Az utóbbi hetekben egyre több magyarországi magánintézményben kezdtek COVID-19-gyorsteszteket kínálni, amelyek révén a szolgáltatás megfizetése ellenében bárki teszteltetheti magát, hogy megtudja, átesett-e már a fertőzésen. Az alábbiakban azt foglaljuk össze, hogyan működnek ezek a tesztek, mit tudnak, és mit érdemes tudni a hazánkban elérhető kínálatról. Ezzel kapcsolatban ugyanis úgy tűnik, hogy érdemes nagyon-nagyon elővigyázatosnak lenni, és alaposan utánanézni, hogy mit is veszünk meg.

A COVID-19-diagnosztikában, tehát az aktív fertőzöttek azonosításában elsődlegesen alkalmazott teszt az úgynevezett PCR-technika (egészen pontosan az RT-PCR-tesztelés), amely a vírus RNS-ét mutatja ki az orrból, a garatból vagy a tüdőből vett mintákban. Ez a metódus a tünetes betegek és a tünetmentes, fertőző hordozók azonosítására alkalmas, mivel akkor működik, ha a vírus jelen van a légutakban. A PCR alapvetően nagyon megbízható, és bár mintavételi hibák előfordulhatnak, már nagyon alacsony vírusszint esetén is képes pozitív eredményt adni. Ugyanakkor meglehetősen drága, sok eszközt, anyagot és szaktudást igénylő módszerről van szó.

Bár a PCR kapcsán is sok előrelépés történt a járvány kezdetei óta a technológia felgyorsítására és egyszerűbb kivitelezésére, az antitest-tesztek azok, amelyek azzal kecsegtetnek, hogy ezekkel nagy tömegeket lehet letesztelni, hiszen nem feltétlenül van szükség hozzájuk laborra, és perceken belül megmondható az eredmény. A gyorsteszteknek is nevezett tesztek kapcsán azonban nem árt az óvatosság, ugyanis ezek eredménye több szempontból is megtévesztő lehet.

Máshogy és mást mutat

Az első és talán legfontosabb tény, hogy a szerológiai teszt nem alkalmas a szűrésre, vagyis nem feltétlenül lehet vele azt megállapítani, ha valaki éppen tünetmentesen vagy tünetesen hordozza-e a vírust. Az antitestek termelődéséhez ugyanis időre van szükség, a vizsgálatok alapján 5–9 nap kell ahhoz, hogy ezek szintje a vérben kimutatható legyen. Más vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy a betegek az átlagosan egy hetes lappangási időszakban és a tünetek megjelenése utáni első héten a leginkább fertőzőképesek, vagyis

A szerológiai tesztek így az aktív betegek helyett inkább azok azonosítására lehetnek alkalmasak, akik már átestek a fertőzésen, és feltehetően védettségük van a vírussal szemben. (Azt ugyan még mindig nem tudjuk biztosan, hogy a SARS-CoV-2 esetében termelődik-e olyan ellenanyag, ami hosszú távon védettséget nyújt az újbóli megbetegedés ellen, de a virológusok ezt valószínűsítik.) A forgalomban lévő SARS-CoV-2 antitest-tesztek általában két antitest, az új típusú koronavírusra specifikus IgM, illetve IgG szintjét nézik az ujjbegyből vett vérben, vagy a vénából vett vérből nyert vérszérumban, illetve plazmában.

A kérdéses molekulák immunglobulinok, olyan fehérjék, amelyek egy-egy idegen molekula, például egy vírus vagy baktérium részletének, vagy toxinjának megkötésére specializálódtak. Az Y alakú antitestek karjain olyan régiók vannak, amelyek felismerik ezt a jellegzetes részletet, az úgynevezett antigént, és megkötik azt. Ezáltal egyrészt semlegesíthetik a „betolakodót”, így az nem lesz képes a sejtekhez kapcsolódni, hogy például a vírusok esetében azokban bejutva replikálódni kezdjen. Másrészt más immunsejteket vonzhatnak a helyszínre, hogy ezek bekebelezzék vagy másként pusztítsák el az antigén tulajdonosát. Közben pedig további antitestek termelésére is serkenthetik a szervezetet.

Az IgM szintje aztán pár héten belül lecsökken, míg az IgG-szint tartósan fennmarad, és vélhetően hosszú távú védettséget biztosít. (Vagyis egy pár hónappal későbbi esetleges újabb fertőződés esetén is ott lesz a vérben, gyorsan felismeri a vírust, és mozgósítja az immunrendszer többi részét.)

Maga a tesztelés többféle technikával történhet, a hazai intézmények többségében a hozzáférhető információk alapján a legkompaktabb gyorsteszteket kínálják, amelyek hasonlóan néznek ki, mint a terhességi tesztek. Egy műanyag burkolatú tesztcsíkról van szó tehát, amelynek egyik részére rácseppentik a vért vagy a vérplazmát, majd az oldalirányba diffundál a tesztcsíkon, amit sávokban a vírus antigénjeivel, illetve kontrollanyagokkal láttak el. Ha a vérben van IgM, akkor az reagál a neki megfelelő antigén jelenlétére a csíkon, amely az adott sávban elszíneződéssel jelzi ezt a tényt. Az IgG esetében hasonló a helyzet, a kontroll pedig segít tisztázni, hogy nincs-e gond a mintával vagy a teszttel.

A kiértékelés az alapján történik, hogy melyik sávok színeződnek el. Például ha az IgM, vagyis a korai antitest pozitív, célszerű PCR-vizsgálatot is végezni, mivel van esély rá, hogy a vizsgált páciens még fertőzőképes. Ha mindkét antitestre pozitív a teszt, ez akkor is igaz. Ha valakinél csak az IgG pozitív, akkor valószínűsíthető, hogy az illető már nem fertőz, és átesett a fertőzésen, de a fertőzőképesség hiányát a szakértők szerint teljes biztonsággal ebben az esetben is csak PCR-teszteléssel lehet megmondani. Ha pedig egyik csík sem színeződik el, az azt jelenti, hogy vagy még nem találkozott a vírussal, vagy a fertőzés korai szakaszában jár a beteg, és még nem termelődött elég antitest szervezetében a kimutatáshoz.

Hatékony? Szenzitív? Specifikus?

Ebből is látszik, hogy ezeket a gyorsteszteket jókor időzítve kell elvégezni, hogy érdemi információval szolgáljanak, és többnyire még ebben az esetben is kevesek ahhoz, hogy önmagában egy-egy szerológiai eredményre döntéseket lehessen alapozni. Ennél súlyosabb probléma azonban, hogy ezek a gyorstesztek igen változatos minőséggel és megbízhatósággal bírnak.

A diagnosztikai tesztek teljesítményét két mutatóval szokás megadni, a szenzitivitással és a specificitással. Hogy a könnyebben értelmezhető végeredményű PCR-teszteknél maradjunk (ahol vagy van vírus-RNS a mintában, vagy nincs), egy 100 százalékosan szenzitív és specifikus teszt elvileg mindenkit kiszűr, aki fertőzött, és senki olyat nem mutat pozitívnak, aki nem fertőzött. Ilyen teszt sajnos nem létezik (semmilyen betegség vagy szűrés kapcsán sem), vagyis valamilyen arányban mindig születni fognak álpozitív eredmények (akiknél pozitív a teszt, de valójában nem fertőzöttek) és álnegatív eredmények is (akik valójában fertőzöttek, de a teszt ezt nem mutatja ki).

Ha egy teszt kapcsán a szenzitivitás például 96 százalék, az azt jelenti, hogy ha van 100 ember, akik közül 50 fertőzött, akkor a teszt közülük 48-nál fogja kimutatni a fertőzést, 2-t pedig negatívnak jelöl. Ha ugyanezen teszt kapcsán a specificitás is 96 százalék, akkor a teszt a nem fertőzött alanyok közül 48-at szűr ki helyesen, 2-nél pedig álpozitív eredményt ad.

Hogy egy teszt mikor minősül megfelelőnek, az sok dologtól függ. Egy erősen fertőző betegséget kiszűrni kívánó diagnosztikai vizsgálat esetében például jobb, ha a teszt nagyon szenzitív (hiszen így nagyobb arányba szűri ki a pozitív eseteket), és kevésbé specifikus (több álpozitív eredményt ad), mintha fordítva lenne. Így ugyan több lesz a tévesen diagnosztizált, és elkülönített, de valójában nem fertőző alany, fordított esetben viszont a valójában fertőző, azonban negatívnak hitt, és ezért szabadon járó alanyokból lenne több. A specificitás és a szenzitivitás alakítása tehát folyamatos egyensúlyozás, ami sok tényező függvénye. És még összetettebb a helyzet, ha nem kifejezetten diagnosztikai célú tesztről van szó, ahogy az immunglobulinok jelenlétét vizsgáló SARS-CoV-2-gyorstesztek esetében is fennáll.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy ezek teljesítményadatok gyakran idealizált körülmények között, igazoltan pozitív betegminták és negatív kontrollok alapján kerülnek megállapításra, amelyeket aztán vagy validáltak tényleges, negatív és pozitív klinikai mintákon is, vagy nem. És utóbbi esetben nyilvánvalóan az sem lényegtelen szempont, hogy hány mintán történt a validáció, pár tucaton vagy pár ezren.

Mennyi az annyi?

Amikor kiderült, hogy hazánkban is elérhetővé váltak a SARS-CoV-2-gyorstesztek, rögtön elkezdtük böngészni a kérdéses intézmények honlapját, hogy megtudjuk, mit lehet tudni a teljesítményjellemzők szempontjából ezekről, illetve hogy az információk milyen adatokon, milyen validációkon alapulnak. Csalódottan állapítottuk meg, hogy számos intézmény nem tünteti fel ezeket az adatokat a honlapján, ahogy azt sem, hogy pontosan melyik gyártó melyik termékével végzik a tesztelést. Így az a lehetőség sincs meg, hogy aki szeretne, utánajárhasson, és megkeresse a kérdéses teszt használati útmutatóját, amelyben ezeknek az adatoknak benne kell lenniük. (Ha nincsenek, az már önmagában is árulkodó a teszt minőségét illetően.)

Ennél is meglepőbb volt azonban, amikor az ismeretségi körből többen arról számoltak be, hogy érdeklődtek az intézményektől ezekről az adatokról és/vagy a teszt gyártójáról, de ezeket az információkat nem, vagy csak nehezen, többszöri rákérdezésre árulták el nekik. Ennek nyomán megkerestünk több hazai magánintézményt is, amely SARS-CoV-2-gyorsteszteket kínál, és érdeklődtünk tőlük a tesztek szenzitivitásáról és specificitásáról, valamint arról is, hogy mit lehet tudni ezek validációjáról.

Egyelőre egyetlen helyről, a Rózsakert Medical Centerből kaptunk választ, ahonnan dr. Bodó Imre hematológus e-mailben válaszolt a gyorstesztek teljesítményjellemzőire vonatkozó kérdéseinkre, azt is kifejtve, hogy jelen esetben miért nem jelentenek biztos alapot a specificitásra és szenzitivitásra vonatkozó számok sem.

„Számos teszt került a piacra, melyek között nagy minőségi ingadozás tapasztalható. A tesztek szenzitivitását tudjuk ellenőrizni a COVID-19 fertőzésen bizonyosan átesett betegeken. Ezek az adatok folyamatosan frissülnek, és a jelenleg elérhető orvosi irodalomban biztos információt nem lehet fellelni. A leginkább idézett adat a kínai tapasztalat, mely a PCR + IgM teszt >90%-os szenzitivitását mutatta” – írja Bodó Imre, aki egyben egy másik, a tesztek kifejlesztésének körülményeivel kapcsolatos  problémára is felhívta figyelmünket.

– folytatja a szakértő. (Vagyis egy fertőzöttebb népességen validált teszt más arányban produkálhat álpozitív eredményeket egy, a fertőzésnek kevésbé kitett populációban használva. Ami a kérdéses gyorsteszt kapcsán kifejezetten veszélyes lehet, hiszen pozitív eredmény esetén azt hihetjük, hogy már átestünk a betegségen, pedig ez nem biztos, hogy így történt.)

– szögezi le Bodó Imre.

***

Idehaza jelenleg csak kínai fejlesztésű gyorstesztek használatáról van tudomásunk, ami egyáltalán nem meglepő annak fényében, hogy mivel Kína volt a járvány első és sokáig legnagyobb gócpontja, itt készültek el az első szerológiai tesztek is. Ahogy az előzőekből kiderült, ezek a tesztek eleve csak korlátozottan alkalmasak arra, hogy eredményeikből következtetéseket vonjunk le a SARS-CoV-2-vel kapcsolatos érintettségünkre vonatkozóan. Megbízhatóságukról pedig úgy tűnik, hogy egyelőre még ezen korlátozott használhatósággal kapcsolatban is nagyon kevés az információ.