Nem akarok túl drámai lenni, de már elöljáróban meg kell említenem, hogy az általam kipróbált géppel komoly gondjaim akadtak, mely a jelenleg elérhető vásárlói visszajelzések alapján szerencsére nem tekinthető általános jelenségnek. Az alapvető tulajdonságait, erősségeit és gyengeségeit egyaránt figyelembe véve kezdtem neki a próbának, de olyan különös és frusztráló anomáliák sora igyekezett ezt megakadályozni, hogy még télen is leizzadtam volna tőle. Márpedig a teszt az idei nyár első igazán fülledt hetére esett, ami nem sokat segített abban, hogy az amúgy is forrófejű gép melegedését kordában tartsam.

A G5 széria tavaly, vagyis 2022-ben bukkant fel a Gigabyte kínálatában, hogy meglehetősen vonzó specifikációkkal telepakolt, ám visszafogottan beárazott gamer laptopokkal kínáljon alá a konkurenciának. A 12. generációs Intel processzorokkal és RTX 30-as kártyákkal debütáló szériát idén AI generált képkockákkal hivalkodó RTX 40-es mobil kártyákkal frissítették. A legolcsóbb, RTX 4050-es GPU-val szerelt változat pedig már akár 400 ezer forint alatt is hozzáférhető! Legalábbis Indiában, ugyanis a sorozatot először ott vezették be, ám szépen lassan befutottak a magyar piacra is, ahol többnyire legalább 15 ezer forinttal lépi át az említett összeghatárt. Bár az még úgy sem hangzik vészesnek, az áruházunkban tíz forinttal még kevesebb is, mint 400 ezer, tehát igazán kíváncsi voltam, hogy mire számíthatok a legolcsóbb RTX 40-es notebooktól.

Specifikációk, dizájn és első benyomások

Miután tisztáztuk, hogy ez a budget kategória talán legolcsóbb játékra szánt darabja – legalábbis ennyire erős videokártyával –, neki is estem a kicsomagolásnak. A dobozban megfelelően kitámasztva és beburkolva várta az első találkozást, ám a randi előtt még előkerült egy hővezető párna és egy aprócska csavar, előre jelezve, hogy nem lesz akadálya az NVMe SSD bővítésének. Gondoltam ez kezdésnek több mint jó jel, majd a műszövet védőtasakot lehúzva megforgattam és konstatáltam, hogy ez bizony nem egy ultrabook. Na nem azért, mert olyan indokolatlanul vaskos lenne, inkább a csatlakozók bősége lepett meg, ami szerencsére a gamer gépek esetében továbbra sem merül ki pár Type-C portban. Van itt HDMI, mini DisplayPort, microSD olvasó, egy-egy USB-A kettes és hármas szabvánnyal, továbbá nem hiányzik a teljesértékű RJ-45 Ethernet sem.

Utóbbi egy hagyományos gigabites LAN csatlakozó, aminek sokkal jobban is tudtam volna örülni, ha nem a gép jobb oldalára kerül, mivel a merev vezeték megnehezíti az egér kényelmes használatát. A dolog azért is erősen átgondolatlan, mert sok más modellel ellentétben itt hátul is vannak kivezetések, többek között a töltőt is ott lehet rákötni. Ezt azért valahogy sikerült megemésztenem, mindenesetre aki nem monitorra köti, hogy aztán száműzze valami kevésbé frekventált sarokba, az számítson erre a kellemetlenségre.

Míg az egyszerű dizájn egész kellemes, illetve, kellően visszafogott ahhoz, hogy bármilyen környezetben feltűnés nélkül üljön az asztalon, az anyagminőség közelebbről szemlélve már árulkodik az árkategóriáról. A felületkezelés minimálisan javít az olcsó műanyagok tapintásán, a kellemetlenül flexibilis test és a jobbra-balra táncoló fedlap viszont elég rossz jel. Karbon házra nyilván nem számítottam és ugyan csiszolatlanul hagyott élek sem leselkedtek vágásra készen, de első látásra nem keltett jó benyomást. Főleg, hogy az amúgy kellően széles touchpad lenyomásánál is érezhető a keret frusztráló hajladozása, ami miatt inkább maradunk a hagyományos egerünknél. Hosszú távon ritkán kifizetődő egy ennyire gyenge konstrukció, mindenesetre a hordozhatóságot legalább megkönnyíti az alacsony össztömege és a viszonylagos vékonysága, a fejlett gyártástechnológiák már a gamereknek is megengedik a véznább házba préselt gépeket.

A könnyedség és karcsúság viszont a hűthetőséget aligha támogatják. Ugyan nem pont egy budget géptől várunk a fizika törvényeit meghazudtolóan alacsony hőértékeket vagy zajszintet, hiú reményeim sajnos hamar szerte is foszlottak. Ezekről elöljáróban csak annyit, hogy többnyire mindkét kritikus ponton elvérzett, a processzorhő és a ventizaj is sokszor volt zavaróan magas. A Gigabyte ugyan kérkedik a bejáratott Windforce hűtésük jelenlétével, de én a helyükben inkább nem tenném. Ezek teszteléséhez persze előbb nem árt felnyitni a kijelzőt, mely sajnos magával rántotta az egész gépet, hogy pár centiméternyi emelkedés után az visszahuppanjon az asztalra. Az egyujjas felhajtást tehát nem érdemes erőltetni, már ha nem akarjuk minden alkalommal a géptest koppanását hallgatni.

A billentyűzet szintén igazodik az árkategóriához, tehát nem a legrosszabb, amit valaha próbáltam, lényegében hozza a kötelezőt, a fehér alapszín pedig feldobja az amúgy fekete összképet. A billentyűsapkák enyhén, de szerencsére nem feltűnő módon imbolyognak, szélességük is megfelelő, a lenyomásuk határozott, az útjuk pedig megfelelően hosszúnak érződött ahhoz, hogy akár egy cikket is legépeljek velük. Van numerikus részleg és minden, ami egy teljesértékű asztali billentyűzeten, ami számomra pozitívum, mert gyűlöletes, amikor különböző gombkombinációkra kell hagyatkoznom egyes alapfunkciók vagy karakterek előhívásához. A határozatlanabban pötyögőket háttérvilágítás is segíti, de gombonként önálló világítási zónákra, valós RGB-re vagy komolyabb fényprogramokra ne számítsunk. Váltogathatunk viszont több szín és a 15 előre beállított kombináció között.

A pozitívumok közé sorolható, hogy az adott modell egy helyett két 8 GB-os memóriamodullal érkezik, a negatívumok közé pedig, hogy ebbe az árkategóriába csak DDR4 szabvány fért bele. Vásárlás előtt amúgy erre különösen figyeljünk, ugyanis kezdetben az RTX 4060-as KF modell csak egy darab 8 GB-os modullal volt elérhető. Szerencsére se a memória, se az M2 NVMe SSD nincs forrasztva, tehát cserélhetők, illetve bővíthetők. A csomagolásban mellékelt kiegészítőkkel pedig egy PCIe 3.0-s meghajtót is társíthatunk a már meglévő PCIe 4.0-s mellé. Utóbbi amúgy kifejezetten gyors, tehát nem csak játék, de munka során is jó szolgálatot tehet bárkinek, akinek hasonló tervei vannak.

Black Mirror

Így hívtuk itthon a gép kijelzőjét, miután a nap végén a G5-ön próbáltuk megnézni az ismert sorozat új évadának egy-egy epizódját. Azért próbáltuk, mert a kép maximális fényerő mellett is kellemetlenül sötét és fakó volt, a történéseket sokszor inkább csak megtippelni tudtuk, szóval az új évad ismeretében a sorozat címe végül jobban illett a megjelenítőre, mint a szériára. A specifikációk szerint ez egy 144 Hz-es IPS panel, de ennél több pozitívumot nehezen tudnék elmondani róla. A színhűség, mint kifejezés ebben az esetben erős sértés lenne az átlagos monitorokra nézve, mivel nagyjából 50-60% körül kacsázik az sRGB, 40% körül az Adobe RGB és szintén 40% körül a DCI P3 színterek lefedettsége. Ez a gyakorlatban kizárja a pontosságot igénylő munkát és az épkézláb végeredménnyel járó grafikai műveleteket, de még a tartalomfogyasztás élményéből is rengeteget elvesz.

Főleg, ha a papíron 250 nites fényerőre gondolunk, mely a fakó színekkel együtt nem sok értékelhetőt nyújtott. Egyes játékoknál a beépített fényerőcsúszka feljebb tolása segített, de ennél féláron is találkoztam már jobban teljesítő laptopos kijelzőkkel, sőt, szerintem TN panelekből is láttam erősebb ajánlatokat. GSync vagy FreeSync szintén nincs, így a képkockák és a képfrissítés összehangolása az öreg VSync funkció feladata marad, mely jelentős input laggal rontja a játékok élvezhetőségét. A betekintési szögek tűrhetők, de azoktól sem voltam elájulva, na nem, mintha oldalról nézve az élettelen színek sokkal többet romlottak volna.

Tesztek, avagy a türelem próbája

Most következne egy összefoglaló a gép teljesítményéről, amelyet le is fogok írni, de előbb egy beszámoló a tortúráról, amit a hozzám került modellel éltem meg. Akárhogy próbáltam, a gép működését nem sikerült a megszokott mederbe terelni, egyes tesztek zavartalan lefutásáért jóformán imádkozni kellett, de erről kicsit lejjebb írok majd. Először is a G5 itthon Windows licence és előtelepített rendszer nélkül érkezik, tehát először a jól bevált USB-s telepítőért nyúltam. Megbizonyosodtam róla, hogy a legfrissebb Windows 11 van rajta (a honlapon látható driverek alapján 10-essel jobb nem is próbálkozni) és indulhatott is az install. Ebben a nagy forróságban az első hidegzuhany akkor ért, amikor a gyártó által biztosított chipset driver telepítése után annyi komponens maradt ismeretlen az eszközkezelőben, hogy csak pislogni tudtam. Miután a rendszer nem akarta magától, ezért a hardverazonosítók alapján elvégeztem az illesztők manuális telepítését. Látszólag minden a helyére került, de utólag rájöttem, hogy egyszerűbb lett volna inkább újrakezdeni egy teljesen érintetlen rendszerrel.

Persze nem sokkal egyszerűbb, mivel idővel tényleg indokolttá vált az újratelepítés, de sok köszönet abban sem volt. Először is az első kör alatt teljesen megbolondult a hűtés. Néha konkrétan azt hittem, hogy a gép vagy felrobban, vagy felszáll és megkezdi az útját a Mars felé, hogy az alacsony felbontású webkamerájával küldjön fotókat a vörös bolygóról. Mivel utóbbi még rólam is csak nehezen felismerhető képet rögzített, bíztam benne, hogy a gép túléli addig, míg leformázom és tiszta lappal indulhatunk. Persze a chipset driver gondjánál már sejthettem volna, hogy nem érdemes tovább húzni az időt, főleg úgy, hogy általános, komolyabb terheléstől mentes használat mellett ilyen ijesztően hangos hűtést még nem hallottam. Mivel kiderült, hogy más felhasználók is belefutottak a chipset driveres hibába, megpróbálkoztam a számukra ajánlott tanáccsal, miszerint a BIOS frissítése megoldás lehet.

Vissza is tértem a honlapra, majd letöltöttem a legfrissebb verziót egy pendrivera és balga módon beléptem a BIOS-ba, gondolván a frissítést ott kell elvégeznem. A fapados felhasználói felület azonban erre nem kínált lehetőséget, a műveletet csak a Windows-ra szabott indítófájllal kezdeményezhettem. Újabb reboot következett és remegő kézzel, de belevágtam a folyamatba. Ezt szerencsére sikerrel túléltük, bár erős késztetést éreztem arra, hogy valamilyen alkoholos italt keressek a lakásban, mert éreztem, hogy még messze az út vége. Végül elhessegettem az ötletet és inkább elindítottam a Controlt, majd a Resident Evil 4 legújabb Remake kiadását. Miután mindkét játéknál ugyanaz a rémes grafikai hiba jelentkezett (minden elsötétült, ami pedig néha feltűnt, az elmosódott és töredezett csíkokat húzott maga után), felhagytam a katasztrófaturizmussal és formatáltam a meghajtót.

Érdekes, de egyben megnyugtató volt, hogy ezúttal már minden rendben ment, az összetevőket azonnal felismerte, látszólag ezúttal minden a helyére került. Csak egyetlen dolog maradt ki, méghozzá a teljesítményprofilokat és a hűtés szabályozását felkínáló Control Center alkalmazás. Bár elméletileg az Fn gombot az 1-es vagy 3-as billentyűkkel kombinálva szintén elérhetjük ezeket az opciókat, de nálam gyanúsan nem akartak működni, illetve nem úgy, ahogy illett volna, így a vesztembe rohantam. A Gigabyte honlapján elérhető app telepítése a legrosszabb döntés volt mind közül, ugyanis az addig normálisan viselkedő rendszer tökéletesen megbolondult, a laptop szinte használhatatlanná vált. No nem a nyers teljesítményre gondolok, hiszen a benchmarkok és a játékok is megfelelően működtek, illetve működtek volna, ha a Control Center nem bombázta volna szét a frissen telepített és beállított Windowst.

Az energiasémák és a ventilátorok sebességének módosításához ugyanis a gyökereit keresztülpréselte a rendszer szövedékén, hogy aztán kigyomlálhatatlanná váljon. Előre jelezte, hogy együttműködik a Windows frissítési szolgáltatásával és a hatalomátvételhez a türelmemre, illetve a gép újraindítására lesz szükség. Előbbiből már nem sok maradt, utóbbi ellen meg amúgy sem tehetnék semmit, szóval baljós előérzetem ellenére megvártam, míg hadrendbe áll és végre pepecselhetek vele. Nos, a Performance és az Entertainment módok közt nem tapasztaltam különbséget, de az is gyanús volt, hogy hiába kapcsolom be a csendes járatot, ha a CPU vagy a kártya úgy kívánta, a gép továbbra is felzúgott. Ezt nyilván el is fogadtam, hiszen még a költségesebb gépeknek is muszáj néha rákapcsolniuk, hogy megóvják a komponenseket a leolvadástól. Az akkumulátorkímélő üzemmód nem javasolt, mivel olyankor átvált integrált GPU-ra. Ami viszont véget vetett a mókának, az a Control Center beépülését követő rémálom volt.

A gép ugyanis ettől a ponttól kezdve teljesen véletlenszerű módon és pillanatokban alvó állapotba küldte magát, ami ellen nem tehettem semmit. Ez a jelenség lényegében bármikor bekövetkezhetett és be is következett, mindegy, hogy éppen a COD Modern Warfare II beépített benchmarkja futott, esetleg éppen a bejelentkezési képernyőn próbáltam beírni a jelszót (a zsinórban ötödik újraindítás után). Az egész olyan szürreális volt, mintha egy súlyosan narkolepsziás robottal próbálnék meg beszélgetni, ráadásul minden elalvás után durván 10 másodpercet kellett várnom, mire nagy nehezen magához tért, csak hogy aztán egyből vissza is aludjon. Amikor egy időre befejezte a szórakozást én pedig a szakállam kitépését, gyorsan megnéztem a Windows energiatakarékossági beállításait, ahol megbizonyosodtam róla, hogy ami történik, az teljes mértékben indokolatlan. Mindegy, hogy milyen beállítás volt épp érvényben, nem volt hatással az X-Aktákból szabadult paranormális jelenségekre.

Gondoltam túljárok az eszén és inkább letörlöm a digitális szabotőrt, hátha visszaáll az az állapot, ami ehhez a káoszhoz képest rendnek tűnt. Nos, a Microsoft szerencsére mindig segít a bajban, az általam uninstallált alkalmazást ugyanis önkényesen és a megkérdezésem nélkül visszaállította, nem volt menekvés. Azért akadtak üresjáratok is, amikor a technika ördöge hagyott levegőhöz jutni, a benchmarkok és a tesztek ekkor születtek. Kifejezetten sajnálatos ez az egész, mert amikor a G5 éppen nem mutatta a démoni megszállottság jeleit, egészen korrekt módon teljesített. A Call of Duty MW 2 és a Spiderman is meglepően stabilan és értékelhető képkockaszámmal futottak, utóbbi esetében pedig a Frame Generation is megcsillogtatta a képességeit. Az RTX 40 exkluzív funkció AI generált képkockákat illeszt két hagyományos képkocka közé, így a játék Ray Tracinggel együtt is élvezhető volt. Arra azért nem árt felkészülni, hogy a 6 GB fedélzeti memória sok játéknál még 1080p-s felbontáson is kizárja az Ultra beállítások használatát, az 1440p pedig csak a kevésbé igényes játékok esetén lehet reális opció.

A másik tényező, amit érdemes számításba venni, hogy terhelés alatt a hűtés éppen csak elegendő lesz. Csúcsra járatott ventilátorokkal is simán 100°C fok körül izzott a processzor és az sem számított, ha éppen nem a 40°C-os szobában kellett dolgoznia. A teszteket éppen ezért muszáj volt éjszaka a szabad levegőn elvégezni, mert napközben légkondicionálás híján olyan thermal throttling volt tapasztalható, ami miatt generációkat romlott a 12. generációs i5 processzor teljesítménye. A processzor négy izmosabb magja rendszeresen és tartósan bezuhant a 3.10 GHz-es minimum frekvencia alá és olykor még az 1 GHz-et sem voltak képesek megtartani.

Ez persze a terhelés típusától, intenzitásától és hosszától is függ, de ha egy modern CPU ennyire vállalhatatlan módon teljesít, azt a hűtést és azt gépet nehéz mentegetni. Valószínűleg, ha nem egy szaunát is megszégyenítő kánikulában próbálkozunk, esetleg légkondicionált helységben használjuk, de legalább egy hatékonyabb hűtőpadra helyezzük, a zajt leszámítva azért képes viszonylag korrekt teljesítményre. Legalábbis játékok alatt, ahol a CPU már valamivel ritkábban nyaldosta a 90-100°C-os tartományt, a videokártya pedig mérföldekkel jobban állta a sarat, kb. 80-85°C-os melegedéssel, 2300 és 2600 MHz közötti órajelekkel. Munkára én akkor sem ezt választanám, egyszerűen se a kijelző, se a hűtés nem teszi alkalmassá professzionális felhasználásra vagy akár hobbi szintű munkákra.

Az 54 wattórás akkumulátor és az üzemidő még menthetné az összképet, de érthetetlen módon általános felhasználással sem képes legalább egy fél napot kibírni. A 250 nites csúcsfényerőt lefelezve talán 3 órát YouTube-ozhatunk WiFi-vel, szóval, ha külső áramforrás nélkül próbálnánk játszani, talán még az első mentési pontig sem jutnánk el. Kiábrándító, de ha nincs kéznél a mobilunk, talán néhány e-mailt azért el tudunk küldeni vele. A teljes feltöltés nagyjából két órát vesz igénybe, de valószínűleg senki nem viszi majd olyan helyre, ahol nincs konnektor a közelben.

Kell ez nekem?

Nekem ezek után biztosan nem, de tisztában vagyok vele, hogy az általam megélt váratlan események közel sem általánosak. A Gigabyte új G5 sorozata már forgalomban van és a többség nagyjából tudta, hogy mit kap ezért az összegért, ilyen szürreális hibákról pedig egyelőre nem hallani, nem úgy a lehangoló teljesítményről. Az RTX 4050-es GF modell Full HD-n a legtöbb játék meghajtására elegendő, a 4060-as KF pedig még több tartalék képkockát biztosít, már ha nem fojtja meg a hőség. Külső kijelzőre kötve megszabadulunk a vérszegény IPS panel látványától is, ami vitán felül a gép leggyengébb pontja volt, aki pedig nem használ külső megjelenítőt, annak már ez is bőven elég lehet, hogy másik gépet válasszon. Levelezni vagy szöveget szerkeszteni azért jól lehet vele és a teljesértékű billentyűzete is kellemes adalék, nem hiányzik róla semmi. A touchpadet csak végszükség esetén zargatnám, használata során beragadás, elakadás várható.

A megbízhatóságának megítélésére talán nem én vagyok a legalkalmasabb, de hát mit tehettem volna? Egyszerűen kifogtam egy nyűgös darabot, míg sokan mások láthatóan elégedettek a zajosan, de amúgy tűrhetően működő játszótársukkal. Én mindenesetre meggondolnám a dolgot és inkább spórolnék egy – vagy inkább több – fokkal minőségibb termékre. Lehetőleg egy olyan készülékre, ahol a hűtés kiemelt figyelmet kapott, nem csak egy jól bejáratott fantázianevet, mely hosszú távon nem segíti elő a gép életciklusának meghosszabbítását. Az sem segít, hogy ezt a forróságot egy olyan CPU-val kell elviselnünk, mely teljesítményorientált magokból csak 4-et kapott. Ma már 6 legalábbis elvárható és 8 nyújtana biztonságot, bár játékok alatt manapság hamarabb fogyunk ki a VRAM-ból, mint a processzormagokból. A gép formavilága amúgy egyszerű, de összességében nem néz ki rosszul, kár, hogy az olcsó műanyagok és a hajladozó gépház lerontja az első benyomást.

Sajnos minden jószándékom ellenére a Gigabyte G5 modelljét képtelen vagyok ajánlani, még az abnormális működést félretéve sem. Cool plecsni pedig végképp nem jár neki, hiszen ez a gép sok minden volt, csak pont "cool" nem. A megfizethető RTX-es gépek szándéka kifejezetten szimpatikus, de ha a Gigabyte ennyit tud kihozni ebből az árkategóriából, jobb, ha átgondolja a dolgot vagy inkább az Aorus termékcsalád tökéletesítésére koncentrál. A G5 sajnos szemléletes példája annak, hogy mi történik, amikor a lehető legtöbbet szeretnénk a lehető legkevesebb pénzért. Egy régebbi, de jobban átgondolt gép sokkal jobb választásnak tűnik, hiszen a stabilitás és a hosszútávú megbízhatóság minden falhasználó alapvető érdeke.

Így értékelünk

Indul az iPon Tech Vibes