Amikor a Polyarc stúdió 2018-ban először bemutatta a Moss című játékot, a gamerek egyöntetűen úgy vélték, hogy a VR egyik legmeghatározóbb, leginkább iránymutató alkotása született meg. A kis egér, Quill története bebizonyította, hogy a VR nem csupán lövöldözős, harcolós játékok vagy techdemók terepe lehet, hanem érzelmes és elképesztően varázslatos külső nézetes kalandoké is.

A VR-headsetek magas ára és a technológia akkori viszonylagos elszigeteltsége miatt azonban rengeteg játékos kimaradt ebből a csodából. A fejlesztők és a kiadó ezt a tarthatatlan űrt igyekezett betölteni, amikor idén júliusban útjára indította a Moss: The Forgotten Relic című kiadást. Ez az újraálmodott gyűjtemény nem egy egyszerű port, ugyanis a fejlesztők egyetlen, összefüggő, hagyományos „lapos” képernyőkre szabott kalanddá gyúrták össze az eredeti Moss és a Moss: Book II történetét, megfűszerezve azt a Twilight Garden kiegészítővel. A végeredmény egy olyan varázslatos atmoszférájú utazás, amely élő bizonyíték arra, hogy egy igazán jó játék nem feltétlenül függ a platformtól, a jó történetmesélés pedig minden formátumban képes rabul ejteni a szíveket.

Egy gigantikus könyv lapjait lapozgatva ismerhetjük meg a világ történelmét, mielőtt tevékenyen is a történet részesévé válnánk. A prológusból kiderül, hogy a Moss világának jelenlegi állapotához egy rettenetes katasztrófa (Cinder Night) vezetett, amikor a kegyetlen kígyó, Sarffog, és az arcane hadseregek előtörtek az alvilágból, hogy feldúlják a világot. Céljuk a King's Glass, egy páratlan hatalommal bíró ősi ereklye megszerzése volt és bár a támadást jó páran túlélték, a világ azóta is a sötétség árnyékában él.

Ebben a komor, mégis meseszép környezetben ismerjük meg Quillt, az aprócska, de annál bátrabb egeret, aki kalandozásai során véletlenül rábukkan egy mágikus üvegszilánkra, ez pedig akaratlanul is hőssé és kiválasztottá teszi. A játék egyik központi eleme lesz az a folyamatos kettősség is, amellyel a negyedik falon is átkukucskálunk időnként, de emellett sem csupán külső szemlélők leszünk, hanem a történet aktív formálói, akinek jelenlétéről a főhős is tudomást vesz.

A Forgotten Relic-kel a Polyarc a két eredetileg különálló címet egyetlen játékká és egybefüggő, egymást harmonikusan kiegészítő élménnyé kovácsolta össze. Míg a Book I. inkább egy bevezető kaland, amely a világ jellemzőit, működését és az alapvető mechanikákat tárja elénk, addig a Book II. mindent magasabb fokozatra kapcsol és kibővít. Az első részben a feladványok nagyrészt a környezet manipulálásáról szólnak, hatalmas kőtömböket tologatunk, platformokat emelünk fel vagy engedünk le, hogy utat nyissunk apró hősünknek, később viszont már az ellenséges arcane bogarakat is irányításunk alá kell vonnunk, hogy pl. ráállítsuk őket egy-egy nyomásérzékeny kapcsolóra. A fejtörők nem nehezek, de nem is lettek olyan könnyűek, hogy egyből rájöhessünk.

A második könyvbe átlépve, ahogy az már említve volt, a játékmechanikák jelentősen kibővülnek. Quill új képességekre és fegyverekre tesz szert és az egyszerű kardozás mellett megjelenik a chakram dobás, egy pusztító kalapács, valamint a kard feltöltésével egy gyors támadás (dash) is, amellyel nagyobb szakadékokon is átsuhanhatunk.

Mi is bele fogunk nyúlni a játékmenetbe olvasóként/játékosként, a korábbi arcane bogarak „lefogásával”, mozgatásával, de képesek leszünk például arra is, hogy indákat növesszünk, hogy azok hídként vagy mászófelületként szolgáljanak Quill számára. A fejtörők is sokkal nagyobbá, grandiózusabbá válnak, a boss harcok pedig sokkal látványosabbak és kihívással telibbek lesznek a második könyv lapjaira érve.

Quill animációi egyszerűen cukik lettek és erre tudatosan, komoly erőforrásokat fordítottak a fejlesztők és érződik is a végeredményen. A VR verzióban is központi elem volt, ahogy Moss kommunikál velünk, felnéz ránk, hogy segítséget kérjen, mutogat egy feladatnál vagy egy fontos tereptárgy felé, de az is szívmelengető élmény, amikor egy sikeres feladvány után pacsizhatunk vele. Ritka, hogy ilyen interakciót is bevet a játék, hogy egyfajta érzelmi kötődést alakítson ki a játékosban, a főszereplő felé, óvni, védeni akarjuk ezt a pici lényt a gigantikus, sötétséggel és veszélyekkel teli világban, ahol a romokat lassan visszafoglalja a természet.

A harcrendszer egyszerű, de a fegyverváltások és a mi „isteni” beavatkozásaink dinamikussá teszik az összecsapásokat, egy izgalmas, pörgős, de egyszersmind könnyen kiszámítható dinamika a végeredmény. Külön érdekesség, hogy a fejlesztők egy új Skip Combat, azaz a harcok átugrását lehetővé tevő opciót is adtak a játékhoz.

Ez az esélyegyenlőségi funkció – amely bármikor, még a boss harcoknál is aktiválható – egyfelől remek hír azoknak a játékosoknak, akik pusztán a történet és a fejtörők miatt érkeztek, és nem szeretnének megakadni egy-egy nehezebb összecsapásnál. Másfelől ez a fejlesztés a fórumokon kérdéseket és felhúzott szemöldököket is eredményezett, miszerint nem kötelező a Mossal játszani és ezzel a könnyítéssel a játék egy nagyon fontos és központi elemét törlik ki belőle.

Bár a VR jelenléte miatti mélységérzet a múlté, cserébe a játék sokkal magasabb felbontásban, élesebb textúrákkal és továbbfejlesztett vizuális effektekkel kápráztat el minket. Az apró gombaházak, a mohalepte fatörzsek, a romos üvegházak, a belső terek, a kis települések és a fenséges szobrok, erdőségek minden egyes helyszíne aprólékosan kidolgozott. Ezzel együtt a fény-árnyék hatások is nagyon szépek lettek, bár itt érdemes azt is megjegyezni, hogy a sötétebb helyszíneken a képernyő tükröződése néha megnehezítheti a navigációt, különösen a kézi konzolos változatban.

A hangulatot a zseniális Jason Graves zeneszerző nagyzenekari aláfestése teszi teljessé, a dallamok pedig hol melankolikusak és titokzatosak, hol pedig epikusak, tökéletesen rezonálva az éppen zajló eseményekkel. Az egy szem narrátor, Morla Gorrondona által megszólaltatott szinkron is kifogástalan, ugyanis a mesélő, a hangszínének finom változtatásaival kimagasló minőségben kelti életre, a nagyon is változatos karaktereket, ráadásul olyan hangulatban, mintha csak egy szülő olvasna fel esti mesét a gyermekének.

A The Forgotten Relicben tehát nem egy, hanem azonnal két teljes értékű, egybefűzött játékot, plusz egy kiegészítőt kapunk, a lapos képernyős átirat nagyszerűen sikerült, a grafika gyönyörű, a fejtörők továbbra is ötletesek, a kibővített mechanikák pedig élvezetessé teszik a játékmenetet.

Azoknak, akik eddig a platform-exkluzivitás vagy a technológia miatt maradtak le erről a meséről, a Forgotten Relic egy kihagyhatatlan alkotás. Ez a játék az egész család számára izgalmas és szívhez szóló kaland lehet és azt is átélhetjük általa, hogy a valódi bátorság nem a mérettől függ, a legapróbb hősök is képesek megváltoztatni a világot – feltéve, ha van valaki, aki hisz bennük.