Véget ért az Intel 2023-as pénzügyi éve, illetve a 2023-as pénzügyi év negyedik negyedéve is, a számok azonban meglehetősen érdekes képet festenek, ugyanis néhol növekedés jelei mutatkoznak, míg más területeken látványos csökkenés ment végbe.

A teljes 2023-as pénzügyi év legfőbb számai alapján az látszik, hogy 54,2 milliárd dollár folyt be a vállalat kasszájába, vagyis az egy évvel ezelőttihez képest 14%-kal csökkent a teljes árbevétel. A profit ennél is nagyobb mértékben, 79%-kal lett alacsonyabb, az ugyanis 8 milliárd dollár helyett már csak 1,7 milliárd dollárt tett ki. A bruttó árrés szintén csökkent, méghozzá 42,6%-ról 40%-ra, azaz összességében nem valami fényesek a számok. A gyártó szerint az említett teljesítmény mögött több nehezítő tényező is áll. Egyrészt alacsony volt a kereslet a klienspiacon és a szerverek szegmensében is, nőtt az AMD versenyképessége, valamint nőtt az Apple és a felhőszolgáltatók által alkalmazott egyedi SoC egységek száma, illetve késett néhány kifejezetten fontos termék is. Mindent összegezve a 2023-as év fontos volt, sok átalakulás történt a háttérben, amelyek hatással lesznek a jövő alakulására.

Galéria megnyitása

A negyedéves eredmények már szebb képet festenek, ott ugyanis 15,4 milliárd dolláros teljes árbevétel látszik, ami az egy évvel ezelőtti azonos időszakhoz képest 10%-os növekedést jelent. A bruttó árrés a negyedik negyedévben a korábbi 39,2% helyett immár 45,7%-ra rúgott, a profit pedig a -0,7 milliárd dolláros szintről 2,7 milliárd dollárra emelkedett.

Galéria megnyitása

Az egyes részlegek teljesítménye szintén érdekesen alakult a harmadik negyedév folyamán. A Client Computing Group esetében 8,8 milliárd dolláros teljes árbevétel folyt be, ami az egy évvel ezelőtti 6,6 milliárd dollárhoz képest látványos növekedést takar. A profit 2,9 milliárd dollárt tett ki, ami szintén jókora előrelépés az egy évvel korábbi 0,5 milliárd dolláros szinthez képest. Ebben nagy szerepe volt a Meteor Lake sorozat forgalmának.

Galéria megnyitása

Az adatközpontok szegmensében, vagyis a Data Center and AI Group névre keresztelt részlegben már nem volt ennyire szép a kép, hiszen az egy évvel ezelőtti 4,4 milliárdhoz képest most csak 4 milliárd dolláros teljes árbevétel folyt be, a profit pedig mindössze 100 millió dollárra rúgott. Ez az adatközpontokba szánt termékek iránti kereslet csökkenésének köszönhető, valamit annak, hogy a teljes megcélozható piac zsugorodott. Probléma volt még az is, hogy az AMD részéről egyre nagyobb nyomás érkezik, valamint a raktárkészletek esetében is korrekciókat hajtottak végre. Ezzel egy időben a következő generációs termékek termelését is elkezdték felfuttatni, ami hatást gyakorolt a profitabilitásra.

Galéria megnyitása

A következő a NEX (Network and Edge) csoport, ahol a 2023-as pénzügyi év negyedik negyedévében 1,5 milliárd dollárnyi árbevétel folyt be, ez érezhető visszalépés az egy évvel ezelőtti 1,9 milliárd dolláros szinthez képest.

Az Intel Foundry Services, vagyis a vállalat félvezetőipari bérgyártói részlege, ami saját chipek gyártásával is foglalkozik, növelte az árbevételét, ugyanis a korábbi 178 millió dollár helyett immár 291 millió dollár jött össze. Ezzel egy időben a veszteség 113 millió dollárra rúgott, ami a növekvő tőkeberuházásnak köszönhető.

Galéria megnyitása

A Mobileye részleg ehhez képest 637 millió dolláros teljes árbevétellel zárta a negyedik negyedévet, ami az egy évvel ezelőtti 565 millió dollárhoz képest szép előrelépést jelent. A profit a korábbi 210 millió dollárról 242 millió dollárra emelkedett, vagyis ez a részleg összességében jól teljesített.

Az aktuális pénzügyi év első negyedévében az előrejelzések szerint 8%-os növekedés várható éves szinten, vagyis a teljes árbevétel valahol 12,2 és 13,3 milliárd dollár között helyezkedhet el, míg a bruttó árrés 44,5%-ra növekedhet.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
punchman
punchman
2024. febr. 4. 22:31
#1

Intel még mindig Krzanich örökségét nyögi. Ennek annyi pozitívuma volt, hogy a konkurencia jobb helyzetbe került, és erősebb lett a piaci verseny. Tehát ez a gyengélkedés eddig kedvezett a piacnak.

Bihus
Bihus
2024. febr. 5. 18:38

@wildstorm egy AMD-fanatikusnak? Mindenképpen.

A baj az, hogy sokan faék egyszerű gondolatokkal próbálják meg megérteni olyan termékek piacát, amelyeknek a fizikájához képest 500 évvel van lemaradva a tudásuk. Tudom, ez most nagyon okoskán hangzik, de ez van.

Valójában a vevők számára akkor van pozitívum, ha körülbelül ugyanolyan áron sikerül 10-20%-kal erősebb termékeket hozni a piacra. Ez kb. a 2010-es évek közepe óta nem adott. Se az Intelnél, se az AMD-nél. Nehéz ezt már Krzanich-ra fogni így 6 év után, tudván, hogy a gyártástechnológia fejlesztésének költségei exponenciálisan emelkednek, az eddig kétszereplős piacon pedig már vannak más alternatívák, mint ez a két cég.

Vissza az oldal tetejére