- Ősök szelleme, mit tegyek?
Hosszas értekezéseket lehetne folytatni arról, hogy a Disney döntései, felvásárlásai és az ezen égisz alatt létrehozott alkotások vajon milyen irányba is viszik a világot. Lehet ötlettelenséggel vádolni a „mikiegeres” óriást, de a régi rajzfilmek élőszereplős változatai nem tűntek annyira földtől elrugaszkodott ötletnek.
Persze mondhatja bárki (és részben igaza is lesz), hogy ez csak egy bőr lenyúzása és hasonlóan eredeti elképzelés, mint a remasterelt játékok vagy a sikeres régi rajzfilmek második, harmadik részei, amik zöme erőltetett és fantáziátlan lett - lehetnek kivételek, ahogy hatalmas bukások is és néha nehéz eldönteni, mi választja el a kettőt egymástól.
Az élőszereplős alkotások sora a Dzsungel könyvével kezdődött, hiszen az 1967-es eredeti után 1994-ben és 2016-ban is kapott egy élő szereplős verziót, és ami még érdekesebb, a kritikusok és a közönség is lelkesen fogadta. Úgy tűnt a Disney jó lóra tett, de az ezt követő hullámzást előre jelezte a 101 kiskutya (1996) hatalmas bukása, amit a 102 kiskutya érthetetlen folytatásként követett, hasonló „sikerrel”. Lehetne még sorolni, de jobb, ha megérkezünk Mulanhoz, hiszen a járvány utáni mozis időszak végre itt is elérkezett a premier napjához. A bátor kínai lány a rajzok világából kézzel fogható, komoly és valós formát öltött. Kérdés, hogy jó-e ez nekünk.
Értelmezés kérdése csupán
Mulan balladája (Mùlán cí) a Northern Wei vagy Tuoba Wei (386–535) dinasztia időszakából ered, ahol a történet valóban egy legendás női harcosról szól, aki apja páncélját ellopva háborúba indul és érdemei elismeréseként a császár magas rangot és pozíciót ajánl fel neki. Ő ezt elutasítja, hazatér és ott fedi csak fel női kilétét mindenki megdöbbenésére (nem a rajzfilm/film felénél). Népmeseként komoly népszerűségre tett szert és később színdarab, regény is született a legendából. A Disney egyszerűsített, átgyúrt verzióhoz nyúlt hozzá és persze 1998-ban már az akkori világ szája íze szerint interpretálta a történetet. Külön érdekesség, hogy már 1927-ben is némafilm készült (Hua Mulan Joins the Army) a történetből, és a kínai 2009-es élő szereplős film és a Disney értelmezése között hatalmas különbségek vannak.
Nehéz dolog azzal kezdeni egy kritikát vagy elemzést, hogy a rajzfilmek világa és az élő szereplős alkotások hangulata mennyire más és eltérő. Egy animációs vagy rajzfilmes világban szívesen elhiszem, hogy léteznek djinnek, a kis oroszlán összebarátkozik egy szurikátával és egy varacskos disznóval. A szurikátáról azonban azt is lehet tudni, hogy a mongúzfélék családjába tartozik, népies nevén prérikutyának is emlegetik, ami viszont a hivatalos állatnevek között egy teljesen más faj által birtokolt név, de ha még mélyebbre akarunk ásni a besorolásban, akkor a négyujjú manguszta néven találjuk meg a kedves kis mellékszereplőt. És lényeges mindez, egy rajzfilm tekintetében? Nem igazán, hiszen ha beleéljük magunkat a történetbe, ha gyerekként vagy nosztalgiaként megnézzük az Oroszlánkirályt akkor bőségesen elég annyit tudnunk, hogy Timonnak hívják, vicces kis állat és a főszereplő egyik segítője.
Ha azonban mindezt egy élőszereplős filmben akarjuk megmutatni, akkor máshová helyeződhetnek a hangsúlyok. Az Aladdin például a maga éneklős, bohókás, rikító, vidám hangulatát a filmbe is áthozta és a konfliktusok, a harc, a küzdelem kiegészítő szerepet kapott, hiszen nem arról szólt a rajzfilm. Gyerekeknek készült rajzfilmként eszébe se jutott volna senkinek, hogy egy komor alkotást tegyen le az asztalra. Akkor a Mulannal miért történt meg ez?
A háború depis és piszkos
A történet ugyanis valóban a rajzfilmre épül, kis túlzással szó szerint követi azt. Azonban az egész könnyedsége, lelke és a lendületessége konkrétan nyomokban található csak meg. Komor, komoly film lett a Mulan, ahol a küszködés a szenvedés és a komor, rideg valóság kapta a főszerepet. Persze, háború van, halálos fenyegetés, az egész birodalom léte veszélyben forog, arról nem is beszélve, hogy a tradíciók és a törvények szerint Mulan halálos bűnt követ el, hazudik, lop, csal. Erre első körben nehéz lenne azt mondani, hogy mókás kis rajzfilm lesz – de láthattuk, hogy az lett jó részt. Helyén kezeli a hangsúlyokat ami a filmnek nem sikerült.
Mulan gyerekkorával indul a történet, ahol egyfajta szuperhősként rosszalkodik és sok fejfájást okoz családjának, akik a nők tradicionális szerepe és helye felé akarják terelgetni. Majd jön a toborzás, a szökés, a kiképzés, a háború, a lelepleződés és a többi. A két órás film közben végig az volt az érzésem, hogy szigorú parancsba kapták a készítők, hogy humort alig lássunk, ellentétben nyomorúságot, szenvedést annál többet.
És ha már a humor szál ki lett hagyva, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a filmben a katona bajtársak véletlenül se legyenek egyéniséggel rendelkező, mókás karakterek, hanem húzzunk rájuk egy sablon pasi maszlagot és jó lesz az, bárdolatlan tuskó úgyis mind (kivéve egyikük, de róla meg üvölt, hogy azért más, mert ő lesz a jó pasi). Hasonlóan a készítők eltökélhették, hogy a természetfeletti nyomokban ugyan jelenjen meg, de igazából maradjon mellékes is. Hogy lehet ezt megvalósítani? A sokat emlegetett ősök szellemét képviselő Főnix huszadrangú, teatralitásban kimerülő mellékszereplő, Mushu-t a mókás kis sárkányt pedig felejtsük el úgy ahogy van.
A varázslat, a misztikum persze egyből zöld utat kap, ha a film újdonságának számító, az ellenséges csapatban játszó szuper-boszorkányról van szó, aki Terminátor és Obi-Wan Kenobi egyben. Ő az a karakter, aki a főhőst végig vezeti minden fontos állomáson és fordulóponton, de nagyon zavarodott szereplőnek tűnik, aki mindkét oldal szekerét tolja, ha épp úgy adódik.
És mi erre az oka? Az, hogy nem fogadják el, nem fogadják be és ígéretet kap, hogy Kína elfoglalásával majd más világ jön. Elég hatalma van, hogy szinte egymaga elintézze a birodalmat, de ettől még csatlósként kullog a nagy hadúr mögött és csettintésre végrehajtja a parancsait. Kivéve amikor szembefordul „urával”. De ezzel a végleteknek még nem értünk a végére.
Mulan remek harcos, de a harctéren ez akkor jelent majd valamit, amikor már nőként felvállalja magát, ami miatt pedig kapásból ugye büntetést kap. A lavina jelenet már olyan mértékben szuperhős/jedire tolja fel Mulan karakterét, hogy nehéz komolyan venni, de mivel tudjuk, hogy utána jön a kijózanító blabla arról, hogy tradíció, szabályok, ejnyebejnye, lehet a készítők úgy gondolták, ez a kettő egyensúlyban lesz. A baj csak az, hogy ide-oda ugrálunk a realizmus, a kőkemény, rideg valóság és a bármi-belefér-fantasy, varázslat, csoda között, így viszont nehéz bármiben is hinni.
Elárultad a hazád, a sereget, a családod és száműzünk! Oké, de 5 perc múlva megengedjük, sőt, megszavazzuk, hogy te vezesd a sereget, hogy megmentsük a császárt. A film elvileg önfeláldozós, érzelmes, szomorú jelenete pedig annyira jól sikerült, hogy a mozi közönségének jelentős része kínjában nevetni kezdett. De sebaj, hiszen itt a film nagyjelenete, jöhet végre a mindent eldöntő csata a gonosz és Mulan között ami olyan hamar véget ér, mintha nem egy játék végi boss kerülne elénk, hanem egy izmosabb közkatona.
Összességében az volt végig az érzésem, hogy valamit le akarnak tuszkolni a torkomon de hogy mit, azt a Disney sem tudja. Most akkor tradíció és szabályok vagy demokratikus szavazás? Felnézünk rád és a hősünk vagy, de áruló, becstelen senkiházi is? Nincs más reményünk mint te, de azért utálunk? Ja, amúgy becsülünk, szeretünk is.
Hatalmas a szakadék és a film sablonokkal, 20. századi eszmékkel és nézőpontokkal mossa össze az ősi kínai értékeket, hagyományokat a végeredmény pedig totális képzavar. Arról nem is beszélve, hogy ha ez a történet mondjuk az első női amcsi katonáról, egy szakma női úttörőjéről vagy hasonlóról szólna, akkor társadalomkritika, történelmi film vagy érdekes, kettősségeket, változásokat magába foglaló, a kereteket feszegető alkotás is lehetne, de nem az. Lehet butaság egy rajzfilm adaptációtól sokat elvárni? Minden belefér és még annál is több, hiszen csak egy mese? Nézőpont kérdése...
