Korábban már többször is lehetett olyan híreket hallani, hogy az Apple saját járművet fejleszthet, de legalább annyi cáfolatot is hallottunk már erre, mint amennyi alkalommal a pletyka felütötte a fejét. És most a Reuters számolt be arról, hogy állítólag kettő fejlesztővel is sikerült beszélnie, akik tisztában vannak a tervekkel a cégen belül.

A Project Titan keretében dolgoznak az emberek az Apple autóján, amiről legutóbb akkor kaptunk hírt, mikor több mint 190 embert elbocsájtottak belőle. A Project Titan még 2014-ben indult, és miután évekig nem tudtak elérni semmilyen áttörést, az Apple új vezető kezébe adta a fejlesztést 2018-ben. Doug Field lépett az élre, aki a Teslánál is dolgozott korábban, és ma már az ő keze alatt folyik a fejlesztés.

Egy ember, aki a Project Titan keretében dolgozott az Apple-nél, azt mondta, hogy ha van olyan vállalat ezen a világon, akinek van házon belül megfelelő kapacitása ahhoz, hogy létre tudjon hozni egy ilyen terméket, akkor az valószínűleg az Apple. Majd hozzátette, hogy ez viszont nem egy mobiltelefon. Utalva ezzel arra, hogy merőben más vizekre kellett a cupertinói alakulatnak eveznie, ahol olyan nehézségekkel találta magát szemben, amikhez hasonlóakat sem látott korábban.

Egy jármű gyártását nem lehet olyan egyszerűen megoldani, mint egy mobiltelefonét vagy más fogyasztói eszközét. Ebben az esetben egy nagyon komoly beszállítói láncot kell menedzselni, amivel az Apple-nek igazából nincs komoly tapasztalata. Itt nincsenek olyan partnerek, mint például az okostelefonok terén, ahol igazából a teljes összeszerelést meg tudják oldani külsősök. És az Apple állítólag ezért nem tudott eddig maradandót felmutatni a Project Titan keretében, de a fejlesztés továbbra is folyamatban van, csak lassan halad.

A Reuters arról számolt be, hogy a szóban forgó jármű autonóm közlekedésre lesz felkészítve, szóval támogatja majd az önvezetést egészen magas szinten. Állítólag a LiDAR használatának nagyon fontos szerepet szán az Apple, ami egyébként már az aktuális iPhone generációban és az iPad Próban is megtalálható. A LiDAR révén tényleg nagyon izgalmas módon lehet „látással” felszerelni a járműveket, viszont ezen a ponton megjegyeznénk, hogy igazából a Tesla például pont nem a LiDAR-ban, hanem a fejlett kamerakezelésben látja az önvezetés jövőjét.

Az Apple többféle szenzort igyekszik majd kombinálni a járművek esetében, ami nem meglepő, ugyanis lényegében minden más gyártó is így jár el. Különböző módon érzékelő kamerák, radaros egységek és más érzékelők dolgoznak össze ma már szinte minden olyan járműben, amiben egy minimum kettesszintű „önvezetés” van. A szenzoroknak egy részét az Apple házon belül alkothatja majd meg, de lesznek olyanok is, amiket beszállítóktól vár.

Galéria megnyitása

És a másik fontos információ, hogy egy teljesen új akkumulátortechnológiát fog használni a jármű, amire most „monocell” néven utaltak. Elvileg egy olyan felépítéssel rendelkező telep lesz ez, ami kisebb helyet foglal majd el, és a megszokottól eltérő kémiai dizájnt fog használni. És fontos, hogy az új akkumulátorral hosszabb hatótávolságot lehet majd elérni. (Állítólag az LFP (lítium-vas-foszfát) technológia iránt érdeklődik az Apple, ami azért teljesen új megoldásnak nem nevezhető.)

A Reuters beszámolója szerint az Apple szeretné, ha a projekt megvalósítása nem tartana túlzottan sokáig. Már 2024-re szeretne kész terméket összehozni, ami ebben az ágazatban villámgyorsnak számít. Bár a jelek szerint igazából túl nagy kockázatot nem is akar vállalni az Apple. Az újság próbálta felvenni a kapcsolatot a cupertinóiakkal, de természetesen nem kívánták kommentálni az értesüléseket.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

38 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
peti19870621
peti19870621
2020. dec. 29. 21:32
#12

Szilva ánusz kompót lesz a neve.. S fehéren fog habzani. Erre bedőlnek az emberek, s mindenki jajjgatni fog a hapsi hascsikarástól. Apple fél holtra verve, top gear alá temetve.

pdx006
pdx006
2020. dec. 24. 11:14
#11

Négy éve is volt ugyanez a hír, meg nyolc éve is. Az apple pedig még mindig távol áll az autógyártástól mint Makó Jeruzsálemtől. Lehet mindenki tud róla hogy autót fognak gyártani csak az apple nem. Valaki rajzolgat otthon ilyen egereket unalmában aztán kiadja hírnek. Na meg alapból nem úgy néz ki mint amivel közlekedni is lehetne, se lámpája se semmije,  utasoknak se tetszene ha ennyire nem lennének takarásban.

Bihus
Bihus
2020. dec. 27. 0:29

@pdx006 hát,  ha te azt mondod, hogy ez álhír, akkor szerintem meg fogják csinálni, mert olyan hozzászólást még nem olvastam tőled, ami ne lett volna oltári nagy hülyeség :)

csabi02
csabi02
2020. dec. 23. 18:46
#10

Bihus,faszkivan,humanoid

Nem értem,hogy miért spanoljátok magatokat egy sima poén meneten...

csabi02
csabi02
2020. dec. 27. 14:19

@Bihus Gondoltam,mert úgy kezdted,hogy mennyi hater,de én pl nem gyűlölöm a termékeiket,mégis jókat kacagok a sok faviccen.

_PARASZT_
_PARASZT_
2020. dec. 23. 14:36
#9

Gondolom azon se lesz majd üzemanyag töltö, hanem külön kell hozá venni, jó drágán extraként.

Bár ahogy az applet ismerem a kerekeket is lesporolja róla, hisz ugyis ott a régi.

humaniod
humaniod
2020. dec. 23. 11:21
#8

Örök gumicsont. Szerintem még 2050-ben is erről fognak cikkezni, ami alatt ugyanezeket a frappáns poénokat sütögeti el a vicces kedvű és lelkes közönség.

fszkivan
fszkivan
2020. dec. 23. 11:00
#7

"Próbálunk relevánsak maradni, gyorsan írunk 1000 karaktert az Apple-ről, arra úgyis kattint a nép, még ha 0 információt is közlünk." - Reuters, iPon, stb.

Bihus
Bihus
2020. dec. 23. 10:47
#6

Mennyi hater.

Én azt gondolom, ha 2018 körül kezdték el érdemben, akkor ebből nem lesz 2024-ig semmi, hanem inkább 2028-at céloznám meg, az is nagy eredmény mindenféle tapasztalat nélkül. 50-100 éves autógyártó cégeknek is minimum 6 év egy új modellt kifejleszteni, és ők nem a nulláról kezdik.

Vagy létrehoznak valami demo bohóckodást 2024-ig, amivel pályán lehet csapatni, de közútra nem engedélyezett, mint anno a Tesla, aztán felülnek ők is a hype vonatra.

Mindenesetre jó, ha minél többen vesznek részt ebben, a közlekedés a jelen formájában kezd sajnos egyre kevésbé szórakoztató lenni, mindegy, hogy milyen autód van.

Bihus
Bihus
2020. dec. 27. 0:21

@Szefmester a biztosítási kategóriám alapján már kb. a töredékét fizetem, mint egy hülyegyerek, nem sokkal van 20k fölött az éves kötelezőm 2499cm3-re. Azért engedtessék meg nekem, hogy élvezzem az autózást, ha már egyszer az életem egy jelentős részét töltöm benne. Amúgyis minden autót a sportosság illúziójával próbálnak meg eladni, amivel persze nem értek egyet, mert az emberek 90%-ának erre amúgy alapvetően nincs igénye, de a szórakoztatás akár lehet az is, hogy zenét hallgat közben, vagy az érintőképernyőt nyomkodja, vagy kényelmesen ül vagy akármi. Ezért fizetnek ki ennyi pénzt az emberek autóra, és nem az növeli a forgalmat, hogy kimennek az utcára kocsikázni, hanem ha pl. ingyenessé teszed a parkolást, és a kis utcákban lévő autók fele már a harmadik kört járja parkolót keresve, vagy pl. egyszerre szabadítasz sok embert az utakra, mondjuk kitalálod, hogy este 8-ig mindenki érjen haza, vagy hogy mindenki 8-ra járjon dolgozni, vagy mondjuk lezársz sávokat az autók elől, ilyesmik. Rengeteg zseniális példát látni, ami azt eredményezi, hogy mostanság egy sima szombat délelőtt sem tudsz dugó nélkül eljutni sehová. Azt már meg se említem, ha a tömegközlekedést sokan kerülik egy járvány idején, mert azzal nehéz mit kezdeni.

Ezt a helyzetet az önvezetés elég jól feloldaná, még akár a termelékenység is nőhet, ha betárcsázok egy meetingre, mialatt ásítozom a kocsiban, ami magától elvisz akárhová...

Deathati
Deathati
2020. dec. 23. 10:06
#5

Az epöl downgrade csapata sokat nézte a Pusztítót:

https://www.gminsidenews.com/articles/gm-promises-look-future-demolition-man-cop-car/

De ez is nyílván véletlen egybeesés.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2020. dec. 23. 9:37
#4

Gondolom az ajtó olyannyira prémium termék, hogy itt még a design-ra sem fért rá, csak majd a Pro változat kapja meg.

peti19870621
peti19870621
2020. dec. 29. 21:58

@fszkivan Mert 7 évesen a gyerek még nem tudott beszélni rendesen se magyarul, se angolul - aj-tó -az a-jtó - autó helyett. S a Ford T-Model Composit üveg gyantával legyártott lovas huzat kocsiját próbálták szappan kúpá beöntésnek használni az embereken, hogy jobban felmenjen bennük a pumpa, ha meglátják, mivel kell élniük az elkövetkezendő életükben. Ezt hívják haj-lamosságnak, mikor már három lábon se lesz egyszerű az élet, mégis gyantát implementálnak akasztás helyett a tervezőknek.

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2020. dec. 23. 9:12
#3

Már alig várom. Ha nem fog késni, 2025-ben már az lesz a köztudatban, hogy az autót is az apple találta fel, mint az okostelefont 2007-ben.

ianbrenner
ianbrenner
2020. dec. 24. 12:10

@Geralt_of_Trivia Azért az sem mindegy, hogy ők csináltak belőle olyan terméket, amiért tömegek voltak hajlandók nagy pénzeket kifizetni. Ez volt iPod-nál vagy az Apple 2 számítógépnél is.

WazheadBoci__
WazheadBoci__
2020. dec. 23. 8:20
#2

Szep render nem lesz ebbol semmi ugy is elkaszaljak mert draga moka ez nem egy telefon amit legyartanak kinaban fillerekert.

Mitch23
Mitch23
2020. dec. 23. 8:11
#1

A kerekek és a kormány nem tartozékai a gyári csomagnak, külön megvásárolhatóak, illetve szabadalmaztatott Apple fékpedál is lesz, a neve iMeg. :D viccet félretéve kíváncsi vagyok, hogy mennyire kacsa a hír és ha nem az, akkor mit fognak kihozni belőle.

peti19870621
peti19870621
2020. dec. 29. 22:12

@Mosdatlan_falusi Tamagochi fékbetéttel hat ízelt lábon; hidraulika vissza csatolással. Még a legyártott Totoro cica busza is több fékolajjal rendelkezik kansai nyelv járásban 17 lábbal a talajon, honshu erdeiben, mint ezen a kapzsi korai torz szülöttön fellelhető azbeszt kereken.

Vissza az oldal tetejére