A Jon Peddie Research elemzői tálalták a GPU piac legfrissebb statisztikáit, amelyek arról rántják le a leplet, hogyan teljesítettek az egyes szereplők az év utolsó negyedévében, valamint a teljes GPU piac alakulásáról is adnak némi információt.

Az adatok szerint a teljes GPU piac elég jelentős mértékben, mintegy 3,4%-kal nőtt az elmúlt év utolsó negyedévében, ez a növekedés pedig nagyrészt az AMD-nek köszönhető, ugyanis a vállalat szállítási mutatója nem kevesebb, mint 22,6%-kal emelkedett. Ezzel egy időben az Nvidia esetében 1,9%-os csökkenés mutatkozott, vagyis az elmúlt időszak nagy nyertese az AMD, hiszen az Intel háza táján is 0,2%-os csökkenést láthatunk negyedéves szinten.

Galéria megnyitása
Amennyiben a teljes GPU piacot nézzük, érdekes kép rajzolódik ki, hiszen az AMD ezen a téren most már megelőzte az Nvidiát: míg előbbinek 19%-os, addig utóbbinak csak 18%-os részesedése van, ám az Intel mindkettőjüket felülmúlja a maga 63%-os eredményével. Ezekben a számokban a dGPU-k és az iGPU-k egyaránt benne vannak, amelyek az x86 alapú eszközökben kapnak helyet. Érdekes lesz látni, hogy az Intel videokártyáinak idei megjelenésével hogyan változik majd a kép, de erre majd csak később kapunk választ.

Amennyiben csak a videokártyák szegmensére koncentrálunk, akkor azt láthatjuk, hogy az Nvidia dominanciája még mindig nincs veszélyben, ugyanis a vállalat 73%-ot hasított ki magának a piac képzeletbeli tortájából, míg az AMD-nek meg kell elégednie 27%-kal. Ide tartozik az az érdekesség is, hogy az elmúlt negyedév folyamán az AIB piacon 12,17%-os növekedés mutatkozott, vagyis ennyivel több videokártya fogyott.

Az elemzés tartalmaz még további említésre méltó adatokat is. A PC piac az említett negyedév folyamán 1,99%-os növekedést produkált, éves szinten pedig még ennél is nagyobb, 3,54%-os növekedés figyelhető meg, ami egyáltalán nem hangzik rosszul. A gazdára talált konfigurációk esetében 31,9% tartalmazott dGPU-t, azaz dedikált videokártyát, ami negyedéves szinten 0,19%-os csökkenést jelent.

Az aktuális negyedév már nem feltétlenül lesz ilyen rózsás, ugyanis a szezonális hatások miatt amúgy is gyengébb forgalmat szokott produkálni a piac ebben az időszakban, most azonban a koronavírus-járvány is rontja a piaci esélyeket, ugyanis a beszállítói láncot érzékenyen érinti a helyzet, így a termékek gyártásában kisebb-nagyobb zavarok várhatóak. Utóbbiak sajnos dráguláshoz is vezethetnek, és ehhez hozzá jön még az elég gyenge forintárfolyam is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

67 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2020. márc. 3. 13:26
#7

Az elmult x idoszakban az eladasai nagyobbak voltak mint az nvidiaje.

Ennyi.

De ez egy fel eve meg nem volt igy.  Es fel ev mulva sem lesz igy de lehet mar egy honap mulva sem. (roszzindulat on. beallitottak a gyogyszerezesuket es igy egy honap probakimenot kaptak a potencialis vasarloik).

Es nem mindenki cserelte le a vga-jat.

Azaz mennyi amd es nv van hasznaltban a gepekben meg mindig erosen harmadik lehet.

Nyilvanvalo hogy az amd iszonyu energiat ol az ilyen jellegu  marketingbe (masik cpu-ja szar meg mi vagyunk a kiralyok mert tobbet adtunk el mint a masik cimu cikkek tomkelege).

Eleg egy ket idiota hangadot megvenni azta faszsagot fogja lehozbi az osszes tobbi luzer.

Bihus
Bihus
2020. márc. 2. 17:34
#6

" A teljes GPU piacon már átvette a vezetést a vállalat az Nvidiával szemben "

Ez mondjuk nem igaz, mert nem a vezetést vette át, hanem a második helyet. Az Intel vezet. Vagy az ilyesmi lényegtelen? Esetleg második helyen is lehet vezetni? :)

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2020. márc. 2. 9:04
#5

Szerintem ha az iPon igazán nagyot akarna kaszálni, úgy oldaná meg a kommentelési lehetőséget, hogy minden hozzászólás elküldéséhez egy 15-20 másodperces reklámvideót kellene megnéznie az illetőnek, kivéve, ha volt a boltban egy hétnél nem régebbi vásárlása.

Terror
Terror
2020. márc. 2. 9:43

@Mosdatlan_falusi Vagy kitölteni egy cpatchát, valahányszor meglátogatod az oldalt!

manbali82
manbali82
2020. febr. 29. 9:14
#4

nem videókártya forgalom hanem GPU

és ha ezt nézzük már tudjuk is hogy miért ez a torzítás, a tetvedék konzolok miatt... amibe roncs AMD hardver kerül, 

és fog sajnos az új generációba is, azaz 0 előrelépés várható, gyakorlatilag egy budget PC szintjét hozza majd jövő év elején...

mind1, sajnos a Noobok és a Lowok hardvere az AMD, és abból elég sokan vannak, és lesznek is a csodásan szarrábutítás világában (okostelefonos zombik 100 milliói, akik pl. képesek besétálni a vonat alá is akár...)

Whysper
Whysper
2020. márc. 3. 8:26

@manbali82  És ki  a  fene  venné meg a   Konzolt  egy  400.000   Ft-os  2080 Ti  GPu-val? Aztán a komplett GPu meg legyen  700.000 ft.  Nem tudom miért baj ,hogy  next GEN  konzol is sokkal erősebb lesz a mostaninál és  megfogod venni 200.000 Ft-ért.   Lesz fejlődés ,mert hardwaresen    Sugárkövet még az atya úristen is majd benne.  Ezt lehet belepréselni  Konzol árba aztán ,ha 300.000 Ft lesz a konzol akkor meg az lesz a baj igaz ,hogy hát ,de hát hát  eddig csak 120 votl nem.

Menelasz
Menelasz
2020. febr. 29. 1:02
#3

Terrornak a 27% "tizenszázaléknak" felel meg, hehe. Néhány játékban azért én is tapasztalok textúra hiábkat NV alatt, ami például AMD alatt nem jött elő, mégsem sírok miatta kedves Ottó. Nem értem neked miért fáj ha másnak gondja van! Nyilván nem lehett gondod, mert neked van a legjobb géped és te tudsz mindent a legjobban számítógép előtt ülve. Szerintem olyan ember lehetsz a hétköznapokban, aki ha lát valakit leejteni egy tál kekszet, fogod magad és jól belerúgsz még a szerencsétlebe mint inkább helyette segítenél neki, persze kézenfogva Terroral és a többi haveroddal...

hunspirit
hunspirit
2020. febr. 28. 14:13
#2
  • Blackscreen

  • Random restart

  • Ne használj discordot, chrome-ot vagy bármit ami használja a hardware accelerationt játék közben

  • Nincs raytracing

  • Rosszabb Teljesítmény/Fogyasztás mutató még gyártástechnológiai előny ellenére is

  • DDU, Windows Reinstall egy egyszerű drivercseréhez

  • Grafikai anomáliák

  • Microstutter

  • Freesync vagy működik vagy nem

  • Driverben lévő funkciók vagy működnek vagy nem

  • Hiba esetén hónapok kellenek mire egyáltalán elkezdenek foglalkozni vele (NV-nél még a héten kinntvan a fix mielőtt észrevennéd a hibát)

  • Display driver stopped responding

  • A kártya teljesítménye különböző játékok alatt jelentősen eltérhet

  • Az out of the box órajeleit sem mindig képes elérni/tartani, még az is lehet h grafikai hibák keletkeznek emiatt

és a lista még mehet tovább ...

De a lényeg hogy 5%-al olcsóbb mint a kapzsi NVIDIA (ahol minden elsőre működik), szóval vegyétek!

s_otto
s_otto
2020. márc. 3. 16:52

@Whysper

Ez igen. Az nv-nél meg 2018 november óta van. Érezhető a különbség? Majd 2 év lemaradás? :D

 Figy, akkor kivesszük a listából, és berakunk 3 újat, ami majd lesz az nv-nél. Mondjuk 5nm gpu, 128Gb ram, meg legyen egy hárombetűs, azt úgy is komáljátok, mittomén GFF. Na tetszik?

Gondolom nem probléma, hiszen ha az amd-nél a majd lesz is játszik, akkor gondolom az nv-nél is. :D

s_otto
s_otto
2020. febr. 28. 14:00
#1

Várható volt. Mint az intel esetében, akinek bár nincs dvga-ja, mégis 63%-os a részesedése, az amd laptop részesedés növekedésével nő a gpu aránya is, illetve a konzolokba is tolják.

Ha csak a dvga-t nézzük, az nv brutál 73%-ot birtokol.

tomchee
tomchee
2020. márc. 2. 0:06

@errorcode06 Én attól tartok, ha tényleg 50%-al erősebb lesz, minta 2080Ti, akkor az 50%-al drágább is lesz. :/ 
Valahonnan meg kell térülnie, annak a sok fejlesztésnek.

Vissza az oldal tetejére