NEGYEDÉVEL ESTEK VISSZA A NAND FLASH MEMÓRIA-ELADÁSOK

A nagy gyártók többségénél jelentős árbevétel-csökkenés mutatkozik, és a jelek szerint ebben a negyedévben is folytatódik az esés.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2023. márc. 20. 17:16
Negyedével estek vissza a NAND Flash memória-eladások

A TrendForce legfrissebb elemzése alapján elég csehül állt a globális NAND Flash piac az elmúlt esztendő utolsó negyedévében, ugyanis a teljes árbevétel 10,29 milliárd amerikai dollárt tett ki, vagyis negyedéves szinten 25%-kal csökkent. Az ellátási lánc a 2022-es esztendő második fele óta elég kemény szembeszéllel küzd, már ami a vásárlói igényeket és a raktárkészletek alakulását illeti: a kereslet csökkenése miatt nehezen tudják értékesíteni a portékát, még úgy is, hogy az árak további csökkentésével próbálják felkorbácsolni a keresletet.

A megrendelők a túlraktározástól félve kivárnak, nem igényelnek több komponenst annál, ami feltétlenül szükséges, ez pedig nehéz helyzetbe hozza a NAND Flash gyártókat világszerte. A kedvezőtlen helyzet következtében a szerződéses árak 20-25%-kal csökkentek, míg az üzleti SSD-k szegmensében ennél is nagyobb, 23-28% közötti csökkenést lehetett tapasztalni. A globális képet nézve a bitszállítási mutató mindössze 5,3%-kal növekedett, miközben az átlagos értékesítési árak 22,8%-kal lettek alacsonyabbak.

Az egyes gyártókat nézve szintén érdekes kép rajzolódik ki. A Kioxia és a Micron esetében az elmúlt esztendő utolsó negyedévében egyaránt csökkent a termelés és az ár is. A Kioxia teljes árbevétele 30,5%-kal esett vissza, ugyanis a PC piacról, az okostelefonok szegmenséből, illetve az adatközpontok területéről kisebb kereslet mutatkozott, hiszen a felek a raktárkészletek finomhangolásán, illetve az új helyzethez igazodó beállításán munkálkodtak. A Micron ezzel egy időben 1,1 milliárd dolláros teljes árbevételt könyvelhetett el, azaz 34,7%-os csökkenést produkált negyedéves szinten, ami rendkívül komoly esés.

A vállalat vezetése természetesen drasztikusan csökkentette a termelést és így a gyáregységek kihasználtságát is. A vállalat szerencséje, hogy a 232 cellarétegből álló klienspiaci fejlesztés időben elkészült, valamint a 176 cellarétegből álló QLC NAND Flash chip is készen áll az üzleti piacon történő bevetésre, azaz a cég bitszállítási teljesítménye fokozatosan javulni fog 2023 folyamán, ezzel együtt az árbevétel is emelkedni fog negyedévről negyedévre.

Galéria megnyitása

A Samsung ezzel egy időben a nagykapacitású termékeket erőlteti, amelyek árelőnnyel rendelkeznek, így a vállalat bitszállítási teljesítménye emelkedett. Ennek ellenére sem tudta elkerülni a vezetés, hogy az átlagos értékesítési árak csökkenjenek, de a teljes árbevétel így sem csökkent akkora mértékben, mint a fent említett két riválisé. A Samsung a negyedik negyedévet 3,48 milliárd dolláros teljes árbevétellel zárta, ami 19,1%-os visszaesést jelent negyedéves szinten. A vállalat pozíciója továbbra is változatlan, vagyis piacvezető a NAND Flash szegmensben a maga 33,8%-os részesedésével, és jelenleg nem is tervezi a vezetés, hogy a termelést csökkentik.

A Samsung vetélytársai az elmúlt évek folyamán növelni kezdték a termelésüket, hála a technológiai fejlődésnek, ezzel pedig veszélybe került a dél-koreai cég első helye. Éppen utóbbi miatt döntöttek úgy a vállalat vezetői, hogy a kedvezőtlen piaci helyzet ellenére sem csökkentik a termelést, illetve a tőkeberuházásokat is folytatják, valamint a kutatással és fejlesztéssel kapcsolatos munkák sem lassulnak – mindezekre azért van szükség, hogy a vállalat előnyben maradhasson technológiák és gyártókapacitás terén.

Az SK Group, amely az SK Hynix és a Solidigm kínálatát fogja össze, a Kioxiához és a Micronhoz hasonlóan szintén alaposan megérezte a keresletcsökkenést és a piaci árháborút, azaz a vállalat teljes árbevétele elég jelentős mértékben, 30,9%-kal csökkent negyedéves szinten. A bitszállítási-mutató ezzel egy időben 6,7%-os növekedést mutatott negyedéves szinten, amelynek több oka is van. Egyrészt a konzumerpiaci elektronikai eszközökbe szánt termékek nagyobb hányadát teszik ki a vállalat portfóliójának, másrészt az új okostelefonoknak köszönhetően valamelyest nőtt a kereslet a nagykapacitású chipek iránt, harmadrészt pedig sikerült a terveknek megfelelően leszállítani az üzleti szegmensbe szánt SSD-ket.

A Western Digital esetében a bitszállítási-mutató még nagyobb mértékben, 20%-kal növekedett, még annak ellenére is, hogy hirtelen nagyot estek az árak. A vállalat NAND Flash piaci árbevétele mindössze 1,66 milliárd dollárt tett ki az elmúlt év utolsó negyedévében, ami csak 3,8%-os csökkenést jelent. A többi NAND Flash gyártó esetében a teljes árbevétel 323,6 millió dollárra rúgott, azaz negyedéves szinten rendkívül masszív, 49%-os csökkenést mutatkozott ezen a téren. A többi gyártó összesített piaci részesedése a 2022-es esztendő utolsó negyedévében mindössze 3,1%-ot tett ki, ami jókora esés az egy évvel ezelőtti 4,6%-hoz képest.

Az elemzők szerint a szezonális hatásoknak megfelelően az első negyedév gyenge lesz, ennek megfelelően a Kioxia, a Micron, a Western Digital és az SK Hynix egyaránt tovább csökkenti majd a termelést, hogy a túltermelésből és túlraktározásból eredő veszteségeket minimalizálják. A lépések hatására most már „csak” 10-15% közötti mértékű esés várható az átlagos értékesítési árak terén. Mivel az első negyedévben a klienspiaci rendelések is visszafogottak, a globális NAND Flash árbevétel tovább csökken majd, méghozzá nagyjából 8,1%-kal.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
enisherpa
enisherpa
2023. márc. 20. 22:57
#5

Az áresés miatt vettem is gyorsan egy fél terás SSD-t. A régi, 120 gigás, kb. tíz éves példány már kezd tüneteket produkálni. Például elsőre nem mindig bootol. Pedig még csak 153%-os wear levelling countnál tart.

axe
axe
2023. márc. 20. 21:11
#4

"NEGYEDÉVEL ESTEK VISSZA A NAND FLASH MEMÓRIA-ELADÁSOK" na basszus, megint áramelés

pdx006
pdx006
2023. márc. 20. 21:01
#3

Elég hülye rendszer alakult ki a kapitalista társadalomban, hülyébbet és logikátlanabbat ki se lehet találni. Jó bevétel persze, hogy az elején lefölözik a pénzesebb jónépet - ideg, óráig. Csak olyan dolog ez, mint a kenyér. Lehet ezer forintért adni kilóját, pár ember megveszi, aztán mikor elkezd rárohadni a boltosra, kiderül hogy akár több bevétel is bejöhetett volna ha olcsóbban adják, és elviszik mindet. De azt is inkább kidobják miután szétrohadt, nehogy olcsóbban kelljen adni. Kamionszámra viszik a lejárt élelmiszereket takarmánynak szarért húgyért, biztos jobban megéri, mintha olcsóbban adták volna, több ember meg tudta volna venni, és nekik se kellett volna kidobni.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2023. márc. 21. 18:42

@pdx006 Ezy hivjuk inflacios gazdasagi tultermelesnek!

__PARASZT__
__PARASZT__
2023. márc. 20. 18:59
#2

Ki gondolta, hogy ha emelnek azáron akkor majd csökken a kereslet????

cathaia
cathaia
2023. márc. 20. 17:47
#1

Olcsóbban kellene adni! Már nem divat ész nélkül cserélgetni a hardvereket mint 10 évvel ezelott.

Vissza az oldal tetejére