Előszó

Néhány hete a WDTV Live és a „sima” O!play járt tesztlaborunkban, amelyek igen jó benyomást keltettek, igaz, az ASUS terméke feliratkezelésben sajnos alulmaradt a konkurenciával szemben, de a gyártó azóta kiköszörülte a csorbát, ugyanis számos új firmware-t adott ki készülékéhez, amelyek az általunk kifogásolt problémák közül mindenre megoldást nyújtanak. Ez a mai tesztben is látszani fog.

Nos, jelen pillanatban úgy gondoljuk, hogy a piac egyik legütőképesebb szereplője a WD kínálatában lévő WDTV Live, ám ez a mostani teszt alkalmával könnyedén megváltozhat, ugyanis vendégül láttuk az ASUS O!Play lejátszójának AIR kiadását, amely elődjéhez képest annyiban bővült, hogy kapott egy memóriakártya-olvasót egy 802.11n szabványú WiFi adaptert, amellyel reményeink szerint az 1080p-s állományok vezeték nélküli hálózaton keresztül történő megtekintése sem jelent majd különösebb kihívást a rendszer számára. Az ASUS mellett egy „újonc”, az LG terméke is helyet kapott a mezőnyben. A gyártótól eddig nem láthattunk – vagy csak mi nem vettük észre – olyan Full HD-s multimédia lejátszót, amely a fent említett vállalatok megoldásaival felvehetné a versenyt. Végül, de cseppet sem utolsó sorban, a német székhellyel rendelkező RaidSonic egyik multimédiás lejátszóját is vendégül látjuk az IcyBox sorozatból.

Nézzük is a versenyzőket részletesen, egyenként!

ASUS O!Play AIR - hardver

Az ASUS új O!Play sorozatú lejátszója a korábbi modellel ellentétben már egy 802.11n szabványra épülő WiFi adaptert is tartalmaz a szokásos 10/100-as Ethernet port mellett, amelynek nagy hasznát vehetjük, ha a számítógép/NAS és a televízió két külön helységben található, ám mielőtt még belemennék a részletekbe, nézzük meg, hogy pontosan milyen csomagban, milyen kellékekkel érkezik az ASUS új lejátszója.

 

Az O!Play AIR csomagolása rendkívül tetszetős, a doboz hátulja pedig ezúttal is informatív: magyar nyelvű leírást is tartalmaz a főbb tulajdonságokkal kapcsolatban, persze csak dióhéjban. A doboz belsejében két szinten foglalnak helyet a kellékek: az elsőn maga az O!Play AIR terpeszkedik, míg alatta az összes kiegészítőt, leírást, illetve tartozékot találjuk. A csomagolás igényes és tetszetős, de ezt már megszokhattuk.

Az alsó szinten megtaláljuk az eszköz működéséhez szükséges táp adaptert, amely egy notebook adapterre hasonlít: egy téglalap alapú műanyag dobozban kap helyet maga a trafó, ebből egy kábel a lejátszóhoz, egy kéttűs tápkábel (amilyet a villanyborotváknál is használnak) pedig a konnektor felé tart. A gyártó angol szabványú villásdugót is ad a készülékhez, mi ehelyett a felesleges kábel helyett sokkal szívesebben látnánk egy HDMI kábelt a csomagban, mert ez ugye sajnos szokás szerint most is hiánycikk. A kellékek sorában a távirányító és a hozzá tartozó két darab AAA elem, valamint egy RCA A/V kábel van jelen. Ahhoz, hogy ne jelentsen gondot a beüzemelés, egy gyors üzembehelyezési útmutatót is kapunk a termékhez egy CD társaságában, amelyen magát a felhasználói kézikönyvet is megtaláljuk, amely többnyelvű, azaz magyar fejezetet is tartalmaz.

Maga az O!Play AIR ugyanazt a dizájnt alkalmazza, mint 802.11n WiFi adapter nélküli elődje. A készülék matt fekete műanyag házzal büszkélkedik, amelynek elő- és oldallapjai körül egy fényes plexiborítás húzódik, amely a matt fekete műanyaghoz hasonlóan nagyon-nagyon érzékeny az ujjlenyomatokra és a porra, azaz sűrűn takaríthatjuk, ha sokat taperoljuk. Alap esetben taperolásra nem lesz szükség, ugyanis ha egyszer beüzemeltük a rendszert, atom biztosan működni fog. A készülékhez kapunk egy normál méretű, ergonomikus kialakítással rendelkező távirányítót is, amelyről pár sorral később bővebben is foglalkozunk. Előbb nézzük magát a lejátszót.

Az O!Play AIR bal oldalán két darab USB 2.0-s port helyezkedik el, ám ezek közül a bal szélső tulajdonképpen egy eSATA porttal van kombinálva: az eSATA csatlakozón zajlik az adatátvitel, míg az USB 2.0-s port az eszköz áramellátásáról gondoskodik. A portot hagyományos USB 2.0-s csatlakozóként is használhatjuk, csak úgy, mint a modernebb alaplapoknál. Ugyanezen az oldalon találjuk a RESET kapcsolót is, ami a készüléket alaphelyzetbe állítja vissza. Lefagyás alkalmával hasznos lehet, de szerencsére ilyet a hosszadalmas próba alkalmával egyszer sem tapasztaltunk.

A készülék hátlapi csatlakozói között a már említett 10/100 Mbps-os Ethernet port, egy 1.3a szabványra épülő HDMI port, valamint egy optikai audió kimenet és egy RCA A/V kimenet van jelen. A jobb szélső csatlakozó a táp adapter kábelét fogadja. Ami hiányozhat a körítésből az egy koaxiális audió kimenet és egy komponens RGB videó kimenet. Mivel ezeket úgyis kevesen használják, a gyártónál úgy döntöttek, hogy nem kerülnek a lejátszóra.

A másik oldalon végre egy kártyaolvasó is helyet kapott, ami az előző változatból, azaz a HDP-R1-ből hiányzott. Az újdonság a CF, az SD/MMC és az MS/MS DUO memóriakártyák olvasásával tökéletesen megbirkózik, így a fényképezőgépből vagy videó kamerából kivett memóriakártyát egyből behelyezhetjük a lejátszóba és minden különösebb bűvészkedés nélkül azonnal megtekinthetjük fotóinkat és videóinkat kedvenc tévénken. Az előlap semmi különöset nem tartalmaz: itt világító kék ledek árulkodnak arról, hogy éppen működik-e a rendszer, a WLAN vagy a csatlakoztatott adattároló.

 A mellékelt távirányító kényelmes fogást biztosít, a gombok elhelyezése tökéletes, vagyis pár perc ismerkedés után már magabiztosan tudjuk kezelni a főbb funkciókat, akár sötétben is. A távirányító két darab AAA elemmel üzemel, de ezeket kiválthatjuk akár akkumulátorokkal is. Egy fokkal talán gazdaságosabb megoldás. Egyből szembetűnhet, hogy a távirányítón nincs „Search” gomb. Ebből rögtön gondolhatjuk, hogy nincs keresés funkció: jól gondoljuk. Helyesebben végül is van, de csak az internetes tartalmak esetén érhető el.

ASUS O!Play AIR - szoftver

 Az ASUS O!Play AIR szoftver szintjén rendkívül jól kezelhető és könnyen átlátható, már ami a kezelőfelületet és a beállításokat illeti. A főbb témakörök jól elkülönítetten menükbe vannak szedve, így hamar megtalálhatjuk azt a beállítást, amit éppen keresünk. Az audió menüpontban az éjszakai módot kapcsolhatjuk ki- és be, ami halkabb médialejátszást (hangerő) jelent. A videó felületen a kép fényerejét, kontrasztját, valamint a felbontást lőhetjük be. Ez utóbbiból szerencsére bőven van választási lehetőség, így semmi ok az aggodalomra. A videó menüpontban a zajszűrést is ki- illetve bekapcsolhatjuk.

 

A fotónézegetés alkalmával megadhatjuk, hogy milyen gyakorisággal kövessék egymást a képek, valamint az egyes képek között pontosan milyen áttűnési effekt legyen. Itt többféle lehetőség közül választhatunk, csak ki kell tapasztalnunk, hogy ízlésünknek melyik felel meg legjobban. Az utolsó menüpont ebben a részben a Ken Burns effekt ki- és bekapcsolását teszi lehetővé. Erről az effektről bővebb információkat - például arról, hogy hogyan is kell elképzelni - a lenti videóból kaphatunk.

A következő nagy témakör a hálózat beállítása. Ez a terület sokak számára misztikusnak minősül, pedig nincs benne semmi különleges. Ha nem akarunk IP címmel szenvedni, akkor hagyjuk DHCP módban a menüt, így routerünk majd kioszt egy szabad IP címet a rendszernek, már ha ott is engedélyeztük a DHCP módot. A vezetékes hálózat beállítása gyerekjáték, egyszerűbb nem is lehetne. Akik most azt hiszik, hogy jó, de akkor cserébe majd a WiFi-vel lehet bőven szenvedni, azok tévednek.

A WiFi beállításakor csak arra kell figyelnünk, hogy a routerben a Broadcast SSID opciót engedélyezzük, különben nem fogja látni az O!Play AIR a vezeték nélküli hálózatot. Legalábbis az 1.09P firmware-ig, abban ugyanis kézzel is megadhatjuk az SSID-t, valamint a titkosítás módját is (WEP, WPA, OPEN), amire a fenti képeken látható 1.05P firmware esetében nincs lehetőség. A hálózati kulcsot a távirányító gombjainak segítségével tudjuk beírni a bal alsó képen látható kis képernyő-billentyűzet segítségével. Egyszerű kezelni, de bonyolultabb, sok karakteres jelszó esetén beleőszülünk, mire bepötyögjük a kódot (ám így biztonságos, és csak egyszer kell túlesni rajta).

A szerkezeten a teszt alkalmával első körben 1.05P firmware volt jelen, amellyel meggyűlt a bajunk (fenti videó). Az időzóna kiválasztásánál látszólag kifagyott a készülék, de egyszer türelmesen vártunk pár percet és csak beállította az általunk kért időzónát. A másik a csapnivaló feliratkezelés volt: az SRT kivételével gyakorlatilag semmilyen feliratot nem volt hajlandó hibátlan magyar ékezetes betűkkel megjeleníteni a készülék. Ezzel csak arra akarjuk felhívni a figyelmet, hogy mennyire fontos a firmware frissítése, mert ahogy feltöltöttük a szerkezetre az 1.09p firmware-t (a "P" itt a PAL verziót jelenti) konkrétan leesett az állunk a csodálkozástól. Az egy dolog, hogy megjelentek az internetes tartalmak (Picasa, Flickr, netes rádió, netes TV, időjárás-jelentés), de rajtuk kívül végre működőképes lett az időzóna-beállítás, megjelent a menüben a kép tulajdonságainál a hue és saturation beállítás, valamint kaptunk elalvás-időzítőt is (lenti képek). A legnagyobb dolog mégsem ez, hanem az, hogy az O!Play AIR-t szinte kicserélték. A feliratkezelés megjavult, a könyvtárak böngészésénél megjelent egy kis "Edit" menüpont, amivel törölni, átnevezni és másolni lehet a könyvtárakat és végre gyakorlatilag hibátlan lett a lejátszó. A további tapasztalatokról majd a teszteknél számolunk be.

 

IcyBox IB-MP305A-B - hardver

A második lejátszó a német RaidSonic kínálatából érkezett. A merevlemez nélküli IcyBox modell csomagolása a szokásos színvilágban pompázik és talán egy picivel informatívabb, mint az ASUS O!Play AIR csomagolása. A doboz belsejében igényesen becsomagolva találjuk magát a lejátszót, de egy külön kartondobozba rejtve a készülékhez tartozó kellékek és leírások is jelen vannak. 

A termékhez egy gyors üzembehelyezési útmutató, valamint egy felhasználói kézikönyv jár, telepítő lemezt a vállalat nem ad, de tulajdonképpen nagyon nincs is rá szükség. A kábelek között egy RGB, vagyis komponens kábel és egy RCA A/V kábel van jelen, rajtuk kívül csak egy európai szabványú táp adaptert kapunk a szerkezethez. A csomagban még egy picike távirányító is lapul: a szerkezetből egy kartondarab lóg ki, amely arra hivatott, hogy a 2032-es gombelem pozitív oldala és a távirányító elektronikája között megszakítsa a kapcsolatot, azaz meggátolja, hogy idő előtt lemerüljön az áramforrás. Eredeti megoldás. A HDMI kábelt még véletlenül se keressük, ugyanis a gyártó pont ezt spórolta ki a csomagból csak úgy, mint az összes többi konkurens. Na jó, vannak kivételek, majd nemsokára mutatunk is egyet.

Maga a lejátszó egy igen pofás darab. A gyártó sötétszürke/fekete szálcsiszolt alumínium ház alá rejtette a készülék elektronikáját, ami olyannyira jól sikerült, hogy nem kel szégyenkeznünk miatta, ha egy modern nappaliba pakoljuk. A ház tetejére IcyBox Multimediaplayer feliratot gravíroztak, amely szintén különleges megjelenést kölcsönöz a szerkezetnek. Az előlapon egy ezüst színű bekapcsoló gombot találunk, valamint egy kis kijelzőre hasonlító plexi lapot, amely kis kék ledek által megvilágított szimbólumok segítségével adja tudtunkra, hogy a szerkezet, illetve a különböző részegységek (USB-s adattároló) működnek-e. A lejátszó bal oldalán semmilyen csatlakozó nem lapul, a jobb oldalon viszont találunk egy USB 2.0-s portot, valamint egy kártyaolvasót is, amely SD/SDHC, MMC és MS formátumú memóriakártyák használatát teszi lehetővé. Ezekről egyszerűen lejátszhatjuk fotóinkat, videóinkat vagy akár zenéinket is.

A hátlapi kivezetések között egy USB 2.0-s port, egy 10/100 Mbps-os Ethernet csatlakozó, valamint egy 1.3a szabványra épülő HDMI port van jelen Rajtuk kívül találunk még egy RCA A/V kimenetet és egy RGB videó kimenetet is. A bal szélső csatlakozó a táp adapter kábelét fogadja.

 

A készülékhez mellékelt pici távirányítóról sajnos már nem tudunk ódákat zengeni. A gyártó nagyon-nagyon rosszul gondolta, hogy majd jó lesz, ha a főbb gombok köré sűrítjük az összes fontosabb funkció nyomógombjait, ugyanis egy ilyen pici eszköznél ez áldás helyett inkább átok. A gombok elhelyezkedését nagyon nehéz megszokni és a távirányító felépítése sem partner abban, hogy hamar megtanuljuk az egyes gombok helyét. A Search gomb jelenléte pozitívum, de az, hogy a "return" gombot eldugták a gombáradat közé, az már egyáltalán nem aratott osztatlan sikert. A távirányító túlságosan kicsire sikeredett és inkább a dizájnra mentek a készítők, mintsem arra, hogy könnyen használható terméket adjanak át a mozizásra és kikapcsolódásra vágyó felhasználóknak. A pici gombelem használatának köszönhetően az egység kétségkívül könnyebb hagyományos társainál, de ezt a hajunkra kenhetjük, ha a gombokat sötétben képtelenek vagyunk megtalálni. A távirányító mentségére legyen mondva, hogy a teszt végén már egészen jól kiigazodtunk a gombok között sötétben is. Talán az lehetett a probléma, hogy a két jó távirányító mellett a RaidSonic megoldása túl nagy kontrasztot képviselt pici, kompakt felépítésével és rendhagyónak minősülő kialakításával.

IcyBox IB-MP305A-B - szoftver

Az IcyBox szoftver szintjén egy átlagos megoldásnak minősül. Első indításkor viszonylagos kellemetlenség, hogy a rendszer németül üdvözöl minket, sőt, a menü minden egyes része németül olvasható. Ettől lehet, hogy páran megijednek majd, de ne tegyék! A System menü első menüpontjáig kell csak eljutni a távirányító segítségével, ahol a nyelvek közül kiválaszthatjuk a talán valamivel szimpatikusabb, de mindenképpen könyebb tájékozódást ígérő angolt. Magyar nyelvet itt sem találunk, mint ahogy a másik két készüléknél sem. A másik zavaró vagy inkább szokatlan dolog az az, hogy nem egy nagy képernyőn, fülekkel elválasztva látjuk a beállításokat, mint a másik két készüléknél, hanem menükre lebontva, amelyekből ki- be kell lépkedni, azaz a rendszer nehezebb átlátni, de egyáltalán nem megszokhatatlan, mivel a felépítés ettől eltekintve logikus és egyszerű, mint egy faék.

A menüben a fotó, videó és film ablakoknál szinte ugyanazokat tudjuk módosítani, mint az ASUS termékénél, sőt, a logikai felépítés is nagyon-nagyon hasonlít az ASUS megoldására. Az utolsó menüpontban találjuk a hálózati beállításokat, amelyek ebben az esetben is egyszerűen, pár másodperc alatt elvégezhetőek. A legjobb eset a DHCP mód, legalábbis konfigurálás szempontjából, ekkor ugyanis két-három gombnyomással túl lehetünk az egész herce-hurcán. A termék ugyan beépített WiFi adaptert nem tartalmaz, de USB-s WiFi stick támogatásával rendelkezik. A WiFi konfigurációkat külön profilokba menthetjük, így akár több WiFi hálózat beállításait is eltárolhatjuk, amelyek közül egyszerűen és gyorsan tudunk választani. Ez nagyon-nagyon ötletes megoldás, jár is érte a hatalmas pirospont. A WiFi beállításoknál természetesen lehetőségünk van mind routerhez (Infrastructure), mint pedig másik WiFi eszközhöz (AD-HOC) csatlakozni. A csatlakozáshoz könnyedén megadhatjuk a kulcsot legyen szó WEP, WPA vagy akár WPA2-es titkosításról, egyik sem okozhat gondot. Sajnos ezt a funkciót USB-s WiFi stick hiányában nem tudtuk kipróbálni, de a gyártó weblapján található információk szerint a B/G, sőt, az N szabványra épülő WiFi adapterekkel is tökéletesen elboldogul a rendszer.

Hogy a menü pontosan hogyan is épül fel? Ezt az alábbi videóból megtudhatjuk. Arra is választ kaphatunk, hogy mire gondoltunk az első pár sorban, amikor a menü felépítését kritizáltuk. Mellesleg a videón az is jól látszik, hogy a menü kezelése kicsit lassan történik, azaz minden váltás előtt "gondolkodik" egy kicsit a rendszer.

 

LG XF2 - hardver

A következő a sorban az LG terméke. A gyártóról sokan nem is gondolnák, hogy ebben a kategóriában is kínál megoldásokat a felhasználók számára, mielőtt megkaptuk a tesztkészüléket, bizony szégyen vagy nem szégyen, mi sem gondoltuk volna, hogy az LG repertoárjában találhatunk multimédiás lejátszót, amely ráadásul több szempontból is érdekes. No de mindent a maga idejében.

Az LG újdonsága egy meglehetősen dizájnos dobozban érkezik, amelyen már messziről kiszúrjuk a feliratot: „HDMI cable included”. Nocsak, ez már most érdekesnek ígérkezik, ugyanis eddig egyetlen gyártó multimédiás lejátszójához sem kaptunk HDMI kábelt. Az első jó benyomás. A csomagolást szemügyre véve láthatjuk, hogy a készülék milyen főbb technológiákat támogat, de itt semmi extrát nem találunk.

A doboz kibontása után egy vékony műanyag tálcán tárul elénk maga a lejátszó és a hozzá tartozó pici távirányító. A lejátszó esetében fényes, mondhatni zongoralakk hatású borítást használtak, amellyel a későbbiekben sajnos bőven lehet gondunk, ha sokat hurcolásszuk a szerkezetet. Márpedig miért is ne cipelnénk magunkkal, mikor ez tulajdonképpen nem is egy egyszerű multimédiás lejátszó, hanem egy 500 GB-os külső adattároló is egyben!

A távirányítót és a lejátszót tartalmazó szint alatt elénk tárul a kiegészítők sora is. Az újdonsághoz kapunk egy HDMI kábelt, egy tápkábelt, amelyre angol- vagy európai szabványú villásdugó adaptert pattinthatunk fel egy egyszerű mozdulattal attól függően, hogy éppen melyikre van szükség. A kínálatban a gyors üzembehelyezési útmutató mellett egy kis CD is helyet kapott, gyakorlatilag ezen találjuk a felhasználói kézikönyvet, amely csak angol és koreai nyelven érhető el. A tartozékok között itt is jelen van egy gombelem, amely a kisméretű távirányító működéséhez szükséges, de rajta kívül egy speciális kompozit kábelt, valamint egy kompozit -> euroscart átalakítót is ad a gyártó. Ahhoz, hogy a beépített 500 GB-os merevlemezre gond nélkül tudjunk fájlokat másolni, kapunk egy dupla USB 2.0-s kábelt is: az egység két USB 2.0-s portot használ a zökkenőmentes adatátvitelhez és tápellátáshoz. Mi a WD Passport meghajtónk rövid USB 2.0-s kábelével használtuk az eszközt, amellyel gond nélkül működött. Hopp, a legfontosabbat majdnem kifelejtettük: a fényes felület megóvásának érdekében egy szép bársony tokot is kapunk a lejátszóhoz, hogy minél biztonságosabban tudjuk magunkkal cipelni.

A kellékek után nézzük meg magát a lejátszót. A szerkezet kagyló formájával igazán tetszetősnek mondható, a tetején lévő fényes bevonat pedig csak tovább fokozza a különlegességet. Viszont ez a bevonat egyben átok is, hiszen nagyon durván vonzza a port és rettenetesen könnyen karcolódik, egyszóval nagyon-nagyon vigyázni kell rá. A készüléken egy jópofa menügomb-sor is helyet kapott, ám ezek a gombok nem szokványos mikrokapcsolók, hanem érintőgombok. Segítségükkel beléphetünk a főmenübe, tallózhatunk a különböző fájlok között, sőt, természetesen elindíthatjuk a lejátszást is. A gombok a lejátszó működése közben szép kék fényben pompáznak. A szerkezet felső részén találjuk az infra vevőt egy picike ablak mögött, erre figyeljünk oda. Ha nem felénk néz, nyomkodhatjuk a távirányítót, mint süket a csengőt, hatást akkor sem érünk el.

A készülék jobb oldalának alján találjuk a bekapcsoló gombot, ami akkor jön jól, ha a távirányító eleme lemerült, vagy csak éppen nem találjuk azt. A készülék oldalán pici szellőzőket is kialakított a gyártó, de a rendszer hűtéséről egy kisméretű ventilátor is gondoskodik, amely az XF2 alján kapott helyet. Ez a légkeverő alap esetben, ha a menüben kószálunk, picit zavaróan magas hangon üzemel, de ha elindítunk egy filmet vagy zenét, akkor az már elnyomja a magas frekvenciás zajt. Ez a helyzet a későbbiekben, ahogy a ventilátor csapágyazása kopik, csak rosszabbá válhat. Kár érte, elég zavaró tulajdonság. A készülék alján négy gumilábat helyezett el a gyártó, amelyek a merevlemez által keltett rezgéseket csillapítják, valamint lehetővé teszik a friss levegő bejutását a rendszerbe.

A szerkezet tetején, ahol az LG logót is látjuk, négy darab csatlakozót találunk. A bal szélső a táp adapteré, a mellette lévő a HDMI 1.3a port, míg tőle jobbra a kompozit videó kimenet speciális jack csatlakozóját látjuk, a jobb szélen pedig egy miniUSB port lapul. Az USB porttal a szerkezetet a számítógéphez kapcsolhatjuk, ám ekkor a multimédiás funkciók kikapcsolnak, az egység úgy viselkedik, mint egy „egyszerű” külső HDD. A készülék külső USB-s adatforrásból nem képes tartalmakat lejátszani, a mikroUSB port csak PC-s kapcsolatra használható adatmásolás céljából.

Az LG termékéhez egy picike távirányítót kapunk, amelybe hasonló gombelem kell, mint az IcyBox megoldásába. A távirányító pici mérete ellenére rendkívül könnyedén kezelhető, a gombok elhelyezése értelemszerű és logikus, amit a RaidSonic IcyBox-ának távirányítójáról még erős túlzásokkal sem mondhatnánk el. Az elemet ennél a terméknél is a távirányító alján, egy speciális kis fiókban kell elhelyezni, ahogy az a fenti képen is látható. A távrányító összességéebn jól átgondolt felépítéssel rendelkezik, fogása kényelmes, még annak ellenére is, hogy a megszokott TV távirányítóknál jóval kisebb. Ez a termék kellemes csalódás, nem csak távirányító tekintetében, de erről majd a következő oldalon.

LG XF2 - szoftver

Az LG készülékének bemutatása után most lássuk, hogy milyen szoftverrel van dolgunk, ha a legalapvetőbb beállítások valamelyikét kívánjuk módosítani. A gyártó egy annyira, de annyira egyszerű kezelőfelületet készített nekünk, hogy ennél átláthatóbbat már nem is lehetne.

A System fülön a szokásos nyelvválasztási lehetőséget és a feliratkódolás menüjét találjuk, rajtuk kívül a firmware frissítés és a képernyőkímélő menüje van jelen. Ezen az oldalon képet kaphatunk arról is, hogy a belső, 500 GB-os merevlemezen pontosan mennyi szabad hely van még. Ötletes és nagyon egyszerű. A Movie, azaz film fülön a felbontással, képaránnyal, fényerővel és köntraszttal kapcsolatos beállításokat találjuk, de itt adhatjuk meg a felirat alapértelmezett méretét is (kicsi, közepes vagy nagy). Apró hiányosság, hogy az előnézeti képet nem tudjuk letiltani, emiatt pedig sokszor nehézkes a lépkedés a könytárak tartalma között, ugyanis a lejátszó minden fájl tartalmát automatikusan meg szeretné mutatni, de ettől lelassul a távirányító jeleinek feldolgozása, azaz lassabban veszi észre a rendszer, hogy már régen nem arra a fájlra vagyunk kíváncsiak, amelyikkel ő éppen szenved.

 

A fotó menüpontban a képnézegetés közben jelentkező áttűnési effekteket, valamint a képváltás gyakoriságát és a háttérzene engedélyezését, illetve tiltását találjuk. Itt megadhatjuk azt is, hogy a rendszer ismételje-e, vagy sem a képeket. A háttérzenénél egyébként lehetőség van kedvenc zenéink lejátszására is: a Favorite gomb megnyomásával az adott zene a kedvenceink közé kerül, így a lejátszó fotó nézegetésnél automatikusan el is indítja az adott számot, ha engedélyezzük a háttérzenét. Ötletes.

A Music, avagy Zene menüpontnál az éjszakai módot, valamint a kimenő audió jel típusát tudjuk beállítani. Itt lehetőség van a zene közben látható "kivezérlés jelző / 3D Equalizer" típusának beállítására is. Azt, hogy a rendszer ismételje-e a számokat, szintén itt állítható be. A szerkezet távirányítójának EDIT gombját használhatjuk tallózás közben az adott mappa átnevezéséhez vagy törléséhez, ami igen hasznos funkció. Hasonló megoldást az ASUS O!Play AIR esetében is találunk, igaz, ott egy menüpont felel a fent említett funkciókért.

 

 

Tesztek és fogyasztás

A lejátszók képességeit egy igen-igen terjedelmes gyűjtemény segítségével vizsgáltuk. A tesztfájlok között voltak szép számmal olyanok, amelyek szerepelnek a készülékek által támogatott kiterjesztések között, de olyan fájlokat is megnéztünk, amelyek a repertoárból elvileg hiányoznak, "sosem lehet tudni" alapon. Az alábbi néhány sorban képekkel illusztrálva próbáljuk bemutatni, hogy milyen kezelőfelület fogad minket az egyes versenyzőknél fényképnézegetés, zenehallgatás és filmnézés közben, ez utóbbinál arra is kitérünk, hogy mi a helyzet az olykor-olykor ingoványosnak minősülő területtel, vagyis a feliratok kezelésével. Ennél a tesztnél már sok-sok készülék elvérzett, most kiderül, hogy a három új szereplő mire képes.

Képek és fotók

Támogatott fájlkiterjesztések tekintetében igen egyforma a mezőny. Mindhárom készülék megbirkózott a negyméretű JPG képekkel, de a PNG állományokkal sem volt gond, sőt, a GIF fájlokat is megjelenítették a versenyzők, ám ez utóbbi területen apró szépséghiba, hogy egyikük sem boldogult az animált GIF fájlokkal, azokból mindig csak az első képkockát voltak hajlandóak megmutatni.

A képek nagyíthatóságával nem volt baj, a versenyzők egyformán rugalmasan kezelték a kérdést. A fotókat el is forgathatjuk, sőt, információkat is szerezhetünk róluk, úgy, mint méret, felbontás és a készítés dátuma. Az ASUS esetében a távirányító fel és le gombjaival forgathatjuk el a képet, a másik két versenyzőnél ezt menüpontokkal tehetjük meg. A képnagyítás az LG-nél a legkényelmesebb, mert ott külön gomb van a nagyításra és a kicsinyítésre, míg az IcyBox-nál menüben kell szenvednünk, az ASUS készülékénél meg az egyetlen nagyítás gombot kell nyomogatnunk, kicsinyíteni nem tudunk, csak ha végigmegyünk 16X-os nagyításig, utána ugrik vissza a kép eredeti méretre. Háttérzenét mindhárom készüléknél használhatunk képnézegetéskor, az LG-nél azonban az általunk kedvencekbe pakolt zenék lejátszását is kérhetjük diavetítés alatt.

[bold]Zenelejátszás

[/bold]A zenelejátszással kapcsolatos feladatokkal mindhárom termék tökéletesen megbirkózott. A veszteségmentes tömörítéssel rendelkező fájlok közül csak az ape nem ment, a wav és a flac fájlokkal azonban mindegyik szerkezet elbánt. A wma és az ogg sem jelentett problémát, sőt, a DTS -> sztereó konverzióval kapcsolatos akadályokat is hibátlanul vették az egységek (HDMI).[bold]

[/bold]

A fenti képeken az egyes lejátszók felhasználói kezelőfelületét látjuk, tulajdonképpen mindhárom megfelel az igényeknek, azaz tudja ismételni a zenéket, tudnak tekerni és megmutatják a fájllal kapcsolatos legfontosabb információkat. A legszimpatikusabb talán az IcyBox megoldása lehet letisztultsága miatt, de ez erősen szubjektív dolog, hiszen ahány ember, annyi ízlés. Érdekesség, hogy az LG-nél a távirányítón lévő Favorite gomb megnyomásával a zenét egy külön Favorite könyvtárba helyezi a készülék, majd fotónézegetéskor - ha a kedvencek lejátszása menüpontot választjuk - akkor a kedvenc zenéink közül fog csemegézni a lejátszó.

[bold]Filmek és feliratok

[/bold]

A filmeknél volt esemény bőven. Kezdjük talán a pozitívumokkal, aztán jöhet az igazi feketeleves. A lejátszók közül mindenki képes volt elbánni a mov, movhd, h.264, mkv, mp4, m2ts, avi (xvid,divx) és wmv/wmvhd fájlokkal. A DTS -> sztereó konverzió mesésen működött mindegyik készüléknél. A lejátszók kétszeres sebességig előre hanggal együtt tekerték az állományokat, a maximális elérhető tekerési sebesség 32X-es volt mindhárom terméknél. Az LG-nél volt egy olyan opció is, hogy lassítva is lejátszhattuk az adott filmet (Slow mode 3/4, 1/2, lassított hanggal, aztán 1/4, 1/8 és 1/16 hang nélkül). A lejátszóknál nem találtunk olyan fájlokat, amelyeknél kép- vagy hangbeli problémákkal szembesültünk volna. Kipróbáltunk egy igen magas bitrátás, úgynevezett KillerSample mkv fájlt is, amellyel egyik szerkezet sem tudott mit kezdeni. Az ASUS készüléke kiírta, hogy "FrameRate Too Big" és nem játszotta le a fájlt, az LG és az IcyBox azonban elindította, de csak fekete képernyő fogadott minket és egy fél hang sem jött ki a hangszórókból.

Érdekesség, hogy az IcyBox a csatlakoztatott adattárolón található fájlokat csoportosítja, és ha a film, zene vagy kép menükbe lépünk, akkor ömlesztve kapjuk az arcunkba az összes fájlt, könyvtárak nélkül. Ez a funkció a media library opció kikapcsolásával szerencsére letiltható. Ha nem akarjuk letiltani, de néha-néha könyvtárszerkezettel szeretnénk böngészni, akkor a menüben az "All USB" opciót kell kiválasztani a film, zene vagy kép menüknél. A DVD fájlok menüvel együtt szőröstül-bőrüstül mentek mindhárom terméken, sőt, a Blu-ray RIP sem okozott problémát.

A sok-sok pozitívum után csapjunk bele a lecsóba, és nézzük, hogy milyen problémákkal találkoztunk. Az ASUS O!Play AIR esetében első körben az 1.05P firmware-rel próbálkoztunk (ez volt gyárilag rajta), amely kb. annyira hatékony, mint egy marék döglött, szárított lepke. Ebben az esetben az srt és a sub fájlok mentek csak, az mkv fájlok esetében, ha ASS formátumú felirat volt az mkv konténerben, akkor ékezetes betűk helyett kaptunk egy csomó krix-kraxot, és akár fejre is állhattunk, akkor sem változott a helyzet (értsd.: bármilyen opciót választottunk ki a karakterkódolásnál, egy sem ment). Ezek a problémák el is tűntek azután, hogy az 1.09p firmware-t feltettük a lejátszóra. Innentől kezdve UTF8-as kódolás beállításával minden felirat ment. A második ASUS képen a régi firmware feliratkezelése látható. Siralmas, de szerencsére a múlté, az új firmware-rel ragyogóan ment a gép.

A második probléma az IcyBox tesztelésekor fogadott minket. Ez a lejátszó csak az srt és a sub fájlokkal volt hajlandó megbirkózni, az mkv konténerben elhelyezett ASS feliratokkal nem boldogult, de ha srt is volt az mkv-n belül, akkor nem volt baj, azzal ment. Egyszóval, ha ezt a lejátszót választjuk, akkor az mkv fájlokon belül egy átkonvertált srt feliratfájlt is el kell helyeznünk, amit használhatunk addig is, míg egy friss firmware-rel el nem tűnik ez a hiba.

Az LG esetében egy furcsaságra lettünk figyelmesek: a nyelvet mindvégig English módban kellett hagyni ahhoz, hogy a magyar feliratok tökéletes megjelenítés mellett üzemeljenek. A fenti képek közül a középső jól szemlélteti, hogy milyen krix-krax áradattal szembesültünk, ha Central-European kódolást állítottunk be, amely mellesleg alap esetben a helyes beállítás kéne, hogy legyen.

Az ASUS esetében a 802.11n WiFi kapcsolat mellett kipróbáltuk, hogy mennek-e az 1080p-s filmek. Első körben az O!Play AIR-rel egy légtérben, körülbelül 3 méteres távolságban helyeztük el a routert, ekkor nem volt akadály a szerkezetek között, hibátlanul ment a lejátszás. Második körben egy viszonylag vékony falon keresztül kellett átmenniük a jeleknek, légvonalban maximum 3 méteres volt a távolság a router és az O!Play AIR között, de ekkor sem vettünk észre akadozást, mindössze annyi volt a különbség, hogy a videó egy picit lassabban indult el.

[bold]Extrák

[/bold]

A lejátszók közül az IcyBox és az ASUS O!Play AIR rendelkezik néhány extrával. Az IcyBox esetében internetes rádiók hallgatására van lehetőség, míg az ASUS O!Play AIR ennél jóval többet kínál. Az internetes rádió adások mellett internetes tv adásokat is nézhetünk, sőt, a Picasa és a FlickR fényképei között is böngészhetünk. Az utolsó és egyben legérdekesebb szolgáltatás az időjárás-előrejelzés, ami néhány magyar város esetében is használható. A felsoroltak az alábbi pár képen láthatóak.

[bold]A fogyasztás

[/bold]Az egyes lejátszükat fogyasztás szempontjából is megvizsgáltuk. A mérést első körben üresjáratban végeztük el, méghozzá úgy, hogy a kiegyenlítettebb küzdelem érdekében az ASUS O!Play AIR-re és az IcyBox-ra is rákapcsoltunk egy külső merevlemezt egy 250 GB-os WD Passport meghajtó személyében. A második mérést már HD film lejátszása közben ejtettük meg: vizsgáltuk a minimális és a maximális fogyasztást, amelyek között alig-alig volt különbség, majd az így kapott átlagot táblázatba foglaltuk.[bold]

[/bold]Ahogy az a fenti képen is látszik, az IcyBox és az ASUS O!Play Air nagyjából azonos fogyasztás mellett üzemelt. Az abszolút tesztgyőztes ebben az esetben az LG XF2-es lejátszója lett, amely üresjáratban 8W-tal, míg teljes terhelés mellett 11W-tal érte be.

Melyiket és miért?

A teszt végén egyértelmű kép alakult ki az egyes versenyzőkről, amelynek értelmében végre véleményt mondhatunk a termékekről. Azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy az elmúlt pár hónapban igen sokat erősödött a mezőny és a lejátszók egyre kevesebb hibával kerülnek forgalomba, ami az egyre fejlettebb szoftveres támogatásnak köszönhető, de persze még mindig vannak kisebb-nagyobb hiányosságok, amelyeknek javítása a következő pár hónap feladata lesz.

Ezenkívül a készülék sajnos nem rendelkezik USB porttal, legalábbis azon az egy mikroUSB-n kívül, amellyel a számítógéphez kapcsolhatjuk, azaz külső adatforrást nem tudnk vele használni, mindent, amit le akarunk játszani, előbb az 500 GB-os merevlemezre kell átmásolni. Ez tulajdonképpen csak nézőpont kérdése, hogy gondot jelent-e: van akinek igen, van akinek nem. A kérdést más oldalról kell megközelíteni. A gyártó az XF2 személyében egy olyan szerkezetet kínál, amely hordozható merevlemez és egy igen ütőképes multimédiás lejátszó egyben. Akinek arra van szüksége, hogy fényképeit, zenéit és filmjeti bármikor magával vihesse és akár vendégségben, akár szállodában bármikor megtekinthesse, annak ez a készülék kell. Aki nem tud élni Ethernet vagy WLAN támogatás nélkül, az úgysem fog érdeklődni a készülék után, ahogy az sem, aki külön erősítőt használna filmnézéshez (nincs optikai kimenet). Mindenki másnak azonban egyértelműen ajánlott vételnek minősítjük a lejátszót! A szerkezet 48 000 Ft körüli összegért vásárolható meg, de ebben már benne van az 500 GB-os beépített merevlemez is, ami önmagában is kitesz kb. 20 000 Ft-ot.

A 44 000 forint körüli ár kicsit magas, de cserébe kapunk egy ütőképes lejátszót, ami vezetékek nélkül is megbirkózik rengeteg audió/videó tartalommal, sőt, elődjével ellentétben még beépített kártyaolvasót is kínál. Viszont csak és kizárólag az gondolkodjon rajta akinek szüksége van az n-es WiFi-re és a kártyaolvasóra, mert különben nagy a különbözet a kistestvéréhez képest (Asus HDP-R1 O!Play), ami viszont az új firmware-rel egyértelműen ajánlott vétellé vált, hiszen a legolcsóbb az általáunk tesztelt gépek közül. Nagyon szoros a verseny közte, és a WD TV Live! között.

[italic][bold]

Asus O!Play

LG XF2

A tesztben szereplő multimédiás lejátszók közül az O!Play AIR-t az ASUS Magyarország-tól, míg az IcyBox-ot a Juventus Team-től kaptuk kölcsön! Köszönet értük!

[/bold][/italic]