Jó ég, nincs könnyű dolga annak a vásárlónak, aki laptopra spóról és eközben nekiáll a keresgélésnek. Végtelen számú ajánlat tárul elé a legkülönbözőbb árkategóriákban, akár 100 ezer forintos kiindulóponttól, bőven a millió fölötti kategóriáig. Ismert és olykor alig ismert gyártók, számos fantázianév és terméksorozat, eltérő processzorral, memóriával és tárhellyel, változó csatlakozókiosztással és nem utolsó sorban kisebb és nagyobb képátlós kijelzőkkel, melyek között ugyanúgy megtalálni a fejlett OLED megjelenítőket, ahogy az ősidőkből rajtunk maradt TN paneleket.

Utóbbi nem vicc, a hírhedten gyenge színhűséggel és betekintési szögekkel bíró technológia olyannyira velünk él, hogy az általam kipróbált Vivobook modell is kapott egy ilyen variánst, konkrétan egy 900p-s TN panellel, ami valljuk be, nem hangzik túl jól. Szerencsére esetünkben ennél vonzóbb specifikációk kerültek a listára, melyekkel már a legtöbb felhasználó kiegyezhet, amennyiben általános felhasználásra alkalmas lapost keres. Bár otthonra még helyszűkében lévő vásárlóknak is érdemes lehet egy költséghatékonyabb asztali gép és monitor kombinációban gondolkodni, megvan az előnye ezeknek a hordozható gépeknek, melyek még a 17 hüvelykes képátlójukkal is számos hátizsákba besuvaszthatók, amennyiben valóban hordozni szeretnénk őket.

Az X1704-es vonzereje pedig lényegében a nagy képátlójában rejlik, mely a 14-15 hüvelykes ajánlatokhoz képest szokatlanul nagynak érződik, cserébe akár munkára, akát tartalomfogyasztásra is jobb megoldásnak tűnik, főleg ha az alacsonyabb árkategóriában nézelődünk. A gyártó tehát láthatóan a tárcakímélőbb és kompromoisszumos ajánlatok közé poziciónálja ezt a modellt, mely CPU terén néhány generációval lemaradva kelleti magát az ünnepi szezonban, lássuk hát, hogy mennyire bizonyulhat jó vételnek ebben a sűrű mezőnyben.

Csomagolás, tartozékok és dizájn 

A termék doboza szokványos barna karton, egy Asus felirattal megtoldott műanyag hordozófüllel. Általános gyakorlat a fekte kis tájékoztató matrica, melyet ezúttal a doboz alsó felére ragasztottak és a különböző modellek esetében eltérő specifikációkról nyújt konkrét felvilágosítást, gondolva itt a CPU-ra vagy az alkalmazott DDR memória típusára és mennyiségére.

A felhajtható fedél belső felén látható felirat egyfelől a kornak megfelelően környzetbarát, illetve újrahasznosított papírmatáriáról tájékoztat, illetve arról, hogy a terméket fedő extra kartonlapból támaszt hajtogathatunk a gépünk számára. Jópofa gesztus és közepesen hasznos ajándék, mindenesetre a gyártó láthatóan kedveli ezeket a megoldásokat, hiszen több termékük, pl. a ROG Ally esetében is találkozhatunk hasonlóval.

Az említett "origami alapot" félretéve a notebook máris láthatóvá válik, mely egy fehér műszövet védőtasakba csomagolva fekszik a helyén. Mellette külön rekeszt nyithatunk fel, mely láthatóan a klasszikus dizájn szerint a régimódi adaptertéglák méretére lett felkészítve, ehhez képest egy kompakt méretű, 45 wattos töltőt találunk benne, sajnos Type-C fej helyett DC csatlakozóval. Ezen kívül egyéb tartozék nem jár hozzá, mindössze a kötelező használati útmutatókat és a garanciáról tájékoztató füzetet nézegethetjük, de ez továbbra is a budget kategória, nem is érdemes további extrákra számítani.

A képátlóhoz mérten az alig több, mint 2 kilogrammos laptop valóban nem apróság és hajszálvékonynak sem mondható, de a Vivobook széria alapvetően egy hagyományos laptopokat kínáló sorozat. Ezekből még a legkomolyabb modellek sem a karcsúság jegyében készülnek, de azért megijedni sem érdemes, már nem az egymásra hajtogatott asztallapok korszakát éljük. A teljes egészében műanyag burkolat színe a Quiet Blue-ra hallgató sötét kék, némi metálos felhanggal, de elérhető ezüst kiadásban is. A dizájnja pedig átlagos megjelenésű, egyszerű, de alapvetően ízléses, mely nem kelt sem feltűnést, sem visszatetszést.

Az eseménytelen fedlap tetejét a jobb szélén dombornyomott kis rész töri meg, fehér Vivobook felirattal és egy kordonszalagra emlékeztető, csíkozott mintával. Gravírozás vagy hasonló a drágább termékek esetében jellemző, szóval ez így rendben is van. Sajnos a kijelző felhajtása egy kézzel vagy egy ujjal nem lehetséges, próbáltam, de az egész gép elemelkedett az asztaltól, szóval muszáj lesz valahol letámasztanunk rajta a másik kezünket. A szokásos helyen található 720p-s webkameráról nem érdemes hosszan nyilatkozni, egy videohívást nagyjából kiszolgál, de a legjobb dolog, ami elmondható róla, hogy kapott egy eltolható kis biztonsági reteszt, amivel a paranoiás felhasználók garantálhatják a privát szférájuk védelmét.

A gépet körbeforgatva a csatlakozókra, ki- és bemenetekre voltam először kíváncsi, melyekből leginkább a kötelezőt kapjuk, semmi többet. Ez a jobb oldalon egy sima DC bemenetet, két USB 3.2 Gen 1 USB-A és egy azonos képességű Type-C csatlakozót, illetve egy HDMI 1.4 és egy 3.5 mm-es Combo Jack csatlakozót jelent. Ahogy az sejthető, a Type-C port kizárólag adatszolgáltatásra és komótos telefontöltésre lesz alkalmas, a 45 wattos adapter szerepét nem válthatja fel, ami szintén az olcsóbb gépek szomorú jellemzője.

Balkéz felől egy oldschool USB 2.0 port árválkodik a kötelező visszajelző LED-ek társaságában, szóval nem mondhatnánk, hogy különösebben el vagyunk kényeztetve. Nincs Ethernet, ami lassacskán kizárólag a gamer gépek megkülönböztetett kiváltsága, de kártyaolvasó sem fért a keretbe, szóval máris elhasalt, mint minden körülmények között bevethető munkaeszköz, melyet felcsaphatunk, ha a helyzet megkívánná a gyors adatmásolást vagy a vezetékes hozzáférést a hálózathoz. Kár érte, az ilyen masinák gyakorlati értékét nagyban növelné, ha nem spórolnának meg minden fillért, amivel a készülékből hasznosabb társ lehetne egy szélesebb felhasználói rétegnek is.

Ami az anyaghasználatot és a kidolgozást illeti, igazából semmi meglepő nem várt ránk, a már említett egyszerű, de ízlésesen visszafogott stílus elfogadható anyaghasználattal társul. Igazából csak pár apró részlet árulkodik róla, hogy nem kifejezetten egy drágább ajánlatról van szó, mert a formák és az eldolgozásuk nem rossz és alapvetően egész jó összbenyomást keltenek. A felhasznált műanyag sem tűnik a legolcsóbbnak, a laptop aljára csavarozott takaróelem ráadásul egész jól néz ki, melyet főleg a matt felületének, a szépen lekerekített széleknek és a kis fekete csavaroknak köszönhet. A gyengébb részletek talán a zsanértartó részeken, esetleg a kijelző körüli kereten tetten érhetők. A gagyinál jobb, a prémiumtól messze van, igazából semmi váratlan vagy bicskanyitogató hanyagság nincs, ami szúrná a szemet.

Az alsó szellőzőrács biztosít némi rálátást a kissé alultervezett hűtésre, ám a közelebbi vizsgálathoz mindenképp le kellene bontani az alját, mely felfedné, hogy egy vékonyka, sárgaréz hővezető cső és egyetlen venti fért bele az árba. Illetve azért is muszáj lesz Philips fejes csavarhúzót ragadni, hogy cseréljük az SSD-t, illetve bővítsük a RAM-ot. Előbbiből a 512 GB-os Gen4 x4 NVMe korrekt, láttunk már rosszabbat is ennél jobb konfigurációkban, de azért kár, hogy nincs még egy slot az alaplapon. A 8 GB DDR4  viszont hosszú távon kevés lehet, szerencsére itt van még egy foglalat egy további modul bepattintásához. 

Kép és hang 

A gép egyik, ha nem szó szerint a legnagyobb vonzereje az átlagnál nagyobb kijelző, hiszen sokan beáldozzák a kompaktabb kiszerelést a nagyobb látótér érdekében. Esetünkben ez egy 1920x1080-as, avagy Full HD-s IPS kijelzőt jelent, melynek maximális fényereje valahol 250 nit körül, illetve valamivel afölött tetőzik. Ez általános felhasználásra, illetve árnyékos időben akár szabadtéri tartalomfogyasztásra is alkalmassá teheti. A panel viszonylag ellenáll a tükröződésnek, illetve 180°-ban lehajtható.

Sajnos nem mehetünk el a színhűség mellett sem, és bár azt az ijesztő 900p-s TN panelt megúsztuk, a helyzet így sem kifejezetten rózsás, tekintve, hogy a színhűség kifejezést így is csak óvatosan érdemes használni. Ha nincsenek nagy igényeink, igazából YouTube-ozni elfogadható, de bármilyen grafikai munka vagy videós tartalomkészítés esetén erősen elgondolkodnék, hogy érdemes-e beruházni ezen Vivobook modellek bármelyikére. Hiába a legizmosabb processzorral felturbózott változat, ha a kijelző minden esetben pontosan ugyanez a kissé fakónak mondható panel, melyen még a szövegek megjelenítése sem az igazi, tehát hosszú távon arra sem lenne a legjobb választás. A betekintési szögek kifejezetten jók, szóval annál is inkább sajnálatos, hogy szemből nézve az összkép haloványabb az elvárhatónál.

A közepes vizuális élményen egy apróság azért képes javítani, méghozzá az, hogy PWM-mentes megjelenítőt kapunk. A lényeg, hogy szerencsénkre nem a kijelző gyors ki-be kapcsolgatásával szabályozzák a fényerőt, így mentesülünk a szemgyilkos és fejfájdító villódzástól, amivel felraknák a cseresznyét a habra. Legalább nem fog kifolyni a szemünk a villogástól, ami dicséretes, kár, hogy az olcsóbb asztali monitorok között is simán találni munkára alkalmasabbat. Ha a háztartásban nincs ennél jobb kijelző, valószínűleg nem feltűnően rossz az élmény, de ha valahol, itt igazán domboríthatott volna a gyártó.

Ami viszont pozitív csalódásként ért, az a hangzás. Eddig szándékosan nem említettem az alsó burkolati elem alatt meghúzódó apró hangszórókat, illetve a billentyűzet jobb alsó sarka alá bevésett feliratot. Nyilván csodát senki sem vár még ennél drágább gépektől sem, de azt hittem, hogy az Asus saját SonicMaster szabadalma a szokásos parasztvakítás, mely első ránézésre dobhat kicsit az összképen, de valójában legfeljebb elviselhető megszólalást takar. Az Asus esetében itt a hardver és a szoftver átgondoltabb összehangolásáról van szó, hogy a lehetőségekhez mérten élvezhető hangzást kapjunk. Ezt egy laptophoz képest valóban el is érték, bár HiFi szintű élmény nem vár ránk, az bőven elismerendő, hogy a magas-, a közép- és a mély hangok is képviseltetik magukat, korrekt hangerő mellett.

Hogy néhány további, kifejezetten jó pontot is kiemeljek, a fehér háttérvilágítással megtámogatott billentyűzet például érdemes a dicséretre. A billentyűsapkák kellően nagyok és a gombok nyomáspontja és a lenyomástól számított útja is megfelelő ahhoz, hogy kifejezetten kellemes legyen a gépelési élmény. A felvésett szimbólumok és karakterek kellően nagyok, hogy jól láthatók és olvashatók legyenek, ráadásul belefért a különálló numerikus részleg is, tehát a touchpadbe integrált megoldás helyett teljes értékű gombokat kapunk, aminek nem csak én, de sok felhasználó szintén biztosan örül majd.

És ha már touchpad, az egerünket helyettesítő érintőrészleg szintén jó, kellően pontos, illetve a kattintási élmény is jól definiált, hogy szükség esetén kiváltsa az USB-s vagy Bluetoothos rágcsálókat. A bal és jobb klikk tompa kattanását egyszer sem kísérte elakadás vagy beragadás és bár valamivel talán lehetne nagyobb ez a felület, alapvetően elégedett voltam vele. Szintén jól működik a pad jobb felső sarkába integrált ujjlenyomat olvasó, mely hasznos adalék egy alacsonyabb felszereltségű notebook esetén, ráadásul hibátlanul működött. Miután elegendő mintát gyűjtött a mutatóujjamról, az érzékelés gyorsan, szinte azonnal végbement és a gép máris engedett dolgozni, ami szintén megérdemel egy piros pontot. Ez tehát összeségében egy korrektül összerakott masina, az összeszerelési minőséget és az alapvető felhasználói élményt tekintve egyaránt. 

Konfiguráció és felhasználói élmény 

A korábban próbált Gigabyte laposokkal ellentétben az Asus nem egy rémesen fapados és filléres UEFI-t használ, még az ilyen belépő- és középkategóriás gépeiknél is pofás, átlátható és jól használható BIOS-t alkalmaztak. Az egerünket azonnal felismeri és a kurzorunk is tökéletesen mozgatható, így a menüpontok közötti navigálás kifejezetten kényelmes volt. Még alapvető, de minden lényeges alkatrészre kiterjedő diagnosztikai opciókat is találunk, így telepített oprendszer hiányában is tesztelhetjük a memóriát, ellenőrizhetjük az aktív hűtést és még a WiFi működését is. Ez kifejezetten szimpatikus, látható, hogy az Asus komolyan veszi magát annyira, hogy a kisebb pénzű vásárlókat sem utalják nehezen kezelhető és instabil megoldásokra, ehelyett stabil és házilag dizájnolt felhasználói felület várja a felhasználókat.

A készülék előre telepített Windows 11 Home rendszerrel és beépített termékkulccsal érkezik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy bekapcsoláskor végig kell mennünk a Windows 10 óta alaposan elvadult konfigurációs folyamaton, melybe beletartozik a ki nem kapcsolható, csak némileg korlátozható – tehát kötelező – adatszolgáltatás jóváhagyása a Microsoft felé, továbbá a telepítés véglegesítése nem mehet végbe netkapcsolat nélkül. Utóbbi számomra továbbra is vérlázító, hiába elfogadható érv, hogy ma már mindenhol és mindenkinek elérhető a szélessávú kapcsolat. Saját telepítő pendrive készítésekor ezek a megkötések megkerülhetők vagy finomíthatók, itt viszont abból kell főznünk, amit félkészen kaptunk. Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy rendelkeznünk kell Microsoft fiókkal is, melynek megadása szintén kötelező, pláne, hogy a gyári termékkulcsot ehhez fogja hozzárendelni a rendszer. 

Egyfelől nyilván kényelmes, hogy a mellékelt rendszer újratelepítése esetén elég bejelentkezni ebbe az accountba, az aktiválás így minden alkalommal automatikusan megtörténik, más dolgunk nem lesz vele. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy ilyesformán a kulcs és vele a rendszer nem átruházható, ha esetleg továbbadnánk a gépen, vagy lepasszolnánk egy családtagunknak. Ez sokak számára biztosan egyértelmű, de aki nem járatos a Microsoft üzletpolitikájában, illetve a Windows aktivációs folyamatában, annak az első beüzemeléskor ez fontos információ lehet. Szintén a felhasználók kényelmét szolgálja, hogy az Asus minden szükséges driver-t előre telepített, tehát amint a Windows bekonfigurálta magát, illetve minden frissítést letöltött és telepített, a gép használatra kész. Ehhez hozzátartoznak az Asus kiegészítő szoftverei és sajnos többek között a McCafee vírusölő szolgáltatásai is, melyek szintén a csomag megkerülhetetlen részei. Ezek szerencsére nincsenek virtuális betonba öntve, tehát uninstallálhatjuk őket, illetve ha saját rendszert telepítenénk, a honlapon megtalálunk minden szükséges drivert, nem meglepő módon kizárólag Windows 11 rendszerhez.

A MyAsus szoftver tipikus példája lehetne a memóriazabáló segédalkalmazásoknak, melyek nélkül a legtöbben kényelmesen elvannak, hiszen alapesetben nem is tudnak róla, hogy szükségük lenne rá. Azonban az árnyalhatja a képet, hogy a tapasztalatlanabb felhasználók számára megkönnyítheti pl. a BIOS frissítését, melyet így anélkül végezhetünk el, hogy manuálisan kellene kutakodnunk az Asus honlapján és pendrive-ra kelljen másolgatnunk. Ezen felül ott az akkumulátor gondozás lehetősége, mely 80%-nál megállítja a töltést, mely növeli a telepek élettartamát, mely például a mobiltelefonoknál is bevált módszer az akku gyors elfáradásának elodázására. Olyan élménynövelő szolgáltatásokat is kínál, mint az AI zajszűrés, így a környezeti zajokat, de akár a körülöttünk ülők hangját is képes szűrni vagy tompítani, ezzel javítva az online hívások, beszélgetések minőségét.

Teljesítmény és üzemidő 

Ezt a Vivobook 17 X1704 kiadást hétféle Intel és egyetlen AMD processzorral forgalmazzák, ebből nálam az i5-ös ajánlatok közül a leggyengébb opció járt. Az Intel Core i5-1235U hivatalosan 2022 elején látott napvilágot, tehát ez a Vivobook papíron egy több, mint két éves Alder Lake CPU-val dolgozik. Ez részben túlzás, mivel leginkább tavaly indultak el a hasonló CPU-val szerelt gépek, viszont azóta kapható a széria 2024-es kiadása is, melyben az Asus előre lépett 13. generációs Intelre. Ez egy középkategóriás mobil CPU, mely a 28W-os P sorozathoz és a 45W-os H sorozathoz képest 15W-os alap TDP keretből gazdálkodhat, tehát még a generációjához mérten sem a legerősebb ló az istállóban. 

Ez persze nem azt jelenti, hogy haszontalan lenne, sőt, a takarékos CPU hasonló képességekkel bír, mint a Ryzen 5 PRO 5650U, de a fellelhető benchmark eredmények alapján nem marad el sokkal még az i7-1250U és az i7-1260U processzoroktól sem. Ez alapvetően nem hangzik rosszul, tekintve, hogy két teljesítményre és nyolc hatékonyságra hangolt maggal dolgozik, miközben csak a két erősebb magot támogatja Hyper Threading funkció, ami összesen 12 szálas munkavégzést jelent. A hosszú távon 15 wattos fogyasztásra hangolt CPU legfeljebb 55 W felvételére lehet képes, tehát alapvetően alkalmasnak mutatkozik a böngészést és tartalomfogyasztást meghaladó feladatok kiszolgálására is.

A processzor melegedése egészen visszafogott volt. A HWiNFO adatai alapján a legmagasabb érték 90°C volt, de többnyire 65°C és 85°C között mozgott, terheléstől függően, miközben a hűtés meglepően halk volt. Ez általános gond és nem csak a nagyobb teljesítményű gamer gépeknél, szóval mindenképp üdvözlendő, hogy meg lehet maradni a laptop mellett, miközben dolgozik. Ami a fogyasztást illeti, nálam sosem lépte át a 30 wattot, igazából el sem egészen érte, tehát esetünkben a CPU-ban rejlő potenciált nem sikerült kiaknázni, bár ahhoz valószínűleg ennél komolyabb hűsére is szükség lenne.

Az összbenyomásom az, hogy valóban korrekt ez a processzor, de annál semmiképp sem több, sokszor az egyszerűbb programok megnyitása is hosszas várakozás után teljesült, bár ennek lehet köze az SSD-hez is. Továbbá az Integrált Iris Xe grafikus chip egyszerűen nem elegendő semmi olyasmire, ami kifejezetten a videokártyára támaszkodik. Arról nem is beszélve, hogy ez a kijelző nem a legjobb társ, ha színhűséget megkövetelő feladatokat tervezünk végezni. És muszáj végre rámutatnom a szobában nyomorgó elefántra, miszerint hasonló összegért már kaphatók RTX 30 szériás GPU-val felvértezett laptopok is, melyekből még az alacsonyabb teljesítményre hangolt 3050-es megoldások is keresztbe lenyelik ezt az integrált chipet.

Gondolom nem lesz túl sokkoló információ, hogy játszani sem igazán lehet vele. Nyilván ez az architektúra jóval fejlettebb, mint a sok-sok éves PC-kben használt asztali kártyák, de ez pont arra elég, hogy régebbi retró címeknél komolyabbal ne boldoguljon el. A budget konfigurációval rendelkező alkalmi játékosok számára kifejezett érvágás lehetett, amikor a Valve nyugdíjazta a Counter-Strike Global Offensive-et. A friss Source motorra való átültetésével együtt Counter-Strike 2-re "cserélték" a klasszikus eSport címet, ami alaposan rányomta a bélyegét a teljesítményre is. A CS 2 konkrétan játszhatatlan a vérszegény integrált GPU-kon, ami esetünkben legfeljebb 10-15 fps-t jelent, lényegében mindegy milyen felbontáson, az elérhető legrosszabb grafikai beállítások mellett. Retro címek kipróbálására jó lehet, de nagyjából ennyi, nem is érdemes tovább ragozni.

Az SSD sajnos szintén nem a legjobb darab, amit kaphatunk. A QLC memóriára támaszkodó meghajtó nálam terhelés alatt 47°C-ig melegedett és sajnos számíthatunk a gyors belassulásra, mely általános teljesítménycsökkenéshez vezet. Ha nagy fájlokkal vagy pl. sok fotóval dolgoznánk, kifejezetten fontos a gyakori adatmentés, akkor gondunk akadhat a sebességgel. Egyszerűen nem életszerű, hogy az első dolgunk egy potensebb háttértár beszerzése és beszerelése legyen egy frissen vásárolt gépnél, szóval kár érte.

Ami az üzemidőt illeti, nagyjából rendben van, nem igazán számíthatunk jobbra egy ekkora géptől és az 50 Wh-s akkumulátortól. A gép durván 7 órányi üzemidőt képes kisajtolni magából, talán kicsit többet böngészés és valamivel kevesebbet videólejátszás esetén, amennyiben visszafogjuk a teljesítményt, de legalább is levesszük a fényerőt. Utóbbi viszont pont ezt a tevékenységet korlátozza nem kis mértékben, hiszen a tartalmak élvezhetősége a felére vagy még alacsonyabbra húzott fényerő mellett közel sem az igazi. Nyilván, ha egy hosszabb film vagy néhány sorozat epizódjának a megtekintése a cél, mondjuk egy sátrazás alkalmával, azt este, a sötét sátorban még akár magasabb fényerő mellett is képes teljesíteni. 

Kell ez nekem? 

Nehéz dolgom van az Asus készülékével, mert alapvetően egy stramm készülék, egészen ízléses és viszonylag igényes konstrukció, mely nem hordozza magán a kifejezetten olcsó notebookokra jellemző legangoló igénytelenségeket. Nem recseg, nem ropog, különösebben nem is hajlik, tehát számos ismerős kompromisszumtól mentes, ezáltal egészen időtálló darabnak tűnik. A hűtése és a zajszintje is egészen jó, viszont a CPU közepes teljesítményén a mellékelt SSD sem segít túl sokat, mindenesetre annyira nem izmos a gép, hogy megállás nélkül izzasszuk szegényt.

Jó a billentyűzet, kellemes gépelni vele, ezt a cikket is gond nélkül megírtam rajta, tehát erre a műveletre alapvetően teljesen alkalmas. Klassz az ujjlenyomat olvasó is, de ez aligha ellensúlyozza ki azt a mérleget, aminek a másik serpenyőjére ólomsúllyal nehezedik a közepesen sikerült FullHD-s IPS kijelző. A fényerő megfelelő, de a színhűség messze van attól, ami munkára is alkalmassá tenné, tehát ez a gép pont annál a pontnál hasal el, amit a leginkább meg kellene ugrania ahhoz, hogy befutó helyezést érhessen el. Mivel kisebb-nagyobb területeken azért tudott jól teljesíteni, gondolva itt a meglepően korrekt hangzásra, a billentyűzetre, a mérsékelten zajos hűtésre, az ujjlenyomat szenzorra és az igényes BIOS-ra, melyek össszességében egy kifejezetten jól használható és megbízható gép összképét biztosítják a felhasználónak, a próba során kiérdemelte a megbízhatóságáért járó elismerést.

Ha figyelembe vesszük, hogy nagyjából ennyiért vagy nem sokkal többért már RTX 3050-nel szerelt laptopok is hozzáférhetők, pl. az MSI-től, akkor nem látom, hogy miként tudnám igazán ajánlani ezt a készüléket az olcsóbb készülékekre vadászó vásárlók számára. Túl sok ajánlat elérhető a piacon, a hardverek közel végtelen permutációja hozzáférhető, itt pedig pont a méretes kijelzőtől számítanánk arra, hogy kiemelheti a gépet a tömegből, vagy legalábbis az említésre érdemesek közé sorolja. A teljesítmény alapvetően nem rossz, de nem is az a kifejezett igásló, tehát két sarkalatos pontot sem tud magabiztosan hozni, ami stabil alapot nyújtana a hasonló ajánlatokkal szemben. Az általános teljesítmény és felhasználói élmény jó, de ennyit el is várunk egy 265 ezer forintos géptől, karácsony viszont még nincs itt, a fa alá talán még lehet időnk jobbat választani.