Egyes madárfajok megdöbbentően hosszú ideig élnek. Fogságban a varjak az ötvenes éveikig is kihúzhatják, néhány papagájfaj pedig közel egy évszázadig elél. Érdekes módon ezek a madarak testméretükhöz képest óriási aggyal rendelkeznek, amihez magas szintű intelligencia is társul. Egy friss kutatás eredményei szerint ez nem véletlen: a hosszabb élet és a nagyobb agyméret kialakulása között szoros összefüggés van.
Az agy meglehetősen drága szerv energetikai szempontból: emberként agyunk csak testtömegünk 2 százalékát teszi ki, de a felhasznált kalóriák 20 százaléka fordítódik a szerv működtetésére. Ennek megfelelően evolúciós szempontból különösen érdekes kérdés, hogy egyes fajok esetében miért éri meg fenntartani a nagy agyat. Az egyik hipotézis szerint az állhat a háttérben, hogy a nagyobb agymérettel járó magasabb intelligenciaszint alkalmazkodóbbá teszi a kérdéses fajokat a környezet kihívásaival szemben, ami hosszabb életet is garantál, így segítve a faj fennmaradását.
„Ha nem kell félni a ragadozóktól vagy az éhezéstől, más mechanizmusok is működésbe léphetnek, amelyek megnövelik az élettartamot” – mondja Alejandro Gonzalez-Voyer, a Mexikói Egyetem evolúciós biológusa. A madarak kapcsán az élettartam és az agyméret közti lehetséges összefüggésre régen felfigyeltek a szakértők, de sokáig nem volt világos, hogy mi a kapcsolat a két jelenség között.
Ennek alaposabb elemzésére Gonzalez-Voyer és kollégái több mint 300 madárfaj élettartamát és agyméretét vetették össze, különböző családokból válogatva az eltérő fejlődési jegyeket hordozó fajokat. (Utóbbiak például arra vonatkoznak, hogy mennyire fejlett a tojásból kikelő fióka, és mennyi idősen kezd repülni.) Az elemzés során közvetlen összefüggést találtak a madarak testarányos agymérete és élettartama között, vagyis igazolták, hogy a nagyobb agy tényleg hosszabb élettel jár együtt.
A kutatók elsőként igazolták egyértelműen, hogy a nagyobb agy elősegíti a hosszabb életet, és hogy a korai egyedfejlődésben megfigyelhető eltérések (például a hosszabb tojásban töltött idő vagy a hosszabb fiókaként, repülésre képtelenül töltött idő) ehhez képest csak kis mértékben befolyásolják, hogy az élettartam mennyire lesz hosszú. A szakértők szerint gyakorlatilag a hosszabb élettartam az, ami gazdaságossá teszi a nagy agyba való befektetést. A lassabb egyedfejlődés lehetővé teszi, hogy az agy kalóriaigénye fokozatosan növekedjen, és időt ad azon túlélési trükkök megtanulására, amelyek nyomán maximálisan kiaknázható az agyméret.
A lassabban és okosabban élt életnek ugyanakkor hátrányai is vannak. Gonzalez-Voyer egy másik, tavaly publikált kutatása szerint a nagyobb agyméretű fajok hajlamosabbak benyomulni a városokba. És mivel a nagyobb agyméret a lassabb egyedfejlődés mellett a szaporodási ráta csökkenésével is jár, ezek a populációk összességében sérülékenyebbé válnak hirtelen változásokra. Fennáll ugyanis a veszélye, hogy ha egyszerre sokan elpusztulnak, kritikus szint alá csökken a népesség létszáma.
Gonzalez-Voyer és társai a következőkben azt fogják vizsgálni, hogyan alakul az agyméret és az élettartam összefüggése eltérő környezetekben. Többek közt arra kíváncsiak a kutatók, hogy extrém körülmények között, például olyan élőhelyeken, ahol kevés a táplálék vagy a víz, mennyiben változik az agymérettel járó előnyök és hátrányok mérlege. Vagyis mi az a pont, amelynél már nem éri meg fenntartani a nagyobb agyat, mert az egyszerűen túl sokat „fogyaszt” ahhoz képest, hogy mennyit hoz a konyhára.