NAGYOT ESETT AZ NVIDIA ÁRBEVÉTELE ÉS PROFITJA AZ EGY ÉVVEL EZELŐTTIHEZ KÉPEST

Egy évvel ezelőtt rekordbevételt könyvelhetett el a cég, így nem is csoda, hogy most, a korrekció után hatalmas esést mutat a jelentés.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2019. máj. 20. 18:32
Nagyot esett az Nvidia árbevétele és profitja az egy évvel ezelőttihez képest

Az Nvidia 2020-as pénzügyi évének első negyedéve elég csapnivalónak tűnik, ha az előző évhez hasonlítjuk az eredményeket, ám a kép egy kicsit csalóka, hiszen tavaly ilyenkor rekordbevételt ért el a cég, ami nagyrészt a kriptovaluta-bányászatnak köszönhető. Ha a 2018-as pénzügyi év első negyedévéhez hasonlítjuk a számokat, akkor viszont már azt látjuk, hogy éves szinten 14,6%-kal nőtt a teljes árbevétel, míg a profit „csak” 28,6%-kal csökkent.

Ehhez képest a 2019-es és a 2020-as pénzügyi évek első negyedéveit vizsgálva azt láthatjuk, hogy a teljes árbevétel a korábbi 3,2 milliárd dollárról 2,2 milliár dollárra csökkent, míg a profit 1,244 milliárd dollár helyett már csak 394 millió dollárt tett ki – ez sorrendbe 31 és 68%-os csökkenést jelent. Negyedéves szinten már egy picit jobb a kép, ugyanis a teljes árbevétel gyakorlatilag stagnált, a profit pedig 31%-kal csökkent 68 helyett. A vállalat ebben a negyedévben 132 millió dollárral többet költött kutatásra és fejlesztése, de ezzel együtt extra bevételekre is szert tett: 44 milli dolláros kamatbevétel, illetve 5 millió dolláros adókedvezmény növelte a profit sorát – ezért lehetett magasabb a profit, mint a működésből származó bevétel.

Galéria megnyitása

A teljes árbevételnek egyébként 91%-át adták a GPU-val kapcsolatos bevételt, ami 2,022 milliárd dollárt jelent, és ez a teljes szegmens 669 millió dollárnyi működésből befolyó bevételt könyvelhetett el. Ezek a számok az egy évvel ezelőttiekhez képest megmosolyogtatók: akkoriban 2,765 milliárd dollár folyt be a GPU-val kapcsolatos eladásokból, a működésből befolyó bevétel pedig 1,394 milliárd dollárra rúgott. Azóta viszont kipukkant a kriptovaluta-lufi, így a rekordbevételeket a szokásos normál szint váltja fel.

A Gaming részlegben most csak 1,05 milliárd dolláros árbevételt láthatunk, ami az egy évvel ezelőttihez képest 39%-os visszaesést jelent. A számok mögött a GPU szállítási mutatók, valamint a játékkonzolokba szánt GPU-k forgalmának csökkenése áll. A Tegra divízió esetében 198 millió dolláros teljes árbevétel mutatkozott, amihez 44 millió dolláros működésből származó veszteség társult. Egy évvel ezelőtt ez a részleg még 442 millió dolláros bevételt és 97 millió dolláros profitot termelt, azóta viszont visszaesett a Tegra SoC egységek iránti igény a játékkonzolok piacán – itt lényegében a Nintendo Switch-re kell gondolni.

Az adatközpontok szegmenségben 10%-os csökkenés után 634 millió dolláron állt meg a teljes árbevétel, ugyanis a szerverpiacon csökkentek az igények az üzleti megoldások iránt, de a dedukciót segítő gyorsítókból némileg több fogyott, így ez valamelyest ellensúlyozni tudta a másik oldalon tapasztalható kiesést.

Galéria megnyitása

A professzionális vizualizációs piacot célzó termékek, amelyek gyakorlatilag a Quadro sorozat tagjai, ezúttal 6%-os árbevétel-növekedést produkáltak az egy évvel ezelőttihez képest, ami annak köszönhető, hogy most nagyobb igény mutatkozik az asztali- és a mobil munkaállomások iránt.

Az autóipart kiszolgáló részlegben 14%-os növekedést követően 166 millió dolláros teljes árbevételt láthatunk, ami az önvezető autókkal kapcsolatos megrendeléseknek köszönhető. Az OEM & IP részleg ezúttal csak 99 millió dolláros árbevételt produkált, azaz 74%-kal rosszabbul teljesített az egy évvel ezelőttihez képest. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy a kriptovaluta-bányász processzorok iránt is csökkent az érdeklődés.

A második negyedév folyamán várhatóan 2,55 milliárd dolláros teljes árbevételre számítanak a vállalat illetékesei.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

15 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
madcaptain
madcaptain
2019. máj. 22. 12:59
#7

Na ez megerősíti hogy a többség bizony Intel IGPvel is elvan, meg telefonnal konzollal. Hiába gyengélkedik az AMD. A drága GPU egyre kevésbé eladható és ettől mégdrágább lesz.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. máj. 21. 13:56
#6

Ez a normál profit, egy éve volt magas a bányászok miatt, ennyi.

Pendra
Pendra
2019. máj. 21. 13:04
#5

"The more you buy the more you save"... Nvidia

fofoka
fofoka
2019. máj. 21. 18:22

@Pendra The more you know..

Akarkinek
Akarkinek
2019. máj. 21. 7:30
#4

Szerintem mindenki azonnal szaladjon el az éjjel - nappali 2080Ti boltba és vásároljon félmillióért egyet magánal, egyet meg csak úgy!

MENTSÜK MEG AZ ENVÍDIÁT!

Bár ezek a cikkek puszta tényekről szólnak, mindig olyan érzésem támad, mintha sajnálnom kellene ezeket a "Mágnás Miskákat"!?!?!

A keresztes hadjárat miért nem végzett 100%-os munkát? (Hopp! Ezt leírtam? Mindegy.)

talgaby
talgaby
2019. máj. 21. 9:38

@Akarkinek Bizonyos sempontból igen, mert ha a cégnek rossz, akkor nem a fejesek sokmillió dolláros fizetését és prémiumjait vágják meg, hanem a sima munkaerőt, aki a bevétel összehozásáért gürizett.

Zotty
Zotty
2019. máj. 20. 19:50
#3

Látnokok vannak ott,hogy már a jövő évi erdményeket is ismerik?

Lugi
Lugi
2019. máj. 20. 22:39

@Zotty  Ez minden évben, minden ilyen cikknél előjön. :) Nem, nem látnokok vannak, azonban itt pénzügyi évekről van szó, ami nem egyenlő a naptári évvel.

i2k010
i2k010
2019. máj. 20. 18:55
#2

El is morzsoltam egy könnycseppet érte, titokban... [upsz, lelepleztem magam]

axe
axe
2019. máj. 20. 18:51
#1

na talan elkezdenek akkor fejleszteni

Chavalier
Chavalier
2019. máj. 21. 12:52

@Dragon3k  Szóval azt mondod nem éri meg 4K-ról visszalépni FullHD-ra csak mert szebben csillog az ablak?
Nem is értem...

Vissza az oldal tetejére