszélés.

ianbrenner
ianbrenner
2021. máj. 20. 11:56
#4

Világosan látszik, hogy a kriptovaluta bányászok honnan bányásszák a pénzt: mindannyiunk zsebéből.

peti19870621
peti19870621
2021. máj. 21. 4:14

@manbali82 Akkor állj alá, mikor esik. S tartsd ki, míg az agyon nem nyom. -A kérdés világos, a válasz adott. Csak az, aki hallgatja totál galamb a sakktáblán. -Leszarja, s megpattanva tovább repül..

ZoliS
ZoliS
2021. máj. 20. 11:22
#3

Olyan lassan fejlődnek a CPU-k, hogy értelmetlen újat venni. Ha sokan nem vesznek új CPU-t, akkor alaplap sem kell. Ezen a furcsa árazás sem segít sokat. A belépőszintű CPU-k egyre drágábbak, a felsőkategória ára meg stagnál vagy egyenesen csökken.

peti19870621
peti19870621
2021. máj. 21. 4:17

@ZoliS Nyitnánk belőle egy fagyizót, s még maradna deszertre is. Csak az a gond, a világ pénze most mind kenyére kell.

lasagna
lasagna
2021. máj. 20. 11:04
#2

Majd ha alaplappal is lehet kryptot banyaszni...

cheatergs
cheatergs
2021. máj. 20. 10:41
#1

"... egyre drágább PC-t építeni..."

Ha a piaci szereplők folytatják az utóbbi 1-2 év rövidlátó-versenyét, akk sayonara a komplett PC-érának. A nyugati userek se fogják lenyelni, h több havi zséből tudnak csak értelmes gépet szerezni.

Resike
Resike
2021. máj. 21. 15:48

@d.v.d Úgy hogy kamuznak. 10 ms ping talán a legközelebbi városba van tőled, de ebben az országba egy játék szervere se lesz telepeítve.
A legközelebbi hubok: Frankfurt 25ms, Paris 35ms, Luxemburg: 40ms, Stockholm 45ms, jobb esetekben.

Vissza az oldal tetejére