Need For Speed történelem: A múlt pora

Need for Speed. Egy cím, ami évtizedek óta lázba hozza az autós játékok szerelmeseit. Egy játék, ami a Test Drive helyét vette át, újradefiniálva az arcade autóverseny fogalmát. Millió újítás, rengeteg fejlődés, mellékág és különlegesség... na és persze több százezer lóerő. Ez mind-mind a világ legnépszerűbb autósjáték-sorozata! Honnan indult, merre tart? Az alábbi oldalakon igyekezni fogok átfogó képet nyújtani a széria múltjáról, jelenéről és jövőjéről, kitérve a lehető legtöbb érdekességre. A teljesség igényét nem ígérhetem, de azt igen, hogy egy több száz kilométer/órás futamra indulunk a játéktörténelem végtelen sztrádáján.

Need For Speed történelem: A múlt pora

Oldal I.: Az elődök és az első NFS

Need for Speed. Egy cím, ami évtizedek óta lázba hozza az autós játékok szerelmeseit. Egy játék, ami a Test Drive helyét vette át, újradefiniálva az arcade autóverseny fogalmát. Millió újítás, rengeteg fejlődés, mellékág és különlegesség... na és persze több százezer lóerő. Ez mind-mind a világ legnépszerűbb autósjáték-sorozata! Honnan indult, merre tart? Az alábbi oldalakon igyekezni fogok átfogó képet nyújtani a széria múltjáról, jelenéről és jövőjéről, kitérve a lehető legtöbb érdekességre. A teljesség igényét nem ígérhetem, de azt igen, hogy egy több száz kilométer/órás futamra indulunk a játéktörténelem végtelen sztrádáján.

A kezdetek: a sorozat eredete és az első NFS...

Kevesen tudják, de a Need for Speed saga (mostantól csak NFS) eredete nagyon is összefügg a már bevezetőben is említett Test Drive szériával. Az első szál a Distinctive Software nevű céghez köthető, amely olyan programok fejlesztéséért volt felelős, mint a kultikus Stunts (1990) vagy a Test Drive első (1987) és második része (1989). Sőt, ők tették le az asztalra azt a Metal Gear című DOS-os játékot is, amibe a japán félisten Hideo Kojima beleszeretett, és amiből jelen korunk egyik legprominensebb játéksorozata lett. A céget 1991-ben felvásárolta az Electronic Arts 11 millió Dollárért (bizony, akkoriban még nem százmillákban mérték a stúdiók árát), s ma már mint EA Canada létezik. Vagyis a vállalat - kisebb változásokkal -  még ma is áll, mi több, az EA legnagyobb belső fejlesztői stúdiója. Nem semmi.

                                  

Az első NFS játék fejlesztése 1992-ben kezdődött, és két évig tartott, ami akkoriban meglehetősen hosszú időnek számított. 1994-ben jelent meg The Need for Speed címen 3DO konzolra, és rá egy évre (tehát 1995-ben) kijött a PC-s, DOS alapú változat is. A játékmenet a maga idejében igazi forradalom volt. Az autók viselkedése reális és meghökkentően igazi volt (Figyelem, még csak '94-et írunk!), de a versenyekről sütött az arcade stílus, és a játéktermek hangulata belengte az elsötétített szobákat. A legnagyobb élvezetet kétségkívül a korlátlan autópályás száguldozás jelentette, ahol a rendőrök elől menekülve kellett kerülgetnünk a forgalmat. Egyedüli igazi negatívuma a grafika volt. Nagyon szép volt a maga idején (pláne a PC-s verzió, bár a '94-es 3DO és a '96-os Sega Saturn változat se volt rossz), és ennek az ára sokaknak megfizethetetlen terhet jelentett. Ha 486-ossal játszottunk, esélyünk se volt az SVGA grafika maradéktalan élvezetére, a VGA beállítások mellet pedig nagyon megkopott a játék. A legidegesítőbb az autópályán az orrunk előtt kirajzolódó többi jármű volt, ami így sokszor elkerülhetetlen következményeket hozott. Az akkori ára mellett pedig egy Pentium 90 komoly koplalást jelenthetett még a tehetősebbeknek is.

Oldal II.: NFS 2 és 2 SE

Need for Speed 2 és SE - azaz a sorozat első nagyobb ballépése

A PC-re 1996-ban megjelent egy különleges kiadás is, The Need for Speed: Special Edition címen. A játék CD-ROM-on érkezett és már támogatta a Windows '95 DirectX 2.0-ás API-ját, ezáltal picit gyorsított a motoron. A legtöbb játékoshoz ez a változat jutott el, így sokan abban a hitben élnek, hogy az embereket megosztó Need for Speed 2 (ezútta "the" nélkül) mindössze egy évre az első rész után jelent meg. Akárhogy is, tény, hogy a folytatás messze nem volt olyan innovatív, mint a legendás előd. Nagyon sok ígéret hangzott el az EA marketingeseinek szájából (na igen, van, ami sohasem változik...), és bár ezek nagy részét betartották, az összkép nem ért fel az elvárásokhoz.

A grafika tényleg 50%-al részletesebb lett, mint ahogy azt állították, de rákfenéje, a nagy gépigény is legalább ennyivel megemelkedett. Az ajánlott vasat megtestesítő Pentium 166-nál gyengébb masinán a játék csak alacsony grafikai beállítások mellett volt hajlandó rendesen futni, s nem egyszer még az eget is ki kellett kapcsolni a normális framerate eléréséhez. Felháborító módon nem volt közepes beállítás, így vagy maximumon élveztük az NFS2-t, vagy minimumon. Akiket a gépigény nem riasztott el (vagy meg tudták fizetni), azok a rendőrös üldözéseket hiányolták, amiknek elhagyása komoly érvágásnak bizonyult. Kétféle játékmóddal érkezett az NFS2: egy "simulation" és egy "arcade" móddal. Akármilyen jól is hangzott a két opció, a valóságban az előbbit nagyon elszúrták. Az arcade hozta a formáját, azaz sima száguldozást nyújtott, míg a szimulátor mód egyenesen botrányos volt. A fizikának és az autóknak semmi közük sem volt az valósághoz, s a nehezítés tényleg kimerült az elrontott irányításban. Olyan volt, mintha a kormányra nehéz láncokat szereltek volna.

                                 

Az 1997-ben megjelent NFS 2 bár jól fogyott, nem volt tökéletes, és ezt az EA is kénytelen volt elfogadni. A játék megint PC-n volt a legjobb (Playstationön az irányítás egy pindurit jobban feküdt), és mivel '97 a 3D-s kártyák úttörésének éve volt (a 3dfx-et talán nem kell bemutatnom), a kiadóóriás úgy gondolta, megérheti befektetni a számítógépes piacba. 1997 november 7-én jelent meg a Need for Speed 2: Special Edition, teljes 3dfx támogatással, és tarolt. (A videón is az SE szerepel, gyorsítókártya támogatásával.) A grafika elképesztő volt, pláne az időjárási effektek, amiket nézve az állunkat kellett előkaparnunk az asztal alól. A sebesség is sokat javult, mert ha 3D-s kártyával szerelt gépen játszottunk, már egy Pentium 100-ason sem volt probléma a játékkal (saját tapasztalat). Egyedüli gondot a kártyák ára jelentette, na meg a tény, hogy az SE szinte semmi újdonságot nem hozott a játékmenetben. Maradt a már egyszer megvásárolt eszetlen száguldás, szép autókkal.

Oldal III.: NFS 3

Need for Speed III: Hot Pursuit

1998-ra az EA-nek komoly játékkal kellett előállnia, ha maradandóvá akarta tenni az NFS szériát. A második rész relatív sikertelensége rámutatott, hogy a rendőrök elengedhetetlenek egy ilyen játékban, és hogy nem elég a jó grafika, a tartalomnak is bővülnie kell. A Hot Pursuit bebizonyította, hogy az NFS őrület még csak most kezdődik, és hogy a játékvilág többi szereplője messze el van maradva az EA Canada mögött. 1998 márciusában jelent meg Playstationre, azaz a konzolos port ezúttal is elsőbbséget élvezett. A játékosok nem hittek a szemüknek. Az akkor már négy éves konzolon ez a grafika nagyon jó volt, de ha ez még nem lenne elég, a játékmenet is mindent vitt, maga mögé utasítva az összes addigi vetélytársat.

Több játékmód vált elérhetővé, mint addig valaha. Első ezek közül a sima verseny volt, ahol az elképesztően jól kinéző és megtervezett pályákat egyenként kiválasztva kellett megvernünk ellenfeleinket. Ebben a módban nem volt rendőrség, de a nehezebb fokozatokra állított ellenfelek intelligenciája bőven elég kihívást nyújtott. Az osztott képernyős mód mellé betolakodott az online verseny is, így már az Internet segítségével mérhettük össze lóerőinket. A csúcs azonban kétségtelenül a Hot Pursuit, azaz "forró üldözés" játékmód volt. Itt mindössze két autó indult, és a célba érés mellett a visszatérő rendőröket is le kellett rázni. A zsaruk a remek AI-nak hála nem adták könnyen magukat, és két lekapcsolás után a harmadik esetben már kattant a bilincs a csuklónkon. Ekkor az ellenfél vitte a győzelmet - már ha beért anélkül, hogy elkapták volna. A rendőrök rádióbeszélgetéseit lehallgatva el lehetett kerülni a kordonokat és a járőröket, de a non plusz ultra fegyverük, az aszfaltra terített szögesdrót már keményebb dió volt. A legzajosabb sikert viszont kétségtelenül az a mulitplayer mód aratta, amelyikben a játékosok maguk alakíthatták a rendőröket is. Barátaink szívatása felejthetetlen élmény, nem beszélve arról, hogy mindezt egy szirénázó Corvette vezetőülésében visszük véghez. Soha korábban nem volt még részem ilyen adrenalin pumpáló akcióban, nem is beszélve az elképesztő minőségű zenékről (a soundtrack ezen sorok írása alatt is megy a lejátszóban).

                                   

Az ősszel érkező PC-s port mindezen jóságokat megörökölte, sőt, az AI még jobb és a játék még nehezebb lett. A pályákat az összes csatározási módon teljesíteni kellett, és ha ügyesek voltunk, új autókat nyertünk, vagy megkaphattuk a bónusz pálya Empire Cityt. A grafika is minden addigit felülmúlt. Az időjárási effektek már-már lemásztak a képernyőről, míg a kasztni tükröződése könnyeket csalt a játékosok szemébe. Ugyan a program futott szoftveres rendereléssel is, az igazi természetesen a gyorsírókártyás látvány volt, ami abban az időben már nem volt olyan elérhetetlen. Mi több, a gépigény is egész baráti lett, köszönhetően a jól skálázható grafikus opcióknak. A játék kismillió extrával is bírt, pl. az összes autóhoz kaptunk egy kis bemutató videót, slideshow-t, és mindegyik pályáról mesélt kicsit az amúgy hihetetlen orgánummal bíró kommentátor. Egy szó mint száz, az NFS 3 máig etalon a sorozatban, s nem túlzok, ha azt mondom, hogy ott a helye a világ 10 legjobb autós játéka között.

Oldal IV.: High Stakes

[bold]Need for Speed: High Stakes (Road Challenge)

[/bold]

1999 már több változást hozott az autós játékok piacán. Először is megjelent PS-re a Gran Turismo, újradefiniálva az elképzelést arról, hogy mit várhatunk el egy ilyen stílusú programtól az új évezred küszöbén. Másodsorban pedig az EA még mindig a Hot Pursuit hozta pénzben tobzódott, és úgy tűnt, nagyon nem akar leállni. Az év nyarán adták ki az NFS széria negyedik epizódját, ami ezúttal elhagyta a számokat, s csak mint High Stakes vagy Road Challenge szerzett hírnevet (utóbbi az európai és brazil kiadás címe volt). A Playstation verzió itt is elsőbbséget kapott, és hamarosan elég népszerű lett ahhoz, hogy átvegye elődje trónját, ám a Gran Turismo hamar lemosta a konzol színpadáról, így az őszi PC-s verzió megint nagyobb figyelmet kapott.

A játékmenet a "ha nem romlott el, ne javítsd meg" gondolkodásmód alapján készült, ám ennek ellenére az NFS 4 (mert hogy sokan mégis így hívják) nem volt klón. A játék az amerikai hangulatot és helyszíneket zordabb európai tájakra cserélte, az autók között pedig szintén több lett az öreg kontinensről származó márka. Visszatért a Porsche (az első részben volt egyedül), kaptunk pár kevésbé sportos autót is (BMW M5 és Chevrolet Camaro) és a rendőrautók száma is megtöbbszöröződött (a csúcs a bonuszautó La Nina rendőrös verziója volt). A versenyek eloszlása és dinamikája nem változott semmit, és a játékmódok is maradtak ugyanazok. Egyedül a karriermód mutatkozott be, mint újdonság, de mivel ebben nem szerepeltek rendőrös versenyek, hamar unalomba fulladt. Hogy akkor mégis mitől klasszikus az NFS 4? Egy szó: törés. Igen, ez volt az első olyan Need for Speed, amiben ripityára zúzhattunk járgányainkat. A PS változat ebben az egyben jobb volt a PC-snél, mert míg utóbbiban csak gyűrtük és roncsoltuk a kasztnit, addig itt sok alkatrészt el is hagyhattunk a karambolok során. Komoly fejlődésen esett át a már régebben is remeklő AI is. A rendőrök még agresszívebbek, még okosabbak és még erősebbek voltak, míg az online versenyek alatt ezúttal többeket is üldözhettek a zsaruk két főnél. Az NFS 4 igazi "ereszd el a hajamat" akció, valódi kuriózum, aminek ott a helye minden NFS rajongó pocán, a Hot Pursuittal egyetemben.

                                  

A PC-s változat ezúttal is késett, de megérte kivárni. A grafika sokkal jobb volt, mint eddig bármikor. Az autók belseje most már 3D-ben pompázott, és a szélvédők is átlátszóak voltak, így nézegethettük a kocsiban csücsülő, napszemcsis kamikazék nem túl kifejező ábrázatát. A törések elég jó kivitelezést kaptak, az időjárás most is remek volt, de a legjobb részt ezúttal az éjszakai versenyek fényára jelentette. Maga a játékmenet is komolyodott a PS változathoz képest, mert itt az autók már fel tudtak borulni, és a sebességükből is visszavettek egy pöttyet. Érdekesség, hogy ha végigcsináltuk a karriert és a Hot Pursuit módot is, megkaptuk az NFS 3 összes (!) pályáját, az Empire Cityvel együtt. Nem semmi tartalmi kiegészítés. Hiába, akkoriban az EA még tudta, hogy kell megragadni a játékosokat.

Oldal V.: Porsche 2000

Need for Speed: Porsche 2000 - a forradalom

Az évente érkező NFS-ek egyre szebbek és jobbak lettek, ám ami 2000-ben történt, az mindenkit lesokkolt. A korábban az eszetlen száguldásra és őrületes sportautókra alapozó NFS széria egy minden addiginál rendhagyóbb résszel jelentkezett, ami a Porsche 2000 (vagy Unleashed) címet viselte. A játék a címéhez hűen kizárólag Porsche modelleket vonultatott fel, ám azokból az addigi összeset, szám szerint nyolcvanat. Az impresszív szám és a képeken mutogatott elképesztő grafika földbe döngölte a rajongókat, de ugyanakkor meg is ijesztette őket, hisz ez az újragondolás az NFS cím egyéniségének kukába hajításával ért fel. Sem a kritikusok, sem a játékosok nem tudták, mire számítsanak, szóval jobbat nem tudván csendben várták, hogy mi sül ki ebből.

Aztán megérkezett és úgy megosztotta a rajongókat, mint addig még egy NFS sem. A régi játékmenet úgy ahogy volt, kukába került, és az alapoktól tervezték újra. A fizika a legélethűbb lett, amit addig látott a széria, és az autók viselkedése is inkább esett a szimulátor kategóriába, mint az arcade autóversenyek közé. Az EA nem viccelt, amikor azt mondta, hogy az összes Porsche szerepel majd az NFS 5-ben: a legapróbb különbségeket képviselő modellek is elérhetőek voltak, és az összes között volt különbség mind vezetés, mind teljesítmény és fizikai összhatás szempontjából. Az NFS 5 számomra egyértelműen a sorozat legjobbja, mert tökéletes összhangot teremtett az arcade versenyjátékok és a szimulátorok között. Az irányítás itt már erősen kormányhoz írt volt, míg a rendőrök eltűntek és "csak" egy hosszú karriermódot kaptunk a nyakunkba. Érdekes módon nekem innen nem hiányzott a zsaruk állandó molesztálása. A Prosche 2000 hangulata és stílusa sokkal nyugisabb, elengedőbb volt, és az érzés, amit az emberben egy '50-es évekbeli Porsche vezetése kelt, nem éppen adrenalin után kiált. Pont ez volt az, ami sokaknál kiverte a biztosítékot. Míg a szakma imádta a játékot, addig a komolyabb rajongóréteg nem fogadta tárt karokkal, és részben ez is vezetett oda, hogy két évig nem jelent meg utána NFS játék. De ne szaladjunk annyira előre, az egy későbbi történet.

                                     

Az NFS 5 tálalása már-már művészi szintre hozta a játékipart. A grafika csodálatos volt (ez esetben a PS verzióról jobb nem is beszélni), a hang és zene tökéletes, a menük és a millió információ pedig felért egy autótörténeti dokumentumfilmmel. Fél évszázad Porsche-történelmét rázsúfolni egy CD-re nem semmi, de az EA Canada megcsinálta, és a játék a sok hiszti ellenére évekig a polcokon volt. Ha valakinek esetleg kimaradt ez az opusz, az sürgősen pótolja! Már csak azért is ajánlatos, mert ettől a ponttól lezárul az EA Canada közvetlen szerepe az NFS történelemben. Az EA egy új csapatot válogatott össze a Black Box Software cégér alá, és teljesen más útra terelte az NFS szériát. Én személy szerint az NFS 5-öt tartom az utolsó klasszikus Need for Speednek, a többiek pedig már egy teljesen más generáció szülötteit testesítik meg a szememben. Egy olyan generációét, melybe én már nem nagyon fértem bele.

Oldal VI.: Hot Pursuit 2

Need for Speed: Hot Pursuit 2

A 2002-es E3 több szempontból is nagy esemény volt. Először is itt mutatkozott be elsőnek a Doom 3, az Unreal 2, vagy épp a Splinter Cell, és hosszú évek után itt hallatott magáról először az NFS széria. A játék a Hot Pursuit 2 címet viselte, ezzel is tisztelegve a megváltó NFS 3 előtt, s egyben utalva rá, hogy a folytatás a régi irányvonal felélesztését tűzi ki célul. A játék első ízben jelent meg a következő konzolgeneráción, így a grafika is jóval szebbnek bizonyult. PS2, X-box, GameCube... mind kapott a jóból, és persze a PC-sek sem maradhattak ki. Vagy mégis?

A 2002 őszén megjelent Hot Pursuit 2 ugyanis messze elmaradt attól, amit a fanok vártak tőle. Legnagyobb hátránya a különböző konverziók súlyos különbségeiben rejlett, értendő ez a PS 2 változat javára. A játékmenet ugyanis nagyon komoly cenzúrában részesült az összes többi gépen. A PS2-es HP2-ben volt rendes visszajátszás, egyedi pályaelemek, jobb fizika és szebb grafika, míg az X-box, GC és PC portok egyaránt hiányolták ezeket. Bizony, nem volt normális visszajátszás sem. Csupán azokban a szögekben nézhettük újra a versenyt, amik vezetés közben is elérhetőek voltak (külső és "ütközős" nézet). Mondanom sem kell, enyhén felhúztam magam a dolgon, hisz imádtam a korábbi NFS-ek ezen opcióját, mert csak úgy lehetett igazán gyönyörködni a versenyekben és a verdákban, ha a futamok után a fotelből újravágva megnézhettük az egészet (A rendes replay sajnos csak az Underground 2-ben tért vissza.). De ez még mindig semmi! A PS2-es változatban a régi részekhez hasonlóan három lehetőségünk volt a zsaruk ellen, míg a többiben csak egy, s míg a Fekete Ördögön kilőhettünk egy szondát az út fölé, hogy lássuk, mi van előttünk, addig a portokból ez is kimaradt. Hogy miért, az rejtély, legalábbis én éveken át nem találtam rá magyarázatot. Csak azt tudom, hogy a PC-s HP2 szégyen volt az egész NFS szériára nézve, és hogy sem a gagyi AI, sem a primitív játékelemek (Robbanó hordókat dobáló rendőrhelikopter... Úristen, ezek meg akarnak ölni!?) nem nyertek bocsánatot. Minderre jött tejszínhabként a hatalmas gépigény és a kevés autó / pálya. Jó, mi? (A videón a Playstation 2 változat szerepel, csak hogy fájjon a szívünk!)

                                     

A Black Box nem vette sikerrel az akadályt, és az egyik legelszúrtabb Need for Speeddel debütált a piacon. Hibáztatni persze inkább magát az EA-t kell, mert ezalatt az EA Canada nagy erőkkel ontotta magából a sportjátékokat, több-kevesebb sikerrel. A HP2 tálalása amúgy nem volt rossz. A grafika szép volt (azért messze nem annyira, mint pl. a Gran Turismo 3-é), a zenék jók (a korábbi elektronikus irányt amcsi rockra cserélték), a meglévő pályák pedig pofásak. Sajnos időjárási effektek abszolút nem voltak rajtuk, ahogy a slideshow is kimaradt, nem is beszélve a műszerfalas nézetről. Áh, inkább hagyom is az egészet, mert az lesz a vége, hogy valami csúnyát írok...

Oldal VII.: Underground 1-2

Need for Speed: Undergorund 1-2

2003-ra az EA úgy döntött, hogy kukába dobja az addigi NFS koncepciót. A HP2 nem volt elég sikeres, ráadásként pedig túl nagy falat volt számukra a hasonló tartalmat (is) kínáló Gran Turismo széria. Ahhoz, hogy legyőzhetetlenek maradjanak, kell valami átütő, amit eddig még senki sem csinált. Valami egyedi. Valami... ami olyan, mint a Halálos Iramban című film! A Black Box új NFS-e nem kisebb fába vágta fejszéjét, mint az illegális autóversenyzés viszonylag reális bemutatásába. Mi kell ehhez? Egy rakás neoncső, sok japán "tuningautó", bikinis csajok, és persze...

... rendőrök, a nyugalom megzavarása végett. Azaz hogy ez kéne, mert a legutolsó feltétel nem teljesült, s így az NFSU úgy szeretett volna "illegális" lenni, hogy nem volt semmi tétje a dolognak. A játékmenet az autók tuningolására és a karriermódra támaszkodott, főellenfelekkel és mindenféle japán autócsodákkal. A siker zajos volt, noha nem a kemény rajongótábor hallatta, hanem a sok fiatalabb játékos, akiket elvarázsolt az NFSU eredeti stílusa. Mert akár szerettük, akár utáltuk, el kellett ismerni, hogy az Underground eredeti volt a javából. Az már fájt ugyan, hogy az EA a fejlesztés alatt sokszor beszélt úgy a játékról, mint élethű versenyprogramról, s a végeredmény egy minden eddiginél butább száguldozás lett, de annak az NFSU több volt, mint jó, és csak ez számít. Egyedüli nagy negatívuma az volt, hogy a rendőrök hiánya miatt hamar unalomba fulladt, és az AI is sokkal butább volt, mint bármely régebbi NFS játékban. Kárpótolt ezért a hihetetlen grafika és a klassz zene, ami ezúttal tényleg nagyot dobott a játékon. A törések viszont eltűntek sajnos, és hosszú ideig (2007-ig) nem is láttuk őket viszont.

                                     

A 2004-es Need for Speed: Underground 2 (a videón is a 2 van) egyetlen dologban változott nagyot, s ez a nyílt város szerepeltetése volt. Arra mentünk, amerre akartunk, s ahol épp versenyt jelzett a radar, ott lehetett a lovak közé csapni. Megjelentek a járműkategóriák (tuningautók, izomautók, stb.), és a szabadság egyedien nagy teret engedett az autós játékok szerelmeseinek. Szerencsére az NFSU 1-2 teljesen ugyanaz volt az összes platformon, sőt, a PSP még kapott is egy saját Undergroundot Rivals címen. Bevallom, nekem nem volt a szívem csücske az U2 se, de ettől függetlenül jó kis játék volt, ami azonban jócskán feledésbe merült a következő lépcsőfok miatt. Az Underground széria nem tartott sokáig, de üdítő színfolt volt a helyét rég nem lelő sorozatban, s a nagy anyagi siker hosszú időre meghatározta az NFS játékok fejlődési irányát.

Oldal VIII.: Most Wanted

Need for Speed: Most Wanted - Az új klasszikus!

2005-ben már új szelek fújtak a játékiparban. Vészesen közeledtek az újgenerációs konzolok (X-box 360, PS3 és Wii), velük pedig egy rakás új játék, amik megint fenyegetést jelentettek az EA-nek (PGR3, Gran Turismo 5...). Az új NFS már nyár óta a csapból is folyt, s úgy tűnt, a mamutcég semmit sem bíz a véletlenre. A Need for Speed: Most Wanted az X-box 360 egyik kezdőcímének lett bejelentve, de ezzel együtt jött az összes gépre, ami akkoriban kapható volt. PS2, X-box, GameCube, GBA, PSP, PC... minden és mindenki Most Wanted lázban égett. Az EA folyamatosan adta ki az újabbnál újabb képeket a játékból, s felfedte, hogy ezúttal visszatérnek a rendőrök is, keményebben, mint valaha. Lesz egy rakás autó, egy élőszereplős videókkal tálalt történet, milliónyi tuning és észveszejtő grafika. Nos, lett is.

A Most Wanted úgy vonult be a történelembe, mint az újgenerációs NFS-ek igazi királya. Repkedtek a milliós eladások, a 9+-os értékelések, egyszóval mindenki imádta a játékot. A történetet ezúttal (ja igen, ezt talán nem is írtam... az Underground 2 óta története van az NFS játékoknak) egy fiatal sofőr szemszögéből élhettük át, aki egy csúnya átverés folytán elveszti kocsiját, és ősi ellensége, Razor a rendőrök kezére küldi. Utolsó mentsváruk Mia, a falatnyi cuccokban flangáló csajszi, aki az utolsó pillanatban siet a segítségünkre. Se kocsink, se nevünk, csak egy senkik vagyunk a nagyvárosban. Mielőtt azonban leugornánk az első hídról, Mia megmondja, mi lesz. Fel kell küzdenünk magunkat a rendőrségi fekete lista (Most Wanted List - innen a cím) élére, amin most Razor áll, hogy visszanyerjük autónkat és vele együtt a becsületünket is.

                                 

Jó-jó, nem egy nagy történet, de nem is ez volt a lényeg. A játék megtartotta a szabad várost, ezúttal nappali fényében, s mind e mellé meghívta a rendőröket is. A körözés amolyan GTA-s kivitelben zajlott, azaz minél több borsot törtünk a szerv orra alá, annál komolyabb erőket mozgósítottak ellenünk. Elérve egy bizonyos hírhedtséget, minden terület épp aktuális bossa hajlandó volt kiállni ellenünk, s az ő játékszabályai szerint kellett megnyernünk a kihívást hogy átvehessük a helyét a fekete listán. Sajnos maga a játék az utolsó szálnyi realizmust is elvesztette. A MW nem más, mint őrült száguldozás, egy "cool" futam, ami bár nagyon szórakoztató tud lenni, messze van attól, aminek egy Need for Speednek lennie kéne. Scriptelt versenyek, nuku AI, őrjítő sebesség és ámulatba ejtő grafika... ez volt a Most Wanted. Habár a játék az X360 egyik legnagyobb kezdőcíme volt, látszott rajta, hogy a fejlesztők még nem ismerték eléggé a gépet. A sebesség stabilan 25 fps volt, ami sokat rontott a sebességérzeten, és az élsimítás is hiányzott a repertoárból, így megint a PC-s konverzió vitte a prímet.

Oldal IX.: Carbon és Pro Street

Need for Speed Carbon és Pro Street

Vészesen közeledünk a végjátékhoz. Az NFS széria túl van megannyi újrakezdésen és viszontagságon, generációváltáson és rajongótáboron. Ám ettől a ponttól kezdve súlyos zuhanás veszi kezdetét. A fénye kopni kezd, sikerei alábbhagynak, híre pedig gúnyos mosolyok és keserű fintorok hozójává alacsonyodik. A cím, mely egykoron a játékosok álma volt, lidércnyomás lesz, s kezdődik az egész a 2006-os Need for Speed Carbonnal. Persze nem kell egyből megijedni, a Carbon ugyanis azon felül, hogy minimálisan visszalép, még nem több, mint rossz ómen a jövőre nézve. Kifejezetten nem rossz, sőt nekem jobban tetszett a Most Wantednél, de ez egyéni vélemény. A játék története közvetlen folytatása a MW-ének, és ezúttal Carbon Citybe kalauzol el minket, ahol megannyi ismerős arc vár ránk. A feladatunk  az utcák teljes ellenőrzése volt, ismét egy szabad város és rendőrös miliő kellős közepén.

A Carbon játékmenete sok újdonsággal nem szolgált, noha kaptunk egy új versenymódot, ahol szerpentineken kellett bizonyítanunk bátorságunkat. A megszokott stílust fel akarták dobni a csapattársak szerepeltetésével, akik elviekben a versenyen lettek volna a segítségünkre, de hogy őszinte legyek, én már az első komolyabb megmérettetéskor kirúgtam az összeset. Sokszor inkább idegesítettek a pályán, mintsem hogy hasznot hoztak volna. Ismét éjszaka játszódott a játék, és a grafikáért egy az egyben a MW motorja felelt, ami miatt kissé kopottasnak is tűnt 2006-ban. Az autók mozgása jobb, reálisabb volt, mint a Most Wantedben (mondjuk annál nem nehéz élethűbbet csinálni...), és az AI is javult, de a túl kevés újdonság hamar a süllyesztőbe lökte a Carbont. Az EA épp ezért úgy döntött, hogy a következő játékukban visszahozzák a régi körversenyeket, és igazi versenyprogramot faragnak az NFS-ből. Nem jött össze.

                                     

Ez volt a Pro Street, ami ígéretesnek indult, de már meghaladta a Black Box srácainak képességeit. Az alap koncepció egy részletes törésmodellel (!) felszerelt, versenyszabályokra építő félszimulátor volt, de az eredmény ezt csak részben teljesítette. Mikor az EA fejesei meglátták a produktumot, úgy gondolták, hogy pucér csajokkal talán el lehet adni, ám a botrány, ami ebből kerekedett, felért minden marketingkampánnyal. A program maga nem elég, hogy unalmas, csúnya (egyedül a kocsik néztek ki jól), ötlettelen és buta volt, de még a multija is messze alulmúlta azt a színvonalat, amit az ember várt volna egy ilyen volumenű alkotástól. Konzolokon a fix framerate-nek köszönhetően még elment a dolog, de a PC-s társadalom fel volt háborodva. A program gépigénye megette a legjobb konfigurációkat is, és ennek ellenére semmit sem nyújtott, ami miatt érdemes lett volna beruházni rá. Ezen sorok írója is nagyon szerencsés, mert kipróbálta a demót, mielőtt megvette volna. Most lenne egy tizenkétezres poháralátéte.

Oldal X.: A jövő...

A jelen és a jövő: Need for Speed: Undercover; Shift; World Online; Nitro

Az utolsó NFS játék tavaly jelent meg és minden eddigi próbálkozást alulmúlt. Az Undercover olyan rossz visszhangra lelt a játékosok körében, hogy az EA elvette a projektet a Black Boxtól, és szétosztva három címen kezdett dolgozni, melyek elvileg idén látnak majd napvilágot. Bár nem volt túl rég, azért ejtenék pár szót az Undercoverről is. A program a Most Wanted szellemi utódjának készült, mert mind a Carbon, mind a Pro Street megmutatta, hogy  mire nem vágynak a sorozat rajongói. Ennek ellenére az Undercover messze a legunalmasabb és leginkább rókabőr-szagú epizód az NFS történelemben, s ugyan nem olyan botrányos, mint a Hot Pursuit 2 volt, szerény személyem valahol egy szinten látja a két játékot. Lehúzás volt mind a kettő, melyek azon felül, hogy besározták a patinás sorozatot, semmit sem értek el. Nagy kár.

Sok dologról nem ejtettem szót, s ez főként a helynek köszönhető. Az NFS ugyanis nem merült ki a különböző epizódok portolásában. Volt itt kérem V-Rally sorozat, ami a PS-es korában még a Need for Speed címet is megtartotta egy epizód erejéig. Volt Motorcity Online, ami a Test Drive Unlimited elődjének tudható be, csak épp rosszkor jelent meg rossz helyen. 2001-ben erre még nem volt kész az online játékos társadalom. De órákig lehetne itt még beszélni a be nem tartott ígéretekről, a sok-sok fanok által készített modifikációról, vagy épp arról, hogy merre is tart az NFS széria. Ez utóbbira éppenséggel van némi nyom, mert a jelenleg készülő három játék a különböző NFS rajongókat célozza meg. A Shift azoknak szól, akik a Porsche óta ácsingóznak egy jó szimulátorra. A World Online azoknak, akik a Motorcityt siratják a mai napig. S végül ott a Nitro a Most Wanted szerelmeseinek.

                                     

                                                                             A videót superbayan készítette

Ennyi fért mára a kis visszatekintésünkbe. Előszeretettel várjuk az új Need for Speedek megjelenését, és amint itt lesznek, megígérem, hogy be is számolunk róluk. Addig is azonban van mit pótolni, mert nem hiszem, hogy sokan vannak, akik az összes NFS részt ismerik. Higgyétek el, tanulni sosem késő!

Chocho

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward