1. oldal

Bár a Need For Speed széria minősége meglehetősen hullámzó volt az elmúlt évtizedben, az utóbbi pár esztendőben azért nem igazán lehetett okuk panaszra a sorozat rajongóinak, hiszen hibáik ellenére az arcade-esebb vonalat képviselő Hot Pursuit, és a szimulátorosabb Shift is jól sikerült programok voltak. Mivel a pozitív kritikák mellé korrekt eladások is párosultak, nem csoda, hogy az Electronic Arts nem hagyta parlagon heverni egyik legsikeresebb franchise-át. Olyannyira nem, hogy ebben az esztendőben két NFS-t is kaptunk, hiszen a komolyabb vezetési élményt nyújtó Shift 2 mellett elkészült a könnyedebb szórakozást ígérő The Run is. Utóbbi egy érdekes kísérletként is felfogható, lévén az EA és a Black Box stúdió megpróbálta összegyúrni az autóversenyzést és a filmszerű játékmenetet, létrehozva ezáltal egy olyan hibridet, amelynek minden percében úgy érezhetjük magunkat, mintha egy nyári popcorn-mozi szereplői lennék. A nagy kérdés persze az, hogy szükség van-e erre a furcsa házasságra, akarnak-e a versenyzés megszállottjai robbanásokat és lövöldözéseket látni egy Need For Speed játékban?

Annak ellenére, hogy valószínűleg nem sokan hiányolták ezt a játékelemet, a fejlesztők úgy gondolták, hogy igenis szükség van valamilyen főszereplőre és történetre egy NFS játékban, ezért megalkottak számunkra egy többé-kevésbé szimpatikus főhőst, Jack Rourke-ot. Róla hamar kiderül, hogy nem éppen puszi pajtások a helyi maffiával, így éppen kapóra jön neki egy, az Egyesült Államokat átszelő verseny, aminek köszönhetően megléphet előlük. Az említett verseny során San Franciscóból indulva kell elérni New Yorkba, ami közel 4000 kilométeres távot jelent. Bár szeretnénk még mesélni egy kicsit a történetről, az az igazság, hogy ennyiből áll az egész. Lesz pár rövid párbeszéd Jack és az őt támogató hölgyemény között, illetve a játék felénél részesei lehetünk egy gyalogos (!) üldözésnek is, ám ettől még nem nevezhetjük sztoriközpontúnak a játékot. Ami persze nem probléma, hiszen egy versenyjátéknak nem ez a lényege, a kérdés inkább az, hogy minek vesződtek vele egyáltalán a fejlesztők.

Egy gondolat erejéig térjünk ki az előzetes videókban látott quick time eventekre, hiszen sok játékos felhördülését váltották ki ezek a jelenetek. Jó hír, hogy mindössze a The Run két pontján fogunk beléjük futni, egyszer a történet kezdetén, máskor pedig a fentebb említett gyalogos üldözéskor. Nem mintha hiányoznának, hiszen semmit sem tesznek hozzá a játékmenethez. Így ismét adódik a kérdés, hogy vajon miért is volt rájuk szükség?

2. oldal

De lássuk miként is épül fel az új Need for Speed „sztorimódja”? Nem kell semmi egetverőre gondolni, tulajdonképpen előre meghatározott versenyek sorozatáról van szó. A San Francisco és New York közti táv tíz fő szakaszra lett felosztva, melyeken belül számos rövidebb etap található. Ezeken kell teljesítenünk különféle célokat, hogy egyre előrébb küzdjük magunkat a 200 versenyzőt szerepeltető ranglétrán. Mivel nem mi határozzuk meg, hogy mikor és hol fogunk versenyezni, az egész játék meglehetősen lineáris lett, ami nem minden esetben rossz, viszont igencsak szokatlan egy autóversenyes játéktól. Az említett célok tulajdonképpen a különféle versenytípusokat jelentik, melyekből nincs túl sok, egészen pontosan háromfajta futamból állnak a szakaszok. Az egyik esetben adott számú versenyzőt kell megelőznünk a célvonalig, a másikban idő alatt kell teljesítünk egy bizonyos távolságot, a harmadikban pedig szintén előzgetni kell az ellenfeleket, ám minden pozíció megszerzésére csak adott mennyiségű időnk van. A „történet” bizonyos pontjain meg kell küzdenünk egy-egy főellenséggel is, ami csak annyiban tér el a sima versenytől, hogy ezek a karakterek nevesítve vannak (a töltőképernyő alatt olvashatunk róluk pár sort), és természetesen nagyobb kihívást nyújtanak, mint a mezei ellenfelek. Sajnos akármilyen versenyről is van szó, tapasztalni fogjuk, hogy akármilyen rosszul, vagy jól vezetünk, az ellenfelek folyamatosan csalnak, hogy mindig benne legyünk az akció sűrűjében. Ha nagyon lassúak vagyunk, látványosan lelassítanak, ha viszont jól vezetünk, akkor igyekeznek mindig a hátsónkban lenni. Ez miatt viszont egy idő után kiég a játékos, hiszen teljesen mindegy mit csinálunk az első kilométereken, a lényeg csak annyi, hogy az utolsó 1-2-n húzzunk bele és gyorsan előzzünk meg mindenkit a cél előtt.

Az autók kezelését illetően nem sokat változott a helyzet a Hot Pursuit óta. Továbbra is teljesen arcade az irányítás, az egyetlen különbség, hogy az autók kevésbé hajlamosak keresztbe csúszni kanyarodáskor. Kis túlzással a féket el is felejthetjük, hiszen az éles kanyarokat leszámítva még csak lassítanunk sem kell a játékban. Bár az autók karosszériája sérül az ütközések következtében, ennek természetesen semmilyen hatása sincs a kocsik vezethetőségére. Egy frontális ütközést azért még így sem úszhatunk meg, viszont nagy probléma ekkor sem történik, mivel ilyenkor a játék automatikusan visszarak minket egy mentési pontra, melyekből több darab is található a pályákon. Ezt a visszatöltést mi is megtehetjük, ha esetleg nem vagyunk elégedettek a teljesítményünkkel. Bár első blikkre nem túl szimpatikus a rendszer, azért megvan az az előnye, hogy ha el is rontunk valamit, akkor sem szükséges az elejéről kezdenünk az egész versenyt, hanem elég csak az utolsó szakaszt megismételnünk (igaz így is csak rövidebb és könnyebb lesz a játék). Ami viszont bosszantó, hogy néhány esetben a program már akkor visszatölti a korábbi mentést, ha lemegyünk az útról. Az érthető, hogy egy kanyarlevágás miatt megbüntetnek minket, ám minimális pályaelhagyásért túlzás ez a szankció.

3. oldal

Bár a Hot Pursuittal ellentétben a rendőrös üldözés nem központi eleme a játékmenetnek, a zsaruk ezúttal is megpróbálják megkeseríteni az életünket. Túl sok vizet ugyanakkor nem zavarnak, legtöbbször csak kísérnek minket, illetve picit meglökdösnek oldalról, de nagyon ritkán mutatnak be valamilyen agresszívabb manővert. Nincsenek szöges útakadályok sem a játékban, a legtöbb, amit tehetnek, hogy felállítanak egy foghíjas úttorlaszt, amin persze könnyedén áthajthatunk. Ráadásul ezek mindig előre meghatározott helyeken, scriptelt módon zajlanak, ha újrakezdünk egy szakaszt, már nem fognak meglepetést okozni. És ezzel el is érkeztünk a játék egyik legzavaróbb jellemzőjéhez, a scriptelt eseményekhez. A filmszerű élményt a fejlesztők úgy próbálták megvalósítani, hogy a versenyek bizonyos pontjain valamilyen látványos esemény részesei lehetünk. Ennek legegyszerűbb formája, amikor a rendőrök megpróbálják utunkat állni, ám vannak ennél durvább elemek is a The Runban. Néha üzemanyag hordókat robbantanak fel előttünk az ellenfelek, vagy leszakad előttünk egy acélgerenda, sőt egyszer még egy helikopter is a nyomunkba ered, és a levegőből nyit tüzet ránk. Bár ezek az első alkalommal igencsak látványosak, eléggé kilógnak az alapvetően versenyzésen alapuló játékmenetből. Kissé frusztráló volt például, amikor azért kellett újrakezdeni többször is egy szakaszt, mert a maffia autóiból tüzet nyitottak ránk, és ripityára lőtték a kocsinkat. Ilyenkor nincs mit tenni, addig kell szlalomozni az úton, amíg véget nem ér a scriptelt esemény, közben pedig imádkozhatunk, hogy a kocsi bírja a golyózáport. Az egyetlen pont, ahol viszont igazán élvezhető ez az előre rögzíthető helyzet, az a trailerekben és a demóban is látott lavinás szakasz, amikor egy hegy lábánál kell versenyeznünk, miközben a lezúduló sziklák és hó egyre inkább eltorlaszolja az utat. Kár, hogy a játékban csak egy ilyen nagyvolumenű esemény van.

A linearitás és a játékmenet túlzottan scriptelt mivolta miatt nem is olyan meglepő, hogy a sztorimódon rettentő hamar végig lehet rohanni. A beépített számláló alapján közepes nehézségi szinten 2 óra 20 perc alatt teljesítettem a teljes távot, ami őszintén szólva nem túl hosszú játékidő. Persze attól még nem kell a sarokba dobni a játékot, hogy befejeztük a fő versenyt, hiszen vannak más módok is, bár azt hozzá kell tenni, hogy ezek nem sok újdonságot nyújtanak. A fő verseny egyes szakaszait külön-külön is elindíthatjuk, hogy javítsuk rajtuk az időeredményünket, ráadásul ezeken a versenyeken gyakran más lesz a feladatunk, mint amit a sztorimód alatt az adott pályán láthattunk. Aki ezzel nem lenne elégedett, az belevághat a multiba, bár játékmódokban az sem bővelkedik. Tulajdonképpen csak szimpla versenyeket lehet futni, melyek a járműkategóriák, illetve a helyszínek alapján vannak csoportokra osztva. Két érdekesség azért bekerült a többjátékos módba. Az egyik, hogy a versenyek előtt mindig véletlenszerűen dől el, hogy a bajnokság győztese mit fog kapni, így egyszer lehet, hogy csak pár tapasztalati pont lesz a győztes jutalma, máskor viszont akár autót is lehet nyerni. A másik említésre méltó dolog, hogy minden versenyen teljesíthetünk különféle feladatokat, amikért extra tapasztalati pont jár. Ilyen lehet például, hogy előzzünk meg x darab autót a bajnokságban, vagy fussunk 3 versenyt egy adott autótípussal. Ennek köszönhetően akkor is jókora XP ütheti a markunkat, ha a versenyek alatt nem tudunk az első helyek egyikén végezni.

4. oldal

Bár a scriptelt játékmenet és a hozzánk igazodó, "csaló" ellenfelek nem sok embernek fognak tetszeni, a technikai megvalósítást illetően nincs miért szégyenkeznie az új Need For Speednek. A játék alatt a Battlefield 3-ban debütáló Frostbite 2 motor dolgozik, aminek köszönhetően egészen jól fest a játék, főleg a PC-s verzió. Konzolokon sem vall kudarcot program, bár az alacsonyabb felbontás miatt néhány helyen kevésbé részletesek a textúrák, mint a számítógépes verziónál. Az autók kidolgozására viszont egyik esetben sem lehet panaszunk, még akkor sem, ha egy Forza 4 szintjét nem érik el a The Run modelljei. Ami viszont igazán dicséretet érdemel, az a helyszínek, versenyek változatossága. Több tucat futamot fogunk teljesíteni az Államokat átszelő verseny során, és ezek mindegyike egy új helyszínen játszódik. Lesznek városi futamok (New York, San Francisco, Las Vegas), száguldani fogunk a kietlen, kopár vidékeken elterülő autópályákon, még a hegyekbe is felmegyünk, ahol a jeges út és a hó nehezíti meg a dolgunkat. Az audió rész esetében talán csak az autók hangjaiban találhat az ember kivetnivalót, mivel sok járgány esetében teljesen egyforma a motorhang. A zenei felhozatal viszont ezúttal nagyszerű lett (ellentétben a Hot Pursuittal), a dinamikus, tempós számok jól illenek egy ilyen üldözésekkel teli versenyjátékhoz. A technikai megvalósításhoz kapcsolódóan viszont meg kell jegyezni, hogy bár ez a legszebb, a PC-s port hagy némi kívánnivalót maga után. A kontrollereket ugyanis nagyon nehezen ismeri fel a játék, jómagam nem is tudtam rendesen beállítani a Logitech gamepademet, így billentyűzettel kellett belevágnom a The Runba. Igaz, egy ennyire arcade jellegű program azzal is tökéletesen irányítható, de ez azért elég zavaró hiba.

Ez talán egy kicsit személyes lesz, de vegyes érzelmekkel fejeztem be az új NFS játék tesztelését: bár bizonyos helyeken magával tudott ragadni, és élveztem az egyedi helyszíneken zajló futamokat, a nyilvánvalóan csaló AI és a néha már-már fájdalmasan scriptelt jelenetek folyamatosan kizökkentettek a hangulatból. Ha mindehhez hozzáveszem a kevés versenytípust nyújtó egy- és többjátékos módot, talán érthető, hogy miért nem jutalmazhatom magasabb pontszámmal a The Runt. Reméljük a következő Need For Speed már masszívabb tartalommal jelentkezik.

Platformok: PC, Xbox 360, PlayStation 3, Wii, Nintendo 3DS

Tesztelt platform: PC, PlayStation 3