Oldal I.

A MotoGP jogai hosszú évek óta most először kerültek egy kézbe. A THQ által kiadott változat inkább az arcade vonal felé orientálódott, míg a Capcom változatait a szimuláció kategóriába sorolták. Ebben a részben a két irányítási módot próbálták összehozni, amolyan arany középutat találva a kettő között.

A menü a minimál design jegyében készült. Egyszerű és bár nem minden adja magát elsőre, jól áttekinthető. A menüben hallható zene különösebb figyelmet nem érdemel, hacsak annyit nem, hogy inkább idegesítő, mint bármi más. A versenyek alatt nem lesz ilyen gondunk, mert nincs zene, a hangeffekteket pedig (egy-két mellékes zörejt leszámítva) a motorok zúgása teszi ki. Úgyhogy a játék ezen vonulatát ki is veséztük.

18 pályán zajlik a verseny, de még mielőtt rátérnénk a karrier módra, vesézzük ki a többi versenytípust, amik között nem igazán leltünk semmi extrára. A Quick Race menüpont alatt szabadon kipróbálhatjuk az összes pályát egy általunk kiválasztott – a valóságban is létező - versenyzővel 17 másik motoros ellen. Ebben a versenytípusban beállíthatjuk a körök számát az egy körös versenytől kezdve egészen a valósághű 22 körös futamig. Itt lehet ismerkedni a pályákkal és szokni az irányítást. Pontosabban nem is megszokni, sokkal inkább ráérezni kell eme játék esetében. A járművet az első és hátsó fék, valamint a gáz megfelelő pillanatokban történő használatával tudjuk bent tartani egy kanyarban, de fontos előre is felkészülni, mert ha túl gyorsan megyünk be egy kanyarba, közben már sokkal nehezebb korrigálni a mutatványt és a kisodródás esélye megnő.

Az irányítás terén a bevezetőben említett arany középutat végül nem sikerült megtalálni (ami nem csoda), ezért inkább beleraktak mindent, amit tudtak. Menüből külön választható az arcade, a szimuláció és egy advanced stílus is. Én az első verziót részesítem előnyben, így a fenti észrevételek erre a módra vonatkoznak. Azt azért hozzátenném, hogy ennek a beállításnak nem sok köze van a tényleges arcade irányításhoz. Szimulációs beállítás mellett úgy igazán nem sok változik. Kicsit instabilabb a jármű és éles kanyarokban könnyebben elesünk. Advanced módban pedig már egy kisebb kanyarban is vigyáznunk kell.

Oldal II.

A Time Attack menüpont alatt az idővel versenyezhetünk. Annyi „extrával” meg van spékelve ez a versenytípus, hogy ha akár egyszer is elesünk, az aktuális kör érvénytelenné válik. Ilyenkor be kell fejeznünk azt potyára és a célvonalon áthaladva indul csak újra az időmérés.

A Championship menüpont alatt egykörös futamokban mérkőzhetünk meg az ellenfelekkel, sorban az összes pályán.

A Karrier mód tartogatta a számomra legelképesztőbb dolgokat. A cél: végigmenni a 18 pályán 34 másik motoros társaságában. Ennyi a kulcsszó: végigmenni. Azért emelem ezt ki ennyire, mert a játékban való továbbjutáshoz nem kell nyerni. Ha utolsónak érünk be minden pályán, akkor is mehetünk a következőre. Ez nem túl motiváló. Legalább annyi kihívás lehetett volna, hogy csak az első három helyezett juthat tovább.

Akármelyik versenyzőt választjuk, az ahhoz hozzárendelt járművet kell használni. Gondolom minden versenyző azt a motort kapta a játékban, amivel a valóságban is száguldozik, így ez érthető. Egyetlen értelme (leszámítva az egónk kielégülését) a győzelemnek az, hogy minden 15 versenypont után kapunk 1 fejlesztési pontot, amit beválthatunk nagyobb sebességre, jobb gyorsulásra, nagyobb fékerőre vagy az áttételt javíthatjuk vele. Ezen kívül lehetőségünk van minden verseny előtt néhány finomhangolást eszközölni a motoron. Egy csúszkán beállíthatjuk a rugózást, mely a jobb kanyarodást tesz lehetővé a stabilitás rovására, beállíthatjuk még a maximum sebesség és a gyorsulás arányát, valamint a gumik keménységét. Én kipróbáltam a legkülönfélébb beállításokat, de abszolút semmilyen változást nem érzékeltem ettől.

 

Miután elindul a futam, hamar rájövünk, hogy a pályán rohangáló motorok teljesítménye nagyjából egy szinten van, így egyenesben soha nem fogunk senkit megelőzni, úgyhogy a verseny kimenetele teljes mértékben attól függ, hogyan bánunk a kanyarokkal. Persze azért arcátlan módon a gép meg tud előzni minket az egyenesekben is. Nem hátrány pontosan eltalálni a kanyarba érkezés sebességét és a kanyarban úgy játszani a gázzal és a fékkel, hogy jobban csináljuk, mint a többiek. Vigyázni kell arra is, ha túl sokan vannak előttünk, körülöttünk, mert az ellenfél nagyon védi a nyomvonalat, amin halad, így egy sikeres előzés érdekében ki kell kalkulálnunk egy új ívet, amin ütközés nélkül el tudunk menni mellette. Pofátlanság a játéktól, hogy akármilyen ütközéses szituációról legyen is szó (akár ő jön nekünk, akár mi megyünk neki), csak mi tudunk elesni, a gép nem. Pontosabban el tud, de csak olyan szélsőséges esetben történik ez meg, ha egy elszabadult motorral létesít fizikai kölcsönhatást. Lehet, hogy ezt a bakit hivatott ellenpontozni egy másik képtelen dolog. A motorunk lábtartóira valószínűleg szereltek valami antigravitációs, légpárnás készüléket, mert ha konkrétan nem történik ütközés, akármennyire is döntjük be a motort, a pályán, arcade irányítási módban nem tudunk elesni. Kivételt képez ez alól az esős idő, amit viszont nagyon eltaláltak mind látványra, mind hatásra. A nedves aszfalton elég valósághűen viselkedik járművünk. Az időjárási viszonyok véletlenszerűek a karrier módban.

Oldal III.

A következő érdekes játékbéli megoldás, a pálya széleit érinti. Ezelőtt 10 évvel egy szót sem szóltam volna arra a megoldásra, hogy az aszfaltról lehajtva a maximális sebességünk kb. konstans 40 km/h-ra esik vissza, de 2008 végén ez azért már nevetséges. Mindez a verseny kimenetelére is elég komoly kihatással van. Ha az élmezőnyből csúszunk ki és sikerül a legmesszebb elsodródni a pályától, akkor mire visszakecmergünk, már garantáltan utolsók vagyunk, méghozzá olyan hátránnyal, amit behozni már nem nagyon lehet. Célszerű ilyenkor egy újraindítást nyomni az adott versenyre és a jövőben teljesen elkerülni a kicsúszást és az ütközést.

Ami a grafikát illeti, először is nincs semmilyen lehetőségünk állítani a minőségén, de még egy aprócska finomhangolás erejéig sem, másodszor pedig nem is tudom, mit lehetne rá mondani. Az ég, a háttérben lévő dombok és a fák szépek, de nem élnek. Semmi sem mozdul. A pálya és környezete úgy körülbelül az öt évvel ezelőtti követelményeknek felel meg, ami manapság már elég karcsúnak számít. A zászlókat lengető közönség is mozdulatlan és leginkább a South Park stílusjegyeit viseli magán, kétdimenziós papírmasé vonatkozásban. Mindez persze a száguldás mellett egyáltalán nem látszik, de egyfajta nyomasztó érzés azért végigkísért a játékon, ami gondolom ebből is eredt.

Még nem ejtettem szót a talán a legérdekesebb versenytípusról, ami Challenges (kihívások) néven fut. Itt különböző ügyességi feladatokat kell teljesítenünk, mint például időre áthaladni checkpointokon, vagy egy felfestett vonal mentén végigmenni a pályán és… hoppá nincs "és" ennyi az egész. Mindez 50 pályán, amik a Karrier módban elért haladásunknak köszönhetően nyílnak meg.

Az egész játék talán leginkább szívmelengetőbb pontja nekünk, magyaroknak, hogy Talmácsit betették a játékba. Sajnos a bőrébe bújva nem száguldhatjuk végig a versenyt, de a karrier mód ellenfelei között jelen van és szinte mindig az első háromban végez. Dicséretes a készítőktől, hogy jó színben tüntetik fel hazánk fiát (persze a tavalyi eredménye után meg is érdemli).

 

Összességében:

Ez most semmilyen téren nem sikerült. Kaptunk egy játékot idejétmúlt megoldásokkal, amiben nincsenek lehetőségek. Mindezt megspékelték egy nehézkes irányítással, viszonylag egysíkú pályákkal és játékmenettel. Ezért az ember hamar megunja a játékot, pláne hogy még konkrét kihívás sincs. Ha valaki mégis kipróbálná, első körben én a demót javaslom. Hátha kiderül, hogy mégsem kell elszórnia annyi pénzt.