1. oldal
A kutatók évtizedek óta vitatkoznak azon, hogy az akupunktúra valóban hatásos-e a gyógyászatban vagy sem. A kérdés megválaszolását számos tényező nehezíti, amelyek közül nem mindegyik szakmai természetű. A hagyományos kínai orvoslásból átvett alternatív gyógymód alkalmazása során vékony tűket szurkálnak a test különböző pontjain a bőrbe, általában fájdalomcsillapító céllal. A terápia hatásmechanizmusáról máig nagyon keveset tudunk, ami hatásosságának megítélését is nagyon megnehezíti. És egy új tanulmány szerint az ismereti hiányosságokban nagy szerepe van annak, hogy a nyugati orvostudomány elve elfogult az akupunktúrával szemben, és ez az elfogultság a kezelések működőképességének tudományos megítélése során is erősen érvényesül.
Stephen Birch, az Oslói Egyetem kutatója és kollégái nem kevesebbet állítanak publikációjukban, mint hogy az Egyesült Királyság NICE nevű szervezete, amelynek az a feladata, hogy részletes, a legújabb kutatási eredményeken alapuló ajánlásokat adjon ki a különböző betegségek és sérülések kezelésére, az akupunktúrával kapcsolatban szigorúbb irányelveket alkalmaz, mint a nyugati terápiáknál. A szerzők egyenesen azt írják, hogy ha például a térízületi gyulladás kapcsán javallott kezelések (ilyen például a testsúly csökkentése, vagy a nemszteroid gyulladáscsökkentők szedése) mindegyikének meg kellene felelnie azon kívánalmaknak, amelyeket az akupunktúrával szemben támaszt a NICE, akkor ezentúl mindenkit, akinek egy kicsit is fáj a térde, rögtön ópiátokkal kezdenének kezelni.
A tanulmány jogosan illeti kritikával ezt a hozzáállást, és a belőle eredő gyakorlatot, hiszen attól még, hogy valami nem számít elfogadott módszernek a nyugati orvoslásban, és nem értjük, mitől működik, még lehet hatásos. Amit például az is alátámaszt, hogy az Amerikai Orvosok Kollégiuma ezen év elején az akupunktúrát felvette a derékfájdalom kezelésére ajánlott, minimális beavatkozással járó terápiák közé. Ennek kapcsán érdemes persze azt is leszögezni, hogy a derékfájások többsége kezelés nélkül is elmúlik, de az akupunktúra működőképességével kapcsolatban akadnak ennél erősebb bizonyítékok is.
Márciusban például megjelent egy tanulmány a Brain című folyóiratban, amelyből az derül ki, hogy az akupunktúra javítja gyógyulási esélyeket az alagútszindrómás betegeknél, és hatása objektív mérésekkel is kimutatható. Az említett kórkép akkor alakul ki, amikor egy idegre, valamilyen sérülés vagy betegség miatt nyomást kezdenek kifejteni a környező izmok, inak és csontok. A leggyakrabban a csuklóban jelentkező probléma eleinte zsibbadással, majd erős fájdalommal jár, és kezelés hiányában akár a kéz izmainak sorvadását is magával vonhatja.
Az említett tanulmány szerzői három csoportra osztották kísérleti alanyaikat. Az első csapat a hagyományos kínai akupunktúrának megfelelő kezelést kapott, vagyis tűket szúrtak a fájdalmas területre. A második csoportot egy másik típusú akupunktúrás módszerrel kezelték, amely során nem az érintett régióba, hanem attól távolabb szúrták be a tűket. Ezeket olyan helyekre helyezték el, amelyek az akupunktúra gyakorlói szerint „energiacsatornák” révén összeköttetésben állnak a fájdalmas területtel. Ez első hallásra elég elrugaszkodottnak tűnik, de a tanulmány szerzői egyáltalán nem állítják, hogy van tudományos alapja, és ilyen csatornák valóban léteznének. Mivel azonban a megoldást alkalmazzák az akupunktúrás kezeléseknél, ezt is le kellett tesztelniük, hogy teljes képet kapjanak.
A harmadik csoport tagjai placebot kaptak, vagyis olyan tűkkel szurkálták őket, amelyek valójában nem hatoltak be bőrükbe, de az alanyok azt hitték, hogy mégis átestek az akupunktúrán. Minden páciens összesen 16 kezelést kapott a kísérlet 8 hete alatt. És a vizsgálat végén mindhárom csoport tagjai arról számoltak be, hogy javult az állapotuk. Ez akár azt is jelenthetné, hogy az akupunktúra egyáltalán nem hatásos, pontosabban csak placebohatása van, de nem egészen ez a helyzet. A szakértők pontosan azért választották az alagútszindrómát vizsgálódásuk tárgyául, mert más krónikus fájdalommal járó kórképekkel szemben, amilyen a derékfájás vagy az izmok és ízületek fájdalmával járó fibromialgia, az előbbi esetében jól mérhető a kezelés hatásossága.
Míg az utóbbi állapotoknál gyakran azt sem tudni, hogy mi okozza a fájdalmat, és így annak megítélésekor is csak a beteg véleményére lehet hagyatkozni, az alagútszindrómánál objektív eszközökkel mérhető, hogy az idegre nehezedő nyomás csökkent-e, és helyreállt-e annak optimális működése, mondja Vitaly Napadow, a Massachusetts General Hospital kutatója, a vizsgálat vezetője. És ebben nagyon is volt különbség a kísérleti csoportok között. Bár mindhárom csapat tagjai úgy érezték, csökkent a fájdalmuk, csak az akupunktúrával kezeltek esetében javult mérhetően az ideg működése. A fájdalom helyére szúrt tűkkel kezeltek esetében a javulás ráadásul jelentősebb volt, mint a rejtélyes energiacsatornákra hagyatkozó terápiánál.
2. oldal
Korábbi kutatások megmutatták, hogy az alagútszindróma nemcsak a csuklóban okoz változásokat, hanem az agyban is. Az ideg károsodása a szürkeállományban is zavarokat kelt, az agy azon területe, amelynek a kézből érkező jeleket kellene feldolgoznia, szintén elkezd nem megfelelően működni. Amikor Napadow funkcionális MR-rel is megvizsgálta kísérleti alanyait, kiderült, hogy az akupunktúrával kezeltek esetében ezek az idegi útvonalak is jobban kezdtek működni. Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az akupunktúra gyógyítaná az alagútszindrómát, hangsúlyozza Napadow. A kezelés javított a betegek állapotán, és megakadályozta a helyzet romlását, de a páciensek nem váltak varázsütésre egészségessé.
De hogyan kapcsolódik mindez Birch és kollégái kritikájához a NICE ajánlásaival és elvárásaival kapcsolatban? Ha az objektív méréseket figyelmen kívül hagyjuk, Napadow eredményei azt mutatnák, hogy az akupunktúra egyáltalán nem jobb a placebonál, hiszen mindhárom csoport tagjai hasonló mértékű fájdalomcsökkenésről számoltak be. A dologhoz hozzátartozik ugyanakkor, hogy az a fajta placebo, amelyet a kísérlet során alkalmaztak, nem feltétlenül felel meg placeboval kapcsolatos elvárásoknak, és így nem biztos, hogy jó kontrollt jelent. A placebonak ugyanis az lenne a lényege, hogy az állítólagos kezelés egyáltalán nem fejt ki olyan hatást a testre, mint a tesztelni kívánt terápia. Vagyis a mondjuk olyan tablettákat adunk be a betegnek, amelyben nincs benne a hatóanyag, amit ki szeretnénk próbálni.
Az akupunktúra placebo változatában viszont nyomást fejtettek ki a test különböző pontjaira a kutatók, ez pedig egy olyan kezelés esetében, amely minden valószínűség szerint mechanikus ingerlésen alapul, nem tekinthető elhanyagolható behatásnak. A kutatók körében komoly vita van arról, hogy a hasonló jellegű kezeléseket hogyan lehet objektíven tesztelni, és a probléma messze nem korlátozódik az akupunktúrára.
A térdízületi gyulladásos betegek esetében például több kutatás is megerősítette, hogy bizonyos műtéti beavatkozások hatására, amelyek során egyszerűen átmossák az ízületet, a páciensek a fájdalom csökkenéséről számoltak be, annak ellenére, hogy ezt semmilyen ismert ok nem indokolta, és a gyulladási folyamat sem mérséklődött térdükben. Ezért, bár semmi tényleges élettani bizonyíték nincs rá, hogy az említett műtétek javítanak az betegek problémáján, a sebészek rendszeresen végrehajtották ezeket a beavatkozásokat, egyszerűen azért, mert a páciensek utána jobban érzik magukat. Az akupunktúrával kapcsolatban ugyanakkor ezzel pontosan ellentétes állásponton voltak ugyanezek az orvosok, holott ez sokkal kisebb beavatkozással járt volna.
2002-ben aztán megjelent egy tanulmány a New England Journal of Surgery oldalain, amelynek szerzői ízületi gyulladásos betegeiket szintén három csoportra osztották. Az első két csoportnál a már említett ízülettisztítási módszereket alkalmazták a szakértők, a harmadiknál viszont nem csináltak semmit, csak egy apró vágást ejtettek, ahol az artroszkópot normális esetben behelyezték volna, majd összevarrták a sebet. És ez után mindhárom csoport arról számolt be, hogy csökkent a fájdalmuk.
Ebből a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az ízület átmosása pusztán a placebohatás miatt csökkenti a fájdalmat. Vagyis valójában nem is a beavatkozások segítettek a betegeken, hanem az a tudat, hogy ezeken átestek. Amivel viszont az a probléma, hogy ahogy Napadow vizsgálatából világosan kiderült, egy kezelés hatásosságának nem feltétlenül jó mércéje az, hogy a beteg jobban érzi-e magát vagy sem. Ironikus módon még akkor sem, ha fájdalomcsillapító kezelésről van szó.
A NICE azonban, és itt rejtőzik az igazi probléma, a 2002-es kutatás ellenére továbbra is az ajánlott kezelések közé sorolja a térdízülti gyulladásos betegek esetén az ízület átmosásával járó műtéteket. És pontosan ezért mondhatják a tanulmány szerzői jogosan, hogy az akupunktúra magasabb elvárásoknak van kitéve, mint a nyugati orvoslás kezelései. A szervezet azért nem ajánlja az akupunktúrát a térdízületi gyulladás vagy az alagútszindróma kezelésére, mert meglátásuk szerint a keleti eredetű terápia nem mutat elegendő hatásosságot a placebohoz képest. Az ugyanakkor senkit sem zavar, hogy az említett térdműtétekkel ugyanez a helyzet.
Jelen pillanatban senki sem tudja, hogy az akupunktúra hogyan működik, de egyre több jel mutat arra, hogy bizonyos állapotok esetén fel tud mutatni objektívan mérhető eredményeket. (Ráadásul szemben más áltudományokkal, a nyugati világban az akupunktúrát a kezdetektől fogva általában más kezelések kiegészítéseként alkalmazták, vagyis senki sem állította, hogy valamilyen betegségből csak akkor gyógyulhat meg a beteg, ha kizárólag az alternatív megoldást választja, például egyik vagy másik homeopátiás szert szedi.) Annyit tehát mindenképpen megérne az akupunktúra, hogy hatásosságának elbírálásakor azonos mércével mérjék, mint az elfogadottabb gyógymódokat.
