Shop menü

NAGY BÜNTETÉSSEL JÁRÓ PERNEK NÉZ ELÉBE A VALVE

Egy brit érdekvédő szervezet a bíróság elé vinné a kérdést, hogy visszaélnek-e a Valve-nál a monopol helyzetükkel.
Török Roland
Török Roland
Nagy büntetéssel járó pernek néz elébe a Valve

Úgy tűnik, hogy az Apple/Epic és a Activison/Microsoft esetek után újra egy nagy hal teheti majd próbára magát a törvény előtt, ezúttal ugyanis a nagy cégek elleni perekre szakosodott Milberg London nyújtott be egy keresetet arra vonatkozóan, hogy a Valve visszaél piaci fölényével, ezzel mesterségesen magasan tartva az árakat. 

A Milberg London szerint a Valve 14 millió Egyesült Királyságban élő PC játékost károsít meg azzal, hogy visszaél piaci erőfölényével. 

A keresetükben megfogalmazzák, hogy a nagy cégek nem írhatnak elő olyan tisztességtelen kereskedelmi feltételeket, amik megakadályoznak másokat abban, hogy versenyezzenek velük. Szerintük a Valve pedig pont ezt csinálja, a PC játékokat és a játékon belüli tartalmak követelményei miatt túl sokat kell a fejlesztőknek fizetni ezekért a termékekért. A Valve eleve 30%-os jutalékot kér a fejlesztőktől azért, hogy az alkalmazásboltban jelen lehessenek, ezen felül pedig még a játékon belüli tartalmakra is érvényes ez a díjtétel.  

A nagyobb probléma viszont az, hogy a Valve megtiltja a fejlesztőknek, hogy más platformokon olcsóbban árulják a címeiket. 

Ez azt jelenti, hogy hiába jelenik meg egy játék Epic Games Store-on, GoG-on, a Microsoft Store-on, a fejlesztő weboldalán vagy bárhol, nem árulhatja olcsóbban a játékát máshol. Ez az üzleti stratégia azt eredményezi, hogy a kisebb alkalmazásboltok számára szinte lehetetlen versenyezni a Steammel, mivel nem tudnak jobb árakat kínálni annál, mint ami a Steamen elérhető. Ez a rendszer hosszútávon a Steam felé terelte a felhasználókat, a vásárlók pedig a 30%-kal drágább árat kell, hogy fizessenek a termékért, mint ami indokolt lenne például a fejlesztő saját weboldalán. 

De nem csak ez okoz magasabb árakat, hanem az is, hogy a Steamen árult játékoknak a DLC tartalmait Steamen is árulni kell, ami megint csak 30%-kal drágábbá teszi a tartalmakat.  

Amennyiben a Valve veszít a Milberg ellen, úgy akár 656 millió fontos, avagy 307 milliárd forintos büntetést is kaphat.

Érdekesség, hogy az Európai Bizottság döntése nyomán befejezi a Booking.com a hasonló kereskedelmi gyakorlatát. A Booking.com vezető piaci szereplőként megszabta, hogy a többi szolgáltatónál, vagy akár a hotel saját honlapján nem lehet olcsóbb egy szoba, mint a Bookingon magán, ez pedig versenyellenes magatartásnak bizonyult.  Ugyanezen elvet figyelembe véve a Valve is megütheti a bokáját, ugyanis amennyiben a briteknél elindul az eljárás, az a EU-ban is elindíthat egy folyamatot. 

A briteknél a Milberg London korábban már elindított egy pert a PlayStation ellen is, hasonló erőfölénnyel való visszaélés miatt. Szerintük a PlayStation Store mesterségesen magasan tartja az árakat, a brit bíróság pedig zöld utat adott a pernek és vizsgálni kezdték a kérdést.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére