A Közép-Amerikában honos akácia (Acacia cornigera) és a Pseudomyrmex ferruginea nevű hangyafaj társulása a szimbiotikus kapcsolatok mintapéldája: a fa levélkéi végén speciális, nektárban és fehérjékben gazdag képleteket növeszt, az ezt elfogyasztó, és a fát otthonukként használó hangyák pedig megvédik a növényt a rovaroktól és a növényevő állatoktól.

A kölcsönösen előnyös együttélés közelebbi vizsgálata során azonban kiderül, hogy a látszólag passzív fél, az akácia, nagyon is aktív szerepet játszik a szimbiózis létrejöttében. Nektárja ugyanis egy olyan enzimet tartalmaz, amely megakadályozza, hogy a hangyák más cukorforrásokból táplálkozzanak. Elég egyetlen falat, és a rovarok élethosszig a fához vannak „láncolva”.

A legtöbb hangyafaj szacharózok formájában fogyasztja a cukrokat, és ezeket az invertáz nevű enzim révén bontja le monoszacharidokra. Martin Heil mexikói kutató azonban 2005-ben igazolta, hogy az akáciákon élő hangyákban nem termelődik ez az enzim. Rövidesen kiderült az is, hogy erre nincs is szükségük, hiszen a fa „előemészti” a nektárt, mivel invertázt szekretál az anyagba. Ennek következményeként a hangyák gyakorlatilag csak az akácia nektárját képesek fogyasztani.

A kutató és kollégái értetlenül álltak az előtt a rejtély előtt, hogy vajon miért korlátozzák magukat a hangyák egyetlen táplálékforrásra. A további vizsgálatok aztán kimutatták, hogy az állatok lárvaállapotban még termelnek invertázt, azonban mire felnőnek, felhagynak annak előállításával.

Ennek hátterében pedig, mint kiderült, maga a fa áll: a nektár ugyanis egy kitináz nevű enzimet is tartalmaz, amely tökéletesen és visszafordíthatatlanul blokkolja az invertáz termelődését a hangyákban. Amikor tehát a fiatal hangya először fogyaszt az akácia nektárjából, szervezetében az invertáz termelődése megszűnik, és soha többet nem lesz képes a diszacharidok megemésztésére. Heil a kutatás következő fázisában arra keresi a választ, hogy a kitináz pontosan hogyan is fejti ki hatását.

Hasonló, „manipulatív” megoldásokra másutt is akad példa az élővilágban. Egyes virágos növények például addiktív szerekkel vegyítik nektárjukat, hogy a beporzást végző rovarok ne látogassanak meg más növényi fajokat.